Eljárást indítottak hétfő este Lille-ben Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója ellen egy feltételezett prostitúciós hálózat ügyében - közölte ügyvédje Strauss-Kahn egész napos kihallgatása után.
A papi pedofília elkendőzésének ügyében megkezdődött az amerikai katolikus egyház eddigi legmagasabb rangú tisztségviselője elleni per kedden Philadelphiában.
A nukleáris fegyverekkel végrehajtott terrorcselekmények lehetősége továbbra is komoly fenyegetés - figyelmeztettek nemzetközi vezetők a dél-koreai biztonsági csúcstalálkozón. Korábban Barack Obama amerikai elnök egy privátnak szánt megjegyzése váltott ki hazájában felháborodást, Észak-Korea pedig egy rakétateszttel igyekezett magára terelni a figyelmet.
Szíria elfogadta az Annan-tervet - közölte Genfben és Bejrútban egy időben kiadott közleményében az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottjának szóvivője.
Nemzeti és nemzetközi szinten is erőteljesebben kell fellépni azért, hogy atomfegyverek ne kerülhessenek terroristák kezébe. Ezt tartalmazza a szöuli nukleáris biztonsági csúcsértekezlet záróközleménye.
Váratlan drámába csöppent hétfő este Károly walesi herceg és Kamilla, Cornwall hercegnője, amikor tűz ütött ki a koppenhágai Amalienborg palotában, ahol épp egy díszvacsorán vettek részt.
Megpróbáltatásairól és kötelességéről beszélt nyolc hónappal a norvégiai tömegmészárlás után a Reuters hírügynökségnek Geir Lippestad ügyvéd, aki a merénylőt, Anders Behring Breiviket fogja képviselni az április 16-ra kitűzött perben.
délszláv háború azonosítatlan és azonosíthatatlan áldozatainak ezreit őrzik már hosszú évek óta számos nyugat-balkáni ország több városának a halottasházaiban - állítja legfrissebb jelentésében az eltűntek ügyeivel foglalkozó szerb kormánybizottság.
Az európai uniós állampolgárok 22 százaléka még soha nem használt számítógépet, a legriasztóbb a helyzet Romániában, ahol a lakosság feléről mondható el ez - derült ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat felméréséből. Az adatokat a 16 és 74 év közötti lakosság megkérdezésével nyerték, az adatgyűjtés pedig még 2011-ben történt.
Öt, XVIII. századi távcsövet tártak fel Hollandiában, a leletekről az online Journal of Archaeology in the Low Countries régészeti folyóiratban jelent meg tanulmány.
Illegálisan tevékenykedik Koszovó területén, az Ibar folyótól északra az Elektrokosmet és az Elektroprivreda Srbije (EPS) szerb villamosipari vállalat, ezért Pristina kártérítést követel - közölte a koszovói KEK villamosenergia-ipari társulás a bécsi székhelyű Energiaközösség Titkársága döntésére hivatkozva kedden.
Nyitottabb társadalom építésére ösztökélte a kubaiakat XVI. Benedek pápa, aki magyar idő szerint kedd kora hajnalban, Santiago de Cubában mondta első beszédét a szigetországban.
Eljárást indítottak hétfőn késő este Dominique Strauss-Kahn ellen egy feltételezett prostitúciós ügyben - közölte a francia ügyészség azt követően, hogy több órán át hallgatták ki a Nemzetközi Valutaalap tavaly lemondott vezérigazgatóját.
Dél-Koreában hetek óta nem dolgoznak az újságírók, szerintük ugyanis a kormányzat alapvetően befolyásolja a közszolgálati médiumok hírműsorait. A közszolgálati rádió, a szöuli Korean Broadcasting System (KBS) szakszervezetének vezetője, Kim Hyeon Szeok úgy véli, a közszolgálati programra a kormány "rátette a kezét".
Tavaly júliustól kellett volna csatlakoznia a schengeni övezethez Romániának és Bulgáriának. Az első akadályt a német és francia ellenállás, majd az egyre makacsabb holland vétó jelentette. Az Unió többszöri intelme után Amszterdam engedni látszik, ám ezúttal Bukarest és Szófia gondoskodott a halasztásról: a két uniós tagország egy vitatott zóna miatt ugrott egymásnak.
Bekapcsolva maradt egy mikrofon Barack Obama és Dmitrij Medvegyev orosz államfő négyszemközti beszélgetésén a nukleáris biztonságról tartott szöuli csúcstalálkozón, érdekes részleteket szivárogtatva ki a NATO európai rakétavédelmi rendszeréről és az orosz hatalmi viszonyokról.
Arra kérek minden televízió csatornát, melynek birtokába kerültek a képek, hogy ne sugározza azt, tiszteletben tartva az áldozatokat és Franciaországot - jelentette ki Nicolas Sarkozy francia elnök a toulouse-i merénylő ügyében eljáró bírók és rendőrök előtt az Elysee Palotában, Párizsban.
XVI. Benedek pápa találkozott kedden Raúl Castro kubai elnökkel a kommunista rezsim központjában, a havannai Forradalmi Palotában, ennek végeztével nem nyilatkoztak a sajtónak, és egy vatikáni szóvivő közölte, hogy Fidel Castro volt kubai vezető nem volt jelen a találkozón.
Rick Santorum republikánus elnökjelölt-aspiráns, aki az elmúlt napokban éles kirohanásokat intézett Mitt Romney ellen, a CBN (Christian Broadcasting Network) televízióban kijelentette: fontolóra venné, hogy vetélytársának alelnöke legyen.
Még mindig életveszélyesen nagy a sugárzás a fukusimai atomerőmű egyik megrongálódott reaktorában, és a becsültnél kevesebb hűtővíz van benne - derült ki a reaktor belsejében végzett újabb vizsgálat során, amely ismét kételyeket ébresztett az erőmű stabil állapotával kapcsolatosan.
Svédország a világ legpénztelenebbje - legalábbis a készpénzt tekintve: a kifizetéseknek immár csupán a 3 százaléka történik bankókban és érmékben, a többi elektronikusan folyik.
Ultimátumot adott a szakszervezeteknek és a szakértői kormány távozásával fenyegetett Mario Monti miniszterelnök, az idő előtti választások lehetőségét azonban a pártok elvetették.
Leminősítette, stabilról negatívra változtatta a szlovák bankszektor kilátásait a Moody's nemzetközi hitelminősítő - adta hírül a SITA szlovák hírügynökség szerdán.
A Fehér Ház által kedden kiadott közlemény szerint - amelyet az Unian ukrán hírügynökség ismertetett honlapján - Barack Obama a szöuli nukleáris biztonsági csúcsértekezleten tárgyalt Viktor Janukovics ukrán államfővel, és nagyra értékelte azt, hogy Ukrajna véglegesen megszabadult a területén tárolt magasan dúsított urániumtól.
Erről Rasim Ljajic, a hágai Nemzetközi Törvényszékkel folytatott együttműködésért felelős szerb állami szerv vezetője levélben tájékoztatta a törvényszéket - közölte szerdán a Politika című belgrádi lap internetes kiadása.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szerdán leadta a köztársasági választási bizottságnak a május 6-ra kiírt parlamenti választásokra vonatkozó köztársasági jelöltlistáját.
A második negyedév végére létrejöhet a megállapodás Magyarország, az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között egy új finanszírozási programról, és a magyar kormány valószínűleg megvárja a tervezett devizakötvény-kibocsátással az egyezményt - jósolták szerdai előrejelzésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
Megkezdte szerdán a német törvényhozás alsóháza - Bundestag - az ellenzéki Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és Zöldek Magyarországgal foglalkozó új határozati javaslatának tárgyalását, az előterjesztésről elsőként a külügyi bizottságban tárgyaltak, ahol kijelöltek frakciónként egy-egy jelentéstevőt.
Antiszemita szlogeneket hangoztatva megtámadtak egy 12 éves zsidó fiút annak a toulouse-i iskolának a közelében, ahol múlt héten három gyermeket és egy tanárt ölt meg egy dzsihádista merénylő - közölték az Ozar Hatorah iskola tisztségviselői.
Az Európai Parlament (EP) képviselőit kérte fel a lengyel kormánygép szmolenszki katasztrófájának megvizsgálására Jaroslaw Kaczynski, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) elnöke - írta szerdán a lengyel közszolgálati rádió hírportálja.
Rendreutasításban részesült Bobby Rush demokratapárti képviselő, amiért szerdán az ülésteremben csuklyát húzott a fejére, ekképpen tiltakozva amiatt, hogy egy Floridában februárban lelőtt fekete fiú gyilkosát még mindig nem vonták felelősségre.
Még mindig életveszélyes a sugárzás a tavaly márciusi természeti katasztrófa során megrongálódott japán erőmű egyik reaktorában, és a becsültnél kevesebb benne a hűtővíz, így akár évtizedekbe is telhet majd lebontása.
XVI. Benedek pápa magyar idő szerint szerda hajnalban találkozott Raúl Castro kubai elnökkel a kommunista rezsim központjában, a havannai Forradalmi Palotában. Bár egyikük sem nyilatkozott a sajtónak, az előzetes bejelentések alapján a megbeszélésen az egyház és a kubai állam kapcsolatáról lehetett szó.
Mariano Rajoynak nem lesz sok oka az ünneplésre hivatali idejének századik napján. Spanyolországot ma általános sztrájk bénítja meg. A konzervatív néppárti kormányfő pénteken újabb szükségintézkedéseket lesz kénytelen bejelenteni, hogy teljesíteni tudja az Európai Uniótól kialkudott, valamelyest megemelt, 5,3 százalékos hiánycélt.
Nem gyakorolt hatást a francia elnökjelöltek népszerűségi mutatóira a Toulouse-i merényletsorozat, majd az ámokfutó elleni akció. Bár a megkérdezettek többsége túlnyomórészt támogatta Nicolas Sarkozy határozott fellépését, az elnökválasztást az eset nem befolyásolja.
Észak-Korea elkezdte betölteni az üzemanyagot a rakétába, amellyel műholdat akar felbocsátani április közepén - jelentette a Tokio Simbun című japán lap egy olyan forrásra hivatkozva, amely közel áll a phenjani kormányhoz.
Élesen bírálja a cseh sajtó a kormány általános népszavazási törvénytervezetét. A csütörtöki prágai lapok szerint a javaslat valódi célja nem a népszavazás bevezetése, hanem annak ellehetetlenítése.
A szlovák közszolgálati televízió híradását tartják a legkevésbé objektívnek annak a felmérésnek a résztvevői, amelyet a szlovákiai Median közvélemény- és piackutató ügynökség készített.
Szaúd-Arábia a jelenleginél alacsonyabb olajárat szeretne - írta a csütörtöki Financial Timesban a szaúdi olajipari miniszter, aki szerint a nyersolaj világpiacán ma semmiféle hiányhelyzet nincs.
Franciaországban temetik el a következő 24 óra folyamán a hétszeres gyilkos Mohamed Meraht, miután Algéria biztonsági okokból megtagadta holttestének befogadását - közölte csütörtökön egy franciaországi muzulmán vezető.
Új per kezdődött Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő ellen Milánóban. A vád szerint a volt olasz kormányfő segítséget nyújtott lehallgatott telefonbeszélgetések nyilvánosságra hozatalában.
Gyülekeznek a viharfelhők Dominique Strauss-Kahn felett. Magyar idő szerint csütörtökön hajnalban New York-ban kezdődött meg az a polgári eljárás, amelyet az a szobalány, Nafissatou Diallo kezdeményezett, aki még tavaly novemberben állította, megerőszakolta őt a Nemzetközi Valutaalap lemondott vezérigazgatója. Strauss-Kahnt tavaly májusban vették őrizetbe. A francia politikus-közgazdász ellen…
Nyugodtan készülhet az elnökválasztási kampány második szakaszára Barack Obama. A friss felmérések legalábbis azt mutatják, hogy jelenleg fölényesen vezet mindkét lehetséges kihívójával szemben. Igaz, ezek még nagyon korai adatok, a lényeg az lesz, hogyan voksolnak a szavazók november 6-án.
Váratlan fordulat előzi meg a francia elnökválasztás első fordulóját. Jean-Michel Gentil Bordeaux-i vizsgálóbíró azzal gyanúsítja a májusban lelépő, de a jobboldal jelöltjeként ismét harcba induló Nicolas Sarkozyt, hogy 2007 tavaszán illegális pénzszerzéssel győzött.
Május 1-ig adtak ultimátumot a szakszervezetek a néppárti spanyol kormánynak, hogy megállapodásra jussanak a munkaügyi reform kérdéseiről. "Kompromisszumot kell keresnünk, de ehhez az kell, hogy a kormány is engedjen a munkaügyi reform és a megszorítások ügyében" - mondta az UGT szakszervezeti szövetség főtitkára, Cándido Mendez. "Nem megy az, hogy mindig Brüsszelre mutogatnak" - mondta Ignacio…