A 38 esztendős, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, Fodor Rajmund rengeteg mérkőzést játszott lassan 30 éve tartó pályafutása során (sőt az ob I/b-s UVSE-ben a mai napig edz és pólózik is), ezek tapasztalatait játékvezetőként is igyekszik hasznosítani.
A szabadfogásúak 125 kilogrammos kategóriájában szereplő Ligeti Dániel győzött, míg a 74 kilósok között induló Nagy Mihály kikapott az első meccsén, a nyolcaddöntőben a Vantaaban zajló birkózó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.
Nem súlyos Diego Costa combizomsérülése, így az Atlético Madrid spanyol válogatott támadója jó eséllyel pályára léphet jövő szerdán a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján.
Paul George egészen parádés hárompontos kosarat dobott az Indiana Pacers–Detroit Pistons NBA-mérkőzésen. A hazaiak játékosa majdnem a felezővonalról dobta gyűrűbe a labdát a negyedik negyedben. A mozdulat teljesen spontán jött, semmi sem kényszerítette rá, mert a támadóidőből még jócskán volt hátra.
A szabadfogásúak 125 kilogrammos kategóriájában szereplő Ligeti Dániel meglepően simán, technikai tussal kikapott orosz riválisától a negyeddöntőben, így már csak a vigaszági folytatásban reménykedhet a finnországi birkózó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján. A tavaly világbajnoki és Eb-bronzérmes Barka Emese ugyanakkor villámgyors győzelemmel mutatkozott be.
A Barcelona hivatalos Youtube-csatornája kiadott egy videót, amelyben megtekintheti, hogy a csapat miként töltötte az utolsó órákat az Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt.
Kicsivel több mint ezer (1038) jegy maradt a pénteki Újpest–Ferencváros derbire – adta hírül az ujpestfc.hu. A labdarúgó NB I 23. fordulójában a szezonban negyedszer csap össze a két fővárosi együttes, a találkozóra ma 17 és 20 óra között is lehet jegyet venni a Megyeri úton.
Koszorúzással emlékeztek meg Puskás Ferenc születésének 87. évfordulójáról a Köki-Terminál bevásárlóközpont melletti Puskás-szobornál. Gajda Péter, Kispest polgármestere mellett Szurgent Lajos a Bp. Honvéd, Dunai Antal pedig az MLSZ nevében méltatta a legendát.
A Twitter-csatornáján keresztül bemutatta új mezét a finn labdarúgó-válogatott, amely eddig – még a mieink elleni márciusi felkészülési mérkőzésen is – az Adidas által gyártott szerelésben lépett pályára, a jövőben azonban már a Nike szállítja a dresszeket az északi együttesnek.
Alaposan megkavarhatja az átigazolási piacot a FIFA tegnapi büntetése, amellyel két átigazolási szezonból kizárta az FC Barcelonát. A jelenlegi helyzet több labdarúgót, köztük a dortmundi Marco Reust is elbizonytalaníthatja, hiszen a katalán Sport című napilap információja szerint a játékossal való megállapodás már csupán formalitásnak tűnt. Egészen szerdáig...
Agyrázkódása után további vizsgálatok várnak Gulácsi Péterre, a Red Bull Sazburg magyar kapusára, aki az elmúlt hétvégi, Wacker Innsburck elleni találkozón sérült meg. A szombati grödigi fellépésen ezért még biztosan a cserekapus Alex Walcke őrzi a bajnokcsapat hálóját.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll a nemzetközi szövetség (FIFA) hivatalos honlapjának adott interjúban beszélt a magyar csapatról, a körülményekről és nemzetközi tapasztalatairól is.
A csütörtöki sajtótájékoztatón Zombor Gábor kecskeméti polgármester bemutatta a labdarúgó-, valamint az atlétikai stadion terveit. A Kecskeméti TE részéről S. Juhász Attila ügyvezető, valamint Rózsa Pál és Versegi János tulajdonosok vettek részt az eseményen.
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Borussia Mönchengladbach kapusának, Marc-André ter Stegennek az ügynöke, Gerd vom Bruch a Sport Bildnek csütörtökön elmondta, a dolgok jelenlegi állása szerint elképzelhetetlennek tartja, hogy védence a nyáron a Barcelonához igazoljon.
Az alábbi videóban egy rövid jelenetet láthatnak a Bayern München labdarúgócsapatának edzéséről. Bastian Schweinsteiger és Mario Mandzukic rögtönzött vetélkedőt rendeztek: a keresztlécet kellett eltalálniuk a labdával.
„Riporter vagyok!" címmel országos pályázatot hirdet a „Foci a barátságért" projekt, melyben 12 és 14 év közötti fiatal újságíróknak egy társukkal, ifjúsági focijátékossal vagy szurkolóval kell interjút készíteni a kezdeményezés alapelveiről: tradíció, béke, barátság, győzelem, egészség, egyenlőség, sportszerűség és elhivatottság. A versenyt a Gazprom társadalmi programjában részt vevő 16…
Szinte évtizedes hagyomány, hogy a versenyszezon a szegedi világkupával kezdődik a legjobb magyar gyorsasági kajak-kenusok számára. Idén ez másként lesz, ennek ellenére a sportolók, valamint a szegedi viadal szervezői és házigazdái gőzerővel készülnek a pontosan 50 nap múlva rajtoló maty-éri eseményre.
A szabadfogásúak 125 kilogrammos kategóriájában szereplő Ligeti Dániel a bronzéremért léphet szőnyegre a finnországi birkózó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapjának esti programjában, miután a vigaszágon legyőzte román ellenfelét.
Stuart Pearce veszi át a szezon végén az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) szereplő Nottingham Forest irányítását – jelentette be a klub elnök-tulajdonosa, Favaz al-Haszavi.
Sergio Pérez Malajziában nem tudott elrajtolni, és a boxutca faláról nézte végig a sepangi futamot, így külső szemlélőként, autós rutinnal spékelve alapos kritikát fogalmazhatott meg a versenyzésről. És a hangokról még csak egy szót sem ejtett.
Nem érzett fájdalmat a bal térdében, így csütörtökön teljes értékű edzésmunkát végezhetett Cristiano Ronaldo, a Real Madrid kétszeres aranylabdás klasszisa, akit a Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő (3–0) hajrájában elővigyázatosságból lecseréltek.
A világbajnoki címvédő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint az a céljuk, hogy a főváros mellett egyre több mérkőzésüket vidéken rendezzék meg, ily módon is országszerte népszerűsítve a sportágat.
Rafael Nadal világelső teniszező a Real Madrid szurkolójaként csalódottan látta, ahogy vasárnap a Bernabéu közönsége kifütyülte Cristiano Ronaldót, mert a Rayo Vallecano ellen 5–0-ra megnyert bajnokin egy helyzetben nem passzolt, hanem egymaga próbálta befejezni az akciót. Luis Figo szerint az egész vihar a biliben.
Csütörtökön újabb lépést tehet a hazai pályán rendezendő döntő felé a Juventus, amely az Európa-liga-negyeddöntő első összecsapásán Lyonban lép fel. Antonio Conte együttesében minden bizonnyal szerepet kap a hétvégi bajnokit (Napoli, 0–2) eltiltása miatt kihagyó Carlos Tévez, aki tizennyolc góllal vezeti a mesterlövészek listáját a Serie A-ban, európai kupameccsen azonban az elmúlt évtizedben…
Javult a több mint 90 napja mesterséges kómában fekvő Michael Schumacher állapota. A hétszeres Forma-1-es világbajnok menedzsere, Sabine Kehm úgy fogalmazott: vannak jelek, amelyek bizakodásra adnak okot.
Mint arról már beszámoltunk, Ligeti Dániel bronzérmet szerzett a finnországi Vantaa-ban zajló birkózó Európa-bajnokságon a szabadfogásúak 125 kilogrammos mezőnyében. Ligeti a bronzmérkőzés után a Nemzeti Sport helyszínen tartózkodó újságírójának elmondta, minden összejött neki grúz olimpiai ezüstérmes Davit Modzmanasvilit ellen, azonban azt még nem döntötte el, hogy a felkészülést milyen…
Párizs — Törtek-zúztak a Chelsea labdarúgócsapatának szurkolói a francia fővárosban. Az angol drukkerek a Paris Saint-Germain ellen végül 3-1-re elveszített Bajnokok Ligája-negyeddöntős meccsre érkeztek, s huligánjaik egy nagyobb csoportja gyakorlatilag szétverte az egész St. Denis utcát a szórakozónegyedben. Később sem lehettek jókedvűek, hiszen kedvenceik kudarcot vallottak a pályán.
Véber György, a Mezőkövesd NB I-es labdarúgócsapatának vezetőedzője a Sport Tv Zuhanyhíradó című műsorában röviden beszélt az Újpest helyzetéről. Annak örül, hogy megmenekült a klub, annak már koránt sem, hogy a külföldi tulajdonos belga fiókcsapatot csinált belőle.
Ligeti Dániel szerezte a magyar csapat első érmét a finnországi Vantaában zajló birkózó Európa-bajnokságon, ugyanis a csütörtöki versenynapon a bronzmérkőzésen legyőzte a grúz Davit Modzmanasvilit.
Pécs - Végrehajtást kezdeményez a gárda korábbi vezetőedzője a Pécs fociklubja ellen. A 2012 decemberében menesztett Supka Attila (51) elmaradt bérét, 11 millió forintot vár a piros-feketéktől, s a tréner kezében immáron jogerős bírói döntés van.
A Fenerbahce 95–73-as vereséget szenvedett a Laboral Kutxa otthonában, ezzel biztossá vált, hogy nem juthat negyeddöntőbe a férfi kosárlabda Euroligában. Hanga Ádám többek között 10 ponttal járult hozzá a spanyol csapat sima győzelméhez.
Salzburg - Legalább két-három hétig nem játszhat Gulácsi Péter (23). A Red Bull Salzburg magyar kapusa csapata múlt szombati osztrák bajnokiján ütközött az ellenfél egyik futballistájával, Christian Schillinggel (22).
A pályafutását a nyáron Győrben folytató Susann Müller a kézilabda Bajnokok Ligája hivatalos honlapjának adott interjújában a Barcelonához és a Bayern Münchenhez hasonlította leendő klubját.