Vasárnap a Kincsem Parkban rendezik a 88. Magyar Derbyt, amelynek egyik előfutamában a tervek szerint elindult volna Overdose, a veretlen magyar csodaló, de végül az ötéves mént felkészítő szakmai stáb úgy döntött, nem áll rajthoz, mert még nincs megfelelő formában a versenyzéshez.
A kanadaiaktól elszenvedett vereség után a második fordulóban javított a magyar női vízilabda-válogatott a Világliga kaliforniai nyolccsapatos Szuperdöntőjében: csoportjában Petrovics Mátyás alakulata büntetőkkel nyert az olimpiai bajnoki címvédő hollandok ellen.
Egybehangzó brit lapértesülések szerint a Gera Zoltánt is foglalkoztató Fulham trénere, Roy Hodgson lesz az FC Liverpool labdarúgócsapatának új vezetőedzője.
A világelső Rafael Nadal lesz a cseh Tomas Berdych ellenfele a férfi egyes vasárnapi fináléjában a wimbledoni teniszbajnokságon, miután az elődöntőben három játszmában legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Andy Murray-t.
A Pápa csapatát fogadja a bajnok Debrecen együttese a labdarúgó Soproni Liga 2010/2011-es szezonjának első fordulójában. A nyitókör legizgalmasabb találkozójának a legutóbb negyedik Újpest és harmadik Győr fővárosi csatája ígérkezik. Az ezüstérmes Videoton pedig Siófokon kezd.
Olyan sok hajó van a Tihanyi csőben, hogy a kompforgalom is leállt - írta szombaton este a Kékszalag.hu. Európa leghosszabb távú tókerülő versenyén negatív rekord született: soha nem történt még meg a Kékszalagon, hogy az első hajó keszthelyi bójavételekor lett volna még olyan, aki nem érte el az első, a kenesei pályajelet a tó túlsó végében.
Az idei Kékszalag nagy újdonsága, hogy a rendkívül gyors katamaránok is indulhattak. A sorozatban tizedik győzelmére hajtó Litkey Farkas is katamaránra váltott, és szombat hajnalban az élre állt, a soha nem látott végjátékban azonban mégis alul maradhat. Végül a Natur Aqua nyert, a Ramada lett a második, Wossala Györggyel a fedélzeten. A harmadik a Kica lett, Litkey lecsúszott a dobogóról! A…
Szombat éjszaka a 623 induló közül sok hajó feladta a versenyt, mivel a várva várt szél helyett a szúnyogok támadtak a hajókra. A kilencszeres Kékszalag-győztes Litkey Farkas az utolsó métereken veszített, végül negyedik lett.
A NaturAqua lett a győztes Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenyén, a balatoni 42. Kékszalag T-Mobile Nagydíjon, amelyen ezúttal a hagyományos egytestű hajóknál sokkal gyorsabb katamaránok is rajthoz állhattak.
A magyar versenyzők egy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet gyűjtöttek a szombat délelőtti 1000 m-es döntők során a spanyolországi Trasonában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon. A győzelmet a Szabó Gabriella, Csipes Tamara kajakos duó szállította - ez egyben a sportág 100. magyar Eb-elsősége.
A címvédő amerikai Serena Williams nyerte a női egyest a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon, miután a szombati döntőben 6:3, 6:2-re győzött az orosz Vera Zvonarjova ellen.
Három aranyérmet nyert meg Janics Natasa a spanyolországi Trasonában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon - az elsőt egyesben, a másik kettőt Kovács Katalinnal párosban. A magyar csapat összesen hat arany-, öt ezüst- és két bronzérmet nyert.
A 13. helyen kiemelt Fucsovics Márton nyerte meg a fiú egyest a juniorok versenyében a wimbledoni teniszbajnokságon. A női párosok mezőnyében Babos Tímea győzött, oldalán az amerikai Sloane Stephensszel.
Sokba került Roger Federernek a wimbledoni botlás, a svájci sztár ugyanis csaknem hét éve nem látott mélységbe zuhant a férfi teniszezők világranglistáján, melyen legutóbb 2003. november 10-én volt a mostanihoz hasonlóan harmadik.
Németh Krisztián visszatért Liverpoolba, a csatár ott volt Roy Hodgson első edzésein. Az azonban még kérdés, hol folytatja pályafutását az egyszeres válogatott futballista.
A magyar úszóktól a 2006-os budapesti Eb össztermésénél, a hét éremnél (2, 1, 4) többet remél a válogatott szövetségi kapitánya az augusztus 9. és 15. között esedékes margitszigeti kontinensviadalon.
A jövőben a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) és a France Football közösen díjazza az év legjobb játékosát az Aranylabdával. Az erről szóló egyezséget Joseph Blatter FIFA-elnök jelentette be hétfőn, Johannesburgban.
Tavalyi világcsúcsai után Verrasztó Evelyn egyelőre nem döntötte el, hogy hány számban indul augusztusban margitszigeti úszó Európa-bajnokságon. Mostani formáját a szerdán kezdődő országos bajnokságon mérik majd fel - mondta el az InforRádiónak a sportolónő.
Hat arany-, öt ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a spanyolországi kajak-kenu Európa-bajnokságon. A válogatott szövetségi kapitánya elégedett az eredménnyel.
A Magyar Labdarúgó Szövetség telki edzőközpontjában tartott rendkívüli, tisztújító közgyűlésén Csányi Sándort, az OTP Bank elnök-vezérigazgatóját választották meg a szervezet új elnökének. A 89 küldött közül 82-en szavaztak rá.
A Magyar Labdarúgó Szövetség öt évre megválasztott új elnökségének alakuló ülése után Csányi Sándor elnök bejelentette: Berzi Sándor lett az MLSZ alelnöke és egyben nemzetközi igazgatója. Erwin Koeman szövetségi kapitány sorsáról a következő elnökségi ülésen döntenek - közölte az elnök.
A hetedik helyen kiemelt Szávay Ágnes kedden két játszmában, 1 óra 14 perc alatt nyert a horvát Jelena Kostanic Tosic ellen a 220 ezer dollár összdíjazású salakpályás női tenisztorna első fordulójában a Római Teniszakadémián.
A Debrecen hazai pályán egygólos győzelmet aratott szerdán a Videoton felett a Szuperkupáért rendezett mérkőzésen, ezzel minden hazai trófeát begyűjtött idén, ugyanis tavasszal megnyerte a bajnokságot, a Magyar Kupát és a Ligakupát is.
Berlin—Durban — Viták, sértődések bomlasztották a német labdarúgó-válogatott egységét a lapzártánk után, a spanyolok ellen játszott labdarúgó-világbajnoki elődöntő előtt.
Bár a wimbledoni tenisztorna junior bajnoka lett, Fucsovics Márton úgy érzi, több dologban is javulnia kell még, hogy a felnőttek között is eredményes lehessen.
Hitelt szándékozik felvenni a Barcelona labdarúgóklub, miután az elmúlt időszakban több játékos is csak késve kapta meg bérét. Sandro Rossell elnök szólt arról, a nyáron még 89 millió eurót költhetnek új játékosokra, és legfőbb célpontjuk továbbra is Francesc Fabregas.
Önként feladta magát a rendőrségen Bruno Fernandes Souza, a brazil bajnok Flamengo futballkapusa, miután gyilkosság miatt elfogatóparancsot adtak ki ellene.
Kassai Viktor a tőle megszokott jó teljesítményt nyújtotta a szerdai spanyol-német meccsen is. Határozott volt, a vitatott szituációkat jól ítélte meg. Teljesítményével mindenképpen bekerült a világ futballjának bírói elitjébe - mondta az Inforádiónak Vágner László, az MLSZ játékvezetői bizottságának vezetője.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Csányi Sándor garanciát jelent arra, hogy a magyar labdarúgás üzleti alapon is meg tud szerveződni - derült ki a kormányfő és a Magyar Labdarúgó Szövetség új elnökének Parlamentben tartott szerda reggeli megbeszélése után.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) új elnöke csütörtökön délután találkozott Erwin Koemannal, a válogatott holland szövetségi kapitányával, de a szakvezető jövőjéről nem esett szó.
A házigazda Győri ETO 3-1-re nyert csütörtökön a szlovák FC Nitra ellen a labdarúgó Európa Liga-selejtező 1. fordulójának visszavágóján, s 5-3-as összesítéssel továbbjutott a második körbe, ahol a kazah Atyrauval találkozik.
LeBron James, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság egyik legnagyobb sztárja televíziós adásban jelentette be, hogy a Miami Heat csapatához szerződik, így megtörtént az, amiről sokan beszéltek, mégis sokáig valószínűtlennek tűnt: a floridai városban összeáll a Dwyane Wade, Chris Bosh, LeBron James-sztártrió.
A Red Bull két pilótája, a német Sebastian Vettel és az ausztrál Mark Webber indulhat az első sorból vasárnap, a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Brit Nagydíjért kiírt silverstone-i viadalán.