2008. október 10. péntek

okt. 10
19:06
A nagy zuhanás után erősödni kezdett a forint (Gondola)
A forint erősödése a csütörtök délutáni, éjszakai és reggeli zuhanása után megkezdődött, majd hullámzó korrekciós fázisokban egész pénteken tartott a bankközi devizapiacon. Pénteken fél ötkor...
okt. 10
19:08
Warren Buffett a leggazdagabb amerikai, megelőzte Bill Gates-t (Gondola)
Warren Buffett lett a leggazdagabb amerikai a Forbes című újság 400-as listáján. A lap arra vállalkozott, hogy újra összeállítsa a leggazdagabbak listáját a szeptemberi pénzügyi események alapján....
okt. 10
19:24
Soros György Dániát csinálna Amerikából (Privátbankár)
A jelzálog alapú amerikai hitelezési rendszer bedőlt, teljes átszervezésre van szükség, a példa a dán modell lehet - állapította meg Soros György magyar származású üzletember a The Wall Street Journal...
okt. 10
19:24
Tizenkét pontos csomagot javasol a kormány - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
A kormányfő és a jegybankelnök 12 pontos intézkedéscsomagot javasolt az ellenzéki pártoknak a pénzügyi válság miatt. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a frakcióvezetőkkel folytatott egyeztetésén azt mondta, hogy az idei hiánycélt négyről 3,4, a jövő évi költségvetésben tervezettet pedig 3,2 százalékról 2,9-re csökkentenék.
okt. 10
19:24
Robbantás a tanácskozáson: 32-re emelkedett a halálos áldozatok száma (HírTV)
32-re emelkedett a halálos áldozatok száma azután az öngyilkos merénylet után, amelyet a tálibellenes törzsi vezetők tanácskozásán követtek el pénteken Pakisztán Afganisztánhoz közeli részén. Az első hírek még 15 halottról szóltak.
okt. 10
19:24
Egy halottja van a solti hármas karambolnak (Blikk)
okt. 10
19:26
Jobb ha nem tudja, mi van a joghurtokban! (Privátbankár)
Allergiás reakciót kiváltó színezék, csökkent aroma- és vitamintartalmú gyümölcs, magas cukortartalom - ilyen joghurtokat is vásárolnak a magyar fogyasztók.
okt. 10
19:26
Összeszedte magát a BUX (HírTV)
Zárásra összeszedte magát a BUX, a budapesti értéktőzsde kevesebb mint 3 százalékos csökkenéssel 14 557 ponton zárt pénteken.
okt. 10
19:42
Épp, hogy elmaradt a világvége (Piac és Profit)
A magyar részvénypiac forgalma magas volt, 63,1 milliárd forintot tett ki, miközben néhány percig szünetelt a kereskedés. Hosszabb ideig leálltak Moszkvában és Bécsben is. Az európa tőzsdék 7-8, az ázsiaak 8-10 százalékot estek. New York a nap végén másfél százalékos mínuszban zárt, a Nasdaq pedig emelkedett.
okt. 10
19:42
Ideért a válság, de még csak a széle (Privátbankár)
A hitelválság elérte a térség gazdaságainak határát is, növekedésük valószínűleg már az idén jóval a hosszú távú trend alá lassul.
okt. 10
19:42
A Fekete angyal a kórház után a színházban is gyilkol (Infostart)
Fekete angyal címmel a kórházi sorozatgyilkosság ihlette darabot mutat be október 11-én a Budapest Kamaraszínház Ericcson Stúdiója.
okt. 10
19:42
Gyurcsány elégedett, a Fidesz nem támogatja az adócsökkentés elhalasztását (Gondola)
Gyurcsány Ferenc és Simor András is elégedett a parlamenti pártok frakcióvezetőivel történt egyeztetésen elhangzottakkal. Ez derült ki a kormányfő és a jegybankelnök közös sajtótájékoztatóján a...
okt. 10
19:42
Gyurcsány: a kormány elhalasztaná az adócsökkentési programot (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc - a jegybankelnökkel egyeztetve - 12 pontos intézkedéscsomagot javasol az ellenzéki pártoknak a pénzügyi válság miatt. Erről a miniszterelnök a péntek délutáni, a frakcióvezetőkkel folytatott egyeztetésen beszélt.
okt. 10
19:44
Egy ember meghalt a solti hármas balesetben (Gondola)
Egy ember meghalt, amikor Solt közelében két autó és egy kamion ütközött össze pénteken. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtóreferense az MTI-nek elmondta: az 52-es úton egy...
okt. 10
19:46
Válságtanácskozás: Jó alkalom az adócsökkentés leállítására és a bérbefagyasztásra? (Gondola)
Gyurcsány Ferenc - a jegybankelnökkel egyeztetve - 12 pontos intézkedéscsomagot javasol az ellenzéki pártoknak a pénzügyi válság miatt. A Fidesz és a KDNP továbbra is ragaszkodik a költségvetés és az adótörvények visszavonásához.
okt. 10
20:00
"Ha a reformok nem elég mélyrehatóak, akkor nem hozzák meg az eredményt" (Infostart)
Mik az államháztartás problémái, mit kellene tenni a versenyképesség javításáért, a magyar gazdaság állapotának javításáért - ezzel a kérdéskörrel foglalkozik a Figyelő 8., Vissza a jövőbe című pénzügyi csúcstalálkozója.
okt. 10
20:00
Jó pénzért szerbek is harcolnak Amerika oldalán (Infostart)
Napi kétszáz dollárért (mintegy 38 ezer forint) teljesítenek szolgálatot koszovói szerbek az amerikai hadsereg iraki és afganisztáni kötelékeiben. Bevallásuk szerint ugyanakkor a NATO bombázások miatt nem szívesen teszik ezt, de a jobb kereset és megélhetés érdekében mégis vállalják.
okt. 10
20:00
Lefagyasztotta magát a főszakács (HírTV)
Vizsgálatot indított Nagy-Britanniában a rendőrség azután, hogy egy iskolai konyha hűtőjébe zárva bukkantak rá egy szakácsnő holttestére. Az 55 éves Linda Gent még szeptember végén tűnt el.
okt. 10
20:00
A Fidesz időt kér... (Alternatív Energia)
A parlament ellenzéki frakcióinak vezetői - kritikáik megfogalmazása mellett - nyitottnak mutatkoztak a miniszterelnök 12 pontos pénzügyi javaslatát illetően a pénteki egyeztetésen, ugyanakkor a Fidesz és az SZDSZ is időt kért a csomag áttanulmányozására.
okt. 10
20:00
A 40 éves Ferenczi György a Csík Zenekarral ünnepel (Spa Trend Online)
Útkereső születésnapi koncertre készül Ferenczi György szájharmonikás november 5-én az Új Színházban. A most 40 esztendős zenész együttesével, a Rackajammel és a Csík Zenekarral közösen lép színpadra, de nem az elmúlt 40 éven, hanem a jövőn lesz a hangsúly.
okt. 10
20:02
A Fidesz nem támogatja az adócsökkentés elhalasztását (Alternatív Energia)
A Fidesz nem támogatja az adócsökkentés elhalasztását, a KDNP pedig nem ért egyet a bérbefagyasztással - derült ki a két párt parlamenti frakcióvezetőjének nyilatkozatából pénteken, a kormányfő és a jegybankelnök kezdeményezte egyeztetés után, amelyen az öt parlamenti párt frakcióvezetője, valamint a gazdasági és a pénzügyminiszter vett részt.
okt. 10
20:18
Túlsúlyára hivatkozva próbálta elkerülni a halálbüntetést (HírTV)
Ohio fellebbviteli bírósága pénteken elutasította egy halálraítélt kérvényét, aki arra hivatkozott, hogy túlsúlya miatt szenvedni fog a halálos injekciótól.
okt. 10
20:18
Kóka a felelős adópolitikáról (Alternatív Energia)
Az SZDSZ elfogadta a közpénzügyi törvény, a költségvetési plafontörvény, a költségvetési tanács, illetve a reáladósság-tartás és a deficitkritériumok ügyeinek egy csomagba gyúrását - jelentette be Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője a miniszterelnök által kezdeményezett megbeszélés végén. A liberális politikus az adótörvényekről szólva leszögezte: semmi olyan adójavaslattal nem állnak elő, amely…
okt. 10
20:18
Ilyesmiért érdemes volt feltalálni a tévét... (Spa Trend Online)
A sok fontatlan néznivaló közt olykor egy áldott pillanatban fontos dolog is történik. Hogy kinek mi számít ilyen pillanatnak, az ízlés dolga, amivel, tudjuk, nem lehet vitatkozni. Vagy lehet, csak nem érdemes. Ilyen fontos esemény volt nekem a minap este, a Mezzo fekete-fehér felvétele Ojsztrahról. Évforduló volt, elővették, és a (számomra) világ legcsodálatosabb hegedűse muzsikált a képernyőn.…
okt. 10
20:36
Százezer forint ajándék az egészségpénztártól (Piac és Profit)
Most már százezer taggal rendelkezik az AXA Egészségpénztár. A mérföldkőhöz ért pénztár százezer forintot ajándékozott ezen alkalomból ügyfelének.
okt. 10
20:36
Ingyenes elektromos autót ígérnek hat éven belül (Infostart)
Az elektromos autókat kiszolgáló töltőállomásokat fejleszt ki egy kaliforniai vállalat, míg a hozzá való járműveket olyan cégek fogják gyártani, mint a Nissan és a Renault. Az autó ingyen lesz, mivel azt a töltésért fizetett díjakból fogják gyártani.
okt. 10
20:36
Előnyben a Haladás (HírTV)
Az újonc Haladás a bajnokságban is remekül szerepel, a kupában pedig a Ferencváros kiverése után a Győrrel került össze a nyolcaddöntőben.
okt. 10
20:54
"A válság ellenére van mozgástere a kormánynak az adópolitikában" (Infostart)
Az elhúzódó pénzpiaci válság hatására elképzelhető, hogy nem lesz pénz a jövő évi adócsökkentésre, de az adórendszeren belüli átcsoportosításra mindenképp marad tere a kormánynak - mondta el az Ernst&Young adóigazgatója. Vámosi-Nagy Szabolcs szerint, ha a válság elmélyül, el kell gondolkodni azon, hogy kell-e ragaszkodni a konvergenciaprogramban vállalt hiánycélhoz.
okt. 10
20:54
Botrányt okozott a keserű lekvár kitiltása (Infostart)
Kitiltották a brit iskolákból a Marmite-ot. A külföldiek számára inkább az a meglepő, hogy egyáltalán engedélyezték a keserű kenyérízesítő ételt, amelyet a szigetországba érkezők általában képtelenek megenni, a brit szülők sokasága azonban a tiltás miatt háborodott fel.
okt. 10
20:54
A Budapest Airport felmondta a kollektív szerződést (Gondola)
A Budapest Airport pénteken felmondta a szakszervezeteivel meglévő kollektív szerződést, mivel a több mint három hónapos tárgyalássorozat a dokumentum átalakításáról nem vezetett eredményre -...
okt. 10
20:54
A Budapest Airport felmondta a kollektív szerződést (HírTV)
Felmondta a kollektív szerződést pénteken este a Budapest Airport, miután a három hónapja tartó tárgyalássorozat a ferihegyi érdekképviseletekkel nem vezetett eredményre. A szabályok szerint a dokumentum három hónapig még hatályban marad.
okt. 10
21:12
A páfrányfenyő levele hatásos lehet az agyvérzés megelőzésében (Infostart)
Egy Kínában több ezer éve ismert gyógynövény rendszeres fogyasztásával csökkenthető az agyvérzés okozta károsodás mértéke - állítják amerikai kutatók.
okt. 10
21:12
Méltányos politikai versengést kínál az MSZP (Infostart)
2020-ig tartó megegyezést, politikai, társadalmi, gazdasági megállapodást, "háborúskodás helyett méltányos politikai versengést" kínál az MSZP az országnak a párt a kongresszusi határozati javaslatában. Az MTI birtokába került dokumentumról soron kívüli szavaznak a küldöttek.
okt. 10
21:12
Válság: vasárnap találkoznak az eurózóna állam- és kormányfői (HírTV)
Vasárnap Párizsban tartanak csúcstalálkozót az eurózóna állam- és kormányfői - közölte pénteken az unió soros tisztségét ellátó Franciaország.
okt. 10
21:12
Nem kampányol tovább az MSZP (Alternatív Energia)
Az MSZP a kialakult pénzügyi, gazdasági helyzetre tekintettel befejezi az eredménykampányát - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője péntek este.
okt. 10
21:14
"A kormány lehetetleníti el a parlament nemzetbiztonsági bizottságának érdemi munkáját" (Alternatív Energia)
Navracsics Tibor és Semjén Zsolt szerint a kormány lehetetleníti el a parlament nemzetbiztonsági bizottságának érdemi munkáját azzal, hogy pozícióban tartja Szilvásy György minisztert és Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatóját. A két ellenzéki frakcióvezető erről Lendvai Ildikóhoz (MSZP) intézett válaszlevelében írt, amelynek szövegét a Fidesz-frakció juttatta el pénteken a…
okt. 10
21:30
Soros temeti Amerikát (Piac és Profit)
A jelzálog alapú amerikai hitelezési rendszer bedőlt, teljes átszervezésre van szükség, a példa a dán modell lehet - állapította meg Soros György.
okt. 10
21:30
Tudjon meg mindent a kedvenc joghurtjairól! (Infostart)
Valóban egészségesek a gyümölcsjoghurtok? A Tudatos Vásárlók Egyesülete tizenöt terméket vizsgált meg, és azt találta, azok inkább az édességek közé illenek, nem az egészséges élelmiszerek közé.
okt. 10
21:31
Véres maoista rajtaütés Peruban (HírTV)
A Fényes Ösvény gerillaszervezet megtámadott egy katonai konvojt Peru déli részén. Legkevesebb 12 katona és 7 civil vesztette életét az évtized legsúlyosabb rajtaütésében, amelyet a maoista csoport hajtott végre - derült ki a limai fegyveres erők pénteki közleményéből. A halottak között nők és gyermekek is vannak.
okt. 10
21:31
Az MSZP a kongresszuson vitatná meg a pénzügyi válság miatti intézkedéseket (Gondola)
Az MSZP országos elnöksége azt kéri a párt szombati soron kívüli kongresszusától, támogassa a kormány azon törekvését, hogy megőrizze az ország pénzügyi és gazdasági stabilitását a rendelkezésükre...
okt. 10
21:31
Elhunyt George Palade (Blikk)
okt. 10
21:48
Három ember halálát okozta a szennyezett gyógynövény-készítmény (Infostart)
Kínában három ember halt meg egy szennyezett gyógynövény injekciótól.
okt. 10
21:48
Poénból eladásra kínálta Izlandot (HírTV)
A pénzügyi válsággal sújtott Izlandot kínálta valaki eladásra pénteken az eBay internetes aukciós weboldalon. A Nagy-Britanniában föladott hirdetés 99 pennyről (mintegy 323 forint) indult, délelőttre pedig már elérte a 10 millió fontos licitet. Igaz, estére az oldal már elérhetetlen volt.
okt. 10
22:06
Turbózza fel az agyát a megfelelő élelmiszerekkel! (Infostart)
Ahogy a nyár a gyümölcsevés és a szabadtéri sportok évszaka, az ősz és a tél beálltával sokan már nem mozdulnak ki lakásukból, és a számítógép vagy a televízió előtt töltik az estéiket. Mindeközben különösen fontos, hogy agyunkat karbantartsuk, méghozzá a megfelelő élelmiszerek fogyasztásával.
okt. 10
22:06
A parlament előtt a betétbiztosítási javaslat (Gondola)
A pénzügyminiszter pénteken - a korábbi bejelentéssel megegyező tartalommal - benyújtotta az Országgyűlésnek a betétbiztosítási összeghatár emeléséről szóló törvényjavaslatot, amely a hitelintézeti...
okt. 10
22:06
NATO-csúcs: csak tanácsokat kap Grúzia, fegyvereket nem (HírTV)
A NATO támogatja a grúziai haderőreformot, de fegyvereket nem szállít a kaukázusi országnak - közölte az észak-atlanti szervezet főtitkára.
okt. 10
22:42
Óvodást húszezerért (Gondola)
Marad a szerény gyermekvédelmi támogatás, meg a családi pótlék. Ez ugyanolyan diszkriminatív eljárás az öt évnél idősebb állampolgárokkal szemben, mint az, hogy miniszterelnökből, ha akarja sem lehet tarkamagyar. Arról egyelőre nem született civil döntés, hogy a boci-boci címet használhatja-e legalább a nemzeti ünnepeken.
okt. 10
23:00
Egy volt képviselő belépett az MDF-be (Alternatív Energia)
Roszik Gábor evangélikus lelkész, az MDF volt országgyűlési képviselője visszalépett a pártba, amelytől 1995-ben vált meg más irányú elfoglaltsága, valamint amiatt, hogy nem értett egyet a demokrata fórum akkori politikájával. Erről az érintett közleményben tájékoztatta a sajtót.

2008. október 11. szombat

okt. 11
0:30
Sólyom: hiányoznak a felzárkóztatást szolgáló háttérintézmények az oktatásban (Gondola)
A köztársasági elnök szerint jelenleg hiányoznak az oktatásban azok a háttérintézmények, amelyek a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetben lévő gyerekek gyorsabb felzárkóztatását segítenék...
okt. 11
0:48
Fidesz-KDNP: nem lehet kérdés a kisiskolák fenntartása (Gondola)
Egy hosszú távra építkező országban nem lehet kérdés a kisiskolák fenntartása - jelentette ki Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP parlamenti frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője pénteken...

Keresés