2019. november 3. vasárnap

nov. 3
13:00
Kiderült a magyar sportélet egyik legsikeresebb párosának titka (Infostart)
Soha nem akarta más edzőhöz küldeni fiát, a világbajnok kajakozó Kopasz Bálintot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában édesanyja és edzője, Demeter Irén, akivel erre az évre már a magyar sportélet egyik legsikeresebb párosát alkották.
nov. 3
13:18
Bayern: döntött a vezetőség Kovac sorsáról – sajtóhír (She)
Niko Kovac, a Bayern München vezetőedzője csalódottan nyilatkozott az Eintracht Frankfurttól elszenvedett 5–1-es vereséget követően, ám a nem várt különbségű zakó után is maradhat a csapat élén – egyelőre.
nov. 3
13:30
Nb Ii: élő eredménykövetés a 15. forduló mérkőzéseiről! (She)
Vasárnap rendezik meg a labdarúgó NB II 15. fordulóját. A listavezető Csákvár Ajkára látogat, míg a Vasas a Siófokot látja vendégül. Az MTK a Haladást fogadja, a Nyíregyháza a Gyirmóttal találkozik, a Békéscsaba pedig a Budaörssel csatázik. Kövesse a mérkőzések eredményének alakulását élőben az NSO-n!
nov. 3
13:42
Újabb edzőváltások az OTP Bank Ligában (Infostart)
A labdarúgó-élvonalban szereplő Paks vezetősége menesztette a csapat nyáron érkezett vezetőedzőjét, Szivics Tomiszlavot.
nov. 3
13:42
Menesztették Bödéék edzőjét (Azenpenzem)
Az egyesület vasárnapi közleménye szerint az 53 éves, szerb-magyar kettős állampolgárságú szakember mellett Szabó István pályaedző is távozik a klubtól.
nov. 3
14:00
Gyász: hosszan tartó betegség után elhunyt az Inter egykori védője (She)
Hosszan tartó súlyos betegség után egy nappal 52. születésnapja előtt elhunyt Alberto Rivolta, az Inter 1988–89-es bajnokcsapatának tagja – adta hírül a klub hivatalos honlapja. Rivolta 25 éve szenvedett egy igen ritka, a központi idegrendszert megtámadó tumoros megbetegedéstől, és mint később kiderült, emiatt kellett 1991-ben, mindössze 24 évesen
nov. 3
14:06
Pl: Guardiola méltatta Manét, de azért oda is szúrt neki (She)
Hajrában szerzett gólokkal fordított a Premier League szombati játéknapján a Manchester City és a Liverpool is. A címvédő manchesteriek menedzsere a „vörösek” győztes gólját szerző Sadio Manét méltatta, de nem felejtett el odaszúrni sem neki.
nov. 3
14:24
Női vízi Euroliga: négyből három magyar csapat továbbment (She)
Négyből három magyar csapat jutott tovább a női vízilabda Euroliga első selejtezőköréből; a minitornákon az UVSE házigazdaként, a Dunaújváros pedig Rómában lett csoportelső, míg a BVSC Berlinben mindent eldöntő találkozón harcolta ki a további szereplést, a Ferencváros azonban három vereséggel búcsúzott.
nov. 3
14:24
Babos ismét megvédte vb-címét párosban (Behaviour)
A címvédő Babos Tímea és Kristina Mladenovic nyerte meg a 14 millió dollár
nov. 3
14:24
Újra világbajnok Babos Tímea a tenisz WTA-vb páros döntőjében (SzMo)
A sorozatban harmadik vb-címét begyűjtő soproni teniszező pályafutása 23. páros trófeája mellé partnerével együtt összesen egymillió dollárt (300 millió forint) kapott.
nov. 3
14:26
La Liga: őrzi hazai veretlenségét a Valladolid, a Mallorca bánta (She)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén a Valladolid hazai pályán 3–0-ra megverte a Mallorcát, ezzel megőrizte hazai veretlenségét.
nov. 3
14:26
Világvárosokban repesztenek az elektromos csúcsautók – hamarosan indul a Formula E hatodik szezonja (SzMo)
Az elektromos autózás csúcsa, az elektromos Forma-1-nek vagy Zöld Forma-1-nek is nevezett Formula E egyre népszerűbb. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a sorozatról.
nov. 3
14:54
Euroliga: négyből három magyar csapat jutott tovább (Infostart)
Lezárult a női vízilabda Euroliga első selejtezőköre, a csoportelsők mellett egy kieső magyar csapattal.
nov. 3
14:54
Wta-vb: Barty nyerte az egyest, először lett világbajnok! (She)
Az ausztrál Ashleigh Barty nyerte a kínai Sengcsenben zajló női tenisz-világbajnokságot, miután a fináléban 6:4, 6:3-ra legyőzte a tavalyi bajnokot, az ukrán Elina Szvitolinát.
nov. 3
14:56
Serie A: egy nagy sorozat megszakadt, egy folytatódott (She)
Az Atalanta 2–0-ra kikapott hazai pályán a Cagliaritól az olasz labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
nov. 3
15:09
Elhagyta a családját, pici babáját a Real Madrid sztárja (Ripost)
A Real Madrid csatára összejött egy modellel, és nem titkolja az új kapcsolatát.
nov. 3
15:30
Pl: Harry Kane nem utazott el Liverpoolba (She)
A Premier League 11. fordulójának vasárnapi rangadóján az eddig csalódást keltő idényt produkáló Everton hazai pályán fogadja a szintén gödörben lévő Tottenhamet. Mauricio Pochettino ráadásul egyik legjobbjára sem számíthat: Harry Kane nem utazott el a mérkőzésre.
nov. 3
15:36
Nb Ii: a ráadásban szerzett góllal verte meg a Barcika a Szegedet (She)
A labdarúgó NB II 15. fordulójában a Kazincbarcika a ráadásban szerzett góllal győzte le a Szegedet. A Dorog hármat vágott Soroksáron és hat nyeretlen meccs után győzött ismét a Békéscsaba.
nov. 3
15:48
A német sajtó szerint eldőlt a Bayern edzőjének sorsa (Infostart)
Niko Kovac pozíciója az Eintracht Frankfurttól elszenvedett 5–1-es vereséget követően ingott meg.
nov. 3
15:48
Barca: Suárez sérült, a magyarok elleni meccsről is lemaradhat (She)
Az FC Barcelona labdarúgócsapata hivatalosan is megerősítette, hogy támadója, Luis Suárez kidőlt a sorból. Egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagynia az uruguayinak.
nov. 3
15:54
Tenisz: Megtanultunk bízni egymásban – Babos Tímea (She)
A sorozatban harmadik világbajnoki címét ünneplő Babos Tímea szerint a lelki kapocs, ami Kristina Mladenovic és közte van, olyan extra, ami kevés párosnak adatik meg.
nov. 3
16:12
Gól nélküli döntetlent játszott a Villarreal és Athletic Bilbao (ATV)
Gól nélküli döntetlennel zárult a Villarreal és az Athletic Bilbao összecsapása a spanyol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának vasárnap játéknapján. Ezzel előbbi gárda őrzi hazai veretlenségét a La Ligában, utóbbi pedig idegenben továbbra is nyeretlen.
nov. 3
16:18
Motorsport Games: Kiss Norbert 11. a túraautósok vasárnapi futamán (She)
Kiss Norbert a 11. helyen ért célba a túraautósok hétvégi második, egyben utolsó futamán vasárnap, a Róma közelében elhelyezkedő Vallelunga versenypályán zajló Motorsport Games záró napján.
nov. 3
16:24
Tenisz: Djokovics ötödször nyerte meg a párizsi tornát (She)
Novak Djokovics 6:3, 6:4-re legyőzte a kanadai Denis Shapovalovot a párizsi 5.8 millió euró összdíjazású férfi tenisztorna döntőjében. A 32 éves szerb idei ötödik tornagyőzelmét aratta.
nov. 3
16:36
akrobatikus mozdulat, csodás gól Carlos Téveztől (She)
Nagyszerű gólt szerzett Carlos Tévez, a Boca Juniors csatára az Arsenal Sarandi elleni argentin bajnoki mérkőzésen. A Manchester United, a Manchester City és a Juventus korábbi játékosa a 16. percben, a kapunak háttal állva talált be, megszerezve a vezetést csapatának. 35 éves, de a labdával még mindig remekül bánik.
nov. 3
16:36
Legendát nem lehet (el)venni (Behaviour)
A Honvéd Felcsúton nyert a kispesti legenda Puskás Ferenc nevét viselő egylet ellen, a Ferencváros otthon végzett 1-1-re a Mezőkövesddel a labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában.
nov. 3
16:42
F1: az austini pálya üzemeltetői hallgatnak a versenyzőkre (She)
Mivel a versenyzők rengeteget panaszkodtak a huplikra, újraaszfaltozzák a Circuit of the Americas (COTA) felszínének egy részét a jövő évi F1-es versenyhétvége előtt – erősítette meg a létesítmény vezetője.
nov. 3
17:00
Női kézi Nb I: megküzdött a pontokért az Érd Kisvárdán (She)
Az Érd 29–27-re nyert a Kisvárda otthonában a női kézilabda NB I-ben, ezzel továbbra is tapad a Győrt üldöző FTC, Debrecen, Siófok hármasra, bár az említett csapatoknál több meccset játszott.
nov. 3
17:06
A Szeged a második félidőben bedarálta a Celjét (She)
A Mol-Pick Szeged 31–24-re legyőzte a szlovén Celjét a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjának 6. fordulójában. Juan Carlos Pastor együttese a szünetben még csak döntetlenre állt, de utána ellépett, és biztossá tette sikerét.
nov. 3
17:12
Serie A: Mario Balotelli levonult, visszatért, gólt lőtt – mit sem ért (She)
Az Udinese Genovában győzött az edzőváltás után, a Sassuolo a hajrában mentett pontot a Lecce ellen, az olasz labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának egyik legemlékezetesebb pillanata mégis vélhetően a Verona–Brescia összecsapáshoz kötődik majd. A vendégek olasz válogatott támadója, Mario Balotelli a második félidő elején ugyanis levonult a pályáról,
nov. 3
17:18
Női kézi Nb I: megküzdött a pontokért az Érd Kisvárdán (She)
Az Érd 29–27-re nyert a Kisvárda otthonában a női kézilabda NB I-ben, ezzel továbbra is tapad a Győrt üldöző FTC, Debrecen, Siófok hármasra, bár az említett csapatoknál több meccset játszott.
nov. 3
17:18
Berlini focirangadó: A kapus fékezte meg az ultrákat (BorsOnline)
Parázs küzdelmet hozott a német focibajnokság fővárosi rangadója, az Union Berlin�
nov. 3
17:20
Serie A: Mario Balotelli levonult, visszatért, gólt lőtt – mit sem ért (She)
Az Udinese Genovában győzött az edzőváltás után, a Sassuolo a hajrában mentett pontot a Lecce ellen, az olasz labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának egyik legemlékezetesebb pillanata mégis vélhetően a Verona–Brescia összecsapáshoz kötődik majd. A vendégek olasz válogatott támadója, Mario Balotelli a második félidő elején ugyanis levonult a pályáról,
nov. 3
17:36
Egy óra alatt bajnok lett Novak Djokovic (Infostart)
Pályafutása során ötödször nyerte meg a párizsi keménypályás férfi tenisztornát, miután az 5,8 millió euró (1,8 milliárd forint) összdíjazású verseny vasárnapi döntőjében két szettben győzött Denis Shapovalov ellen.
nov. 3
17:36
Pl: nyert a Leicester, Jamie Vardy ismét betalált (She)
Zsinórban harmadik győzelmét aratta a Leicester City vasárnap délután, miután végletekig kiélezett összecsapáson két találattal felülmúlta (0–2) a nagyot küzdő Crystal Palace-t az angol Premier League 11. fordulójában.
nov. 3
17:42
Topolya: Lukics duplázott, és a góllövőlista élére állt (She)
A Szerb Szuper Liga őszi idényének utolsó fordulójában jó iramú mérkőzésen a Topolyai Sport Club megszerezte nyolcadik győzelmét: a topolyai labdarúgócsapat Nenad Lukics duplájával 2–0-ra nyert a nisi Radnicski ellen, ezzel megőrizte ötödik helyét a táblázaton.
nov. 3
17:48
Balotelli a rasszista szurkolók közé rúgta a labdát, aztán levonult a pályáról (444.hu)
10 percig állt a játék. A csatár visszajött a pályára és gólt rúgott.
nov. 3
17:48
Tenisz-vb: Babos Timi a női páros királynője (BorsOnline)
Sorozatban harmadszor lett világbajnok.
nov. 3
17:54
10 másodpercnyi játék után piros lap Yaya Tourénak (She)
Mindössze tíz másodpercnyi játék után kiállították Yaya Tourét, a kínai másodosztályú Csingtao Huanghaj játékosát a Nantong Zsijun elleni összecsapáson. A Monaco, a Barcelona és a Manchester City korábbi középpályása bosszúból ellenfele után rúgott, amiért a játékvezető – némi videózás után – egyből felmutatta neki a piros lapot.
nov. 3
18:06
Női kézi: itt van a magyar válogatott bő kerete a vb-re (She)
Kim Rasmussen szövetségi kapitány kijelölte a magyar női kézilabda-válogatott bő, 28 fős keretét az év végi, Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra – tájékoztatott honlapján a magyar szövetség (MKSZ). Kizárólag a névsorban szereplő játékosok léphetnek pályára tornán, a rajtra 16 játékos nevezhető, a vb során három cserére nyí
nov. 3
18:30
La Liga: gólzuhatagot követően megdőlt a 60 éves klubrekord (She)
Az Osasuna hazai pályán 4–2-re legyőzte az Alavést vasárnap kora este, ezzel nemcsak folytatta jó sorozatát a spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga), hanem megdöntötte a hazai veretlenségi klubrekordot is.
nov. 3
18:32
Nb Ii: Balajti duplája nem volt elég a Vasas-sikerhez (She)
A labdarúgó NB II 15. fordulójában a Vasas hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Siófokkal úgy, hogy Gál Mátyás kiállítása miatt a 60. perctől emberhátrányban futballozott.
nov. 3
18:36
Hosszú Katinka remekelt, még két magyar dobogóra állhatott (Infostart)
Hosszú Katinka egy arany, Jakabos Zsuzsanna és Szabó Szebasztián pedig egy-egy bronzérmet nyert az úszók oroszországi világkupa-állomásának harmadik, vasárnapi versenynapján.
nov. 3
18:36
Úszás: nem panaszkodik a jövő generációjára Sós Csaba (She)
Az Európa-bajnokságon hat, a hazai rendezésű, budapesti világbajnokságon két érmet nyertek a juniorválogatott úszói. A felnőttek szövetségi kapitányával, dr. Sós Csabával elemeztük az eredményeket és a jövőt.
nov. 3
18:38
Úszó vk: Hosszú arany-, Szabó és Jakabos bronzérmes vasárnap (She)
Hosszú Katinka egy arany-, Jakabos Zsuzsanna és Szabó Szebasztián pedig egy-egy bronzérmet nyert az úszók oroszországi világkupa-állomásának harmadik, vasárnapi versenynapján.
nov. 3
18:40
Nb Iii: a Füzesgyarmat ismét növelte előnyét, a Pmfc a Dunaújvárost intézte el (She)
A labdarúgó NB III 13. fordulójának eredményei.
nov. 3
18:42
Férfi kézi Bl: a Szeged héttel nyert otthon a Celje ellen (She)
A Mol-Pick Szeged 31–24-re legyőzte a szlovén Celjét a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjának 6. fordulójában. Juan Carlos Pastor együttese a szünetben még csak döntetlenre állt, de utána ellépett, és biztossá tette sikerét.
nov. 3
18:54
Tipsport Liga: hetet kaptak Újbudán az érsekújváriak (She)
A MAC Újbuda 7–1-re legyőzte az Érsekújvár együttesét a szlovák jégkorongliga vasárnapi játéknapján.
nov. 3
18:54
Hosszú Katinka aranyat nyert, Szabó Szebasztián és Jakabos Zsuzsanna bronzérmes (Azenpenzem)
A kazanyi viadal honlapja szerint a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú ezúttal 200 méter vegyesen diadalmaskodott 2:09.50 perces idővel.
nov. 3
19:00
Nfl: Watt nélkül is 3 ponton tartotta a Houston a Jaguarst (She)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) kilencedik fordulójának londoni mérkőzésén a Houston Texans 26–3-ra legyőzte a Jacksonville Jaguarst.

Keresés