2015. május 26. kedd

máj. 26
3:33
Rendőrségen folytatódik a parabotrány (Blikk)
Budapest — Eddig „csak” hitelességi válság volt, most már rendőrségi ügy is lesz annak kapcsán, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnökét, Gömöri Zsoltot (50) megvádolták: többmillió forintot tett zsebre a fogyatékos sportolóknak szánt állami és szponzori pénzekből.
máj. 26
7:57
Története legsikeresebb edzőjét rúgta ki a Real! (Sport365)
Carlo Ancelotti a Real Madrid történetének legeredményesebb edzője volt, ami a megnyert meccsek százalékos arányát illeti, ráadásul négy trófeát is elhódított kétéves madridi pályafutása során.
máj. 26
8:57
NHL - Hosszabbítás után került előnybe az Anaheim (Infostart)
Az Anaheim Ducks hazai környezetben 5-4-re nyert a Chicago Blackhawks ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában, így 3-2-re vezet a Nyugati főcsoport négy győzelemig tartó döntős párharcában.
máj. 26
9:03
Capello meg sem állna a vb-elődöntőig! (Sport365)
Fabio Capello, az orosz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapatának az elődöntőt kell megcéloznia 2018-ban a hazai rendezésű világbajnokságon.
máj. 26
9:27
Roland Garros: Bemutatkozik Djokovics és Nadal (Agroinform)
Kiválasztottuk a Roland Garros keddi játéknapjának legizgalmasabb, legérdekesebb női és férfi mérkőzéseit.
máj. 26
9:33
Drogba is az Egyesült Államokba tart (Infostart)
Az angol bajnok Chelsea-től távozó Didier Drogba - Frank Lampard és Steven Gerrard után - szintén az Egyesült Államokban folytathatja labdarúgó-pályafutását, másik szigetországi együtteshez legalábbis biztosan nem igazol.
máj. 26
9:48
Drogba is az USA-ba tart (Metropol)
A Chelsea-ből távozó, 37 éves csatár követheti Lampardot és Gerrardot.
máj. 26
10:09
Ligakupa-elődöntő, Giro, Roland Garros - mai program (Sport365)
Kedden a harmadik mérkőzéssel folytatódik a kosárlabda férfi NB I döntője, az MTK hátrányból próbál felállni a DVSC elleni Ligakupa elődöntőben, folytatódik a Giro és lesz tenisz is Párizsból.
máj. 26
10:42
Drogba nem vonul vissza, még válogat az ajánlatok között (Sport365)
Arról, hogy elhagyja Európát, a 37 éves, 104-szeres elefántcsontparti válogatott csatár a Daily Telegraphnak adott interjúban beszélt, miután vasárnap lejátszotta utolsó mérkőzését a londoni Kékek színeiben.
máj. 26
10:45
Ennyiért veszi meg Ramírezt a Ferencváros (Blikk)
Budapest – A téli átigazolási szezon legnagyobb fogása volt Cristian Ramírez, aki remek játékával nagyban hozzájárult a Ferencváros labdarúgócsapatának Magyar Kupa-győzelméhez és bajnoki ezüstérméhez.
máj. 26
11:03
Máris kirúgta Luxemburgót a Flamengo (Infostart)
A Flamengo labdarúgócsapata mindössze három forduló után menesztette Vanderlei Luxemburgo vezetőedzőt.
máj. 26
11:15
Real: Benítez, Klopp, Zidane, ki lesz a következő? (Sport365)
Carlo Ancelotti menesztése után megy a találgatás, ki lesz a Real Madrid következő edzője. Lássuk, kik a legesélyesebbek a posztra!
máj. 26
11:15
Kosárlabda: Kedden bajnok lehet az Olaj (Agroinform)
Száz százalékos teljesítménnyel abszolválhatja a rájátszást a Szolnok, avagy már kedden bajnok lehet az Olaj.
máj. 26
11:21
Futballbíróra és rendőrökre támadt a fiatal focista (Infostart)
Nyomozást indított a Miskolci Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntette miatt egy 17 éves focista és szülei ellen, akik jogszerűen intézkedő rendőrökre támadtak vasárnap este Perkupán - közölte az ügyészség helyettes szóvivője kedden.
máj. 26
11:21
Casoni órákon belül Videoton-edző lehet (Blikk)
Székesfehérvár – Hiába a bajnoki cím, a Videoton labdarúgócsapata edzőváltás előtt áll a hazai és a francia sajtó egybehangzó véleménye szerint.
máj. 26
11:51
Real Madrid: 99%, hogy Rafa Benítez lesz az edző (Agroinform)
Carlo Ancelotti ügynöke szerint a Napolitól elköszönő spanyol tréner veszi át a Blancók kispadját.
máj. 26
11:57
Hosszú Katinka: soha nem szedtem teljesítménynövelő szereket (Infostart)
Soha nem szedtem teljesítménynövelő szereket, és szentül vallom, nincs az a pénz, hírnév, nincs az a győzelem, ami visszaigazolná: megérte eladni a lelkemet - jelentette ki Hosszú Katinka úszó.
máj. 26
12:21
Bombaüzletre készül a Fradi! (Sport365)
Cristian Ramírezt szeretné végleg megvásárolni a magyar kupagyőztes és bajnoki ezüstérmes Ferencváros, miután Thomas Dollék nagyon meg vannak elégedve a baloldali játékossal és nagy szükség lenne rá az Európa Ligában is.
máj. 26
12:30
Di Matteo távozik a Schalkétól (Metropol)
A 44 éves olasz szakember tervei nem egyeztek az egyesület vezetésének elképzeléseivel, így távozik.
máj. 26
12:51
Távozik a Schalke vezetőedzője (Infostart)
Távozik posztjáról Roberto Di Matteo, a német bajnokságban hatodik helyen végzett Schalke 04 labdarúgócsapatának vezetőedzője.
máj. 26
12:54
Hosszú Katinka: Soha nem doppingoltam! (Sport365)
Soha nem szedtem teljesítménynövelő szereket, és szentül vallom, nincs az a pénz, hírnév, nincs az a győzelem, ami visszaigazolná: megérte eladni a lelkemet - jelentette ki Hosszú Katinka úszó.
máj. 26
13:09
A PSG Xavit akarja a katari testvérklubjától (Blikk)
Párizs – A múlt héten Xavi Hernández bejelentette, hogy elhagyja nevelőegyesületét, a spanyol bajnok és Bajnokok Ligája-döntős Barcelonát és két évre a katari al-Szaddhoz szerződik.
máj. 26
13:24
Hosszú: soha nem szedtem teljesítménynövelő szereket (Metropol)
Nincs az a pénz, hírnév, nincs az a győzelem, ami visszaigazolná: megérte eladni a lelkemet - jelentette ki az Iron Lady. Bepereli a vádaskodó újságírót.
máj. 26
13:27
Távozik a Schalke BL-győztes edzője (Sport365)
Annak ellenére, hogy a 44 éves BL-győztes olasz szakember szerződése 2017 nyaráig szólt a gelsenkircheni együttesnél.
máj. 26
13:39
Serie A: A szezon meglepetéscsapatából a szezon vesztese? (Agroinform)
A bronzérem sorsa Nápolyban dől majd el, két rendkívül csalódott és gyenge formában lévő csapat között.
máj. 26
13:45
Hamis doppingvád - Hosszú bepereli az újságírót (Blikk)
Budapest — Ezt a támadást nem lehetett szó nélkül hagyni! Hosszú Katinka (26), a Vasas világ- és Európa-bajnok úszója határozottan visszautasította azokat a vádakat, amelyeket a Swimming World Magazine nevű szaklapban fogalmaztak meg vele kapcsolatban, azt sugallva, hogy remek eredményei mögött a tiltott teljesítményfokozó szerek fogyasztása állhat.
máj. 26
14:00
Grafika: Costa 26 meccs alatt elérte, amit Torres 110 alatt (Sport365)
Sokan már megpróbálták összehasonlítani az összehasonlíthatatlant, Fernando Torres és Diego Costa teljesítménye a Chelsea-ben közel sem említhető egy lapon, ezt most egy remek grafikával szemléltették.
máj. 26
14:02
Bundesliga: Schaaf távozott, Lewandowski követheti (Sport365)
Lemondott posztjáról Thomas Schaaf, a német élvonalbeli Eintracht Frankfurt labdarúgócsapatának vezetőedzője.
máj. 26
15:06
Lehet, látjuk még topcsapatban Xavit? (Sport365)
A francia lapok szellőztettek meg egy nem akármilyen sztorit, mégpedig azt, hogy a Paris Saint-Germain kölcsönvenné a katari al-Szaddtól Xavit a következő idényre.
máj. 26
15:15
Hatalmas balhé volt a Lazio-Roma derbi előtt és után - videó (Blikk)
Róma – A Roma 2-1-es győzelmével ért véget a Lazio-Roma derbi az olasz labdarúgó-bajnokság, a Serie A 37., utolsó előtti fordulójában. A találkozó előtt és után is hatalmas szurkolói balhé volt az olasz fővárosban.
máj. 26
15:27
Szerencsejáték-ipar: Nem lesz egységes szerencsejáték-szabályozás az EU-ban (Agroinform)
Biekowska EU-biztos szerint a Tagállamok feladata az nemzeti szabályozás kialakítása.
máj. 26
16:06
Brazil átlövőt igazolt a MOL-Pick Szeged (Metropol)
A 26 esztendős Thiagus Petrus Goncalves a spanyol La Riojától igazolt a szegedi kézilabdaklubba.
máj. 26
16:09
Kajak-kenu válogató - Kammererék nyerték a szétlövést (Infostart)
Kammerer Zoltán és Szalai Tamás képviselheti a magyar színeket az augusztusi milánói kajak-kenu világbajnokság K-2 1000 méteren, miután a keddi szétlövésben legyőzték a Noé Zsombor, Vass Péter duót.
máj. 26
16:12
Videó: Ivószünetet tartott, közben gólt kapott a kapus! (Sport365)
A kínai bajnokságban vitézkedő Csungcsing Lifan kapusa, Szuj Vej-csie úgy gondolta, egy szabadrúgást megelőzően a legjobb döntés, ha iszik egy korty vizet az izgalmakra, de nem lett igaza.
máj. 26
16:45
Brazil átlövőt igazoltak a szegedi kézisek (Infostart)
Bemutatták a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdaklub új igazolását, a brazil Thiagus Petrus Goncalvest kedden.
máj. 26
16:45
Maradona maffiafőnöknek tartja Blattert (Sport365)
Az argentin futball élő legendája, Diego Maradona szerint az utóbbi évtizedekben rossz irányba változott a labdarúgás, és annak nemzetközi szövetsége (FIFA) Joseph Blatter elnöklete alatt a korrupció melegágya lett.
máj. 26
17:03
Hosszú Katinka: soha nem doppingoltam (Infostart)
Visszautasította a Swimming World Magazine internetes oldalán megjelent doppingvádakat Hosszú Katinka. A háromszoros világbajnok úszó sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy soha nem szedett tiltott szereket. Hosszú Katinka az InfoRádiónak jelezte, hogy nem zavarta meg az ügy, a hétvégi franciaországi versenyen is halmozta az érmeket. Kiss László szövetségi kapitányt felháborították a Hosszú…
máj. 26
17:18
Szombatig lehet jegyet venni a finnországi Eb-selejtezőre (Metropol)
A június 13-án sorra kerülő helsinki találkozóra a magyar drukkerek számára 11 ezer forintba kerülnek a belépők.
máj. 26
17:18
Új időszámítás a spanyol válogatottnál (Sport365)
Ismét beválogatott új játékosokat is a spanyol szövetségi kapitány, Vicente Del Bosque, aki a Costa Rica elleni, június 11-i barátságos mérkőzésre és a Fehéroroszország elleni, június 14-i Eb-selejtezőre hirdette ki keretét kedden.
máj. 26
17:21
Szombatig lehet jegyet váltani a finnországi Eb-selejtezőre (Infostart)
A szurkolók szombatig tudnak jegyet váltani a magyar labdarúgó-válogatott finnországi Európa-bajnoki selejtezőjére.
máj. 26
17:21
BL-indulás a tét az Európa-ligában (Blikk)
Varsó — Több szempontból történelmi jelentőségű Európa-liga-döntőt rendeznek szerdán (Story4, Digi Sport1, 20.45) Varsóban a spanyol Sevilla és az ukrán Dnipro részvételével.
máj. 26
17:33
Liverpool: A megalázó vereség után is biztonságban van Rodgers? (Agroinform)
Úgy tűnik, a gyengécske liverpooli szezon ellenére sem lesz váltás a Vörösök kispadján.
máj. 26
17:51
Gyárfás: Katinka ne pereljen, ússzon! (Sport365)
Gyárfás Tamás úszóelnök és Kiss László szövetségi kapitány is szót kért a Hosszú Katinka körül kialakult botrányügy kapcsán. Mint arról beszámoltunk, Hosszú kedden sajtótájékoztatón szögezte le, soha nem doppingolt, egyben megköszönte a magyar szövetség és a szurkolók kiállását azután, hogy gyanúba keverte őt egy amerikai szakíró. A világbajnok úszónő jogi lépéseket tesz.
máj. 26
18:57
Hét emberrel (!) is küzdött, de elbukta az aranyat a Fener (Sport365)
Négy Fenerbahce-játékost is kiállítottak a hétfő esti, Istanbul Basaksehir elleni, idegenbeli bajnoki (2-2) hajrájában, ahol még így is az utolsó pillanatig a győzelemért hajtott a címvédő, de nem járt sikerrel, és ez kellett a Galatasaray bajnoki elsőségéhez az utolsó előtti fordulóban!
máj. 26
20:03
Roland Garros - Djokovic győzelme (Infostart)
A világelső, tavalyi finalista szerb Novak Djokovic bejutott a második fordulóba a francia nyílt teniszbajnokságon, miután három játszmában jobbnak bizonyult a finn Jarkko Nieminennél.
máj. 26
20:03
Verthelyzetből is feltámadt Contador a királyetapon! (Sport365)
Mikel Landa nyerte a Giro d'Italia 16. szakaszát, amelyen az összetettben élen álló Alberto Contador tovább növelte előnyét.
máj. 26
20:18
Ligakupa: döntőben a Debrecen (Metropol)
Kondás Elemér együttese az elődöntő visszavágóján is legyőzte az MTK-t, így kettős győzelemmel került a fináléba.
máj. 26
20:21
Ligakupa - Döntős a Debrecen (Infostart)
A Debrecen jutott be elsőként a labdarúgó Ligakupa fináléjába, miután az elődöntő visszavágóján is legyőzte az MTK-t.
máj. 26
20:21
5 csapatot zártak ki az NB I-ből (Blikk)
Budapest – Nem kegyelmezett a Magyar Labdarúgó-szövetség, a korábban NB I-es licenc nélkül maradó klubok hiába fellebbeztek, a döntés nem változott. Jelen állás szerint tehát 12 csapatos lesz az NB következő szezonja.
máj. 26
20:33
Roland Garros: Nadal és Djokovics is háromszettes győzelemmel mutatkozott be (Agroinform)
Meglepetésekben nem volt hiány kedden, a kiesők között találjuk Eugenie Bouchard és Grigor Dimitrov nevét is.

Keresés