Látványos szakaszához érkezett a Puskás-stadion építése – a vasbeton szerkezetek bontása március 21-én, hétfőn kezdődik meg a lelátók fölső karéjának elbontásával. Nézze meg a helyszínen készült fotókat az eseményről!
Hétfőn igyekezett csillapítani az F1-ben hatodik helyezéssel bemutatkozó Haas-istálló szurkolóinak örömét Bernie Ecclestone, aki szerint nehéz út áll az istálló előtt.
A Magyar Labdarúgó-szövetség hétfőn 15.30-as kezdettel sajtótájékoztatót tart Telkiben. Munkatársaink élőben jelentkeznek a helyszínről, folyamatosan frissülő hírfolyamunkban semmi fontosról nem marad le.
Makenna Kroge úgy szerzett hírnevet, ahogy senki sem akar. Az amerikai iskolai futó bukdácsolása kikerült a Twitterre, onnan pedig úgy osztották tovább az emberek, mintha fizettek volna érte.
A Manchester City két játékosa, Joe Hart és Raheem Sterling is izomsérülést szenvedett a Manchester United elleni hétvégi derbin, így mindketten kihagyják az angol válogatott Németország és Hollandia elleni felkészülési mérkőzését. A háromoroszlánosok szövetségi kapitánya, Roy Hodgson már meg is találta a manchesteri kapus helyettesét.
A szombati, Horvátország elleni felkészülési mérkőzés előtt hétfőn Telkiben tartott sajtótájékoztatót a magyar labdarúgó-válogatott. A játékosok közül Dzsudzsák Balázs, Nagy Ádám és Németh Krisztián válaszolt az újságírók kérdéseire.
A szombati, Horvátország elleni felkészülési mérkőzés előtt hétfőn Telkiben tartott sajtótájékoztatót a magyar labdarúgó-válogatott. Dzsudzsák Balázsék után Bernd Storck szövetségi kapitány is válaszolt az újságírók kérdéseire.
Joachim Löw, a világbajnoki címvédő német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kitette az Anglia elleni mérkőzésre készülő keretből Max Krusét, a Wolfsburg támadóját.
Kingsley Coman, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München játékosa a bajor klubban szeretné befejezni a pályafutását.
További két évvel, 2018. június 30-ig meghosszabbította szerződését Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya - közölte az MLSZ elnöke. Csányi Sándor kiemelte, hogy a német szakember a jövőben is ellátja a Magyar Labdarúgó Szövetség sportigazgatói feladatait.
A Magyar Labdarúgó-szövetség hétfői sajtótájékoztatóján Nagy Ádám, Dzsudzsák Balázs és Németh Krisztián beszélt a horvátok elleni felkészülési mérkőzésről. Az NSO tv felvétele.
Zinedine Zidane, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid vezetőedzője bizakodóan várja a Barcelona elleni rangadót.
A magyar labdarúgó-válogatott játékosai Bernd Storck szövetségi kapitánnyal egyetértenek abban, hogy jó lenne győzni szombaton a horvátok elleni felkészülési mérkőzésen.
Rich Chernomaz szövetségi kapitány hétfőn kijelölte a májusi, oroszországi világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott bő keretét, amelyben 78 játékos került be.
Molnár Bendegúz Gergő nyerte a magyar GFS Racing által szervezett nemzetközi autóversenyző-tehetségkutató döntőjét, amelyet vasárnap és hétfőn rendeztek.
Továbbra is két játékos áll az élen a moszkvai sakkvilágbajnok-jelölti tornán, csakhogy Levon Aronjan helyett Viswanathan Anand csatlakozott az orosz Szergej Karjakinhoz.
Joachim Löw szövetségi kapitány kirakta a világbajnoki címvédő német labdarúgó-válogatott keretéből Max Krusét, mert szerinte nem viselkedik profihoz méltón.
Molnár Bendegúz Gergő nyerte a magyar GFS Racing által szervezett nemzetközi autóversenyző-tehetségkutató döntőjét, amelyet vasárnap és hétfőn rendeztek.
Nagyszerűen kezdett Stollár Fanny a több mint hatmillió dollár összdíjazású Miami Open selejtezőjében: a 17 éves magyar teniszező „másfél szettben” legyőzte a rutinos szlovén játékost, Polona Hercogot.
Rafa Benítez egyelőre nem tudott csodát tenni a Newcastle labdarúgócsapatának kispadján, a spanyol mester két meccs után egy vereséggel és egy döntetlennel áll, a „szarkák” pedig továbbra is kieső helyen állnak. De azért így is tud témát szolgáltatni az angol sajtónak a Real Madrid korábbi edzője.
A szombaton Budapesten pályára lépő horvát labdarúgó-válogatott szerdán Izraellel is megmérkőzik, úgyhogy egyelőre az eszéki mérkőzés a téma déli szomszédunknál. Új mezt és balhátvédjelölteket tesztel a csapat, amely a tervekkel ellentétben nem számíthat egy fiatal csatárra.
Remek körülmények között készülhetnek Floridában a magyar kajak-kenu válogatott ott edzőtáborozó tagjai - számolt be Storcz Botond vezetőedző az InfoRádió Víztükör című magazinműsorában.
„Eljött az idő, hogy elkezdjük nyomni ezt a témát” – jegyezte meg Michael Preetz, a Hertha BSC labdarúgócsapatának klubmenedzsere, mikor a fővárosiak stadionhelyzetéről esett szó az Ingolstadt elleni bajnoki után. A berlini klub hosszú távú tervei között szerepel egy új aréna építtetése – miután az Olimpiai Stadion túl nagy és túl tágas.
A Freiburg 1–0-ra legyőzte a Karlsruhét a német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga 2.) hétfői játéknapján, és jobb gólkülönbsége révén megelőzte az eddigi éllovas RB Leipziget.