A Fidesz azon fog dolgozni, hogy a gazdasági növekedés újraindítása nyomán a lehető legtöbb segítséget nyújtsa az embereknek - ezt válaszolta a Fidesz elnöki stábjának vezetője Lendvai Ildikó MSZP-elnöknek, aki kedden nyílt levélben kérdezte Orbán Viktort, hogy kormányra kerülése esetén mit tenne a 13. havi nyugdíjjal.
A Fogaskerekű Vasút 135 éve, 1874. június 24-én indult első útjára, ebből az alkalomból az érdeklődők szerdán és csütörtökön újra utazhatnak a régi nosztalgiavonattal korabeli egyenruhába öltözött kalauzok kíséretében - közölte a BKV.
Rosszul teljesít Magyarország a korrupció elleni küzdelemben, ugyanis szinte semmit nem tesz a korrupcióellenes program céljainak eléréséért - közölte a Transparency International.
Új, baloldali szociális mozgalom megalakítását kezdeményezi több civil egyesület, amelynek alapvető célja a baloldal "teljes szétesésének megakadályozása", a parlamenti baloldalban bizalmukat vesztett emberek és szerveztek összefogása, a baloldal újjászervezése - közölték az alapító civil szervezetek.
Tiltakozik a pécsi Széchenyi téren felállított és a tér történetét bemutató tablókiállítás szövegének tartalma miatt Mayer Mihály, a Pécsi Egyházmegye püspöke, aki kedden, a helyszínen újságíróknak azt mondta: ha nem lenne törvénybe ütköző, festékszóróval tüntetné el a kifogásolt mondatokat.
Rosszul teljesít Magyarország a korrupció elleni küzdelemben, ugyanis szinte semmit nem tesz a korrupcióellenes program céljainak eléréséért - közölte a Transparency International (TI) az MTI-vel.
Bár csak egy hét múlva lenne esedékes, még mindig nem tudni, hogy a kereskedelmi egységek hatályba léptetik-e július 1-jén az élelmiszer-termékpálya résztvevőinek etikai kódexét. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a kódex létrehozását kezdeményező Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak előre kellett volna egyeztetnie a Gazdasági Versenyhivatallal.
A HUNALPA Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete szerdán 10 órától határozatlan idejű sztrájkot hirdetett - közölte a pilóta-szakszervezet az MTI-vel, megjegyezve ugyanakkor, hogy a HUNALPA folyamatosan tárgyal és törekszik a megegyezésre.
Késnek a vonatok a Budapest–Cegléd–Szolnok vonalon, mert Üllő és Vecsés között leszakadt a felsővezeték kedd délután - tájékoztatta az MTI-t a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága.
Nem rendeli el vagyonnyilatkozati eljárás megindítását Simor András jegybankelnökkel szemben Géczi József Alajos, az Országgyűlés mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságának elnöke. Az eljárást a fideszes Répássy Róbert kezdeményezte június elején a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke ellen.
Nem született megállapodás, de folytatják az egyeztetéseket annak a hétfő esti találkozónak a vezető szocialista politikus résztvevői, akik Lendvai Ildikó pártelnök kezdeményezésére ültek össze - tudta meg kedden szocialista forrásból az MTI.
A szakemberek vasárnapra várják a Duna tetőzést a fővárosi szakaszon az esőzések következtében; a víz elönti rakpartokat; a III. kerületi védelmi bizottság kedd délutáni ülésén dönt a szükséges óvintézkedésektől.
Nem született megállapodás, de folytatják az egyeztetéseket annak a hétfő esti találkozónak a vezető szocialista politikus résztvevői, akik Lendvai Ildikó pártelnök kezdeményezésére ültek össze. A sajtó által öregek és fiatalok küzdelmének titulált erőpróbán kongresszusi technikákról és az Országos Választási Bizottságról vitatkoztak. A háttérben az ország számára a tét: az országgyűlési választás…
Nem rendeli el vagyonnyilatkozati eljárás megindítását Simor András jegybankelnökkel szemben Géczi József Alajos, az Országgyűlés mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságának elnöke. Az eljárást a fideszes Répássy Róbert kezdeményezte június elején a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke ellen.
A kormány ellenében, egyhangúlag támogatta az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága kedden a Szili Katalin (MSZP) házelnök által indítványozott, a Tubesre tervezett katonai radar felépítésének megakadályozását célzó törvénymódosítást.
Sorozatos jogszabály sértésekre hivatkozva Bognár András (független) pátyi polgármester felfüggesztését, illetve tisztségéből való eltávolítását kéri a helyi képviselő-testület az illetékes megyei bíróságtól;a település honlapjára feltett információt Páty alpolgármestere is megerősítette.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden Washingtonban jóváhagyta a magyar készenléti hitelkeret újabb részletének lehívását, tájékoztatta a pénzintézet az MTI-t.
Véget kell vetni a korrupciótól fertőzött korszaknak, és utána kell járni az elfektetett ügyeknek - Pokorni Zoltán szerint ez lesz a Fidesz egyik legfontosabb feladata, ha hatalomra jut. A párt alelnöke úgy véli: nem lesz elég két év, hogy a Fidesz rendbe hozza a gazdaságot.
A kormány válságkezelő programjának kedvező nemzetközi fogadtatását jelzi, hogy lehetőség volt a 2009-es államháztartási hiánycél 3,9 százalékra emelésére anélkül, hogy az veszélyeztetné a közép- és hosszú távú stabilizációs programot és a tervezett adósságpályát - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságának keddi ülésén. Az ellenzéki…
Nem hívták meg az előző főbírót, Lomnici Zoltánt arra fogadásra, amelyet Baka András megválasztása után tartottak a Parlamentben, az államfő szobájában. Az eredményes választást követő koccintáson az elődön kívül az igazságszolgáltatás szinte valamennyi fontos képviselője ott volt. Érdeklődésünkre az államfői hivatalnál azt mondták, hogy Lomnicit valóban nem hívták, a "meghívó döntése" volt, hogy…
Nem marad sokáig vezető nélkül a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, helyén marad a Sporkórház és nem lesz sztrájk a héten a Malévnél. A nap legfontosabb híreinek összefoglalója.
Elmarad a szerdára meghirdetett sztrájk a Malévnál, mert a pilóták érdekeit védő Hunalpa Egyesület megállapodott a cég vezetésével - mondta az InfoRádiónak a légitársaság üzemeltetési vezérigazgató-helyettese.
Róth Pétert választotta elnökévé a Fidesz 350 tagot számláló székesfehérvári szervezete kedden; a korábbi elnök, Cser-Palkovics András egyéb, országos és városi feladatai miatt nem jelöltette magát - mondta el az MTI-nek Csanády László alelnök.