2010. szeptember 22. szerda

szept. 22
12:06
MSZP: elég a Fidesz médiatorzító nyomulásából (Alternatív Energia)
Az MSZP-tagság egyik feltételéül a Népszava című napilap előfizetését tenné meg a jövőben a párt vezetése - mondta Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke szerdán az MTI-nek, telefonos sajtótájékoztatója keretében.
szept. 22
12:06
Gyurcsány: sok handabanda, mérsékelt tehetség (ATV)
A kormány gazdaságpolitikáját vette górcső alá.
szept. 22
12:08
Egy ország ismerte: meghalt a Magyar Rádió hangja (ATV)
Négy évtizeden át olvasta a híreket.
szept. 22
12:24
Ön tud évi félmillió forintot félretenni a nyugdíjas éveire? (Infostart)
A következő 50 évben nyugdíjba vonuló ötmillió magyar polgárnak átlagosan havi 45 ezer forintot kellene megtakarítania ahhoz, hogy nyugdíjasként megkapja a munkajövedelmének 70 százalékát - mondta Zolnay Judit az Aviva Életbiztosító vezérigazgató-helyettese. Az Aviva és a Deloitte közös európai felmérése szerint az európai polgároknak ugyanehhez összesen évi 1.900 milliárd euró többlet…
szept. 22
12:24
5,9-es földrengés Perunál (ATV)
Szökőár-riadót nem kellett elrendelni.
szept. 22
12:26
Mentőápoló halt meg egy budapesti balesetben (ATV)
Felhajtott a járdára, majd egy villanyoszlopnak ütközött.
szept. 22
12:42
Oszló hulla a Soroksári úton: éjjel szadomazo orgiák, nappal család (ATV)
Az igazságügyi boncolás adatai szerint fulladás okozta az egy hete, a Soroksári úton egy autóban megtalált latexruhás férfi halálát.
szept. 22
13:00
Az MSZP feljelentést tett a szombathelyi "tized"-ügyben (Alternatív Energia)
A Magyar Szocialista Párt Szombathelyi Szervezete múlt hét pénteken feljelentést tett a Szombathely Városi Ügyészségnél vesztegetés alapos gyanúja miatt a lapunkban múlt hét csütörtökön és pénteken a megjelent 10%-os hangfelvételek kapcsán.
szept. 22
13:00
Priskin-góllal ment tovább az Ipswich (ATV)
Gera és Bogdán nem örülhetett továbbjutásnak.
szept. 22
13:02
Tovább szárnyalt a Mainz (ATV)
Szalai együttese a Kölnt győzte le.
szept. 22
13:04
Újra támad a Zaporozsec (ATV)
Formája merőben eltér az egykori „szappantartótól”.
szept. 22
13:18
A forint erősödésére számítanak az intézményi befektetők (ATV)
A következő egy évben 282 forintos euró-árfolyamot valószínűsítenek.
szept. 22
13:20
Több tízezren vonulhatnak este a fővárosban (ATV)
Útlezárások nélkül rendezik meg a felvonulást.
szept. 22
13:22
Hét tonna robbanóanyagot foglaltak le Olaszországban (ATV)
Azt a hírt nem erősítették meg, hogy a maffia is kapott volna a veszélyes anyagból.
szept. 22
13:36
Az MSZP az adatvédelmi biztoshoz fordult a nyugdíjasoknak küldött levél miatt (Alternatív Energia)
Az adatvédelmi biztoshoz fordul az MSZP Orbán Viktor a nyugdíjasoknak küldött levele miatt. Korózs Lajos szerint törvénytelen, ha a nyugdíjpénztár adta ki az adatbázist, de törvénytelen az is, ha a Fidesznek van a nyugdíjasokról adatbázisa.
szept. 22
13:36
2013-tól jöhet csak az egykulcsos adórendszer (ATV)
Októberben csökkenhet a pénzpiacokon tapasztalt feszültség, ami kedvezően hathat a forint svájci frankkal szembeni árfolyamára - mondta Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban.
szept. 22
13:38
Népszava előfizetés lehet az MSZP-tagság feltétele (ATV)
Több elnökségi tag javaslata az ötlet.
szept. 22
13:54
Megzsarolta a választókat Kövér (Alternatív Energia)
Nagyobb eséllyel vesznek részt a nemzeti együttműködés rendszerében azok az önkormányzatok, amelyek egy nyelvet beszélnek a kormánnyal - mondta a füzesabonyiaknak Kövér László. A parlament fideszes elnöke néhány napja a szegedieket figyelmeztette ugyanerre.
szept. 22
13:54
Szijjártó: előfordulhat, hogy nem évente lesz 100 ezer új munkahely + videó (ATV)
A cél az egymillió tíz év alatt.
szept. 22
13:56
Bomba robbant egy iráni katonai parádén (ATV)
Tíz néző életét vesztette.
szept. 22
14:12
Molnár Zsolt: Demeter Ervin aknamezőn jár, mindjárt felrobban + videó (ATV)
A Fidesz és Demeter Ervin kampánycélokra használja a Nemzetbiztonsági Bizottság albizottságát – véli Molnár Zsolt.
szept. 22
14:14
Kitiltották Japánból a világhírű botrányhőst (ATV)
Két nap alatt kétszer hallgatták ki.
szept. 22
14:30
18 éves korig ingyenessé tenné a BKV-t a Jobbik (Infostart)
A tankötelezettség felső határáig, azaz 18 éves korig ingyenessé tenné a BKV járművein való utazást a Jobbik.
szept. 22
14:48
Még tovább drágulhat a kenyér (ATV)
A gabona ára néhány hét alatt csaknem megduplázódott.
szept. 22
15:06
Adós maradt az elszámoltatási kormánybiztos (Alternatív Energia)
Továbbra sem tisztázta Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos, hogy miként vett fel érdemi munkavégzés nélkül több millió forintot a fővárosi önkormányzat egyik kórházától. Arra sem adott azonban választ, miért nem tüntette fel ezt az összeget utólag egyébként kijavított vagyonnyilatkozatában.
szept. 22
15:06
18 halott, 78 ezer kitelepített Kínában a tájfun miatt (ATV)
Több mint ezer házat döntöttek romba a földcsuszamlások.
szept. 22
15:24
Tarlós: A város közlekedése az élhetőség gátja (Infostart)
Mára oda jutottunk, hogy Budapest közlekedése egyenesen az élhetőség gátja lett - jelentette ki Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje az Autómentes Nap 2010 konferencián elmondott beszédében.
szept. 22
15:24
100 évig titkolták: mindenki túlélhette volna a hatalmas katasztrófát (ATV)
Fatális hiba a luxushajón.
szept. 22
15:42
"Csak" 150 millió kellene a biciklis infrastruktúra átalakítására (Alternatív Energia)
Körülbelül 150 millió forintból radikálisan átalakítható lenne a fővárosi kerékpáros infrastruktúra - mondta a nemzetközi autómentes napon tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek.
szept. 22
15:42
„Mi, hajléktalan emberek…” Tüntetés a minisztérium előtt (ATV)
"A törvényjavaslat egy újabb példa arra, hogy a fejünk fölött - sőt ellenünk - döntenek ahelyett, hogy együtt keresnénk a kivezető utat"
szept. 22
16:00
Jávor Benedek átalakítaná a fővárosi kerékpáros közlekedést (Infostart)
Átalakítaná a fővárosi kerékpáros közlekedést az LMP főpolgármester-jelöltje.
szept. 22
16:00
Tarlós: a budapesti közlekedés az élhetőség gátja lett (Alternatív Energia)
Mára oda jutottunk, hogy Budapest közlekedése egyenesen az élhetőség gátja lett - jelentette ki Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje szerdán az Autómentes Nap 2010 konferencián elmondott beszédében.
szept. 22
16:01
Tarlós: új szervezetek kellenek (ATV)
Viszont ezek nem jelentenének nagyobb adminisztratív létszámot.
szept. 22
16:36
A Hyundai új generációs városi egyterűje (ATV)
Az idei párzsi Mondial de l’Automobile alkalmából, szeptember 30-án leplezi le vadonatúj B-osztályú egyterűjét a Hyundai. Az ix20 néven bemutatkozó modellről a mai napon közzétett vázlat tanúsága szerint az újdonság radikálisan eltávolodik a kategória által eddig képviselt, szögletes „minibusz” stílustól, ehelyett dinamikusabb, sportosabb profilt mutat, összhangban a modern, progresszív…
szept. 22
16:38
India: Botrányos körülmények a Nemzetközösségi Játékok helyszínén (ATV)
Leomlott híd, beszakadt mennyezet, lakhatatlan szállások, kóbor kutyák, trópusi náthaláz és milicisták fenyegetései.
szept. 22
16:40
2006 ősze: nem konkrét ügyekről kérdezik a bírákat + videó (ATV)
A jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság nem konkrét ügyekkel foglalkozik.
szept. 22
16:54
Miskolci politikusokkal játszik össze az ügyészség? (Alternatív Energia)
Az ügyészség szerepét firtatta a választási kampányban Káli Sándor, Miskolc szocialista polgármestere, polgármesterjelöltje szerdai sajtótájékoztatóján.
szept. 22
16:54
Gyógyíthatatlan betegségben szenved a magyar Megasztár (ATV)
A zenéléssel feledteti a fájdalmakat.
szept. 22
16:56
Végső búcsút vettek Bánffy Györgytől (Alternatív Energia)
Több százan, családtagok, barátok, pályatársak és tisztelők vettek végső búcsút Bánffy György Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészművésztől szerdán Budapesten, a Farkasréti temetőben.
szept. 22
17:13
Megerőszakolták az egykori elnökjelöltet (ATV)
FARC lázadócsoport gerillái 7 évig tartották fogva.
szept. 22
17:15
Tovább "izmosodik" a forint (ATV)
Kedvező nemzetközi befektetői hangulatban tovább erősödött a forint szerdán.
szept. 22
17:30
Rudi: Leléptek a rendőrök, evakuálni kellett a székházat (ATV)
Az MTV székházának 2006 szeptemberi ostromakor, amikor a rendőrök elhagyták az épületet, úgy éreztük, hogy cserben hagytak minket - erről Rudi Zoltán az MTV volt elnöke beszélt a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság szerdai ülésén.
szept. 22
17:48
Rudi Zoltán: cserben hagytak minket a rendőrök székházostromkor (Alternatív Energia)
Az MTV székházának 2006 szeptemberi ostromakor, amikor a rendőrök elhagyták az épületet, úgy éreztük, hogy cserben hagytak minket - erről Rudi Zoltán az MTV volt elnöke beszélt a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság szerdai ülésén.
szept. 22
17:48
"Extravagáns" feltárások Izrealben (ATV)
Nagy Heródes pazar magánszínházát tárták fel izraeli régészek - a 400 férőhelyes létesítmény az uralkodó téli palotája mellett épült a Júdeai-sivatagban.
szept. 22
17:50
Lecsap az NMHH a TV2 műsorára (Alternatív Energia)
Vizsgálatot indított a TV2-vel szemben a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) a csatorna Édesnégyes című, hétköznap 19 órai kezdettel futó műsorával kapcsolatban - olvasható abban a közleményben, amelyet az NMHH juttatott el szerdán az MTI-nek.
szept. 22
17:50
4-es metró: 21 milliárdot zsebeltek be a tanácsadók (ATV)
Az ÁSZ sokkalja az összeget.
szept. 22
18:06
Így kerülhető el a ferihegyi torlódás (Alternatív Energia)
A jövő év márciusában olyan jelentős bővítést jelent a SkyCourt "Égi Udvar" megnyitása Ferihegyen, hogy elkerülhető lesz a hét végihez hasonló torlódás - mondta Hardy Mihály, a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója az MTI kérdésére szerdán.
szept. 22
18:06
Romaügyi megbízottat alkalmazna a Fidesz főpolgármester-jelöltje (ATV)
A pozíció létrehozását a Fővárosi Cigány Kisebbségi Önkormányzat kezdeményezte.
szept. 22
18:24
Önkéntesekből állna a tartalékos haderő (Infostart)
Önkéntes alapon hozná létre a tartalékos haderő rendszerét a Honvédelmi Minisztérium - mondta az InfoRádiónak Simicskó István, a tárca államtitkára. Jelenleg 18 tartalékos katonája van az országnak.
szept. 22
18:42
Lebontották a demokráciát az elmúlt 100 napban (Alternatív Energia)
Az elmúlt száz nap a demokrácia lebontásának az időszaka is volt - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke sajtótájékoztatón szerdán Veszprémben.

Keresés