2008. október 14. kedd

okt. 14
11:29
Egy hanti halászfalu magyar lakója (Éva Magazin)
Vadregényesen hangzik, nem igaz? Ruttkay-Miklián Eszter finnugrista nyelvész-néprajzkutató vagy öt éve él a nyugat-szibériai Szinja folyó partján egy hanti településen. Amikor megtelepedett, már tíz éve kutatta ezt a népet, nyelvüket szinte jobban beszélte, mint ők maguk.
okt. 14
11:31
Rendkívüli ülést tart ma a japán jegybank (Portfolio)
A japán jegybank (BoJ) mai közleménye szerint rendkívüli ülést fog tartani, melyen a pénzpiacok forrással való könnyebb ellátásának külnböző formáit fogják megvitatni. A jegybank vezetői tokiói...
okt. 14
11:31
Interjú (Éva Magazin)
Figyelem, ahogy a vendéglőben, még az interjú előtt, a szomszéd asztalnál tárgyalnak valakivel. Összefogottak, magabiztosak, mosolyognak - bármiről legyen is szó, már pusztán a jelenlétük, a kisugárzásuk alapján nagy esélyt látok rá, hogy megvalósul. Néhány perc múlva átülünk a két dizájnerhez.
okt. 14
11:33
A válasz: Sólyom nem, Orbán igen (Piac és Profit)
A köztársasági elnök nem kíván részt venni a miniszterelnök által szombatra összehívott nemzeti csúcson. Orbán igen.
okt. 14
11:33
Nemzeti ünnepen is dolgoztatnák a call centereseket (HR Portál)
Szavazásra bocsátották a parlamentben a munka törvénykönyvének azon módosítását, amely a külföldre irányuló szolgáltatást végző cégek esetében nem tenné kötelezővé a nemzeti ünnep munkaszüneti napként való kezelését. A tervezet szerint ez alól kivételt képeznének azok a tevékenységek, amelyek munkaszervezés útján máshogy is ütemezhetők. A rendelkezés hazánkban több tízezer embert érint.
okt. 14
11:36
A kicsi kocsi újra száguld (Privátbankár)
A cseh és a szlovák járműgyártók továbbra is a termelés idei növekedésével számolnak, miközben európai riválisaik csökkentik ezirányú prognózisaikat, mivel mérséklődik a kereslet a gazdasági válság mi...
okt. 14
11:36
Jövőre még a recessziót sem lehet kizárni (Infostart)
Az 500 milliárd eurós mentőcsomag ellenére Németország a recesszió határán áll. A vezető német gazdaságkutató intézetek egybehangzó véleménye szerint a konjunktúra üteme még a legjobb esetben sem fogja túllépni a kéttized százalékot. A mentőcsomag képviselőházi elfogadása a hét második felére várható.
okt. 14
11:36
KDNP: a kormány védje meg a magánnyugdíj-pénztári tagokat (Gondola)
A kormány tegyen megfelelő intézkedéseket a magánnyugdíj-pénztári rendszer védelme érdekében, hogy a tőkepiaci válság minél kevésbé érintse a pénztári tagokat - mondta Mészáros József, a KDNP...
okt. 14
11:36
Vauuu... Ügyesek vagyunk! (Blikk)
Olvasó-riportereink kutyái felülmúlhatatlanok
okt. 14
11:36
A 2008-10-14 nap előrejelzései (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2008-10-14 10:31:00
okt. 14
11:38
Bármikor robbanhat a Barátság (HírTV)
Egy munkagép sértette meg kedden délelőtt a Barátság I. kőolajvezetéket az M0-s autóút 44-es kilométere melletti szántóföldön. A sérült szakasz 200 méteres körzetében robbanásveszély van, ám ez sem lakott területet, sem az M0-s autóutat nem érinti.
okt. 14
11:45
Elérhető a külföldi ingatlankereső: 1 millió hirdetés! (Pénzcentrum)
Az ingatlan.com-on mostantól már nem csak 240 ezer hazai, hanem milliónál is több külföldi ingatlan között kereshetünk, akár venni, akár bérelni szándékozunk, vagy csak kíváncsiak vagyunk az európai kínálatra, árakra. Ingatlanunk eladásában is új távlatokat nyit a Magyarországon egyedülálló szolgáltatás....
okt. 14
11:54
Living Colour: Mick Jagger kedvencei Budapesten - videóval (Infostart)
Szerdán Budapesten lép föl Mick Jagger egyik kedvenc zenekara, a Living Colour. A fekete zenészekből álló funk metál együttes utoljára tavaly járt a fővárosban. A banda első körben 1983-tól 1995-ig dolgozott együtt, de 2000-ben újra összeálltak a zenészek, hogy sokféle zenei fűszerrel ízesített, laza muzsikájukkal tovább színesítsék a zenei kínálatot.
okt. 14
11:54
KDNP: a kormány védje meg a magánnyugdíj-pénztári tagokat! (Infostart)
A kormány tegyen megfelelő intézkedéseket a magánnyugdíj-pénztári rendszer védelme érdekében, hogy a tőkepiaci válság minél kevésbé érintse a pénztári tagokat - mondta Mészáros József, a KDNP alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
okt. 14
11:54
Tételesen átvizsgálná a magyar-szlovák alapszerződés betartását Magyarország (Gondola)
Tételesen megvizsgálná Magyarország, hogy a magyar-szlovák alapszerződés pontjai közül mi teljesül és mi nem - mondta Göncz Kinga külügyminiszter kedden az MTI-nek. Az alapszerződés nagyon...
okt. 14
11:54
Gyertyával az elektromos művek ellen (Blikk)
okt. 14
11:54
ESZA - júliusi tender újratöltve (Kreatív Online)
Az Európai Szociális Alap Kht. (ESZA) a júliusban kiírt érvénytelen tender után újra teljes körű kommunikációs szolgáltatásokra keres partnert. A feltételek ugyanazok, mint korábban.
okt. 14
11:54
A válság súlyosan érintheti a magánnyugdíj-pénztárakat (Alternatív Energia)
A kormány tegyen megfelelő intézkedéseket a magánnyugdíj-pénztári rendszer védelme érdekében, hogy a tőkepiaci válság minél kevésbé érintse a pénztári tagokat - mondta Mészáros József, a KDNP alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
okt. 14
11:54
Felújított helyiségekbe költözött az ungvári egyetem magyar nyelvű kara (HírTV)
Technikai indokokra hivatkozva ugyan késett az Ungvári Nemzeti Egyetem nemrég létrehozott magyar tannyelvű humán- és természettudományi karának költözése a számára kialakított felújított épületrészbe, de az egyelőre hiányos felszerelés ellenére is zavartalanul folytatódik az oktatás.
okt. 14
11:54
Előadások biciklin, köztéren, bevásárlóközpontban a Budapesti Őszi Fesztiválon (Spa Trend Online)
A Placc 2008 és a Budapesti Őszi Fesztivál szervezői izgalmas utazásra hívják az erre nyitott közönséget. Ki a színházból! jelszóval többek közt biciklin, utcán, téren és bevásárlóközpontban is élvezhető előadásokat kínálnak. Engedtünk a csábításnak és elkísértük a produkciókat a rend­hagyó helyszínekre.
okt. 14
11:56
Lopott Beckham-trófeák az eBay kínálatában (Gondola)
Lopott Beckham-trófeákat próbáltak elpasszolni az eBay internetes aukciós fórumon; a rendőrség a futballsztár otthonának házvezetőit gyanúsítja. A személyes tárgyak David Beckham és felesége,...
okt. 14
11:56
Elhunyt Pán Márta (Blikk)
okt. 14
11:56
A magyar tisztképzésről rendeztek versenyt (HírTV)
Hat csapat jutott be a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem által középiskolások részére rendezett, A magyar nemzeti tisztképzés 200 éve címet viselő verseny országos döntőjébe. Az október 11-én véget ért sorozat során a fiatalok különböző feladatokkal találkoztak: volt többek között haditorna, fegyverismeret, versírás és képviselői hozzászólások készítése is.
okt. 14
11:58
Gyenesei: a hitelválság szűkíti az önkormányzatok mozgásterét (Gondola)
A pénzügyi világválság szűkíti az önkormányzatok mozgásterét, átírja a költségvetésüket - mondta a szakminiszter kedden Budapesten a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének ülésén....
okt. 14
11:58
EUR/USD Romló ZEW-index (HírTV)
A német ZEW-index októberben -41,1 pontról -63,0 pontra romlott, miközben az elemzők -51,1 pontos értékkel számoltak. Az EU-s index -40,9 pontról -62,7 pontra esett (előrejelzés: -57,5 pont). A szakemberek romló hangulatának hátterében a banki válság áll. Az EUR/USD kurzusa 1,3621-re esett, majd összeszedte magát 1,3666-ig. in-www.globalfx.hu
okt. 14
12:00
A hatodik űrturista is sikeresen landolt az űrállomáson (HírTV)
Megérkezett az orosz Szojuz rakéta az amerikai milliárdossal, Richard Garriott-tal a fedélzetén a nemzetközi űrállomásra - jelentették orosz hírügynökségek kedden a Moszkva-közeli földi irányítástól kapott információkra hivatkozva.
okt. 14
12:02
EUR/JPY Meglepetést okozó EU-s ipari termelés (HírTV)
Augusztusban éves szinten meglepően -0,7%-os értéket hozott az EU-s ipari termelés, miközben az elemzők -1,6%-os értékkel számoltak az előző havi -1,2% után. Az EUR/JPY a befektetők kockázatvállalási hajlandósága és az ázsiai részvénypiacok nyereségei miatt 140,98-ra emelkedett. Támogatás 138,85-nél található. In-www.globalfx.hu
okt. 14
12:03
Közel négyéves csúcson az aukciós átlaghozam! (Portfolio)
Az Államadósság Kezelő Központ által mára kitűzött 3 hónapos (D090121) diszkontkincstárjegy-aukción az értékesítésre meghirdetett 45 milliárd forintnyi mennyiségre összesen csak 48.5 milliárd forint...
okt. 14
12:03
APEH-kerülés legálisan - még a bankokat is meglepte! (Pénzcentrum)
Sokak számára talán érhetetlen, hogy az egyszer már leadózott jövedelemből a szülők, gyerekek, unokák, vagy egyszerűen csak barátok számára történő ajándékozás után miért kell további sarcot fizetni az adóhivatalnak, de mielőtt bárki rázendítene a panaszkodásra, érdemes inkább egy pillantást vetni az ajándékozási illeték kikerülésének legális módjaira. Mert bizony ilyen is létezik, még ha ezzel a…
okt. 14
12:04
A ház falát is ellopták - Felajánlották a telket (HírTV)
A saját, ötholdas földjét ajánlotta fel egy miskolci házaspár, mert nem tudják már nézni, hogy mindent elloptak a kertjükből. A tolvajok évek óta módszeresen viszik, ami mozdítható. A hétvégi ház ajtaját, oldalfalát már korábban ellopták. A termést azelőtt leszedik, mielőtt még beérne.
okt. 14
12:05
Kijózanodnak a litvánok - harmadára vágták vissza a növekedési prognózist (2.) (Portfolio)
Litvánia pénzügyminisztériuma harmadára csökkentette a 2009-re vonatkozó GDP-növekedési prognózisát. A korábbi 4.5%- helyett 1.5%-kal bővülhet jövőre a litván gazdaság, ilyen alacsony értékre...
okt. 14
12:06
Fejlesztői versenyt hirdet a Ricoh Java felsőoktatási hallgatóknak (HR Portál)
Magyarországon idén először a felsőoktatási intézmények hallgatói is nevezhetnek a Ricoh Company és a Sun Microsystems nemzetközi szintű közös fejlesztői versenyére. Az egyedülálló megmérettetésre még egy hónapig várják a szakirányú egyetemek és főiskolák, valamint a hallgatók jelentkezését.
okt. 14
12:07
Nagy horderejű javaslatokkal állt elő Gyurcsány! (2.) (Portfolio)
Három új, nagy horderejűnek értékelhető javaslatcsomaggal fog előállni a holnap Brüsszelben megrendezendő EU-27 államfői és kormányfői csúcstalálkozón Gyurcsány Ferenc - jelentette be mai...
okt. 14
12:08
Tandíjemelést fontolgatnak a brit sztáregyetemek (HR Portál)
Emelnék tandíjaikat a brit elitegyetemek, meglátásuk szerint ugyanis ilyen költségtérítés mellett nem tudnak majd lépést tartani a világ sztáregyetemeivel. Ráadásul tapasztalatok szerint az elit intézményekben végzett munkavállalók lényegesen jobban keresnek, mint a kisebb egyetemeken végzett társaik, így a befektetés megéri.
okt. 14
12:10
Diákok tiltakoztak az olasz oktatási reform ellen (HR Portál)
Több ezer olasz diák tiltakozott október 10-én Silvio Berlusconi kormányfő előterjesztése ellen, mely ugyan még a parlament jóváhagyására vár, elfogadásával azonban három év alatt nyolc milliárd euróval csökkenne az oktatásra fordítható összeg.
okt. 14
12:12
Mikor lép életbe a nyugdíjpénztári garancia? (Privátbankár)
A magánnyugdíjpénztári szférában a Pénztárak Garancia Alapja jelenti a biztonsági háló egyik fő elemét
okt. 14
12:12
Pénzügyi válság: együnk több krumplit! (Infostart)
A krumpli olcsó és egészséges - mondják szakértők, ám a britek többsége nem tud krumplis ételt főzni.
okt. 14
12:12
A szlovák kormány jóváhagyta a jövő évi költségvetés sarokszámait (Gondola)
A szlovák kormány jóváhagyta a jövő évi költségvetés sarokszámait, a GDP-arányos államháztartási hiányt 1,7 százalékban állapította meg - közölte Robert Fico miniszterelnök a kormány ülését...
okt. 14
12:12
Megmentettek egy panamai hajót a kalózoktól (Blikk)
okt. 14
12:12
A pénzügyi válság kihat az önkormányzatokra is (Alternatív Energia)
A pénzügyi világválság szűkíti az önkormányzatok mozgásterét, átírja a költségvetésüket - mondta a szakminiszter kedden Budapesten a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének ülésén.
okt. 14
12:12
Az EU-csúcsértekezleteten szinte csak a válsággal foglalkoznak (Kripto Akadémia)
Az intézményes válság nyár elején remélt csillapodása helyett egy nemzetközi gazdasági válság kihívásaira kell közös választ találniuk az Európai Unió tagországait vezető állam- és kormányfőknek szerdai és csütörtöki brüsszeli találkozójukon.
okt. 14
12:14
Kiszabadítottak a kalózok fogságából egy panamai hajót (Gondola)
A szomáliai biztonsági erők kiszabadítottak a kalózok fogságából egy panamai hajót kedden, két nappal azután, hogy tűzharcban megölték az egyik tengeri rablót. "Sikerült megmentenünk a panamai...
okt. 14
12:21
Fogy a sör, jó úton a SABMiller a profitcél felé (Portfolio)
A sörértékesítések növekedéséről számolhatott be a SABMiller a harmadik naptári negyedévre és a társaság bejelentette, hogy a negyedéves eredmények a várakozásaiknak megfelelően alakulnak. A...
okt. 14
12:21
Pénziránytű - Új jegybanki pénzügyi ismeretterjesztő honlap fiataloknak (Pénzcentrum)
Az MNB pénzügyi kultúra fejlesztését célzó legújabb kezdeményezése a "Pénziránytű" honlap elindítása, melynek célja a fiatalok számára jegybank-specifikus témakörökben a legfontosabb alapismeretek közérthető átadása. A honlapra látogatók tájékozódhatnak azokról a szempontokról és összefüggésekről is, amelyeket a leggyakoribb pénzügyi döntések során mérlegelniük érdemes. A site a mai naptól a…
okt. 14
12:23
Gyurcsány: a normál vállalati betétekre is vonatkozik a 13 milliós garancia (Portfolio)
"Az elfogadott jogszabály nem tesz különbséget lakosság és vállalati ügyfelek között", így nemcsak a lakossági, hanem a vállalati betétekre is vonatkozik a 13 millió forintig terjedő betétbiztosítás...
okt. 14
12:24
A John Edwards-sztori (Éva Magazin)
John Edwards, aki nemrég még az Ovális Irodáról álmodott, szépen szaporítja az eddigi politikai szexbotrányokat. Az Egyesült Államok elnöki székére pályázva a lehető legrosszabbkor keveredett liezonba. Sorsa felett az amerikai közvélemény tört pálcát.
okt. 14
12:26
A szerkesztő levele (Éva Magazin)
Októberben az egész világ a mellrák elleni harctól visszhangzik: én is ezzel foglalkozom, éppúgy, mint tavaly ilyenkor. Akkor inkább a rémséges veszélyeket hangsúlyoztam, és azt írtam: "tanuljunk meg okosan félni a mellráktól, hogy ne kelljen esztelenül félnünk.
okt. 14
12:28
Szórólap: sok papír, kevés haszon (Éva Magazin)
Vagy az utcán nyomják a kezünkbe, vagy a postaládánkból hullik ki egy adag. A legtöbb a kukában végzi. A nagy kérdés azonban az, mennyire hatékony reklámeszköz a cetlizés és a prospektus-osztogatás. Van-e értelme, s ha igen, kinek? Merthogy a környezetnek nem, az biztos.
okt. 14
12:30
Pénzromlási ütem: valami elkezdődött (Privátbankár)
A most közzétett inflációs adat alapján az elemzők a pénzromlás ütemének további csökkenését várják az elkövetkező másfél évben
okt. 14
12:30
Helen Mirren: Nem szeretem ezt a fotót (Blikk)
A 63 éves színésznő szerint csak szerencsés szögből fotózták

Keresés