Nem vonhatja blokád alá a hevesi megyeháza egri épületét a magát "egri forradalmi emlékbizottságnak" nevező szervezet, mert a rendőrség megtiltotta a demonstráció megtartását - erről...
Az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet hangsúlyozta: egyöntetűen döntöttek a változatlan irányadó kamat mellett. A csökkenő gazdasági tevékenységre és csökkenő nyersanyagárakra való tekintettel mérséklődtek az inflációs veszélyek, de ez még nem elegendő ahhoz, hogy kamatcsökkentésre kerüljön sor. Továbbra is fennállnak az árstabilitást érintő veszélyek, még ha némiképp csökkentek is az inflációs…
Berlinben némi megkönnyebbüléssel fogadták a pénzügyi segélyprogram washingtoni jóváhagyását. Noha a külügyminiszter a hét elején még a szabadversennyel ellenkező lépésnek minősítette az amerikai csomagtervet, ma már Berlinben is úgy látják, hogy komoly szerepet játszhat a világméretűvé dagadt válság megoldásában.
Húsz gyerek megfulladt és további ötven megsérült egy túlzsúfolt tanzániai diszkóban, ahol a muzulmán böjti hónap végét ünnepelték - közölte csütörtökön a rendőrség. Legalább 400 gyerek...
Az Európai Központi Bank monetáris tanácsa mai ülésén megvitatták egy lehetséges kamatcsökkentés valószínűségét, azonban egyhangúlag a jelenlegi 4.25 százalékos kamatszint tartása mellett döntött - közölte Jean-Claude Trichet EKB elnök a kamatdöntés utáni sajtóértekezleten. (ProfitLine.hu)
Súlyos recesszióban van a világszintű feldolgozóipar, sőt nagy valószínűséggel már a világgazdaság jelentős része is. Az európai vállalatok számára még csak most következik a válság legnehezebb időszaka.
Súlyos recesszióban van a világszintű feldolgozóipar, sőt nagy valószínűséggel már a világgazdaság jelentős része is, és az ipari termelés visszaesése "drámai ütemben gyorsul" az egyik...
Filmmegosztó funkcióval is rendelkezik a Reklámzabálók Éjszakájának megújult portálja. A fejlesztésekkel megbízott Neo Interactive egy rekláminnovációs díjat is alapított, amit a november végi reklámzabálók rendezvényen adnak át az „ifjú pengéknek”.
Minden olyan határozati javaslatot leszavazott mai ülésén a szegedi közgyűlés kormánypárti többsége, amely a Szegedi Nemzeti Színháznál feltárt szabálytalanságok tisztázására vonatkozott - értesült a HavariaPress.
Jamie Hince, aki legutóbb épp otthagyta Kate Mosst - egyes források szerint azért, mert a modell túl sokat bulizik, mások szerint pedig azért, mert gyereket akart -, maga se tudja, mit akar ettől a kapcsolattól.
Az izraeli rendőrség ismét kihallgatta csütörtökön a korrupcióval gyanúsított Ehud Olmert leköszönő miniszterelnököt. Több mint két órán át faggatták a rövidesen távozó kormányfőt jeruzsálemi...
Ártatlannak vallotta magát Wojciech Jaruzelski lengyel tábornok csütörtökön egy varsói bíróságon zajló perében. A tábornoknak és hét vádlott-társának az 1981. december 13-án bevezetett rendkívüli...
A Liga kétórás vasutassztrájkot tart hétfőn Egerben, ezzel juttatják kifejezésre szolidaritásukat az egri megyei kórház működtetésének privatizációja ellen fellépő sztrájkolókkal - jelentette be...
Csökkenést jeleznek az amerikai határidős piacok, ugyanis a már napok óta tartó feszültség nem enyhült a bankközi hitelpiacon, valamint nem egyértelmű, hogy a képviselőház elfogadja a szenátus által a tegnapi napon jóváhagyott módosított 700 milliárd dolláros mentőtervet. (ProfitLine.hu)
Brit kutatók keresték a túlsúly és a leggyakoribb rákos megbetegedések közötti statisztikailag is kimutatható kapcsolatot. Az eredmények egyértelműen kimutatták, hogy a túlsúly megléte jelentősen növelheti a férfiak és nők daganatos megbetegedéseinek kockázatát.
A globális pénzügyi válság miatt veszélybe került építőipari és ingatlanszektor megsegítésére a francia állam 5 milliárd euróért felvásárol 30 ezer olyan lakást, amelyek építése az értékesítési bizonytalanságok miatt még nem kezdődött meg.
A nemzetközi pénzügyi válság nyomán várható lassuló növekedés indokolja, hogy a kormány a vállalkozások élénkítésére lépéseket tegyen - mondta Bajnai Gordon.
Fegyvert ragadott Madár Veronika. A Jóban Rosszban sorozat színésznője nem egy forgatás miatt lövöldözött, hanem azért, mert szeretné megszerezni a fegyvervizsgát, hogy vőlegényével, Richárddal versenyezhessen.
A dél-afrikai központú Naspers médiavállalat online divíziója, a MIH Internet Europe megvásárolta a magyar Vatera.hu internetes aukciós oldalt, a vételár azonban nem publikus - mondta a Gerő Viktor, a...
A Steve Fossett földi maradványai után kutató keresőcsapatok egyike rábukkant a tavaly eltűnt kalandvágyó amerikai milliomos magánrepülőjének roncsaira. Eltűnése után számtalan összeesküvés-elmélet kapott szárnyra, akadnak, akik szerint Fossett csak megrendezte saját halálát.
Fatvát mondtak ki a flörtölő pakisztáni elnökre az ország keményvonalas imámjai, de a helyi feministákat is sikerült magára haragítania. Aszif Ali Zardari "bűne" az volt, hogy túlságosan is barátságos, egyes vélemények szerint szexista módon beszélgetett el Sarah Palin republikánus alelnökjelölttel. Pakisztán Palin számára sem szerencsés téma - egy elszólásával szembehelyezkedett lehetséges…
Elfogultság miatt a Fővárosi Ítélőtáblára továbbította a Heves Megyei Bíróság az egri önkormányzat keresetét, amelyben a Heves Megyei Önkormányzat és a HospInvest Zrt. között, az egri kórház...
A szeptember 27-i héten 497.000-re emelkedett az amerikai első munkanélküli segélykérelmek száma, ami a 2001 szeptembere óta mért legmagasabb érték. Az elemzők 475.000-es értékkel számoltak. Az előző havi értéket 493.000-ről 496.000-re módosították. A négyhetes átlag 11.500-zal 474.000-re emelkedett. Az EUR/USD nem reagált az adatokra, és új napi minimumot ért el 1,3744-nél. in-www.globalfx.hu
A kereskedelem hatékony működése, a tisztességes kereskedelmi gyakorlat, piaci magatartás és gazdasági verseny elősegítése, a fogyasztók védelme, valamint a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat...
Több magyar gyanúsítottja is van a szerdán lebuktatott spanyol pedofilhálózatnak. Erről a Nemzeti Nyomozó Iroda osztályvezetője nyilatkozott a Magyar Rádiónak. Gazdag Tibor elmondta, hogy a hatóságok adathordozókat is lefoglaltak.
Egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt hivatalos személy elleni erőszak büntette miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön nem jogerősen egy szeptember 20-i rendzavarót, aki azon az...
Magyar búvárok fekete gránitból készült emléktáblát helyeztek el az Adrián 90 évvel ezelőtt elsüllyedt Szent István csatahajó 68 méter mélyen fekvő roncsa mellé. Csütörtökön délután a magyar...
Már két és fél dolláros gyengülést mutat a kőolaj világpiaci jegyzése a dollár erősödése és azon félelmek miatt, hogy a globális recesszió visszaveti a fekete arany iránti keresletet. (ProfitLine.hu)
A Hamburg futballvezérei rendkívül kreatívak, ha a bevételek növeléséről van szó. Nemrégiben megnyitották szurkolói temetőjüket, most pedig lehetővé teszik mindenkinek, hogy részesedést vásároljanak a játékosokban.
Szókimondó könyvvel rukkolt ki Ernyey Béla, aki interneten szerzett kapcsolatairól rántja le a leplet. Pár hónappal ezelőtt a színművész Örömkirály néven lépett be egy társkereső oldalra, hogy papírra vethesse hol érzéki, hol buja tapasztalatait.
Megvan a hatos lottó 20. születésnapja alkalmából zajló „Megállítjuk 1 millióért” akció első budapesti nyertese. Tegnap délelőtt Valev Andrea járt jókor, a legjobb helyen, sikerrel teljesítette az előírt szerencsefeladatot, hatoslottó-szelvényt is volt nála, így az álláskereső hölgy vitte el a táskára való pénzt.
Többen vallottak be személyi jövedelemadót 2007-ben az előző évihez képest, és több adót is fizettek - derült ki az adóhivatal összegyűjtött adataiból. A legnagyobb összjövedelem és a legnagyobb munkabér éves összege viszont csökkent tavaly a 2006-oshoz képest - mondta az InfoRádiónak Szikora János, az APEH elnöke.
A kecskeméti önkormányzati csütörtöki testületi ülésén mutatkozott be a városi képviselőknek Michael Fries, aki a 200 milliárdos beruházással a város déli határában megépülő Mercedes-gyár igazgatója lesz.