Mint ismert, Lovrencsics Gergő a nyáron három év után elhagyja a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ekstraklasa) szereplő Lech Poznant, távozása előtt azonban még van egy nagy célja.
Az előzetesen tervezettnél később, júniusban tartja tanácsának következő ülését a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF), mely ekkor dönt majd az orosz tagszövetség jelenlegi felfüggesztéséről, s ezáltal atlétáik riói olimpiai szerepléséről.
A Ferencvárosi Torna Club vezetősége csütörtökön elnökségi ülést tartott, amelyen Kovács Miklós elnökségi tag benyújtotta lemondását, helyét a klub VVK-győztes labdarúgója, Rákosi Gyula veheti át – számolt be róla fradi.hu.
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) hivatalos honlapja Sterbik Árpádot, a macedón Vardar Szkopje klasszis kapusát kérdezte az MVM Veszprém elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő előtt. A korábbi veszprémi játékos szerint a magyar csapat a legkomplettebb a mezőnyben, és neki van a legnagyobb esélye a végső győzelemre.
Bár hivatalosan még nem jelentették be, hogy hogyan néz majd ki az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Tottenham 2016–2017-es szezonban viselendő meze, egy ausztrál üzletben már kapható…
Edwin van der Sar a lelátóról tekintette meg az Ajax idegenbeli meccsét a Heerenveen ellen a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Eredivisie) 32. fordulójában. A most 45 éves exkapus kilenc esztendőt töltött az Ajaxban, így szoros érzelmek fűzik a klubhoz. Legalábbis ez érződik ki a reakciójából Arkadiusz Milik első gólja után.
A Ferencvárosi Torna Clubnál várják azokat a javaslatokat, amelyekkel összefésülhetik a klub tavaly nyilvánosságra hozott Szurkolói Kódexét – adta hírül csütörtökön a klub hivatalos honlapja.
Andrej Arsavin, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal korábbi játékosa megfogalmazta azt, amit az Arsenal szurkolók egy része is gondol – az Arsenal túl konzervatív, ezért nincs esélye bajnokságot nyerni.
Korábban már mutattunk képeket a marseille-i Stade Vélodrome-ról, ahol a magyar labdarúgó-válogatott az egyik csoportmeccsét játssza Izlanddal az Európa-bajnokságon. Az UEFA Facebook-oldala további felvételekkel szolgált. Nem vitás, fantasztikus látvány, de remélhetőleg a benne történtek miatt is szívesen emlékszünk majd vissza…
Alexis Sánchez lövésével az Arsenal megszerezte a vezetést a West Bromwich Albion ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság csütörtök esti játéknapján. A chilei játékos szabadrúgásból duplázott még az első félidőben.
„XXXI. Nyári Olimpiai Játékok” megnevezéssel 5000 forint értékű arany, 10 000 forint értékű ezüst és 2000 forint értékű rézötvözetű emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a riói olimpia tiszteletére.
Harmadik mérkőzésén 7–1-re nyert a magyar jégkorong-válogatott a házigazda olaszok ellen az Asiagóban zajló U18-as divízió I/B csoportos világbajnokságon, így három forduló után is hibátlan mérleggel áll az élen.
Az Arsenal Alexis Sánchez duplájával 2–0-ra nyert a West Bromwich Albion ellen az angol élvonal 30. fordulójából elhalasztott mérkőzésen. A londoniak ezzel ötszázadik Premier League-győzelmüket aratták.
Phil Taylor bebiztosította elődöntős helyét a darts Premier League 12. állomásán Bournemouthban. Ezúttal a holland világelső, Michael van Gerwen duplázott, vagyis két meccset játszott, és mind a kettőt is megnyerte. Taylor is győzött, így kétpontos fórral áll az élen.