Bajnai Gordon kormányfő-jelölt tervezett intézkedései már egy várható idei 5,5-6 százalékos gazdasági visszaeséssel számolnak - tudta meg az MTI kormányzati forrásból.
Az első három hónapban 30 százalékkal több üdülési csekket vásároltak, mint egy évvel korábban. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány közölte: áprilisig 12 és fél milliárd forint értékben értékesítettek üdülési csekket.
Megkezdődött az SZDSZ ügyvivői testületének ülése pénteken 12.00 óra után Budapesten, ahol Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt intézkedéscsomagjáról tárgyalnak a liberális politikusok.
A lakáshitel-kamattámogatás megvonása a korábban felvett hiteleknél nem szerepel a tervezett intézkedések között - tudta meg az MTI kormányzati forrásból pénteken.
Elfogták péntek délelőtt azt az előzetes letartóztatásban lévő férfit, aki csütörtökön szökött meg a szekszárdi rendőrkapitányságról - közölte a kapitányság sajtóreferense
A haderőreform keretei között végrehajtott létszámcsökkentés az állomány túlterheltségét és túlmunkáját vonta maga után a korlátozott költségvetési támogatással párosulva és a NATO-vállalásokat is kockáztatva - állapította meg a Honvédelmi Minisztérium (HM) működéséről szóló, a honlapján pénteken elérhetővé tett jelentésében az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében félmilliárd forint értékű támogatásban részesül az Egri Ipari Park (EIP) Kft. Az uniós forrás összességében 1,5 milliárd forint értékű infrastruktúra fejlesztést tesz lehetővé.
A szegedi közgyűlés ezekben a percekben is tanácskozik. A helyszínen heves szócsata alakult ki az MSZP-s polgármester Botka László és egy fideszes képviselő között. A részletekről a delmagyar.hu internetes portál számol be.
A tiszteletdíj csökkentésével szankcionálják a képviselők hiányzását a közgyűlési és bizottsági ülésekről Szegeden - döntöttek pénteken a helyi képviselők.
Az Eötvös Károly Intézet az állampolgári jogok országgyűlési biztosának csütörtökön megjelent nyilatkozata után úgy tekinti, hogy amíg Szabó Máté tölti be a tisztséget, nincs általános ombudsman - közölte az intézet pénteken az MTI-vel.
Az egykori Hajdú-Bét Rt. üzletpolitikájának áldozataira emlékezett a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja (MVMP) pénteken Debrecenben, a cég volt épülete előtt.
A szocialista frakciótagok közül mindenki leadta a Bajnai Gordon tervezett intézkedéseit tartalmazó politikai nyilatkozatot, egyetlen, jelenleg külföldön tartózkodó képviselő kivételével, de vasárnapra ő is aláírja - jelentette be Tóbiás József frakcióigazgató pénteken. Az InfoRádió pedig úgy tudja, hogy a 19 szabad demokrata képviselő közül is biztos 15-nek a támogatása.
Az SZDSZ ügyvivői testülete (üt) azt javasolja a párt országgyűlési képviselőinek, hogy ha az országos tanács (ot) igent mond a Bajnai Gordon-féle válságkezelő kormányra, akkor írják alá azt a dokumentumot, amit a kormányfőjelölt kér tőlük - közölte Fodor Gábor, a liberális párt elnöke pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Az elmúlt három hónapban több mint kétszeresére emelkedett a szociális segítségért az önkormányzathoz fordulók száma Szombathelyen - közölte pénteki sajtótájékoztatóján Szakály Gábor, az önkormányzat szociális bizottságának elnöke.
A Bajnai-programmal kapcsolatban az MDF továbbra is tartja korábbi álláspontját: alapból nem utasítja el - mondta Herényi Károly a párt elnökhelyettese miskolci sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére.
Hibát talált a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) az új Alstom metrókocsi fékrendszerében, ezért felfüggesztették a prototípus szemléjét, amíg a gyártó ki nem javítja a problémát - erősítette meg az MTI-nek az NKH az egyik internetes hírportál értesülését pénteken.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a Bajnai-csomag eddig nyilvánosságra került elemeit, mivel véleményük szerint az intézkedéscsomag a szociális csőd szélére sodorja az országot - olvasható a szakszervezet pénteki közleményében.
Az MSZP leendő frakcióvezetője szerint nagyon nehéz év vár a kormánypárt országgyűlési képviselőcsoportjára. Mesterházy Attila a pártelnöknek-jelölt Lendvai Ildikót váltja a frakció élén. Az MSZP-ben jelenleg alelnökként dolgozó politikus hozzátette: a képviselőcsoport új tisztségviselőit várhatóan április 14-én választják meg. Mesterházy Attila megerősítette, hogy minden frakciótag aláírja Bajnai…
A forintra nehezedő nyomás a jelek szerint az elmúlt napokban ismét enyhülni kezdett, és a portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők többsége szerint az elkövetkező 3 és 12 hónapos időtávot tekintve sincs mitől félni, egy hónap alatt ugyanis sokat csökkent a korábban gyengülésre fogadók száma. Ezzel párhuzamosan a többség továbbra is hozamcsökkenést vár az állampapírpiacon, melynek megfelelően a…
A Fidesz nem lát garanciát arra, hogy az Országgyűlés megszavazza a Bajnai Gordon által tervezett megszorító csomagot - mondta az ellenzéki párt országgyűlési képviselője az MTI kérdésére válaszolva pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A szocialista frakciótagok közül mindenki leadta a Bajnai Gordon tervezett intézkedéseit tartalmazó politikai nyilatkozatot, egyetlen, jelenleg külföldön tartózkodó képviselő kivételével, de vasárnapra ő is aláírja - jelentette be Tóbiás József frakcióigazgató pénteken.
Felkészületlenül érte Gyurcsány Ferencet az, hogy felszólították a pártelnöki tisztről való lemondásra. Suchman Tamás azonban nem csak saját véleményét tolmácsolta, amikor kezdeményezte Gyurcsány elmozdítását a párt éléről is, mondta Wéber Attila szociológus az InfoRádió Aréna című műsorának vendégeként. A lemondott pártelnök Szekeres Imre elleni személyeskedő kirohanása rövid távon talán célt…
Ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntött úgy az MSZP jelölőbizottsága, hogy Lendvai Ildikó legyen az egyetlen jelölt a párt elnöki posztjára - közölte Hiller István, a testület elnöke, az MTI érdeklődésére péntek délután.
A bűnügyi statisztikák szerint eredményesek voltak a kormány rendőrséget megerősítő intézkedései, nőtt a közterületi rendőri jelenlét és csökkent a bűnözés - jelentette ki pénteken tatabányai sajtótájékoztatóján az igazságügyi és rendészeti miniszter, miután megbeszélést folytatott a Közép-dunántúli Régió rendőri vezetőivel.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint mindenkinek, aki bruttó hétszázezer forintnál többet keres, le kellene mondania fizetése efölötti részéről, illetve aki ezt nem teheti meg, az fizesse be ezt az összeget közhasznú célokra - közölte Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke pénteken az MTI-vel.
Aggodalomra ad okot, ha az emberi jogok védelmezője "cigánybűnözésről" beszél - így reagált az MTI megkeresésére pénteken Kállai Ernő kisebbségi ombudsman Szabó Máténak a "cigánybűnözéssel" kapcsolatban tett kijelentésére.
A Nézőpont Intézet vezető elemzője szerint válság idején a szocialista párt nem képes megújulni, így ilyenkor újra a régi emberek kerülnek előtérbe. Böszörményi Nagy Gergely az InfoRádiónak azt mondta: politikai kommunikációval nem lehet kezelni a húsba vágó megszorításokat.
Hét jogvédő szervezet tiltakozott pénteken Szabó Máté ombudsmannak a "cigánybűnözéssel" kapcsolatban tett kijelentése miatt; többen lemondásra is felszólították; a szakombudsmanok aggodalommal figyelik az állampolgári jogok biztosának megnyilvánulásait.
Újrafestik az útburkolati jeleket a fővárosban a következő két évben a biztonságosabb közlekedés érdekében - tudta meg az MTI pénteken városházi forrásokból.
Az MSZP parlamenti képviselőcsoportjának tagjai közül szinte mindenki aláírta a Bajnai Gordon tervezett intézkedéseit tartalmazó politikai nyilatkozatot - közölte a párt frakcióigazgatója. Tóbiás József hangsúlyozta: a dokumentumot a 188 politikus közül csak egy jelenleg külföldön tartózkodó képviselő nem adta le, de vasárnapra ő is ellátja azt kézjegyével.
Továbbra sem lehet kizárni az előrehozott választásokat - mondta a Vision Consulting igazgatója. Török Gábor politológus kételkedik abban, hogy valóban új kormány alakul Bajnai Gordon vezetésével, és a formai módosulások kiegészülnek-e tartalmi változásokkal is.
Csődvédelmet kért a HospInvest, miután a CIB Bank az OEP által átutalt összeget a teljes egészében az általa lejárttá tett hitel törlesztésére fordította - tájékoztatta pénteken az MTI-t a HopInvest Zrt. elnöke.
Csődvédelmet kért a HospInvest, miután a CIB Bank az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által betegellátásra átutalt összeget teljes egészében az általa lejárttá tett hitel törlesztésére fordította - tájékoztatta pénteken az MTI-t a HopInvest Zrt. elnöke.
Nem írta alá Székesfehérvár szocialista polgármestere a Bajnai Gordon tervezett intézkedéseit tartalmazó politikai nyilatkozatot - hangzott el a Fehérvár Televízió péntek esti híradójában.
Az MSZP vezetése teljességgel elvesztette a folyamatok irányításának a lehetőségét, vasárnapi kongresszusának ennek ellenére meg kell választania egy új pártelnököt, a kongresszus döntései azonban legfeljebb az uniós választásokig lehetnek érvényesek - írta a Népszabadság Online-on pénteken megjelent írásában Czöndör Gyula, a párt társadalompolitikai tagozatának elnöke.
"Visszavonom mindazokat a kijelentéseket, amelyek arra engednek következtetni hogy etnicizálnám a bűnözést" - jelentette ki Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa péntek este az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
"Visszavonom mindazokat a kijelentéseket, amelyek arra engednek következtetni hogy etnicizálnám a bűnözést" - jelentette ki Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa péntek este az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Lendvai Ildikó szinte mindenben ellentéte Gyurcsány Ferencnek. Az MSZP reménybeli elnökasszonya a szocialisták idősebb nemzedékét képviseli, parlamenti vagyonbevallása szerint belvárosi lakásán kívül csak könyvei vannak, saját biznisszel pedig soha nem foglalkozott.
A CIB Bank reagálásban azt írta: az intézkedések összhangban vannak a magyarországi törvényekkel és jogszabályokkal, a bank nem tesz mást, mint hogy védi betéteseit a potenciális veszteségektől.
Májustól jóval "olcsóbb" lesz a gyorshajtás. Felmerül a kérdés, nem csökken-e így a "visszatartó hatás". A száguldás már 1974-ben is problémákat okozott, erről szól egy korabeli oktatófilm. Kerüljön retró hangulatba, és válassza meg helyesen a sebességet!
Tóbiás József szocialista frakcióigazgató pénteken késő este nem cáfolta, hogy Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere az a frakciótag, aki nem írta alá a Bajnai Gordon tervezett intézkedéseit tartalmazó politikai nyilatkozatot.
Hiányzik a párbeszéd, és a közgazdasági hatások mellett a társadalmi következmények elemzése. Ez az egybecsengő véleményük a lapunk által megkérdezett szakszervezeti vezetőknek, és a szociális szakma képviselőjének a Bajnai-csomagról. "Fájónak" tartják, hogy a középosztály megélhetése, lakhatása már most veszélybe került, a közszférában dolgozók fizetése drasztikusan csökkenhet. Kifogásolják azt…
Két választás szerepel a Magyar Szocialista Párt holnapi újabb rendkívüli kongresszusának napirendjén. Szavazni kell Gyurcsány Ferenc utódaira a miniszterelnöki és a pártelnöki poszton. Az előbbire Bajnai Gordon, az utóbbira Lendvai Ildikó az egyetlen esélyes. Bajnai azonban csak jelölt lesz, hiszen a parlament húsvét hétfő utáni ülésén, a konstruktív bizalmatlansági indítvány megszavazása után…
Nincs általános ombudsman, amíg Szabó Máté tölti be az állampolgári jogok országgyűlési biztosának posztját. Így véli az Eötvös Károly Intézet, arra reagálva, hogy a Figyelőneten csütörtökön megjelent interjújában Szabó a cigánybűnözésről beszélt. Az általános ombudsman egyebek közt olyanokat mondott, mint: egy cigány önkormányzati képviselővel és egy kriminológussal folytatott beszélgetéséből…
A vasárnapi MSZP-kongresszus tétje nem csak az, hogy ki fog kormányozni a következő egy évben, hanem az is, mi lesz hosszú távon a baloldallal - mondja Botka László, Szeged szocialista polgármestere. Lapunknak arról is beszélt, hogy az új pártelnöknek három feladata van. Biztosítania kell a pártegységet és stabilizálnia a pártot, amit tagadhatatlanul szétziláltak az utóbbi hónapok. Ugyanakkor azt…
"Gyurcsány megszolgálta a jutalmát Moszkvában. Minden lehetséges módon az orosz érdekeket szolgálta, akár a magyar érdekekkel ellentétben is" - nyilatkozta Mol-részvények eladásáról a Hírszerző internetes portálnak Kaderják Péter, a Magyar Energia Hivatal 2000-2003 közötti főigazgatója.
Egy kivétellel mind a 188 aktív MSZP-s országgyűlési képviselő aláírta tegnapra azt a politikai nyilatkozatot, amely Bajnai Gordon kormányfőjelölt „fájdalmas intézkedéseit” tartalmazza. Így az utolsó akadály is elhárult az elől, hogy a szocialista párt vasárnapi kongresszusa hivatalosan is Gyurcsány Ferenc miniszterelnök utódául állítsa Bajnait. Addigra az egy hiányzó szocialista szignó is…
Aránytalan "válságkezelést" kér a kormány a nagycsaládosoktól és százezreket küld a csőd szélére, állítják érdekvédőik, akik emiatt Alkotmánybírósághoz kívánnak fordulni - írja szombaton a Népszabadság.
A Vision Consulting igazgatója szerint Bajnai Gordon bizonyos értelemben folytonosságot jelent Gyurcsány Ferenccel. Török Gábor politológus az InfoRádiónak azt mondta: az úgynevezett őszödi paradigma korszaka csak tartalmilag és nem politikailag ért véget.