2010. szeptember 21. kedd

szept. 21
19:36
Szalmonellajárvány: óvodások is megfertőződtek Székesfehérváron (Alternatív Energia)
Szalmonellafertőzéstől 181 óvodás és alsó tagozatos általános iskolás betegedett meg Székesfehérvár 16 oktatási intézményében; a vizsgálatok 95 gyermeknél igazolták a fertőzést - mondta az MTI-nek kedden este az ÁNTSZ kistérségi intézetének tiszti főorvos helyettese.
szept. 21
19:36
A Nemzet Színésze: Alföldi Róbert telefonon hívta Haumann Pétert (ATV)
Haumann Pétert választották a Nemzet Színészének a nyáron elhunyt Kállai Ferenc helyére, így ismét teljes létszámú, 12 tagú a Nemzet Színészeiből álló testület - közölték a Nemzeti Színházból, ahol hagyományosan helyet adtak a választásnak.
szept. 21
19:38
Örülne, ha sms-t kapna a közelgő viharról? (Infostart)
Sms-ben értesítené a lakosságot veszélyhelyzetben az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A szervezet szóvivője az InfoRádióban elmondta: a jelenleginél hatékonyabb értesítési rendszert építenének ki, ezért közös szakértői csoportot hoztak létre a mobilszolgáltatókkal.
szept. 21
20:12
Kinevezték a fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok első főtitkárait (Infostart)
Kinevezte a fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok főtitkárainak első körét Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden - közölte Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
szept. 21
20:12
Az Opel után az Audival is megállapodhat a kormány + videó (ATV)
800 új munkahely lesz a szentgotthárdi motorgyárban.
szept. 21
20:48
Madárral ütközött, visszafordult egy gép Ferihegyen (ATV)
Háromórás késéssel útnak indulhatott, fedélzetén 100 emberrel.
szept. 21
20:50
Brutális tájfun pusztít Tajvanon (ATV)
Kína felé halad tovább.
szept. 21
21:07
Fogalmuk sincs a jegyzőknek, hogyan kell megszüntetniük a családi pótlékot (ATV)
Alig tart két hete az iskola, de már most van olyan gyerek, akinek összegyűlt 50 igazolatlan órája.
szept. 21
21:24
Így alakulhat át Budapest üzemeltetése a választás után (Infostart)
A Fidesz tervei szerint a következő önkormányzati ciklusban két új cég segítené és ellenőrizné a fővárosi tulajdonú vállalatok gazdálkodását - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában György István. A párt budapesti frakcióvezető-helyettese közölte: a két központ a közösségi közlekedés feladatrendszerét, valamint a közüzemi ellátást biztosító közszolgáltatókat irányítaná.
szept. 21
21:24
Dél-Afrika: illegális telepesek csaptak össze rendőrökkel (ATV)
Le akarták bontani a kunyhóikat.
szept. 21
21:42
Kiteszik az őrző-védő cégek szűrét a magyar laktanyákból (Infostart)
A tervek szerint már az év végétől újra katonák őrzik a honvédségi laktanyákat. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen tartott előadásában azt mondta: elfogadhatatlan, hogy külföldön működik magyar őrző-védő zászlóalj, itthon pedig magáncégek védik a laktanyákat.
szept. 21
22:00
Mekkora lesz idén az influenzajárvány? - napi hírösszefoglaló (Infostart)
Nem számít a tavalyinál nagyobb influenzajárványra az idén az országos tiszti főorvos. Székesfehérváron 181 óvodás és kisiskolás betegedett meg szalmonella fertőzésben. 500 millió eurós beruházással bővíti szentgotthárdi motorgyárát az Opel - a nap legfontosabb hírei.
szept. 21
22:00
Peugeot EX1 (ATV)
A Peugeot legújabb koncepcióautója egy látványos, kétüléses roadster, futurisztikus formával és sajátos felépítéssel. Feladata hogy intenzív vezetési élménnyel járuljon hozzá a márka 200. jubileumának megünnepléséhez. Az EX1 máris megdöntötte az állórajtos gyorsulás több világcsúcsát. Megdöbbentő képességei áramvonalazásának, ultra-könnyű szerkezetének, 250 kW (340 LE) együttes teljesítményű két…
szept. 21
22:18
Toyota hibridek Budapesten (ATV)
Első hallásra talán különösnek tűnik, hogy az elmúlt hétvégén megrendezett Autómentes Napokon a Toyota is részt vett, ám az ellentmondás azonnal feloldódik, ha tudjuk, hogy a japán autógyár három hibrid modellel képviseltette magát a környezetvédelmi rendezvényen.

2010. szeptember 22. szerda

szept. 22
5:12
Egymásra erőszakolják a közmédiumokat (Alternatív Energia)
A Magyar Távirati Iroda (MTI) székházába költözhet a Magyar Televízió. Információnkat cáfolták ugyan a köztévénél, az összebútorozás viszont szinte biztos. Egy másik értesülés szerint éppen fordítva történhet a költözés, az MTV új, óbudai székháza adna otthont az összes közmédiumnak, az MTI és a Magyar Rádió értékes ingatlanjait pedig eladná a kormány.
szept. 22
5:12
Durva: Megcsalta feleségét a magyar sztár - Meggyűlölte magát (ATV)
Réka megbocsátott, Norbi élete legnagyobb hibáját követte el.
szept. 22
5:14
Bíróságon folytatódik a vasúti kartellügy (Alternatív Energia)
A Fővárosi Bíróságon támadta meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) határozatát három vasútépítő cég, melyekre - egy negyedik, felszámolás alatt álló társasággal együtt - a nyáron rekordösszegű, összesen több mint hétmilliárd forint bírságot szabtak ki, amiért több tízmilliárd forintnyi beruházás elnyerése érdekében összejátszottak - tudtuk meg.
szept. 22
5:16
Jogkorlátozást hozhat a "Lex Biszku" (Alternatív Energia)
A nyári szünet előtti véghajrában 353 igen szavazattal fogadta el a T. Ház a "lex Biszku"-ként elhíresült képviselői önálló indítványt, melyben a dokumentumfilmek nyilvánossága, az alkotói szabadság és az igazság megismeréséhez való jogok egyes kérdéseinek felülvizsgálatáról döntöttek. De - mint ígérik - ez csak a kezdet: elverik még a port a félmúlt bűnösein.
szept. 22
5:30
Laborc ismét távol maradt a meghallgatástól (Alternatív Energia)
Ismét távol maradt Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója attól a meghallgatástól, amelyet az elmúlt nyolc év polgári titkosszolgálati tevékenysége során tapasztalható anomáliákat vizsgáló bizottság tartott.
szept. 22
5:30
Egyetlen mondat - Stohl nagy szerencséje + videó (ATV)
Segítségnyújtás elmulasztásával azért nem vádolják a színészt, mert megkérdezte a sérültektől, hogy vannak.
szept. 22
5:32
Mádly polgármester utolsó húzása (Alternatív Energia)
Október 1-re, az önkormányzati választás előtti péntekre hívta össze az utolsó testületi ülést Fót polgármestere. A közigazgatási hivatal ugyanis fontos döntések meghozatala miatt utasította a testületet az ülésezésre.
szept. 22
6:24
György István: A fővárosi önkormányzatnál is lesznek csontvázak (Infostart)
Komoly az adósságállománya Budapestnek, de közvetlen csődhelyzetről nincs szó - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában György István. A Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettese hozzátette: ha azonban összességében vizsgáljuk Budapest pénzügyi-gazdasági állapotát, akkor már nem ilyen jó a kép. Szerinte azt, hogy a leendő városvezetők milyen pénzügyi helyzetet örökölnek, csak akkor tudják meg, ha…
szept. 22
7:00
Nem változott az üzemanyagok ára (Infostart)
A héten nem változtatott a benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt.
szept. 22
7:00
Kórházi dolgozók és biztonságisok csaptak össze - a héten leállhat Románia (ATV)
A héten tüntetés tüntetést követ Bukarestben, több országos sztrájkfelhívást is közzétettek a szakszervezetek. Várhatóan nem dolgoznak a polgármesteri hivatalok, leállnak a megyei tanácsok és megtagadják a munkát a rendőrök is. Feszült a hangulat a kórházakban is: Brăilán tettlegességig fajult az elégedetlenségi akció.
szept. 22
7:18
H1N1: járvány idén is lesz + videó (ATV)
Szócska szerint a közbizalom elveszett az oltások iránt.
szept. 22
7:36
Felkészült a kormány Brüsszel ellenállására - lapszemle (Infostart)
A bajba jutott lakáshitelesek megsegítésére alapítandó Nemzeti Eszközkezelő Társaság sorsa az unióval folytatott tárgyalásokon dől el - írja a Népszabadság.
szept. 22
7:54
Vége: hiába bizonyított, nem kell az RTL Klubnak a magyar sztár műsora (ATV)
A kvíz nyerte a nézettségi versenyt a saját sávjában.
szept. 22
7:56
Szervátültetések: a kórházak nem jelentik megfelelően a donorokat + videó (ATV)
Csökkent a szervátültetések száma Magyarországon.
szept. 22
8:12
Szerda este kerülje el a Nagykörutat! (Infostart)
Szerda este várhatóan csak egy sávon közlekedhetnek az autók a Nagykörút mindkét oldalán a Jászai Mari tér és a Petőfi híd budai hídfője között a Critical Mass felvonulás miatt - közölte az InfoRádióval Vizelyi Márta, a Fővinform munkatársa. Tervezett lezárások ugyan nem lesznek, de feltehetőleg lefoglalnak majd egy sávot a kerékpárosok, ahogy fél 7 és fél 8 között köröznek a körúton.
szept. 22
8:12
Tegye le az autót, és ingyen utazhat a vonaton (Alternatív Energia)
A forgalmi engedéllyel rendelkező utasok díjmentesen utazhatnak vasúton szerdán, az Európai Mobilitási Hét keretében megrendezendő Európai Autómentes Napon - közölte a MÁV-START Zrt.
szept. 22
8:12
LMP: a főváros rosszul járt, a Fidesz ingyen hirdetetett + videó (ATV)
A főváros rosszul járt, a Fidesz ingyen hirdetetett – ez az eredménye a 2006-ban kihirdetetett fővárosi utcabútor tendernek az LMP szerint.
szept. 22
8:30
Hol kapják a legtöbb nyugdíjat Magyarországon? (Infostart)
Hol a legmagasabb az átlagnyugdíj Magyarországon? Melyik megyében kapják a legkevesebb járandóságot a szépkorúak? A nők vagy a férfiak kapnak több nyugdíjat? Hogy kerülnek a bányászok a csúcsra? A Pénzcentrum gyűjtötte össze ezeket az adatokat a magyar nyugdíjrendszerről.
szept. 22
8:30
Iránnak két éven belül bevethető atombombája lehet + videó (ATV)
Az izraeli védelmi miniszter szerint nincs sok idő a döntésre.
szept. 22
8:32
Lemondott az UniCredit vezérigazgatója (ATV)
Az igazgatóság nyomására lemondott tisztségéről Alessandro Profumo, a legnagyobb olasz bankcsoport, az UniCredit vezérigazgatója, miután súlyos válságot idézett elő Profumo, illetve a bankvezetés és a részvényesek között Líbia részesedésének növelése a bankcsoportban.
szept. 22
8:48
Nem bírta el a pénzt, amit a bankból rabolt (ATV)
Eldőlt a motorral, elfogták.
szept. 22
9:06
A jogszabályok miatt nem tarthatták kórházban az ácsi családírtót (ATV)
Pár nappal a gyilkosság előtt került az intézménybe.
szept. 22
9:08
Botránygyanú a Vatikánban + videó (ATV)
Pénzmosás miatt nyomoznak a pápai állam bankja ellen.
szept. 22
9:42
Hideg kampány és egyéb csodafegyverek október 3-ra (ATV)
Kormányok szerepvállalása az önkormányzati kampányokban 1998-tól napjainkig. Avagy: milyen stratégiát alkalmaz a második Orbán-kormány? A legfrissebb Policy Agenda-elemzés.
szept. 22
9:44
Csalással szereztek százmillió dollárokat amerikai bankok (ATV)
Az állami bankmentő csomagból kértek részesedést.
szept. 22
10:18
Éjszakára lezáratná az aluljárókat a Fidesz (Infostart)
Lezáratná éjszakára a belvárosi aluljárókat és létrehozná a Fővárosi Rendészeti Igazgatóságot a Fidesz. A párt fővárosi frakcióvezető-helyettese az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: terveik szerint a hajléktalan-ellátórendszer átvilágítása, a szükséges fejlesztések megvalósítása, illetve a felszíni gyalogátkelők kialakítása után döntenének a lezárásról.
szept. 22
10:18
Nem nőtt az egynapos ellátások népszerűsége (ATV)
Tavaly 312-fajta ilyen beavatkozást végeztek.
szept. 22
10:20
„Nem tudom, mihez kezdek a pénzzel” 100 milliót hagyott rá a magyar sztár (ATV)
Egy örökös van.
szept. 22
10:36
Fidesz: decentralizálni kell a kulturális forrásokat (Alternatív Energia)
A kulturális területre jutó hazai források decentralizálását sürgette kedden Zalaegerszegen L. Simon László; a parlament kulturális bizottságának fideszes elnöke szerint a vidéki szellemi életet integrálni kell a fővároscentrikus magyar szellemi életbe.
szept. 22
10:36
Csúnyán elbánt a Heti Hetes a 127 fős faluval + videó (ATV)
Besence 127 lelkes falu az Ormánságban. 2007 óta 51 millió forintot nyertek az Országos Foglalkoztatási Alap „Kis falu” programja keretében. A pénzből 20 fő építőipari képzését szervezték meg, zöldségkertészetet és inkubátorházat építenek, a múlt héten pedig elkészült a falu teniszklubja. Interjú Ignácz József polgármesterrel.
szept. 22
10:54
Székelyföldre költöztetik a Szentföld örökségét (Infostart)
Történelmi jelentőségű nagy kiállításnak adhat otthont 2012-ben a Csíki Székely Múzeum: a tervezett tárlaton szentföldi, a kereszténységgel egyidős kéziratokat, tekercseket, egyéb történelmi relikviákat, muzeológiai ritkaságokat tekinthet majd meg a nagyközönség - írta keddi számában a Csíkszeredában megjelentő Hargita Népe és az erdélyi Krónika.
szept. 22
10:54
Dúsan tenyésznek a sugárfertőzött csernobili növények (ATV)
Láthatólag fittyet hánynak a súlyos környezetszennyeződésre.
szept. 22
11:12
A mulasztás ellenére indulhatnak a választáson a függetlenek (Infostart)
Az adatvédelmi törvény szerint független jelölt akkor gyűjthet ajánlószelvényt, ha előtte nyilvántartásba veteti magát. Mint kiderült: idén a több mint 35 ezer függetlenként induló képviselőjelölt közül 8650-en tették ezt meg. A mulasztás következményeiről, valamint az igazoláskérés menetéről Jackli Tamás, az Országos Választási Iroda szóvivője beszélt az InfoRádiónak.
szept. 22
11:12
Virtuális nyugdíj a rendőröknek? (Alternatív Energia)
Négy új előterjesztéssel kívánja módosítani a nyugdíjrendszert a kormány januárban - tudta meg a Népszava. Egyről már korábban is beszámoltunk: eszerint a hivatásos szolgálati jogviszonyban állók nyugdíjkorhatárát jelentősen megemelnék. A 25 éves szolgálati időt 30-ra, az öregségi korhatárt pedig 50-ről 55 évre.
szept. 22
11:30
Korábban nyugdíjba mehetnek a parlamenti képviselők (ATV)
Ráadásul teljes nyugdíjat kapnak az öregségi korhatár előtt is.
szept. 22
11:48
Budai: tudatosan szegte meg a törvényt a Gyurcsány-kormány (ATV)
Jogtalan előnyt biztosítottak a befektetők részére.

Keresés