2022. január 3. hétfő

jan. 3
7:48
Évszázadok után csatlakoznak a belga apácák a szerzetesekhez a sörgyártásban (Agrofórum)
A belgiumi Maredret apátság apácái küszködtek, hogy megteremtsék a minimális alapokat a felújítási munkálataikhoz, a cél érdekében egy olyan foglalkozáshoz fordultak, amely több száz éve a szerzetesek elfoglaltsága volt: a sörhöz, azaz a sörfőzés.
jan. 3
7:54
Alig van utánpótlás számos szakmában, komoly zavaroktól tartanak a szakszervezetek (Infostart)
Sorolták azokat a területeket, ahol súlyos a munkaerőhiány. A helyzeten félelmeik szerint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése sem fog érdemben változtatni, másra is szükség volna.
jan. 3
7:54
Szép csendben elindult Magyarországon az új koronavírus-hullám (Portfolio)
Az EU számos országában soha nem látott csúcsra futott az új koronavírus fertőzöttek száma, a gyorsabban terjedő omikron szupervariáns új hullámot indított el. Az ünnepek alatt Magyarországon is fordulat állt be: a korábbi lecsengőben lévő negyedik hullám az ötödik, omikron-hullámba csaphatott át a jelek szerint. A koronavírus-járványról szóló híre
jan. 3
8:06
Gyengült a forint az év első napjaiban (ProfitLine)
Gyengébben kezdte az évet a forint a főbb devizákkal szemben a december 31-i záróárfolyamánál; az euróval és a svájci frankkal szemben 0,2 százalékkal, a dollár ellenében 0,4 százalékkal csökkent az árfolyama hétfő reggelre.
jan. 3
8:06
Mire számíthatunk a tőzsdéken a hét első kereskedési napján? (Portfolio)
Az ünnepi hetek alatt nem érkezett sok adatközlés a magyar és a világgazdaságból, de ezen a héten már újra felpörögnek az események. Ma azonban itthon még nem várunk fontosabb eseményt, és külföldön is csak az egyik amerikai beszerzésimenedzser-indexet ismertetik, azaz a hét első napja még nem hoz sok izgalmat, már ami az előre beütemezett eseménye
jan. 3
8:06
Biden védelmébe vette Ukrajnát, határozott válasza lesz az orosz invázióra (vg.hu)
Az Egyesült Államok "határozott választ ad", ha Oroszország megtámadja Ukrajnát – ígérte Biden.
jan. 3
8:12
Rengeteget lehetett keresni tavaly az árupiacokon (vg.hu)
Szakáll Gábor, a Raiffeisen Alapkezelő portfólió menedzsere szerint idén is bőven lehet példa extrém árfolyamugrásokra.
jan. 3
8:12
A világ idei legjobb kulturális látványosságai közé került a Magyar Zene Háza (Növekedés)
A világ 22 legjobb, 2022-ben megvalósuló kulturális látványossága közé választotta a Magyar Zene Házát az egyik legmeghatározóbb nemzetközi programajánló magazin, a Time Out - közölte a Városliget Zrt. az MTI-vel.
jan. 3
8:12
Rohamtempóban veszünk fel hitelt, rekordév lehet a tavalyi (Forbes)
A piacot a lakáshitelek pörgetik, a babaváró hitel viszont történetének egyik leggyengébb hónapját zárta.
jan. 3
8:18
Aktív volt 2021 utolsó hónapja a hazai ingatlanpiacon: fontos pozícióváltások történtek (Portfolio)
Az év vége is aktív volt a hazai ingatlanpiacon, ismét több fontos személyi változás történt. Decembertől Dan Molander, a svéd Kinnarps értékesítési igazgatója vette át a magyar leányvállalat irányítását. A Prologis pedig egyszerre két női vezetőt is kinevezett Magyarországon: Andrelli Szilvia a Prologis Magyarország ingatlan-üzemeltetésért- és ügy
jan. 3
8:18
Gyengüléssel kezdte az évet a forint (vg.hu)
Gyengébben kezdte az évet a forint a főbb devizákkal szemben a december 31-i záróárfolyamánál; az euróval és a svájci frankkal szemben 0,2 százalékkal, a dollár ellenében 0,4 százalékkal csökkent az árfolyama hétfő reggelre.
jan. 3
8:24
Agrárgazdasági elemzések (Agrárágazat)
A kukoricához hasonlóan a belföldi búzapiac is teljességgel „kiszáradt”, nincsenek sem eladó, sem vevői elképzelések.
jan. 3
8:24
Tippek a raktári hatékonyság növelésére (Transpack)
A raktár hatékonyságának javításához a mérendő Cpi körét kell tisztázni.
jan. 3
8:30
Kamatmentes hitelt kérhetnek a sertéstartók (vg.hu)
A takarmányárak drasztikus emelkedése és a sertéspiac nehézségei miatt a sertéságazat számára nyújtott intézkedéscsomag újabb eleme válik elérhetővé. Az erre vonatkozó miniszteri rendelet már megjelent.
jan. 3
8:36
Mire számíthatunk a tőzsdéken az év első kereskedési napján? (Portfolio)
Az ünnepi hetek alatt nem érkezett sok adatközlés a magyar és a világgazdaságból, de ezen a héten már újra felpörögnek az események. Ma azonban itthon még nem várunk fontosabb eseményt, és külföldön is csak az egyik amerikai beszerzésimenedzser-indexet ismertetik, azaz a hét első napja még nem hoz sok izgalmat, már ami az előre beütemezett eseménye
jan. 3
8:36
A vevőknek is időben kell lépniük (Mezőhír)
Nagyon sok nagy gyártó megkeresett bennünket az elmúlt időszakban, hogy vigyük az ő termékeiket is, de nem látjuk értelmét.
jan. 3
8:38
El akarod kerülni az újévi sorban állást és vonattal, vagy hévvel utazol? – Van két jó hírünk (Portfolio)
A decemberi dolgozó- és tanulóbérleteket január 5. helyett 7-ig fogadják el a vonatokon és a helyközi buszjáratokon, illetve a MÁV mobilapplikációjában előre meg lehet vásárolni akár számlára is néhány vidéki nagyváros jegyeit és bérleteit, illetve a HÉV jegyeket és bérleteket is Budapest közigazgatási határán kívül. Mindkét jó hír segít abban, hog
jan. 3
8:42
Főbb adóváltozások 2022-ben (Adózóna)
Összességében több mint 1500 milliárd forintnyi adócsökkentést eredményeznek az idei törvényváltozások, több marad a családok, a fiatalok zsebében, a kis- és közepes vállalkozásoknál, a kriptodevizával kereskedőknél, valamint a munkáltatói adó csökkentése és a minimálbér emelése révén a dolgozók jelentős része is jól jár – összegezte az MTI-nek az
jan. 3
8:42
Döntögeti a rekordokat a lakossági hitelpiac (vg.hu)
Nagyon erős volt a november is a lakáshitel-piacon, miközben a fogyasztási hiteleknél már vegyesebb a kép.
jan. 3
8:42
Új tulajdonos a Jazzy és a Klasszik rádiónál (MMonline)
A Michaeli, Schwartz & Brit Zrt. megvásárolta a 90.9 Jazzy Rádiót és a Klasszik Rádió 92.1-t. A két rádió vezetését továbbra is Suri Imre, a Magyar Jazz Rádió Kft. eddigi ügyvezetője fogja össze, így a műsorgyártás változás nélkül folytatódik. A médiavállalat jelenleg a 168.hu és 168 Óra, a Pesti Hírlap, az ELLE, az ELLE Decoration
jan. 3
8:42
Meddig maradhat velünk a magasabb infláció? (Növekedés)
Milyen tényezők fűtik az árdinamikát és melyek a fontosabb felfelé mutató kockázatok? Erről kérdeztük az Erste és az ING Bank vezető elemzőit.
jan. 3
8:48
Ezekre kell figyelni a földforgalmi ügyekkel kapcsolatban 2022-ben! (Agroinform)
Két fontos változás lépett életbe január elsején: változik a szerződések kifüggesztésének rendje és nagyobb figyelem irányul az arányos haszonbérleti díjak megállapítására.
jan. 3
8:48
Itt a toplista: az év egyik legnagyobb látványossága lesz a Magyar Zene Háza (vg.hu)
A világ 22 legjobb, 2022-ben megvalósuló kulturális látványossága közé választotta a Magyar Zene Házát az egyik legmeghatározóbb nemzetközi programajánló magazin, a Time Out.
jan. 3
8:48
Brutális rezsinövekedéssel indult 2022 Közép-Európában (Forbes)
Magyarországon csak közvetve érezhetőek a változások, a régióban azonban szinte mindenhol mélyebben kell a pénztárcába nyúlniuk az embereknek.
jan. 3
8:48
A kávé lehet a klímaváltozás következő áldozata (Magyar Mezőgazdaság)
Világszerte romlik a kávé íze és minősége, és ez mind a globális felmelegedés számlájára írható.
jan. 3
8:54
Jön az ingyenhitel a sertéságazatban (Infostart)
Az erről szóló miniszteri rendelet már meg is jelent.
jan. 3
8:54
Folytatódnak a Széchenyi Kártya hitelprogramjai, megérkezett a nagyon várt segítség a sertéságazatnak is (Portfolio)
A takarmányárak drasztikus emelkedése és a sertéspiac nehézségei miatt a sertéságazat számára nyújtott intézkedéscsomag újabb eleme válik elérhetővé. Az erre vonatkozó miniszteri rendelet már megjelent.
jan. 3
9:00
Nehéz kérdés Izraelben: az omikron elhozhatja a nyájimmunitást, de milyen áron? (Menedzsment Fórum)
Azért az országban inkább azt célozzák meg, hogy a vakcinákkal sikerüljön mindezt megvalósítani.
jan. 3
9:00
Kína egyik techóriása is beszállt a népszerű online bankba (Portfolio)
A kínai Tencent is beszállt a népszerű brit online bankba, a Monzóba. Az új finanszírozási kört követően a fintechet 4,5 milliárd dollárra értékelik a befektetők.
jan. 3
9:06
24 éve nem volt ilyen az amerikai tőzsdéken, ami alapján az idei év is erős lehet (Portfolio)
Részvénypiaci szempontból mindenkit az érdekel, hogy mire lehet számítani a 2022-es évben, amely sokak szerint még akkor is tele lesz bizonytalansággal, ha a világjárvány miatti aggodalmak kezdenek enyhülni. A historikus adatok alapján potenciálisan pozitívak a kilátáso, bár ezzel nem minden Wall Street-i elemzőház ért egyet.
jan. 3
9:06
Tőzsdenyitás előtt – Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés (GazdaságPortál)
Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a hétfői kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az elemző szerint. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében rámutatott arra, hogy felfelé korrigált a hazai részvénypiac, az év utolsó napjaiban sikerült az 50 ezer pontos szint fölé kapaszkodnia a BUX index
jan. 3
9:06
Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a pesti tőzsdén (vg.hu)
Felfelé korrigált a hazai részvénypiac, az év utolsó napjaiban sikerült az 50 ezer pontos szint fölé kapaszkodnia a pesti börze.
jan. 3
9:08
Koronavírus Magyarországon: megérkezett a hétfő reggeli adat (Portfolio)
Az elmúlt három napban összesen 5865 új fertőzöttet igazoltak, és elhunyt 248 beteg. 3313 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 318-an vannak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 6 266 483 fő, közülük 5 982 104 fő már a második, 3 178 228 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.  Az omikron vírusvariáns Magyarországon is t
jan. 3
9:12
BMI: kimagaslóan jól sikerült a december Magyarországon (Privátbankár)
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság közzétette a 2021-es év utolsó beszerzési menedzser indexének eredményét.
jan. 3
9:12
Rekord mennyiségű bányászgépet vásárolt a Marathon (Kripto Akadémia)
A Marathon Digital Holdings (MARA), amely egy tőzsdén jegyzett bitcoin bányász vállalat, a múlt héten jelentette be, hogy rekord mennyiségű Bitmain ASIC bitcoin bányászgépet vásárolt. Az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez (SEC) benyújtott múlt keddi jelentés szerint, a cég vásárlása több mint…
jan. 3
9:12
2022-ben is 370 körül folytatja a forint – Még mindig karnyújtásnyira a történelmi mélypont (Portfolio)
Hétfő reggel minimális gyengüléssel kezdte az évet a forint az euróval szemben, így továbbra is 370 közelében jár a jegyzés. A magyar deviza tavaly 372-nél esett új történelmi mélypontra, onnan továbbra sem sikerült eltávolodnia. Így az idén is bármikor láthatunk még új mélypontot, első lépésben az MNB csütörtöki kamatdöntésére figyelhetnek a befek
jan. 3
9:14
Külföldi hallgatókat céloz meg a MOME: 2022-ben angol nyelvű mesterszakokat indítanak (Portfolio)
Idén elindítja első, teljes egészében angol nyelvű mesterképzéseit a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME). Az első két angol nyelvű mesterszak a Photography (fotográfia) és az Interaction design (interakció tervezés) lesznek.
jan. 3
9:16
Soha nem volt még ekkora pezsgés a magyar feldolgozóiparban (Portfolio)
Minden idők legmagasabb aktivitása volt 2021 decemberében a magyar feldolgozóiparban – derül ki az MLBKT hétfő reggel közzétett adatából. A társaság ugyanis azt mérte tagjai körében, hogy 64,8 pontra ugrott a novemberi 52,2 pontról a magyar feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index.
jan. 3
9:18
Folyamatos a javulás Magyarországon - de mi a közös a pulykanyakban és a sárgarézben? (Menedzsment Fórum)
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság közzétette a 2021-es év utolsó beszerzési menedzser indexének eredményét.
jan. 3
9:18
Megcsinálta Elon Musk, ami eddig csak Rockefellernek sikerült - Mesés vagyont halmoztak fel a szupergazdagok (Portfolio)
Egyedül John D. Rockefellernek sikerült eddig olyan vagyont felhalmozni, amilyet tavaly Elon Musknak. A Bloomberg gyűjtése szerint az 500 leggazdagabb embernek a vagyona év végén meghaladta a 8400 milliárd dollárt, ami több mint a világ összes országának GDP-je, leszámítva Amerikát és Kínát.
jan. 3
9:18
Küzdelem a sertéságazat jövőjéért: mutatjuk a legfrissebb intézkedéseket! (Agroinform)
Megnyílik a kamat- és költségmentes hitellehetőség a sertéstartóknak. A hitelkérelmeket előre láthatóan január első hetének második felétől lehet benyújtani.
jan. 3
9:18
Közel hatezer új fertőzöttet találtak itthon (vg.hu)
A járvány kezdete óta összesen 1 262 280 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
jan. 3
9:18
Megnyílik a kamat- és költségmentes hitellehetőség a sertéstartóknak (Agrofórum)
A takarmányárak drasztikus emelkedése és a sertéspiac nehézségei miatt a sertéságazat számára nyújtott intézkedéscsomag újabb eleme válik elérhetővé. Az erre vonatkozó miniszteri rendelet már megjelent.
jan. 3
9:18
Változás a közmédia egyik csatornájánál (MMonline)
Új arculattal és műsorokkal várja a nézőket a mai naptól a közmédia kulturális csatornája, az M5. A már megszokott, változatos műfajú tartalmak mellett a kultúra több területe önálló magazint kap, valamint továbbra is izgalmas beszélgetések, viták és filmek lesznek a kínálatban. A képzőművészet iránt érdeklődők a Kunszt című magazinból tájékozódhat
jan. 3
9:18
Kijöttek az elmúlt három nap járványadatai: 5865 új fertőzött, 248 halott (Növekedés)
.
jan. 3
9:18
Lakásvásárlás: erre az 5 trendre kell figyelned idén (Forbes)
Kijött az Ingatlan.com decemberi lakáspiaci elemzése, ami egyúttal ismerteti azt is, milyen trendek határozhatják meg 2022-ben a piacot. Nagyot hajrázott a használt lakások piaca 2021-ben, és mérsékelt forgalombővüléssel zárult a
jan. 3
9:18
Az egyetlen kertészeti hetilap (Magyar Mezőgazdaság)
Az immár 71. évfolyamába lépő Kertészet és Szőlészet 2022-ben is hetente viszi házhoz az ágazati híreket, tudósít a szakmai rendezvényekről, ismerteti a legújabb technológiákat, fajtákat.
jan. 3
9:24
Lassul a járvány terjedése – nagyon kevés oltást adtak be a hétvégén (Menedzsment Fórum)
Közzétették a hétvégi összesített koronavírus-számokat.
jan. 3
9:30
Erősödéssel kezdi az évet a forint - 2022 már a szárnyalásról szólhat? (Portfolio)
Hétfő reggel minimális gyengüléssel kezdte az évet a forint az euróval szemben, így továbbra is 370 közelében jár a jegyzés. A magyar deviza tavaly 372-nél esett új történelmi mélypontra, onnan továbbra sem sikerült eltávolodnia. Így az idén is bármikor láthatunk még új mélypontot, első lépésben az MNB csütörtöki kamatdöntésére figyelhetnek a befek
jan. 3
9:30
Pluszban kezdték az évet az európai tőzsdék (ProfitLine)
Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.

Keresés