2007. december 17. hétfő

dec. 17
8:44
Ritka lelet az elpusztított város helyén (HírExtra)
A római korból származó, fából és elefántcsontból készült trón maradványait találták meg a Nápoly melletti Ercolanóban, az egykor a Vezúv kitörése által elpusztított város, Herculanum helyén.
dec. 17
9:09
Tutanhamonból loptak (HírExtra)
Tutanhamon múmiája, amelyet a közönségnek mutogatnak, nagyon rossz állapotban van. Ám ennek oka nem az, hogy 3300 éves. A múmia hiányosabb, mint volt 1926-ban, amikor Howard Carter megtalálta és felboncolta.
dec. 17
9:40
Csoda barkácslámpa (HírExtra)
A munkaterület minden pontját jól megvilágíthatjuk, s az árnyékokat is kiküszöbölhetjük azzal a három testű barkácslámpával, amit az egyik nagy barkácscég nemrég dobott piacra, elsőként Németországban.
dec. 17
10:20
Új emlősöket találtak (HírExtra)
Amerikai tudósok úgy gondolják, két új emlősfajt találtak Indonéziában - jelentette be a kutatócsoport hétfőn. A Conservation International (CI) amerikai székhelyű nonprofit szervezet kutatói idén júniusban egy törpe oposszumot és egy óriás patkányt fedeztek fel Új-Guinea szigetének nyugati felén, de ezt csak most jelentették be.
dec. 17
14:30
Hiány a csillagokból? (HírExtra)
Egy magyar kutatócsoport vizsgálatai szerint jól mérhető hiány van a forró érintkező kettőscsillagok típusában a 10 és 16 ezer fokos átlaghőmérsékletű rendszereket tekintve, amelynek oka mindeddig tisztázatlan.
dec. 17
16:32
A Voyager 2 a Naprendszer szélén (HírExtra)
Egy számítógépes szimuláció szerint a Voyager-2 űrszonda 2007 és 2008 fordulóján átlépi a napszél hatása alatt álló térrész egyik külső határvonalát - a legfrissebb eredmények szerint ez augusztus 30-án már be is következett.
dec. 17
18:37
Háromszoros kockázat (HírExtra)
Két gén mutációja háromszoros kockázatot jelent a vastag- és végbélrákra - állítják brit rákkutatók. A Nature Genetics-ben megjelent tanulmány szerint az összes ilyen eset harmada örökletes okra vezethető vissza.
dec. 17
20:34
Szörnyeteget találtak az "elveszett dzsungelben" - képpel (Infostart)
Hatalmas, a városi patkánynál ötször nagyobb patkányt és egy apró oposszumot fedeztek fel kutatók egy eldugott indonéziai dzsungelben. Az új fajokat egyelőre nem fenyegeti veszély, élőhelyük ugyanis biztonságos távolban van a lakott területektől.

2007. december 18. kedd

dec. 18
7:31
A tigrisek magasra törnek (HírExtra)
Az élőhelyek elvesztése arra kényszeríti az indiai veszélyeztetett tigriseket, hogy új területekre vándoroljanak, többek között a magasabban fekvő erdőségekbe, amelyek elegendő zsákmánybázissal rendelkeznek, ám a kutatók szerint nem a nagymacskák természetes otthonai.
dec. 18
7:49
Klímaváltozás: sokkal rosszabb a helyzet, mint eddig gondoltuk? (Infostart)
Minden elképzelést meghaladó mértékben emelkedhet a tengerek szintje: a Nature Geoscience tudományos lap munkatársai szerint ugyanis a korábbi becslésekkel ellentétben nem 81, hanem akár 163 centiméterrel is magasabb lehet a vízállás az évszázad végére.
dec. 18
9:34
Húsevő gomba a borostyánban (HírExtra)
A lelet egyedülálló: a Berlini Természettudományi Múzeum kutatói egy 100 millió éves borostyánban ősi húsevő gombára bukkantak. A ragadozó gomba a dinoszauruszok korában fonálférgeknek állított gyűrűszerű, ragacsos csapdákat, majd a zsákmányt megemésztette.
dec. 18
9:40
Meleg muslincák (HírExtra)
Svájci kutatók génmódosítással olyan hím bormuslicát állítottak elő, amely egyaránt vonzza a hímeket és a nőstényeket: a kísérlettel a homoszexuális magatartásra próbálnak magyarázatot kapni.
dec. 18
10:09
Napfény és tüdőrák: van köztük összefüggés (Infostart)
A dohányzás után a második legfontosabb oka a tüdőrák kialakulásának az, hogy az emberek nem jutnak elég napfényhez - derül ki egy új tudományos jelentésből.
dec. 18
10:18
A vikingek kavicsokkal navigáltak (HírExtra)
Mágneses iránytű helyett napkővel tájékozódtak a viking hajósok kalandozásaik során. A vikingek úgynevezett polarimetrikus navigációja felhős, ködös vagy borult időben is működhetett. Horváth Gábor, az ELTE Biológia Fizika tanszékének kutatója szerint az égbolt polarizációjának pontos mérése további felhasználási lehetőségeket nyújt a fejlesztőknek.
dec. 18
14:12
Fülön keresztül beszélhetünk (HírExtra)
Hatalmas hangzavarban is érthetően lehet telefonálni a legújabb japán mobiltelefon fejlesztéssel. A kedden bemutatott eszköz egy mikrofonnal egybeépített fülhallgató, ami a fülön belül fogja fel használójának hangját, így a legzajosabb helyeken tartózkodók is szinte zavartalanul tudnak beszélni készülékeiken.
dec. 18
16:34
Kapható a forradalmian új HIV-tabletta (HírExtra)
Egy új európai uniós rendelkezés értelmében keddtől lehet az Unió területén árulni azt a HIV-kezelésére alkalmas tablettát, amelyből elég mindössze napi egy darabot bevenni. A gyógyszer először Németországban, Ausztriában és Nagy-Britanniában jelenik meg a gyógyszertárakban.
dec. 18
17:14
Apa nélkül fogant a szirti cápa (HírExtra)
Valószínűleg hím ivarsejt nélkül fogant szirti cápa született a Nyíregyházi Állatparkban kedden. A nemzetközi szakirodalomban nem ismeretlen a hasonló fogantatás, de eddig legfeljebb egy-két ilyen esetet jegyeztek fel.
dec. 18
20:10
Ezer ősi lelet (HírExtra)
Iraki régészek több mint ezer ősi leletet ástak ki a Bagdadtól 130 kilométerre délre fekvő Diváníja városában, s a kincseket az iraki nemzeti múzeumba szállították.Az ezer leletet három munkacsoport tárta fel még 2007 elején, de hogy munkájuk gyümölcse mikor lesz kiállítva a nemzeti múzeumban, egyelőre nem tudni.
dec. 18
22:01
Mészárszék a porszívóban: vákuumtól pusztulnak a bolhák (Infostart)
Porszívózással elpusztíthatók a bolhák - ezt amerikai tudósok bizonyították be. Az aprócska élősködőkkel ez a módszer pete, lárva, báb vagy kifejlett bolha alakjukban is végez.

2007. december 19. szerda

dec. 19
7:28
Cápabébi szűznemzéssel (HírExtra)
Meglepetés érte kedd reggelre a nyíregyházi állatpark dolgozóit: egy 30 centiméter nagyságú újszülött, fehér foltú szirti cápakölyköt találtak az 50 ezer literes cápamedencében. A medencében két fekete foltú hím szirti cápa lakik, valamint egy nőstény fehér foltú cápa.
dec. 19
8:49
Rákot okozhatnak a rák kiszűrésére is használt CT-vizsgálatok (Infostart)
Jelentős egészségügyi kockázatot rejthetnek magukban az egész testet megvizsgáló orvosi műszerek, mert általuk nagy mennyiségű sugárdózist kapnak a betegek.
dec. 19
10:37
A napfény hiánya tüdőrákot okoz? (HírExtra)
Amerikai kutatók kapcsolatot találtak a napfény hiánya és a tüdőrák kialakulása között. A kaliforniai San Diegó-i egyetem tudósai 111 ország és több kontinens adatait lefedő vizsgálatuk során arra az eredményre jutottak, hogy az Egyenlítőtől távolodva kimutathatóan nő a tüdőrákos megbetegedések száma.
dec. 19
14:21
Gombostűfejnyi Biblia (HírExtra)
Elkészült a világ legkisebb héber Bibliája: gombostűfejnyi méretű. Az izraeli Technion kutatóintézet tudósai 0,5 négyzetmilliméter területű szilíciumdarabkába vésték a keresztény vallásban Ószövetség néven ismert mű mind a 308 ezer 428 szavát.
dec. 19
15:41
Ötven éve halt meg az '56 egyik mártírja (HírExtra)
Ötven éve, 1957. december 21-én halt meg Losonczy Géza, az 1956. évi forradalom mártírja. 1917. május 5.-én született református lelkészcsaládban Érsekcsanádon. A szabálytisztelő, de rendkívül önálló és öntudatos fiú a debreceni egyetem francia-magyar szakán végzett, de már politizált is, a Márciusi Front egyik vezetője lett.
dec. 19
16:22
A kártyajátéktól a szitakötőkig (HírExtra)
Változatos témákban kutató pedagógusoknak adott át kutatói pályadíjat szerdán Pléh Csaba, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkár-helyettese. A 100 ezer forinttal járó pályadíjra évente ír ki pályázatot az Akadémia.
dec. 19
19:00
Violát átköltöztették (HírExtra)
Beemelték a helyére Violát. Így nevezték el ugyanis a még júliusban megtalált, 8 millió évesre becsült mocsári ciprusfa egyikét. A 16 fából álló leletegyüttesből négyet szállítottak Miskolcra.
dec. 19
20:10
A szuperhős állatok titka (HírExtra)
Egyes fókák és delfinek akár egy óráig vagy még tovább is képesek visszatartani lélegezetüket a víz alatt anélkül, hogy az oxigénhiány miatt elájulnának. A szuperhős állatok titka a speciális oxigénszállító proteinek megemelkedett szintje agyukban - mutatta ki egy új kutatás.

2007. december 20. csütörtök

dec. 20
7:01
Még jobban retteghetünk a meteoritoktól (Infostart)
A korábban gondoltnál valószínűleg sokkal kisebb aszteroida becsapódása okozta a Tunguszka-robbanást egy évszázaddal ezelőtt - állapították meg amerikai tudósok. Ha igazuk van, akkor az eddig gondoltnál kisebb meteoritoktól is tartanunk kell.
dec. 20
7:46
Ahol atom, ott a rák (HírExtra)
Igencsak riasztó kutatási eredmények láttak napvilágot Németországban. Sokkal nagyobb a rákos megbetegedések aránya azoknál a gyerekeknél, akik atomerőmű közelében élnek - állapította meg a német kormány által készíttetett tanulmány, melyet szombaton hoztak nyilvánosságra.
dec. 20
9:40
Pikkelysömör és korai halálozás (HírExtra)
Eddig nem tisztázott okból a súlyosabb pikkelysömörben szenvedő emberek átlagosan fiatalabb korban halnak meg, mint a betegség enyhébb formájával vagy teljesen anélkül élő társaik - közölték hétfőn amerikai kutatók.
dec. 20
9:51
Veszélyben a lazacok (HírExtra)
Veszélyben van a Csendes-óceán kanadai partjainál élő grizzlymedvék fő tápláléka; ezek az állatok nyáron és ősszel annyi lazacot fognak ki a folyókból, hogy jóval nagyobbra nőnek az Észak-Amerika más tájain élő társaiknál.
dec. 20
10:27
A föld melegével fűtenének (HírExtra)
A Mecsek vonulatában található geotermikus energiát használná fel Pécs a távfűtésben, hogy olcsóbb legyen a szolgáltatás - írja a Dunántúli Napló. Előzetes vizsgálatok már voltak, azok bíztatóak. De a jövő év elején további magnetotellirikus és gravitációs méréseket is végeznek majd a városban, illetve a Mecsekben.
dec. 20
13:20
Állatokról emberre terjednek (HírExtra)
A gerinces állatokról az emberre terjedő fertőzések (zoonózisok) közül a szalmonella-, a lisztéria- és a Campylobacter-fertőzés igényel nagyobb figyelmet egy európai uniós jelentés szerint.
dec. 20
14:40
Holnapután jön a meteorraj (HírExtra)
Teliholdhoz közel, fényes égen lesz megfigyelhető az Ursidák december 22-re előrejelzett kitörése - jó esetben néhány hullócsillaggal az éjfél előtti órákban. Nyolc nappal a pénteki Geminida-maximum után újabb meteorraj jelentkezik, igaz, sokkal szerényebb aktivitással, s jelentősen rosszabb megfigyelési körülmények mellett. Gyarmati László számolt be a CBET-ben megjelent hírről.
dec. 20
16:10
Szűz sejtekből őssejtek (HírExtra)
Az emberi petesejteket már megtermékenyülés előtt fel lehet használni őssejtek nyerésére - állítja egy amerikai-orosz kutatókból álló csoport. A kaliforniai székhelyű Nemzetközi Őssejt Vállalatnál tevékenykedő csapat reményei szerint szövetek előállítására alkalmas őssejt bankot hozhatnak létre módszerükkel. A szöveteket transzplantációkhoz használnák.
dec. 20
19:50
Itt a Mars (HírExtra)
A Hubble Űrtávcső megörökítette a szerdára virradóan földközelbe ért vörös bolygót 88,6 millió km-es távolságban. A Mars 2003. augusztusi földközelségét követően évente visszatér az újabbnál újabb "rendkívüli" Mars-láthatóság álhíre (melyet évről-évre kénytelenek vagyunk cáfolni). 2007. december 19-ére virradóan viszont tényleg földközelbe ért a Mars.
dec. 20
20:49
Átadták a Gábor Dénes-díjakat (HírExtra)
A Novofer Alapítvány kuratóriumának döntése alapján ebben az évben Kocsis István gépészmérnök, Szoboszlai György gépészmérnök, Arányi Péter vegyész, Farkas Péter gépészmérnök, Kálmán Erika vegyész, Fésüs László biokémikus és Hadlaczky Gyula biológus részesült Gábor Dénes-díjban.
dec. 20
21:25
Nem gyerekmese a repülő szőnyeg (Infostart)
Elméletileg elképzelhető a repülő szőnyeg - állítják a Harvard Egyetem matematikusai, bár egyelőre csak azt tudják bebizonyítani, hogy egy papírpénz méretű anyagdarab képes repülni.

2007. december 21. péntek

dec. 21
5:12
Edzéssel megelőzhető az elbutulás (Infostart)
Napi félórás séta, kertészkedés vagy házimunka több mint egyharmaddal csökkenti az időskori elbutulás kockázatát - állapították meg olasz kutatók.
dec. 21
7:03
Decemberi hullócsillagdömping (HírExtra)
Teliholdhoz közel, fényes égen lesz megfigyelhető az Ursidák december 22-re előrejelzett kitörése - jó esetben néhány hullócsillaggal az éjfél előtti órákban.
dec. 21
8:25
A Biblia fejleszti a logikánkat (HírExtra)
A Bibliában lévő tanítások, így a Tízparancsolat is erkölcsi tanulságai mellett közvetve segíthetik a természettudományos gondolkodást: a szentírásban megjelenő példák, történetek logikai összefüggéseiből és a levont következtetésekből az emberek a döntési kényszert tanulhatják meg, ami a kutatók gondolkodásmódját is befolyásolja.
dec. 21
8:35
Óvakodjon a csoki sötét oldalától! (Infostart)
Félrevezetők lehetnek az étcsokoládé pozitív egészségi hatásáról szóló hírek, több gyártó ugyanis eltávolítja termékéből azt az összetevőt, amelynek a kedvező hatás tulajdonítható - hívták fel a figyelmet brit tudósok.
dec. 21
8:57
Gyilkolnak a porszívók (HírExtra)
A porszívók épp oly hatékonyan ölik a bolhákat, mint a mérgek, ráadásul "egészségesebben" - állítják amerikai kutatók, akik maguk is meglepődtek ezen.
dec. 21
9:18
A Hold 62 millió évvel fiatalabb (HírExtra)
A Hold valószínűleg a 4,567 milliárd éves Naprendszer kialakulásának kezdete után 62 millió évvel keletkezett a Nature című brit tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint.
dec. 21
10:21
Életre keltették a több millió éves élőlényeket (HírExtra)
Sikerült életre kelteni és szaporítani az Antarktisz jégborításából kiemelt, vélhetően több millió éves mikrobákat. A hír csalóka reményt ad egyes, a halálukat testük hibernálásával kijátszani szándékozó embereknek arra, hogy próbálkozásuk sikerrel járhat. A temetőkapuk felett olvasható ígéretben - Feltámadunk! - sokan bíznak.
dec. 21
11:21
"Nagyon rossz napunk van itt, a Földön" (Infostart)
Az űrben "ragadt" egy amerikai asztronauta, így nem lehet ott édesanyja temetésén. Az űrhajózás történetének legnagyobb lelki sokkját 355 kilométerrel a Föld felett kell kezelnie Daniel Taninak.
dec. 21
12:04
Felvilágosult fiatal később szexel (HírExtra)
Az iskolai szexuális felvilágosításban részesült tinik jóval nagyobb eséllyel kezdik később a nemi életet - mutatták ki amerikai kutatók, cáfolván a korábbi kutatási eredményeket, amelyek szerint a szexuális oktatás hatékonysága elenyésző.
dec. 21
15:08
Határ a csillagos ég! (HírExtra)
A Csillagászat Nemzetközi Évének nyilvánította 2009-et az Egyesült Nemzetek Szervezetének 62. közgyűlése. A határozattervezetet Galilei szülőhazája, Olaszország nyújtotta be. 2009-ben a csillagászati távcső használatba vételére is emlékezünk. E találmány vezetett az elmúlt 400 év számos csillagászati felfedezéséhez.
dec. 21
18:03
Jégtábla a Marson? (HírExtra)
Egy mozgó jégtábla látható a vörös bolygó hegyvidékes déli féltekéjén az Európai Űrügynökség (ESA) Mars Express nevű szondájának az egyik felvételén a kutatók szerint. Az már ismert, hogy a Marson több millió éve képződött jégtáblák vannak, de eddig viszonylag fiatal, néhány ezer évvel ezelőtt létrejöhetett aktív jégtáblák létét még nem mutatták ki.
dec. 21
19:04
Egyre rosszabb a levegő (HírExtra)
A jelenlegi meteorológiai helyzet miatt romlik Budapest és a vidéki nagyvárosok levegőminősége. A legjelentősebb légszennyezők a szálló por 10 mikron átmérőnél kisebb összetevői. Nincsen olyan alacsony porkoncentráció, ami hatástalan lenne egészségünk szempontjából.

Keresés