Véget ért az extenzív növekedés időszaka Magyarországon, évek óta nem a munkaerő adja a fejlődés alapját. A jövőben a tőke és a technológia fejlesztése lesz az előmenetel egyetlen záloga.
Nehezen leírható érzés átsétálni egy fél kilométer hosszú függőhídon hat tízemeletes háznyi mélység felett. Nem csak a mélység szédítő, az ember folyamatosan rácsodálkozik a mérnöki teljesítményre is: ezt meg hogyan is tudták ideépíteni?
A HalfPrice újabb üzleteket nyit Magyarországon. A lengyel márka 2021. augusztus 12-én debütált a budapesti Vörösmarty téren, legújabb üzletét pedig 2022. január 27-én nyitja Miskolcon. Miben különbözik a HalfPrice más multibrand üzletektől? Több mint 1000, nemzetközileg elismert márka található meg a polcokon, ráadásul gyakran akár 80 százalékos
Hivatalosan is tájékoztatta az ügyfeleit a Budapest Bank, hogy március végén egyesül az MKB Bankkal, és a fúzió nyomán MKB Bank néven folytatja tovább. Ezt kell tudnia az ügyfeleknek.
A követelés a kiegyenlítés és a behajthatatlanná válás mellett számos más okból is megszűnhet. Kétrészes cikkünkben a követelések értékeléséhez, kivezetéséhez kapcsolódó gazdasági események és a társaságiadó-alap kapcsolatát mutatjuk be.
Hamarosan megjelenhet a HÉV-járművek beszerzésére vonatkozó pályázat – mondta a VG-nek az állami vasúttársaság elnök-vezérigazgatója, Homolya Róbert –, a hibrid vonatok tendere előtt viszont még elemzésekre van szükség.
Eddig nagyrészt találgathattunk csak, hol lesz a vége az MNB jelenlegi kamatemelési ciklusának, a napokban azonban újabb részleteket árult el a jegybank. Ezek függvényében pedig már megbecsülhető, hogy alapesetben mire lehet számítani a következő hónapokban: 5 százalék feletti irányadó kamatra, és ez csak a konzervatív forgatókönyv.
Mínuszba fordultak a búzaárak csütörtökön, de azért számos árnövekedést is lehetett látni a terménypiacokon. Chicagóban a búza ára 2,2 százalékkal, a kukoricáé pedig 0,3 százalékkal esett, mindeközben a szójabab 0,5 százalékkal, a repce pedig 0,2 százalékkal drágult. Európában a repce és a kukorica ugyan drágult, de a malmi búza és a takarmánybúza
A békéscsabai közgyűlés csütörtöki ülésén határozott az Alföldvíz Zrt.-ben lévő tulajdonrész államnak való ingyenes átruházásáról, valamint arról, hogy részt kíván venni a Nemzeti Vízművek (NV) Zrt. integrációs programjában. A békéscsabai önkormányzatnak volt a legnagyobb, 32,88 százalékos tulajdoni hányada a víziközmű-társaságban.
Volt államtitkár, Expo-kormánybiztos, felelt az építésügyért, a közlekedésért, a környezetvédelemért és volt, hogy az uniós pénzekért, de főpolgármesternek is jelölték. A ma 80 éves Baráth Etele sok kormány működését látta belülről. Az elmúlt évekből hiányolja a hatalom képviselői és a szakmai szervezetek képviselői közötti valódi egyeztetést, mert
Tavaly szárnyra kapott a fővárosi új építésű lakóingatlanok piaca, az év végére a kínálat már nem tudta kiszolgálni a Zöld Otthon Program indulásával hirtelen megugrott keresletet. Az OTP Ingatlanpont szakértői szerint az idén nőni fog a lakásépítések száma. Jelenleg négyzetméterenként 550 ezer és 3,4 millió forint közötti áron kínálják az új építé
A Dramatizált Elektronikus könyvszerkesztő és Hangoskönyv konvertáló (DEX) szoftver az Informatika a Látássérültekért Alapítvány legújabb innovációja. Az előző verzióhoz képest a mostani fejlesztés képes a könyveket és egyéb papíralapú dokumentumokat, illetve szöveget tartalmazó képfájlokat és PDF állományok tartalmait felolvasható elektronikus fáj
Folytatódott a drágulás az albérletpiacon: 2021 decemberében országosan 0,6 százalékkal Budapesten pedig 0,4 százalékkal nőttek a bérleti díjak novemberhez képest. Éves szinten 13,1, illetve 12,7 százalékos drágulás történt. Tavaly több mint 100 ezer lakást és házat kínáltak kiadásra, ami megfelel a 2020-as kínálati szintnek. 2021-ben Budapesten nő
Önvezető járművek szállítják az alkatrészeket, a késztermékeket és a csomagolóanyagokat a Bosch két hatvani épülete között. Digitális, felhőbe integrált rendszer követi a termékek útját, automata jármű-beléptetés, speciális hordozható nyomtatók, valamint drónok is segítik a munkatársakat – a jövő logisztikai központja a Bosch hatvani telephelyén má
Budapesten átlagosan három százalékkal emelkedtek az albérletárak, míg ugyanez a nagyobb vidéki városokban meghaladta a hat százalékot: az Otthon Centrum mérései szerint a fővárosban 172 ezer forint a téglalakások lakbérének átlaga, míg vidéken ez az érték az emelkedésnek köszönhetően már átlépte a százezer forintos határt.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a Pfizer gyógyszeripari vállalat Paxlovid nevű, szájon át szedhető, koronavírus ellen kifejlesztett gyógyszer feltételes forgalomba hozatali engedélyének megadását javasolja - közölte az uniós gyógyszerügynökség.
Az operatív törzs javaslatára a kormány döntött arról, hogy februárban tovább folytatódnak a csütörtök és péntek délutáni, valamint a szombati központi oltóhelyi akciónapok - jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára csütörtökön Veszprémben.
A magánegészségügyben is harc megy a szakemberekért, a háztartások 11,6 százaléka szembesül katasztrofális egészségügyi kiadással, pedig majdnem minden második magyar járt már magánszolgáltatónál. Nemrég kollégánk is szembesült vele, milyen, ha az állami ellátó helyett magánhoz
A Trans-Sped Kft. integrálta tevékenységébe az EURO-LOG Kft. raktárlogisztikai és szállítmányozási üzletágait, ezzel profilja bővült a nemzetközi gyűjtő szállítással Törökország, a Skandináv-országok és Hamburg irányába - küözölte a Trans-Sped Kft. csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Számos kereskedési stratégia épít a grafikonokon újra és újra megjelenő alakzatokra. Ezek gyakori ismétlődése nem véletlen, hiszen az emberi természet örök, a kereskedő tömegek félelme, reményteli várakozásai, vagy éppen eufórikus hangulata pedig újra és újra kirajzolódik a chartok alakulásán. Habár…
2021 az online kereskedelem és a házhoz szállításos rendelések robbanásszerű növekedésének éve volt. A pandémia harmadik hullámának hatására tavasszal 70 százalékkal több házhoz szállításos rendelés teljesült az azt megelőző két hónaphoz képest, a mesterséges intelligencia alapú futárszolgáltatást kínáló DoDo adatai szerint. A novemberi Black Frida
A mezőgazdasági vontatók, munkagépek – bizonyos időszakokban – igen nagy számban vesznek részt a közúti közlekedésben. A rendőrség tapasztalatai szerint vannak olyan szabályok, melyeket gyakrabban hagynak figyelmen kívül a traktorok vezetői. A traktorlopások nem jellemzők hazánkban, ám több, Nyugat-Európából eltűnt mezőgazdasági gép itt került elő.
Míg a világ legtöbb országában az infláció elleni küzdelemről szólnak a hírek, addig Japánban éppen csak átbillent a deflációs környezet az árak minimális emelkedésébe. A kamatemelési ciklus minden bizonnyal elmarad majd a távol-keleti országban, ami újra előtérbe helyezheti a kamatkülönbözetre való spekulációt.
A Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint tavaly 71 százalékkal nőtt az elektromos autók száma Magyarországon, így jelenleg már több mint 21 540 tisztán elektromos autó közlekedik az ország útjain - közölte a szövetség szerdán az MTI-vel.
Jelentősen növelte a forgalmát és a nyereségét az alkoholos italok egyik legnagyobb nemzetközi forgalmazója, a londoni központú Diageo - közölte a cég az MTI-vel.
Eddig két rozsdaövezeti akcióterület kapott teljesen zöld lámpát a Rozsdaövezeti Bizottságtól, - az egyiket a XIII. kerületben a Váci úton jelölték ki, ahogy arról már részletesen beszámoltunk - a másik pedig a IX. kerületben található, ahogy azt az ilyen területek lehatárolásáról szóló kormányrendelet tartalmazza.
Egy hónap múlva, 2022. február 25-én és 26-án a Jurányi Házban lesz látható a Tünet Együttes új előadása, a Nothing Personal. A létezés eufóriája című filmjével ismertté vált rendező, Szabó Réka ezúttal a kiégés témájával foglalkozik. A próbafolyamathoz Boldizsár Ildikó meseterápiás módszere adott inspirációt. A darabban Szabó Réka, Peer Krisztián
A traktor munkagép összekapcsolása nem könnyű és nem egyszerű feladat. A gépesítésfejlesztés során a vontatott gépeknél alkalmazott egyszerű vonóhorogra akasztást követően a kapcsolás megvalósítása többfunkciós műveletté vált.
A magyar-amerikai hibrid üzleti modelljéről ismert kockázati tőkealap-kezelő, a Vespucci Partners négy vezetője, valamint három portfóliócégük – Haris Digital, Mollia és IMM-DATA – is részt vett idén a CES-en, a világ legnagyobb szabású, egyben legbefolyásosabb technológiai rendezvényén Las Vegasban, ahol a legmodernebb technológiák és a globális i
A német-magyar gazdasági együttműködés egyértelmű sikertörténet, amelyet hazánk kész folytatni függetlenül az új berlini kormánykoalíció összetételétől, mondtaSzijjártó Péter.
Az elmúlt időszakban alapvetően rossz hangulat uralkodott a tőzsdéken, és a volatilitás is jelentősen megnőtt - tegnap például az amerikai tőzsdék komoly emelkedéssel indították a napot, majd végül sorra elkezdtek lefordulni a vezető indexek. Elsősorban az amerikai jegybank monetáris szigorítása aggasztja a befektetőket, de közben ott van a háttérb
Kilenc döntősből öt nyertes vállalkozás került kiválasztásra a Toyota második Startup Accelerator programjában amelyek a ’Mobilitás mindenkinek’ és a ’Fenntarthatóság’ területén rukkoltak elő innovatív megoldásokkal. Az elmúlt hónapokban neves és sikeres vállalkozók és a Toyota vezető beosztású szakembereinek sora osztott meg értékes tapasztalatoka
A magas etanoltartalmú E85 fogyasztása 33 százalékkal nőtt Franciaországban 2021-ben, és az idén várhatóan tovább fog növekedni, mivel a benzinárak emelkedése vonzóbbá teszi a főként cukorból és a kukoricából készült üzemanyagot a fogyasztók számára.
Elsődleges szempont a magyarok biztonsága, mindig kell lennie elegendő oltásnak és tartaléknak. Ráhagyással dolgozunk, a készletek egy része lejár, így jobb ha elajándékozzuk, mintha megsemmisítenénk - mondta el a kormányfő a szegényebb országoknak adományozott vakcinákkal kapcsolatban.
Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádióban ígéretet tett, hogy a családtámogatási rendszer elemei megmaradnak, és néhány elemmel ki fog egészülni, ha bizalmat szavaznak nekik, illetve a családtámogatások mértékét növelnék is. A kormányfő hamarosan Moszkvába utazik, ahol Vlagyimir Putyinnal többek között az orosz-magyar gázszerződésben rögzített gázs