A magyar labdarúgó-válogatott kétgólos vereséget szenvedett Wales vendégeként az Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó, keddi játéknapján, így márciusban pótselejtezőre kényszerül.
A szövetségi kapitány kíméletlen őszinteséggel beszélt a Wales elleni vesztes meccs után. Elárulta: "több mint egy hét alatt rengetegszer elmondtuk, hogy hogyan kell védekezni, de ezt nem sikerült megvalósítani."
Két magyar edző, Jancsó Miklós (41) és Nagy Zoltán (44) irányításával folytatja pályafutását Fucsovics Márton (27), az első számú hazai férfiteniszező.
Hajdú-Bihar megyében talált otthonra Shane Tusup (31) és úszócsapata. Az amerikai tréner a Budapesttől 250 kilométerre lévő Derecskei Városi Tanuszodában tartja tanítványainak a medencés edzéseket.
Felkészülési mérkőzésen 1-0-s vereséget szenvedett az U21-es magyar labdarúgó-válogatott Ausztriától. A mieink az új Puskás Arénában,11 400 néző előtt fogadták az osztrákokat, akik Kevin Danso (21) 44. percben szerzett fejes góljának köszönhetően diadalmaskodtak.
Óriási a hangulat Cardiff utcáin, ahol a magyarok már alig várják, hogy kezdetét vegye az Wales–Magyarország mérkőzés, amelyen eldől, hogy Dzsudzsákék egyenes ágon kijutnak a 2020-as, részben budapesti rendezésű foci Eb-re, avagy a magyaroknak még pótselejtezőt kell vívniuk.
Cardiff – Nem sikerült a bravúr, a magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra kikapott Walestől az Európa-bajnoki-selejtezőn, s nem jutott ki egyenes ágon a 2020-as, részben budapesti rendezésű kontinenstornára. A mieink a Nemzetek Ligája-pótselejtezőben még kijuthatnak az Eb-re.
A Walesben elszenvedett kétgólos vereséget követően önkritikusan értékeltek a magyar labdarúgó-válogatott tagjai, akik így nem jutottak ki a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra, de pótselejtezőn még javíthatnak.
És mert lassan vége is az évtizednek, ezt már nehéz lesz felülmúlni. A kirúgott sikeredző Mauricio Pochettino helyére a Manchesterben megbukott Mourinhót szerződtették.
Marco Rossi erősen tartalékos csapata 2-0-ra kikapott Walestől Cardiffban, s mivel Szlovákia legyőzte Azerbajdzsánt, így az utolsó előtti, negyedik helyen fejezte be a kvalifikációs sorozatot.
Pótselejtezőn vívhatja ki még a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra részvétel jogát a magyar labdarúgó-válogatott. Pénteken dől el, hogy melyik csapat ellen jön a mindenképpen idegenbeli folytatás, de addig még ez európai szövetség is a mieink segítségére siethet.
Miután kiderült, hogy intravénás lézerkezelést alkalmaztak a brassói Corona együttesénél, a brassóiaktól behívott két játékos, Cristina Laslo és Bianca Bazaliu nem utazhat a világbajnokságra.
A vasárnap a görög Sztefanosz Cicipasz győzelmével véget ért Atp-világbajnokság után ismét napirendre került a közelgő, sőt elkerülhetetlen őrségváltás a férfiteniszben.
A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (Uci) elfogadta a Tour de Hongrie szervezőinek kérését, s a magyar körverseny kiváló időponttal került be a nemzetközi versenynaptárba.
A kedd esti, Wales-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés során a tévében és az interneten több mint másfél millióan kapcsoltak az M4 Sport közvetítésére.