Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a kisalfold.hu-nak adott hosszabb interjút, melyben többek között beszélt Hosszú Katinkáról, valamint a győri labdarúgócsapat helyzetéről.
A labdarúgó NB I éllovasa, a Ferencváros második beleki felkészülési mérkőzésén a Guzmics Richárdot is a soraiban tudó Wisla Krakówval csap össze. Kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el a meccs összefoglalóját, kommenteljen, mondja el a véleményét a találkozóról!
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kedden véglegesítette: öt jelölt pályázik Sepp Blatter megüresedő posztjára a szervezet február 26-i zürichi elnökválasztásán.
Az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő D.C. Unitednél szerepel próbajátékon Andrea Mancini, a Bp. Honvéd és a Haladás korábbi csatára.
Délczeg Gergely, Bagi István, Molnár Máté és Ribánszki László után Lékai Somát és Papucsek Barnát is átigazolta a labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárda – számolt be róla a klub honlapja.
Nehéz feladat elé állították a kézilabda-szurkolókat a lengyelországi Európa-bajnokságon. A drukkereknek egy feladatuk volt: a címer alapján megtippelni, hogy melyik válogatott mezét látják a képen. Még az egyszerűbbekre is elképesztő ötletek érkeztek. Nézze meg, melyik országnak nézték a magyar válogatott mezét!
Az északír labdarúgó-válogatott három díjat is megszerzett a Belfast Telegraph című lap nagy presztízsű közönségszavazásán, amelyen az év legjobb sportembereit díjazzák.
A Spanyolországban edzőtáborozó Puskás Akadémia labdarúgócsapata január 28-án mégsem a – Kádár Tamást és Lovrencsics Gergőt foglalkoztató – lengyel Lech Poznannal vív felkészülési mérkőzést, hanem a spanyol harmadosztályú Linensével. A változásról a felcsúti klub hivatalos honlapja számolt be.
Daniele De Rossi megúszta büntetés nélkül, hogy a hétvégi Juventus–Roma olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzésen rasszista szavakkal illette a hazaiak horvát csatárát, Mario Mandzukicot.
A Ferencváros labdarúgócsapata 2–2-es döntetlent játszott a törökországi Belekben felkészülési mérkőzésen a Guzmics Richárddal felálló lengyel Wisla Krakówval.
Harmincegyedik alkalommal kerül sor a győri Balázs-kupa nemzetközi kézilabda utánpótlástornára március 19–23. között. A nagy múltú rendezvényt első ízben rendezi meg a Győri Audi ETO KC.
Az NB I-ben szereplő MTK lejátszotta első felkészülési mérkőzését a törökországi Belekben. László Csaba együttese 1–1-es döntetlent ért el a német másodosztályú Arminia Bielefeld ellen.
A Barcelona három középpályása, Andrés Iniesta, Sergio Busquets és Arda Turan is lázzal és megfázással küzd a labdarúgó spanyol Király-kupa negyeddöntőjének szerdai visszavágója előtt, amelyet az Athletic Bilbao ellen vív a katalán együttes.
Harmadik felkészülési mérkőzését játszotta kedd délután a DVTK labdarúgócsapata Törökországban. A macedón FK Rabotnicski 5–4-re győzött úgy, hogy a 82. percben 4–2-re még a diósgyőriek vezettek. Az MTK döntetlent játszott a német másodosztályú Bielefelddel, míg a Vasas legyőzte a szlovák élvonalbeli Spartak Myjavát.
„Kertész, a labdarúgás Schindlere, aki hősként halt meg” címmel emlékezett meg Kertész Gézáról, számos olasz futballcsapat egykori edzőjéről kedden a La Gazzetta dello Sport.
Február 5. és 7. között a Pestszentimrei Sportkastélyban rendezik meg a XII. ritmikus gimnasztika Grácia Fair-kupát, amely a 2016-os, olimpiai szezon egyik első nemzetközi – és első európai – versenye lesz. A szervezők huszonöt ország képviseletében mintegy 430 tornászt várnak – köztük több világklasszist is.
Gianluigi Buffon, a Serie A-ban szereplő Juventus kapusa tervei szerint a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokságot követően fejezné be illusztris pályafutását.
Babos Tímea - edzője és édesapja szerint - nem elégedett az ausztrál nyílt teniszbajnokságon mutatott teljesítményével, miután egyesben és párosban is kiesett a második körben. Babos Csaba az InfoRádiónak adott interjúban arról is beszélt, hogy a magyar versenyző a szlovén Katarina Srebotnikkal alkotott párosa nem működik jól, ezért felvetődhet, hogy új partnert keresnek a folytatáshoz.
„Kertész, a labdarúgás Schindlere, aki hősként halt meg” címmel emlékezett meg Kertész Gézáról, számos olasz futballcsapat egykori edzőjéről kedden a La Gazzetta dello Sport.
Ki kell hagynia a tavaszi szezont John Degenkolbnak, a legjobb német kerékpáros sprinternek, akit öt csapattársával együtt gázoltak el autóval a Giant-Alpecin csapat spanyolországi edzőtáborában.
Az 54. büntetővel dőlt el a Memmingen Indians–EC Bergkamen német női jégkorong-mérkőzés a hazaiak javára. A nemzetközi szövetség (IIHF) kimutatása szerint ez minden bizonnyal világcsúcs a maga nemében.
Paulo Dybala, a Serie A-ban szereplő Juventus labdarúgócsapatának argentin sztárja elmondta, jelenleg még a Barcelona kedvéért sem szándékozik elhagyni a „zebrákat”.
Spanyolország ellen folytatja középdöntős szereplését a magyar válogatott a lengyelországi férfi kézilabda Európa-bajnokságon. Kövesse figyelemmel a mérkőzés alakulását élő, szöveges tudósításunk segítségével!
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke a France Footballnak adott nyilatkozata szerint a klub egyetlen játékost sem szerződtet a télig átigazolási szezonban.
A BBC információi szerint az angol élvonalbeli labdarúgó bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United megegyezett a Tottenham Hotspurrel Andros Townsend szerződtetéséről. A hírek szerint a labdarúgó 12 millió fontért vált klubot.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Crystal Palace mindenben megegyezett a togói Emmanuel Adebayorral, így a 31 esztendős támadó hamarosan csatlakozhat új csapatához.
A paraguayi Alejandro Domínguezt egyhangú szavazással választották meg kedden a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség (Conmebol) új elnökének, miután egyetlen riválisa visszalépett a keddi voksolástól.
Thomas Doll, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros vezetőedzője nem volt maradéktalanul megelégedve csapatával, miután a Fradi felkészülési mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott a lengyel Wisla Krakówval.