A brit sajtó szerint José Mourinho megütött egy szurkolót a Manchester United-Inter meccs után. Az angol rendőrség vizsgálatot indított az eset tisztázása érdekében.
Az egyetemek, főiskolák számára fontos, hogy saját arculatot alakítsanak ki, amely jellemző vonásokat kommunikációjuk során felhasználhatnak. Fontos azonban, hogy eladni csak azt lehet, ami valóban tartalommal bír - nyitotta meg szavaival március 12-én a nyolcadik Felsőoktatási Média Konferenciát dr. Solti László, aki a kétnapos rendezvény házigazdája, a Szent István Egyetem (SZIE) rektoraként…
Az MDF-es Hock Zoltán lemondott elnökségi tagságáról, képviselőtársa, Pettkó András pedig kilépett a párt EP-választási kampánystábjából. Hock Zoltán az MTI-nek csütörtökön elmondta: a pártból...
Az MDF-es Hock Zoltán lemondott elnökségi tagságáról, képviselőtársa, Pettkó András pedig kilépett a párt EP-választási kampánystábjából azután, hogy hétvégén Bokros Lajost választották meg a párt EP-listavezetőjének.
A gyermekjogok megsértése és a fiatalokat körülvevő erőszak elleni összefogásról kezdődött szakmai egyeztetés Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa kezdeményezésére - jelentették be a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Mélyen elszomorító az egyházon belüli ellenségeskedés, amit a Williamson-ügy szított - írta XVI. Benedek pápa csütörtökön megjelent levelében, amelyben a holokauszttagadó püspök és társai kiközösítésének visszavonása miatt kirobbant botrányt elemzi, és elismeri: a Vatikán komoly hibákat vétett.
Váratlan és jelentős forinterősödés indult a svájci jegybank kamatdöntésével egy időben a bankközi devizapiacon. Az euró árfolyama 305 forintról pillanatok alatt 300 forit alá, 299,30-as szintre zuhant. (ProfitLine.hu)
A világméretű pénzügyi zűrzavarban való eligazodás érdekében az amerikai The Global Finance magazin (www.gfmag.com) február 25-re előre hozta a világ 50 legbiztonságosabb bankját évente felsoroló lista közzétételét. A tizenhét éves múltra visszatekintő rangsort a világ 500 legnagyobb bankjának hosszú távú hitelképessége alapján állítják össze....
A csokoládé megadóztatását javasolta egy brit orvos csütörtökön, az alkohol és a dohány mintájára. Az elképzelés szerint a csoki árának emelése jelenthetne megoldást az elhízás egyre nagyobb problémájára.
A mikro-, családi és kisvállalkozások a túlélésükért harcolnak, és fontos, hogy válság idején is talpon maradjanak - mondta Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke...
Az oktatási tárca feljelentést tett a hátrányos helyzetűeket felkaroló Katapult Mentorprogramnál történt szabálytalanságok miatt a nyomozóhatóságnál, ismeretlen tettesek ellen; az eljárás lezárultáig a miniszter felfüggesztette hivatalából Borovszky Tímea esélyegyenlőségi főigazgatót. Ezt Hiller István maga közölte a tárcánál lezárult vizsgálatok eredményeit ismertetve csütörtökön, Budapesten.
A 16 százalékos egységes adókulcs megtartására törekszik a román kormány az Európai Bizottsággal és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokon - mondta csütörtökön Emil Boc román minisz...
Hárman pályáztak a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökhelyettesi posztjára, a pályázók személye és a pályázatok tartalma szolgálati titok - tudatta közleményben Kaposvári Bertalan, a LB elnöki jogkörben...
Gyors erősödésnek indult a forint csütörtökön délután, megtörve a délelőtti gyengülő trendet, két óra után 299,98 forintot ért az euró a budapesti bankközi devizapiacon. Legfrissebb devizaárfolyam...
Az Európai Beruházási Bank(EIB) 3 milliárd eurós hitelt hagyott jóvá a vergődő európai autóipar számára, főként azzal a céllal, hogy a pénzt környezetbarát, üzemanyag takarékos gépjárművek kifejleszté...
Egyelőre nincs elfogadott költségvetése a fővárosnak, a képviselőknek március 15-ig kell megegyezniük. Az egykori főpolgármester-helyettes szerint ilyen helyzet még nem fordult elő. Atkári János hozzátette: ha a képviselők nem tudnak megegyezni, akkor várhatóan csúsznak a bérkifizetések, és nem jut pénz a beruházásokra sem. A képviselők akár hónapokig is vitázhatnak a főváros költségvetésén.
BUDAPEST – Kovács Ágnes (27) párbajra hívta Kammerer Zoltánt (31). Az olimpiai bajnok úszó a szintén ötkarikás aranyérmes kajakossal méri össze tudását, semleges sportágban, futásban.
A XI. kerületi Önkormányzat ősszel házi komposztálási programot indított a kerületi lakók és intézmények számára az FKF Zrt támogatásával és a HuMuSz közreműködésével.
A Független Rendőr Szakszervezet honlapjáról értesült Budapest rendőrfőkapitánya arról, hogy nyilatkozatstopot vezettek be az általa irányított szervezetben. A szakszervezet tiltakozik a korlátozás miatt, Tóth Gábor rendőrfőkapitány pedig azonnal vizsgálatot kezdeményezett.
A világ legjobbnak tartott zsokéja, a belga Christophe Soumillon lovagolja idén Overdose-t, amely eddigi 11 galoppfutamán veretlen maradt. "Nem akármilyen elismerés, hogy nem is mi kezdeményeztük ezt a kapcsolatot, hanem Soumillon jelentkezett, aki eddig kétszer látta versenyezni Overdose-t és elmondása szerint szerelmes lett belé" - mondta Mikóczy Zoltán, Overdose tulajdonosa, aki elárulta, hogy…
Egyre kevesebb pénzt fizet be az önkormányzatnak az egyharmad részben XIII. kerületi tulajdonban lévő Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft., és egyre több folyik el részben a korrupció miatt - közölte Spaller Endre, az angyalföldi önkormányzat Fidesz-frakciójának vezetője csütörtökön Budapesten.
Az amerikai NATO-nagykövet találgatásoknak nevezte azokat a híreket, amelyek szerint Brüsszel után Budapesten folytatná pályafutását. Kurt Volker csütörtökön Budapesten nyilatkozott az MTI-nek.
A lett központi bank, 100 bázisponttal 5 százalékra csökkentette az alapkamatát, emellett közölte, hogy a GDP idei csökkenésére korábban adott 5 százalékos előrejelzését 12 százalékosra módosítja. Egyidejűleg a kormányzatot kiadásainak szigorú csökkentésére intette, mert szerinte különben kétszámjegyű lesz a GDP-arányos költségvetési deficit, noha a kormányzat 7 százalékot képzel el.…
Új csúcsra futott kedden a MOL és az OTP által euróban kibocsátott 6-7 éves vállalati kötvények hozama, így a bank papírjai közel 19, míg az olajcégé 16.5%-os hozammal kecsegtettek éves szinten. A...
Március elején Tokióban, a világ egyik legrangosabb élelmiszereket és italkészítményeket felvonultató kiállításának magyar standján egy különösen jó fajtatulajdonságokkal bíró paradicsompaprika debütált, amely a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának kutatója jóvoltából - a kísérleti stádium után - hamarosan Japánban is megkezdheti kulináris karrierjét....
Új, kibővített együttműködési megállapodást köt a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK) Tolna megyei cigány kisebbségi önkormányzattal, a megállapodás részese a megyei polgárőrszövetség is - jelentették be az érintett szervezetek vezetői csütörtökön Szekszárdon sajtótájékoztatón.
Sokkal szerényebb, mindössze 3,8 százalékos volt az idei év első két hónapjában a kínai ipar termelésnövekménye az egy évvel korábbihoz képest. 2008 első két hónapjában éves szinten még 21,6 százalékk...
Egy teljes százalékponttal csökkentett több kamatán a lett központi bank, és közölte, hogy a GDP idei csökkenésére korábban adott 5 százalékos előrejelzését 12 százalékosra módosítja. Egyidejűleg a ko...
Még bízik az Európai Parlament (EP) a horvát EU-csatlakozási tárgyalások idei sikeres lezárásában - derül ki az EP csütörtöki strasbourgi plenáris ülésén megszavazott állásfoglalásból. A képviselők...
José Mourinho megütött egy angol szurkolót a szerda esti vesztes meccs után – állítja egy brit hírügynökség. A portugál tréner okkal lehetett ideges, hiszen csapata, az Internazionale 2-0-ra kikapott a Manchester Unitedtól az Old Traffordban.
Ünnepi beszéddel egybekötött fogadást adtak csütörtökön a bécsi magyar nagykövetségen az 1848-as forradalom és szabadságharc 161. évfordulója alkalmából. A vendégeket - zömében ausztriai magyarokat...
Borzalmas részletek derültek ki a szerdai németországi iskolai lövöldözésről. A 17 éves kamasz hidegvérrel gyilkolta meg áldozatait – főleg nőket és lányokat – és egy terembe többször is visszament, hogy megkérdezze: mindenkit megölt-e. A gyilkos utolsó perceiről mobiltelefonos felvétel készült.
A gazdasági válság, a költségvetés katasztrofális állapota miatt veszélyben van a 4-es számú főútvonal Józsa és Hajdúhadház közötti, Debrecent elkerülő szakaszának megépítése - közölte Kósa Lajos (Fidesz) polgármester csütörtökön a cívis városban tartott sajtótájékoztatóján.
A Külügyminisztérium azt tanácsolja a magyar munkavállalóknak, hogy alaposan fontolják meg, akarnak-e munkát vállalni az Egyesült Királyságban - hangsúlyozta Szelestey Lajos külügyi szóvivő csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Grammy díjas, többszörös platinalemezes énekesnő, P!nk 2009. március 24-én Budapestre érkezik, hogy Funhouse című turnéja keretén belül elbűvölje a magyar közönséget az Arénában. Az amerikai énekesnő 22 millió lemezt adott el világszerte. Legújabb, sorban az ötödik stúdiólemeze megjelenése - mely szintén a Funhouse címet viseli - kapcsán indul turnéra. A turné február 26-án indult Belgiumban és…
A CB Richard Ellis (CBRE) bejelentette, hogy együttműködési megállapodást írt alá Bulgária vezető kereskedelmi ingatlanszolgáltató vállalatával, az MBL EOOD-dal. A megegyezés kiaknázza mindkét cég vezető szerepét, hiszen a helyi piaci szakértelmet globális háttérrel és a nemzetközi ügyfélkapcsolatokkal ötvözi....
Olyan témát keresnek, amely rávilágít a társadalom gyenge és egyben erős pontjára, a családokra. Erős pont a tekintetben, hogy a családok azok a kisebb közösségek, amelyek a vállukon viszik a társadalom ügyét, így érdemes őket erősíteni, gyenge pont pedig azért, mert a családokat, főleg a nagy családokat sok támadás éri az utóbbi években.
Liechtenstein, a kormány csütörtöki bejelentése szerint, beleegyezett, hogy elfogadja a nemzetközi normákat a határokon átnyúló adózási együttműködésben, azért, hogy az elítélő hangsúlyú "adóparadicso...
A kormány által bejelentett 30 milliárd forintos egészségügyi megszorítás csaknem fele a gyógyszerektől származik. A Heti Válasz Online birtokába került kormány-előterjesztés szerint áprilistól drasztikusan drágulnak majd egyes gyógyszerek. Hat pontba szedtük a változásokat: nézze meg, az ön betegségén mennyit spórol a kormány!
Élelmiszer- és pénzadományokat gyűjtő, úgynevezett "VálságPontokat" állít fel országszerte áprilistól a Baptista Szeretetszolgálat. A beérkezett adományok felhasználásával élelmiszersegélyeket oszt...
Az MDF-es Hock Zoltán lemondott elnökségi tagságáról, képviselőtársa, Pettkó András pedig kilépett a párt EP-választási kampánystábjából. Hock Zoltán az MTI-nek csütörtökön elmondta: a pártból ugya...
Ne zavarják meg az ünnepi rendezvényeket tojásdobálással - kéri Rogán Antal, a belváros fideszes polgármestere. Akiknek ez lenne a szándékuk, tegyék inkább a tojást egy erre a célra felállított állványzatra, majd helyezzék el mellé az üzeneteiket is.
José Mourinho megütött egy angol szurkolót a szerda esti vesztes meccs után – állítja egy brit hírügynökség. A portugál tréner okkal lehetett ideges, hiszen csapata, az Internazionale 2-0-ra kikapott a Manchester Unitedtól az Old Traffordban.
Egy német internetes oldal chatszobájában előre figyelmeztetett mindenkit az a 17 éves tinédzser, aki 15 embert ölt meg szerdán a németországi Winnenden egyik középiskolájában és környékén - jelentette be Baden Württemberg tartományának belügyminisztere csütörtökön.
A Külügyminisztérium azt tanácsolja a magyar munkavállalóknak, hogy alaposan fontolják meg, akarnak-e munkát vállalni az Egyesült Királyságban - hangsúlyozta Szelestey Lajos külügyi szóvivő az...
Három ismeretlen férfi kirabolt egy éjjel-nappal nyitva tartó kávézó-játéktermet csütörtök hajnalban Mosonmagyaróvár belvárosában. Az elkövetők több mint egymillió forintot zsákmányoltak.
A tudás ad esélyt a jövő generációjának - hangsúlyozta Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, az OTP Fáy András Alapítvány kuratóriumának elnöke.