A lakáshitelesek törlesztési nehézségeinek megoldásánál van olyan elképzelés, hogy akár bérleti konstrukcióval is kiválthatnák a hitelszerződéseket. Erről Molnár Csaba nyilatkozott az MTI-nek hétfőn.Mint mondta, a kormány a hazai bankpiac szereplőivel és a szabályozó hatósággal közösen egy olyan modell megalkotásán dolgozik, amely biztosítja, hogy a lehető legtöbb hiteltörlesztési zavarral küzdő…
Megszűnik a 13. havi nyugdíj július 1-től, miután az Országgyűlés elfogadta el a nyugdíjszabályok módosítását tartalmazó csomagot. A Fidesz és a KDNP kérésére erről a képviselők egyenként, név szerint szavaztak.
Rosszullét miatt nem tudott szavazni a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosításáról a név szerinti szavazásnál hétfőn Lamperth Mónika, az MSZP elnökhelyettese, aki - mint mondta - szándéka szerint igennel voksolt volna a jogszabályra.
Egyelőre nem tisztázott, hogy a kormány kiket és miből kárpótol azért, hogy megvonja tőlük a gyest. A szakminiszter most a Népszabadságnak és korábban az InfoRádiónak is csak annyit tudott mondani, hogy lesz pénz erre a célra.
Nem ilyen gyors ütemben kellene végrehajtani a nyugdíjkorhatár megemelését az MSZOSZ egyik szakszervezeti vezetője szerint, az orvos-pszichológus pedig úgy látja, hogy ha hosszabb távon sikerülne "európai életkilátást" biztosítani a lakosság számára, akkor kerülhetne erre sor.
A nagy pártok szempontjából lefutott meccs az európai parlamenti (EP) választás, amelynek inkább a kis pártok számára van tétje - jelentette ki Kiszelly Zoltán politológus hétfőn Szekszárdon egy sajtóbeszélgetésen.
A Pénzügyminisztérium (PM) és a Magyar Bankszövetség szakértői közösen vizsgálják, fel lehetne-e építeni egy olyan konstrukciót, amely a lakáshitelesek és a bankok számára is kedvezőbb helyzetet teremtene a jelenleginél.
A Fiatalok Ligájának tagszervezetei elfogadhatatlannak tartják a kormány tervezett intézkedésekeit, amelyek elsősorban a munkavállalókra - különösen a pályakezdőkre és fiatal munkavállalókra - rónak elviselhetetlen terheket, ezért minden törvényes eszközzel továbbra is harcolni fognak a visszavonásukért - közölte a Fiatalok Ligája hétfőn az MTI-vel.
A romákkal kapcsolatos kérdéseket nem érdemes kizárólag romakérdésként nézni, a szegénység és a társadalmi kirekesztődés ellen munkahelyteremtéssel és oktatással, valamint a romákat érő diszkrimináció megszüntetésével lehet a leghatékonyabban küzdeni - hangoztatta hétfőn Kőszegen tartott sajtótájékoztatóján Járóka Lívia, a Fidesz európai parlamenti képviselője.
Idén akár a 6 százalékot is meghaladhatja a gazdaság visszaesése, de a 7 százalékot nem éri el - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfőn.
Megszavazta az idei adócsomagot az Országgyűlés, és elfogadták a nyugdíjtörvény módosításáról szóló határozatot is. A határozat értelmében az áfa felső kulcsa 20-ról 25 százalékra emelkedik július 1-jétől.
A köztársasági elnök oknyomozásra buzdította a sajtót vasárnapi szentkirályszabadjai nyilatkozatában. Sólyom László szerint a Veszprém és Balatonalmádi között tervezett repülőtér ügye számos olyan kérdést vet fel, mint amilyenek feltehetőek a szintén vitatott szerencsi szalmaerőmű vagy a sukorói ingatlanberuházás esetében. A nyilatkozat ezen részei nem szerepeltek a tudósításokban - derül ki az…
Arra van szükség, hogy az országban a tisztesség kis körei megtalálják egymást, és összeérjenek - mondta Sólyom László köztársasági elnök hétfőn Zalaszentgróton újságíróknak.