2020. február 21. péntek

febr. 21
8:18
Bődületes pénzekből fejlesztik a Nyugat-Dunántúlt: itt a hivatalos lista (Pénzcentrum)
A HelloVidék összegyűjtötte azokat a fejlesztéseket, amik 2020-ban várhatóan megvalósulnak Nyugat-Dunántúlon: Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyékben. Van köztük infrastrukturális, környezettudatosságot építő projekt, de több nagy...
febr. 21
8:21
2020-02-21 napi árfolyam jelentés (GazdaságPortál)
Erősödött a forint ma reggelre Péntek reggel 8 órára 0.05%-ot erősödött a forint az euróval szemben és így lett 338 forint és 40 fillér az euró, az ÁrfolyamTudós.hu napi jelentése szerint. A dollárhoz képest 0.03%-ot erősödött a hazai fizetőeszköz, ennek megfelelően egy amerikai dollár jelenleg 313 forintba és 61 fillérbe kerül. A frankhoz viszonyí
febr. 21
8:24
Imádják vidéken a MÁP-ot (Piac és Profit)
Varga Mihály szerint a novemberi indulása óta alatt több mint 100 milliárd forintért vásároltak belőle a postákon, és az értékesítések 80 százaléka a fővároson kívül történt.
febr. 21
8:30
A végére csak összejött a Mol 2019-es profitterve (Privátbankár)
Igaz, hogy az adó-, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (ebitda) még így is elmarad a 2018-astól, a kedvezőtlen makrogazdasági környezet ellenére teljesült az ősszel megemelt éves prognózis, és az elemzői várakozásokat is bőven felülmúlta a cég.
febr. 21
8:36
Meglepte az elemzőket az Allianz (Portfolio)
A vártál nagyobb, 9,5%-os nyereségnövekedésről számolt be a negyedik negyedévre az Allianz. A német biztosítócsoport még magasabb profittal számol az idei évre, és sajátrészvény-visszavásárlást is bejelentett.
febr. 21
8:38
Eséssel indulhat a pénteki kereskedés Európában (Portfolio)
Lejjebb kerültek a tengerentúli tőzsdék csütörtökön, Ázsiában a sanghaji börzét leszámítva estek az irányadó részvényindexek pénteken, miután a befektetőket a koronavírus terjedésével kapcsolatos hírek aggaszthatták. Európában is eséssel indulhat a nap, a határidős DAX 49 pontos mínusza 0,4 százalékos esést vetíthet előre a pénteki piacnyitásra.
febr. 21
8:42
Terv feletti nyereséggel zárta a Mol-csoport a 2019-es évet (Menedzsment Fórum)
Igaz, hogy az adó-, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (ebitda) még így is elmarad a 2018-astól, a kedvezőtlen makrogazdasági környezet ellenére teljesült az ősszel megemelt éves prognózis, és az elemzői várakozásokat is bőven felülmúlta a cég.
febr. 21
8:42
Új EU-s költségvetési javaslatról vitáznak tovább a rendkívüli csúcstalálkozón (Portfolio)
Egy új költségvetési javaslat bemutatásával folytatódik péntek délelőtt 10 órakor a rendkívüli EU-csúcstalálkozó, amelyen az uniós állam-, illetve kormányfők a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló, hosszú távú uniós költségvetésről tárgyalnak. Csütörtök este ugyanis „csak” addig jutottak az állami vezetők, hogy ismertették saját országuk álláspontj
febr. 21
8:45
Az első bankszámlát nyitók 13 százaléka középiskolás (Márkamonitor)
A pár éves gyerekek százforintos zsebpénzétől néhány év alatt el lehet jutni addig, hogy a tizenéves gyerekeink már számlára kérik a zsebpénzüket és kártyával szeretnének fizetni  – évről évre nő azon szülők aránya, akik már gyerekkorban fontosnak tartják a digitális pénzügyi világgal való megismerkedést, ezért támogatják a gyereküket abban, hogy k
febr. 21
8:48
Kifulladt a forint erősödése – Megint történelmi mélypont közeleg? (Portfolio)
Csütörtökön megint érezhetően gyengült a forint az euróval szemben, így a pénteki napot 338 felett kezdi a magyar deviza. Ez nincs messze a múlt héten látott 340,4-es csúcstól, vagyis megint történelmi mélypontja felé araszol a forint annak ellenére is, hogy az MNB a múlt héten elég egyértelműen próbálta jelezni, hogy a 340-es szint már fájdalmas s
febr. 21
8:51
Tőzsdenyitás előtt – Gyenge kezdés várható Európában (GazdaságPortál)
Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken a főbb európai értékpapírpiacok nyitásakor. A határidős indexjegyzések és a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb indexek, a londoni, a frankfurti és a párizsi 0,2-0,4 százalékos csökkenése várható a kereskedés kezdetén. Az EuroStoxx50 euróövezeti index 0,4 százalék gyengüléssel nyi
febr. 21
8:54
Jól megy a hazai brókercégeknek, nagyot ugrott a profit (Portfolio)
Az MNB közzétette a hazai befektetési vállalkozások legfrissebb számait, a statisztikából kiderült, hogy tavaly ugyan csökkent a szektor mérlegfőösszege, a bevételek és az adózott eredmény azonban jelentősen nőtt.
febr. 21
8:54
Hatékony vonóerő: az új BMW X5 xDrive40d és az új X6 xDrive40d (Agrofórum)
A 48 Volt kapacitású indítógenerátor 8 kW/11 lóerő teljesítmény-többlettel képes fokozni az új Bmw X5 xDrive40d és az új Bmw X6 xDrive40d továbbfejlesztett hajtáslánc-technológiájának 250 kW/340 lóerő maximális teljesítményét, amelyhez 700 Nm csúcs forgatónyomaték társul.
febr. 21
8:56
Kikerültek a Normafa átépítési tervei (Portfolio)
Folyamatban van az új nagyparkoló kialakítása a Normafánál, az önkormányzat olyan tereprendezési terveket dolgozott ki, amellyel növelni tudják a zöldefelület arányát - szerepel a Hegyvidéki Önkormányzat honlapján.
febr. 21
9:00
Gyémántbevonatú termékcsaládot fejlesztettek EU-s százmilliókból Sárospatakon (Portfolio)
Több mint négyszázmillió forintos fejlesztést hajtott végre tavaly a sárospataki székhelyű FRAISA Hungária Kft., az európai uniós forrásból támogatott projekt keretében a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vállalat egy új gyémántbevonattal ellátott, úgynevezett mikromaró termékcsaládot hozott létre - közölte az MTI-vel a társaság.
febr. 21
9:03
A jövő CEO-it keresik (HR Portál)
A P&G CEO Challenge immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre.
febr. 21
9:03
Tőzsdenyitás előtt – Folytatódhat a visszaesés a tőzsdén (GazdaságPortál)
Várhatóan a hét utolsó napján sem áll meg a vezető részvények visszaesése a Budapesti Értéktőzsdén – írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. Török Lajos szerint a részvényárfolyamok csökkenéséhez a kedvezőtlenre fordult nemzetközi befektetői hangulat is hozzájárul. Az OTP és a Magyar Telekom egyaránt gye
febr. 21
9:06
Adómentességgel húznák ki a csávából a méhészetet (Infostart)
Várhatóan már jövőre személyi jövedelemadó-mentességet élveznek majd a méhészeti termékek értékesítéséből származó bevételek - jelentette be Nagy István agrárminiszter a klímavédelem jegyében. Igaz, az elmúlt évek időjárási szélsőségei valóban megviselték a méhállományt, az ágazatnak azonban leginkább az unió piacát elöntő olcsó ukrán és kínai méz
febr. 21
9:06
Meghaladta a Mol-csoport tavalyi Ebitda-eredménye a megemelt célkitűzést (ProfitLine)
A Mol-csoport 708,9 milliárd forint (2,44 milliárd dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (Ebitda) ért el tavaly az előző évi 728,2 milliárd forint (2,69 milliárd dollár) után, az eredmény meghaladta az év közben megemelt célkitűzést - tette közzé az olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
febr. 21
9:06
Mobil applikációs fejlesztési projektet zárt le az OTT-One (Portfolio)
Az OTT-One átadta megrendelője, a Díjbeszedő Informatikai Kft. részére fejlesztett iCsekk mobil applikáció legújabb verzióját, a társaság lezárta a tavaly június óta tartó fejlesztési projektet.
febr. 21
9:06
Mutatja az appod, hol lesz traffipax? A németeknél már röpködnek a bírságok érte (Pénzcentrum)
A nem kívánt bírságok elkerülése érdekében rengeteg autós használ olyan alkalmazást, mely figyelmeztet a traffipaxok jelenlétére, és lehetőséget biztosít arra, hogy időben csökkentsük a sebességet. Ilyen például a közösségi navigációs...
febr. 21
9:12
Putyin aláaknázza Britanniát – a KGB tegnap és ma (Privátbankár)
Nyugat-Európa „balkanizálása” már az 1970-es évek elejétől elsőrangú célnak számít a Kreml számára. Legfrissebb fejleményként az önállósodásra törekvő Skóciában váltott ki belpolitikai vihart Moszkva növekvő figyelme. Káncz Csaba jegyzete.
febr. 21
9:15
A Cisco előrejelzése szerint 2023-ra a mobilkapcsolatok több mint 10%-a 5G kapcsolat lesz (Márkamonitor)
A Cisco legújabb Annual Internet Report előrejelzése szerint 2023-ra a világ mobilkapcsolatainak több mint 10%-át teszik majd ki az 5G kapcsolatok, amelyek átlagos sebessége 575 Mbp/s lesz, vagyis 13-szor gyorsabb, mint egy átlagos mobil kapcsolat. Ez a teljesítmény lehetővé teszi a mesterséges intelligencia (AI), valamint a különböző IoT-alkalmazá
febr. 21
9:18
Eséssel indul a pénteki kereskedés Európában (Portfolio)
Lejjebb kerültek az irányadó európai részvényindexek ma délelőtt, a befektetőket a koronavírus terjedésével kapcsolatos hírek mellett a beérkező makroadatokra és vállalati gyorsjelentésekre figyelnek majd. A magyar tőzsde lejjebb került, míg a hazai blue chipek közül a Mol teljesít a legjobban, a társaság negyedik negyedéves gyorsjelentése után.
febr. 21
9:24
Lassan kijelenthetjük: a koronavírus elszabadult (Portfolio)
A koronavírus terjedésének Kínán kívüli számai egyre inkább azt sugallják, hogy a járvány kontroll alatt tartása kudarcot vallott. A járvány lassítása továbbra is kiemelt jelentőségű feladata lesz a világ országainak, de emellett a betegségre való felkészülés, illetve a gyógymód mielőbbi kidolgozása kerülhet előtérbe.
febr. 21
9:33
Koronavírus - A járvány miatt jelentősen csökkent a szén-dioxid-kibocsátás Kínában (NRGreport)
A koronavírus-járvány komoly károkat okoz a kínai gazdaságnak, ám pozitív hatása is van: negyedével csökkentette az ázsiai ország üvegházhatású szén-dioxid-kibocsátását egy szerdán közzétett tanulmány szerint. (MTI).
febr. 21
9:36
Hasít a MOL: az üzemanyag iránti kereslet továbbra sem csökken a régióban (Pénzcentrum)
A Mol-csoport 708,9 milliárd forint (2,44 milliárd dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el tavaly az előző évi 728,2 milliárd forint (2,69 milliárd dollár) után, az eredmény meghaladta...
febr. 21
9:39
Tőzsde – Indexcsökkenéssel nyitott Európa (GazdaságPortál)
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon. A páneurópai Ftse EuroFirst 300 index 0,50 százalék, a Stoxx Europe 600 index 0,47 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,82 százalék csökkenéssel kezdte a pénteki kereskedést. Londonban 0,45 százalékkal csökkent nyitáskor az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,4
febr. 21
9:39
Az MNB már lépett (AQUA)
Az eurózóna jegybankjának vizsgálatával egy időben a Magyar Nemzeti Bank is megkezdte a nem konvencionális eszközök leépítésével a bankközi kamatszint emelését.
febr. 21
9:45
Kismértékben csökkent az ásványvizes piac 2019-ben (Márkamonitor)
A hazai ásványvízgyártás egyik legfontosabb szereplője, a lajosmizsei Magyarvíz Kft. a 2019-es  csökkenő piac ellenére ismét  növelni tudta eladott palackjainak számát, árbevétele 7 százalékkal nőtt 2018-hoz képest, így elérte a 9,5 milliárd forintot. A vállalat egy év alatt összesen 257 millió palack vizet értékesített, ez összesen 378 millió lite
febr. 21
9:48
Emelkedik a Mol (Portfolio)
Lejjebb kerültek az irányadó európai részvényindexek ma délelőtt, a befektetőket a koronavírus terjedésével kapcsolatos hírek mellett a beérkező makroadatokra és vállalati gyorsjelentésekre figyelnek. A magyar tőzsde az irányt keresi, a hazai blue chipek közül a Mol teljesít a legjobban, a társaság negyedik negyedéves gyorsjelentése után.
febr. 21
9:50
Váratlanul megugrott a német feldolgozóipari aktivitás (Portfolio)
Ellentétesen változott a német és a francia feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index előzetes februári értéke, hiszen míg a német adat a várttal szemben jelentősen emelkedett a koronavírus hatásai mellett is, addig a francia társa váratlanul a kritikus 50 pontos szint alá bukott. Közben a beszerzésimenedzser-index főindexe mindkét ország esetén jo
febr. 21
9:51
Megújuló energiaforrásokra kaphatnak támogatást a kkv-k (HR Portál)
Hamarosan meghirdetik a kis- és középvállalkozásoknak szóló pályázatot, melyre 32 milliárd forint áll majd rendelkezésre.
febr. 21
9:52
Hivatalos: Magyarországra jön a világ második legnagyobb bankja (Portfolio)
Ahogy arról a Portfolio már 2019 júniusában beszámolt, fióktelepet nyit Magyarországon a világ második legnagyobb bankja, a China Construction Bank. Az MNB ma „Az Új Selyemúton jönnek a világ legnagyobb bankjai Magyarországra” címmel kiadott lelkes hangvételű közleményében számolt be a kínai pénzintézet hazánkba érkezéséről.
febr. 21
9:54
Képeken a Közvágóhíd bontása (Portfolio)
Grandiózus tervek vannak a tágabb értelemben vett Közvágóhíd és környékének átalakítására, miközben magáról a 138 ezer négyzetméteres vágóhíd sorsáról aligha lehet hallani. Az biztos, hogy a bontási munkálatok már egy ideje elkezdődtek, most pedig képek is kikerültek a jelenlegi állapotáról.
febr. 21
9:57
Szombaton megkezdődik a legrégebbi franciaországi atomerőmű fokozatos bezárása (NRGreport)
Szombaton megkezdődik a legrégebbi franciaországi atomerőmű fokozatos bezárása a kelet-franciaországi Fessenheimben.
febr. 21
9:57
Új banknál érhető el a Számlázz.hu autokasszája (FinTechRadar)
A vállalkozók biztosan fognak örülni, hogy havi pár óra munkát megspórol nekik a számítógép.
febr. 21
10:00
Mi kerül a Biodómon 63 milliárd forintba? - Ez okozhatja a drágulást (Portfolio)
Közérdekű adatigényléssel fordult a HVG az Állatkerthez annak érdekében, hogy kiderítse, mi indokolja pontosan a Biodóm-beruházás kapcsán felmerült 20 milliárd forintos többletköltséget. Ezzel egyidőben a Népszava annak járt utána, hogy a látogatóélmény kialakításának költsége, vagyis a Pannon Park és központi épületének, a Biodómnak a berendezése,
febr. 21
10:03
Reggeli elemzés: RC – 15360 forintra verték vissza az OTP csúcsra-jutási kísérletet (GazdaságPortál)
15360 forintra verték vissza az OTP csúcsra-jutási kísérletet, ameddig 15000 forint felett marad az árfolyam, addig érdemi változás nem látszik a bikaképben. Reggeli hírlevél Nemzetközi Értékelés Péntek van és ez most különösen jó, legalábbis nekem, mert kissé fáraszó volt/van ez a hét. A péntek már más, mint a többi hétköznap, mert a péntek este a
febr. 21
10:03
Támogatást kaphat az államtól az a kkv, amely megújuló energiaforrásokba ruház be (AQUA)
Kaderják Péter szerint ez azt jelenti, hogy az adott vállalkozásnak a fűtését például hőszivattyúval kell megoldania, esetleg az áramellátását napelemekkel kell biztosítania.
febr. 21
10:15
Új marketingkommunikációs vezető a Cofidis élén (Márkamonitor)
2019. december 1-től Nád-Kántor Marianna tölti be a Cofidis Magyarországi Fióktelepének Márka-, és marketingkommunikációs vezetői pozícióját. A szakember korábban a Vodafone, a Budapest Bank és a Sberbank marketing és kommunikációs területeit is irányította. Főbb szakterülete a márka- és arculatépítés, valamint a stratégiatervezés.   Nád-Kántor Mar
febr. 21
10:21
Első helyezett lett a kecskeméti Mercedes-Benz gyár a Daimler nemzetközi környezetvédelmi pályázatán (GazdaságPortál)
20 éves az Environmental Leadership Award: a kiemelkedő vállalati környezetvédelmi projektek és kezdeményezőik ismét a figyelem középpontjába kerültek. A Mercedes-Benz magyar gyárát Stuttgartban, február 13-án tüntették ki a Daimler Environmental Leadership Award (ELA) nyerteseként. Nem kizárólag társadalmi szinten zajlik párbeszéd alternatív megol
febr. 21
10:30
Klímakatasztrófára figyelmeztet a JP Morgan - Az egész emberi lét veszélybe kerülhet (Portfolio)
Veszélybe sodorja a klímaváltozás az emberi létet a „ma ismert formájában” – figyelmeztetnak a JP Morgan közgazdászai. Az ügyfeleknek kiküldött jelentésükben a bank közgazdászai azt állítják, hogy beavatkozás nélkül katasztrofális következményekkel kell számolni.
febr. 21
10:30
Gazdaságélénkítést és környezeti fenntarthatóságot is szolgál a Bioeast (Agrofórum)
Magyarország vezetésével magas szintű egyeztetés zajlott 2020. február 20-án Brüsszelben, a közép-kelet-európai országok zöld agrárgazdaságának kutatási és innovációs alapú fejlesztési lehetőségeiről. Az Agrárminisztériumot Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár képviselte.
febr. 21
10:33
Időjárás: Melegszik az idő a hétvégén (Biztosító Magazin)
Pénteken még egy hidegfront hatására sokfelé lesz viharos szél, de aztán melegszik az idő a hét végén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az Mti-hez.
febr. 21
10:39
Startupként indul a blockchain bíróság (FinTechRadar)
Az Aragon olyan ügyekben segít dönteni, amelyekkel egy hagyományos bíró hazazavarná a feleket.
febr. 21
10:42
Megkezdődött Brüsszelben a szkander, de hol van még a vége (Privátbankár)
Ahogy arra előzetesen számítani lehetett, az EU27-ek vezetői a rendkívüli uniós csúcs első napján csak „bemelegítettek” a késhegyre menő vitára, ami az Unió 2021 és 2027 közötti keretköltségvetésének az elfogadásáról szól. Az Európai Parlament elnöke ugyanakkor arra figyelmeztette a kormányokat, hogy a képviselők megtorpedózhatnak majd egy nekik ne
febr. 21
10:45
Évértékelők social media értékelése: 2/3-al nyert Orbán Viktor (GazdaságPortál)
Február az évértékelésekről szól. Az elmúlt hónap politikai diskurzusait egyértelműen az egyes pártok évértékelő beszéde tematizálták. Az Ynsight Research és a Silberstein and Partners social media kutatásában azt vizsgálta, milyen lenyomatai voltak az évértékelőknek a hazai online térben, milyen reakciókat váltottak ki a követőkből, melyiknek menn
febr. 21
10:48
Újabb hatalmas összegű napelemes pályázat a láthatáron! (Portfolio)
A január közepén túligénylés miatt bezárt 20 milliárdos pályázat után a közeljövőben 32 milliárd forintos kerettel fog megnyílni egy újabb napelemes, pontosabban megújuló energiás uniós pályázat a kis- és közepes vállalkozásoknak – hangzott el a köztévé ma reggeli adásában.
febr. 21
10:54
Kiderült néhány részlet a kkv-k megújuló energiaforrás támogatásáról (Piac és Profit)
Támogatást kaphat az államtól az a kis- és középvállalkozás (kkv), amely megújuló energiaforrásokba ruház be - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Keresés