Thomas Touré ráadásban szerzett góljának köszönhetően a Bordeaux hazai pályán 2–1-re legyőzte a Rennes-t, ezzel (lehet, hogy csak átmenetileg) átvette a vezetést a bajnoki tabellán.
Davide Succi a 10. percben szerzett vezetést csapatának a Cesena–AC Milan olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzésen, miután a hazaiak lövését Christian Abbiati kiejtette. Succi jókor volt jó helyen, és a lehetőséget kihasználva a léc alá lőtt. A Milan sem tétlenkedett sokáig a válasszal, Honda passzából Adil Rami egyenlített a 19. percben.
A női Német Kupa második fordulójában a Zeller Dórát végig a soraiban tudó Hoffenheim idegenben 2–0-ra kikapott a hozzá hasonlóan élvonalbeli Freiburgtól, így búcsúzott a további küzdelmektől, míg a Szuh Erikát, Rácz Zsófiát és Tóth Gabriellát is foglalkoztató 1. FC Lübars számára túl nagy falatnak bizonyult (0–1) az FF USV Jena.
Videoton FC–Diósgyőri VTK találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kövesse figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el a meccs összefoglalóját, kommenteljen, mondja el a véleményét a találkozóról!
A holland másodosztályú labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójának vasárnapi játéknapján a Vida Kristophert a 61. percben bevető De Graafschap hazai pályán 2–0-s vereséget szenvedett a listavezető NEC Nijmegentől. Az utánpótlás-válogatott magyar támadó még 0–1-es állásnál lépett pályára, csapata a húszcsapatos tabella nyolcadik helyén áll.
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 5. fordulójában az Inter hazai pályán súlyos, 4–1-es vereséget szenvedett a Cagliaritól, míg a Milan idegenben 1–1-es döntetlenre végzett a Cesenával. A Fiorentina szekere pedig továbbra is akadozik.
Háromtagú szabadfogású csapatunk két rangos versenyre, Oroszországba utazott. Az elsőn, Kemerovóban Veréb István megnyerte a 86 kilósok küzdelmét, míg a 125 kg-ban a Haladás VSE másik kiválósága, Csercsics Richárd ötödik lett.
A francia bajnok Dunkerque vereséggel kezdett a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában: a D-csoport nyitó fordulójában Nagy Kornél csapata a félidei 13–13-as döntetlen után 26–21-re kikapott hazai pályán a dán Aalborgtól. A magyar légiós egy gólt szerzett a mérkőzésen. Az összecsapás két legeredményesebb játékosa egyaránt a vendégektől került ki a hat gólig jutó svéd Niclas Barud és norvég Havard…
A Bundesliga 6. fordulójában az Augsburg hazai környezetben 1–0-ra legyőzte a Herthát. A mindent eldöntő találatot Paul Verhaegh szerezte tizenegyesből.
Az utolsó kilométereken megszökő lengyel Michal Kwiatkowski nyerte az aranyérmet a férfiak vasárnapi mezőnyversenyében a spanyolországi Ponferradában rendezett országúti kerékpáros világbajnokságon.
Óriási meglepetésre a Cagliari 4–1-re győzött az Inter vendégeként az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 5. fordulójában. A másik milánói csapatnak, az AC Milannak sem sikerült nyernie: 1–1-es döntetlenre végzett Cesenában. Nézze meg a két mérkőzés góljait!
Bár még nem ért véget minden vasárnapi egyéni mérkőzés, a már befejeződött meccsek alapján biztossá vált, hogy Európa golfválogatottja legyőzi az Egyesült Államok legénységét a skóciai Edinburgh közelében zajló 40. Ryder-kupán, így sorozatban harmadszor is magasba emelheti a sportág egyik legnagyobb presztízsű, kétévente elnyerhető serlegét.
A német válogatott megvédte címét a nők versenyében a lisszaboni asztalitenisz csapat Európa-bajnokságon. A vasárnapi döntőben a németek 3:0-ra verték meg a negyeddöntőben a magyarokat legyőző osztrák csapatot.
Egyéniben a holland Wilbrord van den Broek, míg csapatban a német együttes nyerte meg az Izsákon vasárnap befejeződött egyesfogathajtó-világbajnokságot.
Próbajátékra érkezett a Haladás labdarúgócsapatához Matías Sosa, korábbi U17-es argentin válogatott középpályás – adta hírül a szombathelyi klub honlapja.
A finn élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában a címvédő HJK háromgólos győzelmet aratott a sereghajtó TPS otthonában, ezzel behozhatatlan, tizenegy pontos előnyre tett szert a Honka vendégeként 1–1-es döntetlent játszó SJK előtt, így sorozatban hatodszor hódította el a bajnoknak járó trófeát.
A labdarúgó NB III 7. fordulójában a DVSC-DEAC 5–2-re nyert a Keleti csoport mérkőzésén Veresegyházán. A 77. percig Dombi Tibort is felvonultató vendégek a szünetben már négy góllal vezettek, Ferenczi János végül triplázott, míg Juhász Csaba két gólt szerzett a találkozón. A DEAC-nak egyébként három döntetlen és három vereség után ez volt az első győzelme a bajnokságban. A csoport másik…
Ferencváros–Szombathelyi Haladás találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kövesse figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el a meccs összefoglalóját, kommenteljen, mondja el a véleményét a találkozóról!
A labdarúgó NB I 9. fordulójának rangadóján a vendég diósgyőriek szerezték a mindent eldöntő találatot, de William Alves hajrábeli öngólja az éllovas Videoton győzelmét jelentette.
Az osztrák első osztályú labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának záró mérkőzésén a Gulácsi Péterrel a kapujában felálló Salzburg idegenben 2–1-re megverte a Rapid Wient, így három vereség után először gazdagodott három ponttal.
Budapest — Továbbra sincs béke a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) elnöke, Benyó Miklós (53) és a ralisok újonnan megválasztott szakágvezetője, Pénzes Zsolt (40) között.
A West Bromwich Albion hazai pályán könnyedén nyert a Burnley ellen a Premier League 6. fordulójában. A találkozón Saido Berahino duplázott, csapat végül 4–0-ra nyert.
A spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában a 92. percben szerzett Edgar Méndez-gólnak köszönhetően az Almería minimális különbségű győzelmet aratott a Deportivo otthonában. Érdekesség, hogy a vendégek 2007-ben a Riazorban játszották történetük első élvonalbeli mérkőzését, s akkor is nyertek (3–0).
Megőrizte százszázalékos mérlegét a listavezető Videoton a labdarúgó OTP Bank Ligában: a székesfehérvári együttes a kilencedik forduló vasárnapi első mérkőzésén 2-1-re nyert a mostanáig szintén veretlen, vendég Diósgyőr ellen.
Súlyos vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját a címvédő Flensburg: Ljubomir Vranjes együttese 19–13-as félidő után 14 góllal, 35–21-re kapott ki a dán KIF Kolding-Köbenhavn vendégeként. A csoport másik meccsén a Barcelona 10 góllal nyert a svéd bajnok Alingsas vendégeként.
Döntetlent játszott egymással a Nantes és a Lyon a francia labdarúgó-élvonal 8. fordulójában. A másik 17 órás francia mérkőzésen szintén nem született döntés.
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában a Mol-Pick Szeged vasárnap az ukrán Motor Zaporizzsját fogadja. Kövesse figyelemmel a mérkőzés alakulását folyamatosan frissülő cikkünk segítségével!
Mint arról már beszámoltunk, a Videoton 2–1-re nyert a Diósgyőr ellen a labdarúgó NB I 9. fordulójának rangadóján. A mérkőzést után a vezetőedzők értékeltek a Magyar Televíziónak.
A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Eredivisie) hetedik fordulójában az Otigba Kennethet végig a kispadon tartó Heerenveen – amely több mint fél órán keresztül emberhátrányban játszott – hazai pályán 1–0-s győzelmet aratott a listavezető PSV ellen, ezzel folytatta remek sorozatát. A magyar korosztályos válogatott védő együttese már hat forduló óta veretlen, a legutóbbi öt meccsén pedig…
A Hamburg hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett az Eintracht Frankfurttól a Bundesliga 6. fordulójában. A hamburgi csapatban Stieber Zoltán végigjátszotta a találkozót.
A Videoton 2–1-re legyőzte a Diósgyőrt a labdarúgó NB I 9. fordulójában hazai pályán, így továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a tabellát. Nézze meg a rangadó összefoglalóját!
Sorozatban másodszor szenvedett vereséget az osztrák jégkorongbajnokságban a Sapa Fehérvár AV19: a magyar csapat a Graz elleni pénteki, idegenbeli vereség után hazai körülmények között fogott padlót az éllovas Salzburg ellen, és 0–7-tel zárta a meccset.
Lucas Piazonon kívül mindenki elkönyvelte már, hogy 1–1-es döntetlennel ér véget a Hamburg–Eintracht Frankfurt mérkőzése a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 6. fordulójában. A brazil, aki jelenleg a Chelsea kölcsönjátékosaként szerepel Frankfurtban a 90. percben mintegy harminc méterről lőtt hatalmas erővel a bal felső sarokba, ezzel megnyerve csapatának a mérkőzést.
A Guzmics Richárdot végig a soraiban tudó Wisla a 93. percben kapott góllal veszítette el a 190. krakkói derbit a Cracovia ellen a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokság tizedik fordulójában. A győztes gól a bosnyák Miroslav Covilo nevéhez fűződik. A magyar középhátvéd sorozatban második vereségét elszenvedő csapata maradt az ötödik helyen, de hátránya csak két pont az éllovas Legia Warszawa…
Az előző idényben bronzérmes Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott a vendég Szombathelyi Haladással a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.
A jégkorong Mol Liga vasárnapi játéknapján a címvédő érsekújvári csapat 3–2-re nyert Csíkszeredában. A vendégek háromszor szereztek vezetést Juraj Faith, a hazaiak kétszer egyenlítettek, ám a csatár 58:36-nál szerzett harmadik góljára már nem érkezett válasz.
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a forduló előtt még listavezető Valencia 1–1-es döntetlent játszott a Real Sociedad otthonában, melynek következtében a Barcelona megőrizte első helyét a táblázaton, melyet a legutóbbi kör után elveszített, de szombati sikerének köszönhetően visszaszerzett.
A labdarúgó NB I kilencedik fordulójának záró mérkőzésén a Ferencváros nagy meglepetésre nem bírt odahaza az erősen tartalékos Haladással. A találkozót a két vezetőedző értékelte a sajtótájékoztatón.