2008. október 28. kedd

okt. 28
8:02
Bort isznak és vizet prédikálnak a cégek (ProfitLine)
Van mit javítani a mobil eszközökön tárolt adatok biztonságán (ProfitLine.hu)
okt. 28
8:06
Minden a forinton múlik: van remény? (Privátbankár)
Kedden a magyar és a lengyel pénzpiac áll a figyelem középpontjában a közép-európai régióban, mivel a cseh piac zárva tart, a szlovákot pedig megóvja az euróövezeti csatlakozás
okt. 28
8:06
Hatékonyabb rendőrség: bárhol ellenőrizhetik az ujjlenyomatokat (Infostart)
Sok időt takarít meg a brit rendőrség azzal, hogy új, kézi ujjlenyomat-vizsgáló készülékeket helyeznek forgalomba. Így bárkitől azonnal ujjlenyomatot tudnak venni. Az emberi jogi szervezetek máris aggályaikat hangoztatják.
okt. 28
8:06
Munkahelyi konfliktushoz vezethet, ha nem lesz megállapodás a béremelésekről (HR Portál)
A szakszervezetek mindent megtesznek azért, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácsban megállapodást tudjanak kötni a reálkeresetek növekedéséről, mert ez szolgálja leginkább a társadalmi érdeket - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Zalaegerszegen.
okt. 28
8:08
A lehetőségek hiánya miatt költöznek a vidéki fiatalok (HR Portál)
A balassagyarmati fiatalok többsége nem a városban szeretné leélni az életét, noha a legtöbben szeretik a települést, de kevésnek tartják a munkalehetőséget - derült ki a közelmúltban elvégzett ifjúságkutatásból.
okt. 28
8:10
Náci köszöntés miatt bocsátottak el egy bécsi villamosvezetőt (HR Portál)
Azonnali hatállyal elbocsátották állásából hétfőn azt a bécsi villamosvezetőt, aki a hangosbemondón keresztül "Sieg Heil!" köszöntéssel búcsúzott el az utasoktól.
okt. 28
8:12
Nincs egyezség a MÁV és a VDSZSZ között (HR Portál)
Nem történt előrelépés a szakszervezeti sztrájkkövetelésekről a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV társaságok képviselőinek részvételével megtartott hétfői egyeztetésen, Budapesten.
okt. 28
8:15
Viszik a pénzt a bezárt kórházak (HírTV)
Máig sem készült összesítés arról, hogy mennyibe kerülnek a költségvetésnek a tavaly megkezdett kórházbezárások. A Magyar Nemzet számításai szerint az összköltség elérheti a 10 milliárd forintot is.
okt. 28
8:15
Magyar Nemzet: bíróságon az MDF-es tisztújítás ügye (Gondola)
Keresetlevél érkezett a Fővárosi Bírósághoz, amelynek szerzői az MDF szeptember 27-én lezajlott, a párton belül botrányoktól övezett tisztújítását támadják - írta a keddi Magyar Nemzet. A lap úgy...
okt. 28
8:15
Animációs világnap Budapesten (Blikk)
okt. 28
8:17
ETA-ellenes razzia Spanyolországban: 4 letartóztatás (Gondola)
A Baszk Haza és Szabadság (ETA) szélsőséges, szakadár szervezet négy feltételezett tagját tartóztatták le keddre virradóra az észak-spanyolországi Pamplonában, illetve a délen fekvő Valenciában -...
okt. 28
8:17
Letartóztattak egy szexpartikat szervező párt Egyiptomban (Blikk)
okt. 28
8:18
Palcsó Tamás sofőrje: Sokat ittunk (Blikk)
A megasztáros jobban van, de felelősségre vonhatják
okt. 28
8:18
Megvan a bűnös: az AC/DC a globális pénzügyi válság oka (Infostart)
Ismét listavezető az ausztrál AC/DC zenekar Nagy-Britanniában. Csakhogy ennek a hithű rockereken kívül valószínűleg nem sokan örülnek. A veterán csapat ugyanis mindig akkor volt a csúcson idáig, amikor a szigetország komoly válságtól szenvedett.
okt. 28
8:18
Göncz Kinga Grúziába utazik (Kripto Akadémia)
A grúz elnökkel is találkozik Göncz Kinga egynapos keddi tbiliszi útján. A külügyminiszter látogatásán megnyitja a magyar nagykövetséget - tájékoztatta Szelestey Lajos külügyi szóvivő az MTI-t.
okt. 28
8:18
USA - Az utolsó percekben olvadt el a napközben elért emelkedés (ProfitLine)
Az amerikai piacok már szinte megszokott módon ismét jelentős volatilitás mellett mozogtak, a kereskedés végén, szinte az utolsó percekben a napközbeni erősödést feladva veszteségbe fordultak a hitelpiaci válság gazdaságra gyakorolt hatásai miatt. A DJIA index 203 pontot csökkenve 5 és fél éves mélypontjára esett. (ProfitLine.hu)
okt. 28
8:18
Harmadik költségvetését dolgozza ki a kormány: jövőre zsugorodhat a magyar GDP (Portfolio)
A legújabb jövő évi költségvetésben a kormány azzal számol, hogy 2009-ben 1%-kal zsugorodhat a magyar GDP. A büdzsé ismételt átdolgozására a Nemzetközi Valutaalaptól várt 12.5 milliárd dolláros...
okt. 28
8:20
OTP - Hétfőn már csak 500 ezer darab részvényvásárlás történt (ProfitLine)
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint a 2008. május 30–i közleményében bejelentett program keretében 2008. október 27-én, a Budapesti Értéktőzsdén a Társaság 500.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 2.492,-forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
okt. 28
8:20
Bojár Gábor Park részvényeket vett (Portfolio)
Bojár Gábor, a Graphisoft Park SE igazgatótanácsának elnöke 2008. október 27-én 14,962 darab Graphisoft Park SE részvényt vásárolt 600 forintos részvényenkénti átlagárfolyamon.   Bojár...
okt. 28
8:22
Tovább vett az FHB (Portfolio)
Az FHB a Társaság 2008. évi rendes közgyűlése által adott felhatalmazás keretei között, az Igazgatóság határozata alapján 2008. október 27. napján az Erste Befektetési Zrt. mint befektetési...
okt. 28
8:24
Jövőre indul az elektronikus ingatlanárverés! (Pénzcentrum)
Leghamarabb jövő februárban indulhat a végrehajtás alatt álló ingatlanok elektronikus árverése, amit a Magyar Végrehajtói Kamara működtet majd....
okt. 28
8:24
Ismét saját részvényt vett a Nyomda (Portfolio)
Az Állami Nyomda 2008. október 27-én, a Budapesti Értéktőzsdén 4000 darab "A" sorozatú Állami Nyomda törzsrészvényt vásárolt 600 Ft/darab átlagáron a Concorde Értékpapír Zrt., mint befektetési...
okt. 28
8:26
Komoly erősödéssel nyugtázta a napot a forint (Portfolio)
Javult tegnap óta a nemzetközi befektetői hangulat, miközben az IMF és a magyar kormány közötti megállapodás eddig megjelent részletei befektetői szemmel pozitívak. Ezek a tényezők a múlt heti 300...
okt. 28
8:28
Tegnap megint saját részvényeket vásárolt az OTP (Portfolio)
Az OTP bejelentette, hogy a 2008. május 30-i közleményében bejelentett program keretében 2008. október 27-én, a Budapesti Értéktőzsdén 500,000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 2,492 forint/darab...
okt. 28
8:33
"Sieg heil"-lel köszönt a villamosvezető (Piac és Profit)
Azonnali hatállyal elbocsátották állásából hétfőn azt a bécsi villamosvezetőt, aki a hangosbemondón keresztül Sieg Heil! köszöntéssel búcsúzott el az utasoktól.
okt. 28
8:33
Ázsiai záró kommentár- www.globalfx.hu (HírTV)
A nyitáskor napi minimumot ért el az EUR/JPY, majd északnak vette az irányt, és végül 114,44-rő 583 pippel 120,27-re emelkedett. A kereskedők szerint nyereségekkel számolhatunk. A GBP/NZD árfolyama 2,8135 és 2,8631 között mozgott. Az ázsiai alapok vételei felfelé segítették a kurzust. Támogatás 2,8000-nál és 2,7000-nél található. 14.00-kor várható az augusztusi amerikai…
okt. 28
8:33
Trópusi vihar csapott le Bangladesre, 15 ember meghalt (Gondola)
Trópusi vihar csapott le Banglades partvidékére, legalább 15 ember meghalt. A mentésben részt vevő bangladesi illetékesek szerint legalább kétszázan megsebesültek a viharban, amely a Bengáli-öböl...
okt. 28
8:33
Már tizenöten meghaltak a Bangladesre lecsapó trópusi viharban (Blikk)
okt. 28
8:35
Kórházban lopta meg a beteget (HírTV)
Egy gyógykezelés alatt álló beteg pénzét lopta el ismeretlen tettes egy kecskeméti kórház ruhatárából. Október 21-23. között az eddig ismeretlen elkövető a kecskeméti kórház ruhatárából eltulajdonította egy - azóta meghalt - beteg közel 400 ezer forintját.
okt. 28
8:36
Csepregi Éva nem unja hatvanezredszerre sem (Blikk)
Az énekesnő az újrafelfedezett együttesről is mesélt
okt. 28
8:36
Csökkenhet a GDP! (Alternatív Energia)
A kormány a beterjesztetthez költségvetési javaslatban foglalt 1,2 százalékos növekedési prognózisához képest azzal a lehetőséggel is számol, hogy a GDP stagnál vagy csökken - mondta Veres János pénzügyminiszter kedden reggel egy televíziós műsorban.
okt. 28
8:36
Garphisoft Park - Közel 15 ezer részvényt vett az igazgatótanács elnöke (ProfitLine)
A Graphisoft Park SE tájékoztatás szerint Bojár Gábor, a Graphisoft Park SE igazgatótanácsának elnöke 2008. október 27-én 14.962 darab Graphisoft Park SE részvényt vásárolt 600 forintos részvényenkénti átlagárfolyamon - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
okt. 28
8:36
Itt az emelkedés? - Technikai elemzés (Portfolio)
A hétkezdet nem hozott fordulatot a múlt hét végét jellemző negatív hangulatban, a vezető indexek többsége eséssel kezdte a kereskedést. A tegnapi, közel 10%-os mélyrepüléssel a BUX sikerrel behozta...
okt. 28
8:38
Németország - Csökkenés helyett nőtt a fogyasztók pénzügyi bizalma (ProfitLine)
A Gfk piackutató intézet által készített felmérésben, melyen 2000 fogyasztót kérdeznek meg a múlt és jövőbeni gazdasági feltételekről, a lakossági pénzügyi bizalom normalizálódni látszik, az indikátor értéke az októberi felülvizsgált 1.8 pontról a várakozásokkal ellentétben 1.9 pontra emelkedett, holott az elemzők 1.5 pontra történő csökkenésre számítottak. (ProfitLine.hu)
okt. 28
8:38
Hamarosan költözhetőek az Orco luxuslakásai (Portfolio)
Az Orco Property Group megkapta a végleges használatbavételi engedélyt első szlovákiai lakóingatlan-projektjéhez. A lakások 65%-a már elkelt, hivatalos átadásuk pedig az év végéig megtörténik. A...
okt. 28
8:39
Demszky megfelezné az önkormányzati képviselők számát (HR Portál)
Felére lehetne csökkenteni a fővárosi önkormányzati képviselők számát -erről Demszky Gábor Budapest főpolgármestere beszélt a Népszavának adott interjújában.
okt. 28
8:40
Veszteséges negyedév a Nomuránál (Portfolio)
A vártnál jóval nagyobb negyedéves veszteségről számolt be a Nomura a harmadik negyedévre, a cég nettó vesztesége 72.9 milliárd jenre, vagyis megközelítőleg 762 millió dollárra rúgott. A japán...
okt. 28
8:41
Szűcs Erika: A válság 40-50 ezer magyar állásába kerülhet (HR Portál)
Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter kijelentette, hogy a munkaügyi tárca a pénzpiaci válság miatt pár tízezres, legfeljebb 40-50 ezer főt érintő elbocsátásokra számít, írja a Napi Gazdaság.
okt. 28
8:42
Ma ledolgozott egy pár évet a tokiói tőzsde (Privátbankár)
Kedden erőteljes javulással, 6,41 százalékos emelkedéssel zárt a tokiói részvénypiac azután, hogy az előző üzleti napon 26 éves mélypontra süllyedt. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója kedden 45...
okt. 28
8:42
"Ha nem szemetelünk kevesebbet, ellepik az országot a patkányok" (Infostart)
Nagy-Britanniában már több patkány él, mint ember, a rágcsálók száma pedig tovább növekedhet, ha a háztartások nem csökkentik a kidobott élelmiszerek mennyiségét.
okt. 28
8:42
8 általános kell majd a segélyhez! (Pénzcentrum)
A szociális és munkaügyi miniszter tegnapi tájékoztatóján elmondta, hogy a válság miatt legfeljebb 40-50 ezer főt érintő elbocsátásra számít, mely elsősorban az autóipart, a gépgyártást és az építőipart érintheti. Az Út a munkához program jövő áprilistól fordul élesbe, a segély megállapításának rendszere nem, de a jogosultak köre változna....
okt. 28
8:42
Pihenőt tart a dollár - kétéves csúcsára tért vissza (3.) (Portfolio)
A kedd reggeli kereskedésben némiképp magára talált az euro a dollárral szemben, és 7 óra körül ismét 1.25 felett forogtak a jegyzések. Ma hajnalban (az ázsiai kereskedésben) két és féléves...
okt. 28
8:44
Újabb félmillió részvényt vett az OTP (Privátbankár)
Az OTP Nyrt. a 2008. május 30–i közleményében bejelentett program keretében október 27-én, a Budapesti Értéktőzsdén 500 ezer darab OTP törzsrészvényt vásárolt 2.492 forintos átlagáron.  Ezzel a ...
okt. 28
8:44
Jövőre már több mint egymilliárd ember fog éhezni (Infostart)
A növekvő élelmiszerárak miatt jövőre már több mint egymilliárd ember fog éhezni a Földön - véli egy ENSZ-szakértő. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szeptemberben még 925 millióra becsülte azok számát, akik nem jutnak elegendő táplálékhoz.
okt. 28
8:44
Itt a fordulat! Végre jön az emelkedés! (Portfolio)
A tegnap újabb jelentős amerikai esést követően ma a pozitív tartományban nyithatnak az európai részvényindexek. Az ázsiai börzéken optimista volt a hangulat, és az amerikai futures-ök is felfelé...
okt. 28
8:46
Újabb 200 ezres megbízás a Fotex-től (Portfolio)
A FOTEX bejelentette hogy leányvállalata, az UPINGTON Investments Ltd. a Concorde Zrt. részére tegnap 200,000 db Fotex részvény maximum 240 Ft/db egységáron történő vásárlására megbízást adott. A...
okt. 28
8:51
EUR/USD A vártnál kedvezőbb német GfK-fogyasztói hangulat (HírTV)
Novemberben 1,8 pontról 1,9 pontra emelkedett a német GfK-fogyasztói hangulat mutatója, meghaladva ezzel az 1,5 pontos előrejelzést. Ellenállások 1,2697-nél, 1,2800-nál és 1,2900-nél, míg támogatások 1,2329-nél, 1,2200-nél és 1,2000-nél találhatók. 14.00-kor várható az augusztusi amerikai S&P/CaseShiller-házárindex (előrejelzés: -16,6%, előző: -16,4%). 15.00-kor következik az októberi…
okt. 28
8:51
Szerbia legolcsóbb étterme a parlamentben található (Gondola)
A szerb parlamenti képviselők szeretnek jót és takarékosan enni, ezért az ország legolcsóbb étterme a törvényhozás épületében található. Miközben az ország a 60 százalékos gázáremeléstől, az idén...
okt. 28
8:53
Obama meggyilkolását tervezték? (HírTV)
Barack Obama ellen ezúttal Tennessee államban terveztek merényletet. Két szkinhed férfit elfogtak, akik egy középiskolát akartak megtámadni, amelybe főleg színes bőrű diákok járnak. További terveik között szerepelt az elnökaspiráns meggyilkolása.
okt. 28
8:53
Jövőre már több mint egymilliárd ember fog éhezni ENSZ-szakértő szerint (Gondola)
A növekvő élelmiszerárak miatt jövőre már több mint egymilliárd ember fog éhezni a Földön - véli egy ENSZ-szakértő. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szeptemberben 925 millióra...

Keresés