2009. március 16. hétfő

márc. 16
22:03
Múmiát találtak Győr mellett (Blikk)
Mumifikálódott holttestet találtak vasutasok Győr-Ménfőcsanak és Győrszemere között a töltés mellett. Az elsődleges vizsgálat szerint az ismeretlen férfi teteme legalább egy éve lehetett a szabadtéren, egy bazaltkupac melletti árokban.
márc. 16
22:03
Minden sziréna szólt (HírTV)
Kipróbálták ez Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szirénáit 2009. március 16-án Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A szirénapróba célja a korábbi, 2009. március 2-án feltárt és kijavított hibák ellenőrzése volt.
márc. 16
22:04
Parkolj és Reklamálj (Éva Magazin)
Törvénytisztelő állampolgár vagyok, szabálykövető autóvezetőként közlekedem. Igyekszem maradéktalanul betartani a KRESZ-t: piros lámpán nem hajtok át, megadom a jobbkezet, gyalogost nem lapítok el. Amikor pedig parkolásra kerül a sor, akkor fizetek. Ha hagyják.
márc. 16
22:05
Oroszország segíti a drogkereskedelem elleni afganisztáni harcot (Gondola)
Oroszország elkötelezett a terrorizmus és a drogkereskedelem elleni afganisztáni harc támogatása iránt - jelentette ki hétfőn Kabulban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. A terrorizmus és a...
márc. 16
22:05
Megindokolta az APEH, hogy miért késnek a visszatérítések (HírTV)
Bár a határidő lejárt, sokan még mindig nem kapták meg a nekik járó személyi jövedelemadó- és járulék-visszatérítést azok közül, akik korán leadták bevallásukat. Az APEH a késlekedést azzal indokolja, hogy januárban új informatikai rendszerre álltak át. Bakonyi Ágnes szóvivő közölte: a hibát már javították, és egy hete elkezdték utalni a pénzeket. A késésért kamatot fizetnek.
márc. 16
22:06
Ne habozz, szappanozz! (Éva Magazin)
Érdemes újra körülnézni a polcokon azoknak, akik már tíz-húsz éve kizárólag tusfürdőt használnak. A szappan környezetbarátabb (nem kell hozzá annyi csomagolás), és nem feltétlenül szárítja a bőrt. Sőt.
márc. 16
22:08
Hajléktalanlét Svédországban (Éva Magazin)
Segíts magadon, az állam is megsegít - nagyjából ez jellemző Svédország hajléktalanpolitikájára. Csakhogy az északi országban tízből nyolc hontalan drogos, alkoholista vagy pszichés beteg, akik képtelenek elkapni a szociális intézményekből feléjük dobott mentőövet. Januári számunkban írtunk a magyarországi helyzetről: most itt egy kis kitekintés.
márc. 16
22:10
Művészetek menedzsere (Éva Magazin)
Zimányi Zsófia belvárosi irodájában fogad. Ez Budapest legrégebbi irodaháza, valamikor még a múlt század elején épült. Hangulata pazar. Tekintetem gyorsan végigfutja a könyvespolc tartalmát: művészeti kötetek mellett számos menedzseri szakkönyv is sorakozik itt. Tökéletes rend helyett inkább otthonos lakályosság uralkodik. Bámészkodásra azonban nincs sok idő: a Budapesti Tavaszi Fesztivál…
márc. 16
22:12
Néhány hete véget ért a feudalizmus (Éva Magazin)
Azt a rendszert, amiben a világ legtöbb társadalma él, demokráciának hívják. A demokrácia bölcsője Európában van. És ezen a kontinensen található az a szigetecske is, ahol 2008 decemberében tartották az első demokratikus választásokat. Hm. Egy érdekes adat.
márc. 16
22:14
Képeslap Szarajevóból (Éva Magazin)
A 90-es években, aki Szarajevóról beszélt, a háborúról beszélt. Sok ezer emberélet és számtalan érték veszett oda a város több mint három éven át tartó ostroma alatt. Most azonban évtizede tart a béke, és Bosznia fővárosa újból virágzásnak indult. A régi városrészek és a nemzetközi rendezvények turisták és művészek tömegeit vonzzák. Szarajevó ma olyan város, amelyben régi és új találkozik, és…
márc. 16
22:16
Biztonságos utazás (Éva Magazin)
Hanyas vagy? 66-os? 73-as? 80-as? Akkor te is úgy nőttél fel, hogy biztonsági öv és gyerekülés nélkül utaztál szüleid autójának hátsó ülésén, jobb napjaidon jutalomból elöl ülhettél az anyósülésen, és a rendőr sem írt fel. A papát-mamát nem izgatta, hogy nyaralásra indulva vagy iskolába menet az autójuk fel van-e szerelve megfelelő gyermekbiztonsági rendszerrel.
márc. 16
22:18
Kérdezd Ágnest! (Éva Magazin)
Bármiről, ami az egészségeddel kapcsolatos, érdekel, és szeretnél pontos választ kapni rá.
márc. 16
22:20
Jelentés az üvegházból (Éva Magazin)
Ma már ténykérdés, hogy a klíma melegszik, és azt is kevesen vitatják, hogy ezt azok az üvegházhatású gázok okozzák, amelyeket a légkörbe juttatunk. Mennyiségüket radikálisan csökkenteni kell, különben nagy baj lesz - amit valószínűleg így sem úszunk meg, de azt talán még igen, hogy földgolyónk rövidesen a pokol egyik ritka kellemetlen bugyrává változzon.
márc. 16
22:21
"Magyarország visszacsúszott, de..." (Piac és Profit)
Romlott valamelyest Magyarország általános országkockázati besorolása a londoni Euromoney gazdasági folyóirat által összeállított legújabb globális sorrendben, de a magyar gazdaság továbbra is a 186 országot soroló lista legkevésbé kockázatos felső harmadában van.
márc. 16
22:21
Mumifikálódott holttestet találtak Győrszemere közelében (Gondola)
Mumifikálódott holttest került elő hétfőn Győr-Ménfőcsanak és Győrszemere között a vasúti töltés mellett, messze a lakott területektől - közölte a rendőrség az MTI-vel. Az elsődleges vizsgálat...
márc. 16
22:21
Továbbra sincs költségvetése Budapestnek (HírTV)
Továbbra sincs költségvetése Budapestnek. A főváros vezetésének javaslatát az MSZP sem támogatta a közgyűlésben, így az mindössze 11 igen szavazatot kapott 33 nem ellenében. A voksoláson 22-en tartózkodtak.
márc. 16
22:22
Márka, mégse drága (Éva Magazin)
A komisz kölyök folyton vadul, nem hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy össze-vissza ne karcolja magát. Semmiség az egész, de azért legyen mindig sebtapasz a kezed ügyében, méghozzá lehetőleg kedves figurás, hogy mosolyt csalj a kis beteg arcára.
márc. 16
22:23
Madonna újabb afrikai gyermeket szeretne örökbe fogadni (Gondola)
Madonna talán egy újabb gyermeket adoptál - a korábbi örökbefogadása körüli viták ellenére - szegény délkelet-afrikai országból, Malawiból - közölte a sztár egy lapinterjúban. Az énekes még...
márc. 16
22:25
Fővárosi Közgyűlés: nem fogadták el a költségvetést (Gondola)
Nem fogadta el a Fővárosi Közgyűlés hétfő esti rendkívüli ülésén a fővárosi önkormányzat ez évi 531 milliárd forintos költségvetését. A büdzsé elfogadása mellett 10 SZDSZ-képviselő és Hagyó Miklós...
márc. 16
22:39
Elengedték a Szomáliában elrabolt négy ENSZ alkalmazottat (Gondola)
Fegyveresek elrabolták az ENSZ három külföldi és egy helyi alkalmazottját hétfőn Szomália déli részén, majd elengedték őket - közölte a világszervezet egy magát megnevezni nem kívánó munkatársa. A...
márc. 16
22:39
Szávay nyolcaddöntős Indian Wellsben (Blikk)
A 22. helyen kiemelt Szávay Ágnes két játszmában nyert a selejtezőből feljutott német Kristina Barrois ellen, és bekerült a nyolcaddöntőbe az Indian Wells-i torna 4,5 millió dollár összdíjazású női versenyében.
márc. 16
23:03
Art káosz! (Éva Magazin)
Egyszerű műteremlátogatásnak indult. Séta az alkotások között, csendes műélvezet. De aztán Kornél véletlenül bekukkantott az egyik fiókba. És kitört a spontán őrület. A gyerekek megrohamozták a vásznakat, ecseteket, vödröket. Kész szerencse, hogy az alkalomhoz voltak öltözve!
márc. 16
23:15
Gyenge kezdés után végül erősödött a kőolaj ára (ProfitLine)
Korai volt temetni az olaj árát a mai napon, hiába esett a délelőtt, sőt kora délután is, ugyanis 16:00 óra után élesen emelkedni kezdett, és nem csak addigi veszteségét dolgozta le, hanem tovább is tudott erősödni a részvénypiacok emelkedését követve. (ProfitLine.hu)

2009. március 17. kedd

márc. 17
0:06
"Lehetetlen nem szeretni" (Éva Magazin)
Szirka nagyon várt babaként érkezett. Olyan sok évig reménykedtünk jövetelében, hogy már azt hittem, nem is fog bekövetkezni soha. Aztán egyszer, körülbelül amikor a petesejt beágyazódhatott, motoszkálni kezdett bennem az érzés, hogy a testembe új élet költözött. Tíz nappal később már ügyesen két csíkot rajzolt a tesztre. A következőre is, meg a negyedikre is.
márc. 17
0:09
Illetéktelenek kezében a szociális elhelyezésre várók listája (Gondola)
Illetéktelenek megszerezték több száz, szociális otthoni elhelyezésre váró idős ember adatait Pécsett, ezért a város főjegyzője feljelentést tett a rendőrségen hétfőn. "Jogosulatlan...
márc. 17
0:10
A gyehenna tüze (Éva Magazin)
Keresztény családban nőttem fel. A szüleimet ugyanaz a lelkész eskette, aki engem is keresztelt meg az unokaöcséimet is. Most is hiszek Istenben, tudom a zsoltárokat, sőt, azt is, kit támasztott fel Elizeus próféta. De a vallás a szüleim között számtalan konfliktusra adott ürügyet. És ami még szörnyűbb volt: rettenetesen féltem a pokoltól.
márc. 17
0:14
Frigid a barátnőm? (Éva Magazin)
Ahogy ez lenni szokott, e hónapban is egy kedves Olvasónk kért tanácsot, melyre mint mindig, most is előszeretettel válaszoltunk.
márc. 17
0:18
Gebegyerek és Hasipasi (Éva Magazin)
Jó apa vagyok én? Ez most nem valamiféle önmarcangoló kérdés. Merthogy tudom a választ, meg a kölykeim is, de az önök véleménye érdekelne...
márc. 17
0:22
Vagy-vagy (Éva Magazin)
Regényünk első részében megismerkedtünk főhősnőnkkel, Bettivel. (Azaz veled, kedves Olvasó, hiszen a főhős Te vagy!) Bár a gyerekkorod nem volt felhőtlen, most, harmincnégy éves korodra sínen van az életed: férjed, a tizenöt évvel idősebb nőgyógyász mellett boldog feleség, három kisfiad mellett pedig boldog édesanya vagy. Egyetlen bánatod a szülések után rajtad maradt tizenöt kiló. Legutóbb az…
márc. 17
0:27
Az MDF-es képviselők függetlenként folytatják munkájukat (Gondola)
Csáky András kilépésével a kilenc MDF-es képviselő függetlenként folytatja munkáját a parlamentben - jelentette be Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője a párt hétfői frakcióülése után. Közölte:...
márc. 17
0:31
Nem lesz BKV-sztrájk (Gondola)
Az összes szakszervezet megállapodott a BKV menedzsmentjével a 2009-es bérfejlesztésről hétfőn, miután mind a 26 érdekképviselet elfogadta a munkáltató 5 százalékos béremelési javaslatát -...
márc. 17
0:35
Lassú apadás az elmúlt napokban megáradt folyókon (Gondola)
Lassú apadásra lehet számítani a megnövekedett vízszintű magyarországi folyókon; a vízkár-elhárítási feladatok ellátásához a kormány 1,2 milliárd forintot különített el - mondta Szabó Imre...
márc. 17
0:45
Szerbia újabb hitelmegállapodásról kezdett tárgyalásokat az IMF-el (Gondola)
A Nemzetközi Valutalap küldöttsége hétfőn tárgyalásokat kezdett a szerb kormány képviselőivel egy újabb hitelmegállapodásról. A globális pénzügyi válság hatásainak enyhítése érdekében Belgrád...
márc. 17
0:49
Ikerfiai születtek Charlie Sheennek (Gondola)
Ikerfiai születtek Charlie Sheen filmsztárnak és feleségének a hét végén egy Los Angeles-i kórházban. A 43 esztendős színész tavaly májusban vette el a 31 éves Brooke Muellert, aki szombaton adott...
márc. 17
0:53
Tilos a tánc, a hangos zene és a csók Dubajban (Gondola)
A hangos zenehallgatást, a táncot, a meztelenkedést, de még a kézenfogva sétálást is helytelen viselkedésnek nyilvánították Dubajban a legújabb irányelvek szerint - adta hírül az el-Imárát el-Jaum...
márc. 17
1:03
Fidesz: a kormány 100 milliárdot tett zsebre az árfolyam-ingadozásokból (Gondola)
A Fidesz szerint a kormány 100 milliárd forintot tett zsebre a forint árfolyamának drasztikus gyengülése miatt a 2009-2010-es európai uniós forrásokból - mondta Pelczné Gáll Ildikó, az ellenzéki...
márc. 17
1:07
Csökken a benzin ára (Gondola)
Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajé nem változik - értesült hétfőn piaci forrásból az MTI. A Mol egy hete változtatott a...
márc. 17
1:11
Súlyos gyermekbaleset a 38-as főúton (Gondola)
Súlyos sérüléseket szenvedett egy kilencéves gyermek, akit egy gépkocsi gázolt el a 38-as számú főúton Rakamaz közelében hétfőn - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság...
márc. 17
1:15
NIF: nem vonják vissza az M0-ás uniós támogatását (Gondola)
Várhatóan nem vonja vissza az unió az M0-ás körgyűrű keleti szektorára adott támogatást amiatt, hogy a Fővárosi Bíróság a múlt héten hatályon kívül helyezte az M3-as autópálya és a 3-as út közötti...
márc. 17
1:21
Balla-gyilkosság: tanúmeghallgatásokkal folytatódott a tárgyalás (Gondola)
A vádlott baráti körének meghallgatásával folytatódott a Balla Irma-gyilkosság tárgyalása hétfőn a Hajdú-Bihar megyei Bíróságon. Nagy Antal bíró ezúttal ismertette a bizonyítási eljárás során...
márc. 17
1:25
Meghalt egy munkás a III. kerületi Rókahegyi úton (Gondola)
Meghalt egy munkás egy III. kerületi, Rókahegyi úti építkezésen hétfő délelőtt, amikor nyolc métert zuhant egy állványzatról - mondta Papp Judit, a BRFK sajtóügyeletese az MTI-nek. A baleset...
márc. 17
3:12
Tavaszi, trendi kiegészítők (Blikk)
Itt az idő beszerezni a csecsebecséket! Íme a pompás tavaszi darabok kínálata.
márc. 17
4:09
Padlón a Vasas (Blikk)
BUDAPEST – Aggódnak a szurkolók a Vasas élvonalbeli futballcsapatáért. Az angyalföldiek tíz nap alatt háromszor is veszítettek; előbb a Budapest Honvéddal szemben maradtak alul 5-1-re a Ligakupában, majd az MTK-tól 3-0-ra, szombaton pedig a Siófoktól 1-0-ra kaptak ki bajnoki meccsen.
márc. 17
4:13
Zlatan, a bombázó (Blikk)
MILÁNÓ – Zlatan Ibrahimovic (27) megállíthatatlan. Az olasz élvonalbeli bajnokságot hét ponttal vezető Internazionale svéd csatára vasárnap, a Fiorentina ellen 2-0ra megnyert rangadón duplázott, egymaga döntött a három pont sorsáról. Második gólja emlékezetesre sikerült: a 94. percben szabadrúgásból, 32 méterről bombázott Sébastien Frey (28) kapujába. A labda 109 km/órás sebességgel süvített a…
márc. 17
4:17
Villámgyors Brawn F1-es csapata (Blikk)
LONDON – Tizenkét nap múlva kezdődik az idei első Forma–1-es világbajnoki futam, és sokan várnak szenzációt az Ausztrál Nagydíjtól.
márc. 17
4:21
Magyarok ligája (Blikk)
GYŐR – Bár még a középdöntők sem értek véget, biztos, hogy lesz magyar győztese a kézilabda-Bajnokok Ligája mostani kiírásának.
márc. 17
4:25
Mióta szaltózik Gera? (Blikk)
BUDAPEST – Korábbi csapattársai is feltették kérdésüket Gera Zoltánnak (29). A Blikk folytatja játékát, amelyben 8-14 éves fiúk és lányok vehetnek részt, közülük tizenegyen személyesen is találkozhatnak a Fulham magyar labdarúgójával, s közös interjút készíthetnek vele.
márc. 17
4:57
Budaházyt és Toroczkait hétfő reggelre elengedték, de feljelentést tettek ellenük (Alternatív Energia)
Elengedte a rendőrség azokat, akiket a nemzeti ünnepen bűncselekmény vagy szabálysértés miatt állítottak elő, s így reggelre kiszabadult Budaházy György és Toroczkai László is. A 3180 fővel fellépő hatóság sikeresen megakadályozta ugyan, hogy nagyobb rendbontások törjenek ki, ám komoly kritikákat is kaptak. A transzparensek miatt előállítottak esetében a rendőrség maga ismerte el, hogy túlzásba…
márc. 17
5:01
Csak átmeneti időre szűnik meg az MDF-frakció? (Alternatív Energia)
Megérte kockáztatni az MDF-frakció létét – mondta Dávid Ibolya, amikor bejelentette, hogy pártja képviselői függetlenként folytatják a parlamenti munkát. A pártelnök nem is tehetett mást, Csáky András ugyanis Szili Katalin házelnöknél bejelentette: távozik a képviselőcsoportból. Információnk szerint a háttérben már dolgoznak azon, hogy a napokban valakit beültethessenek Csáky helyére, és együtt…
márc. 17
5:05
Amnesztiát kaphatnak a kisebb munkaügyi törvényszegésen kapott cégek (Alternatív Energia)
A pénzbírságtól megmenekülhetnek, az állami támogatásokra viszont igényt tarthatnak a jövőben azok a cégek, amelyek fennakadtak a munkaügyi ellenőrök hálóján. A kormány a héten nyújtja be ezzel kapcsolatos törvénymódosítását a parlamentnek, így a jogszabályváltozás egyes elemei akár májusban életbe léphetnek. A válság kezelése céljából hozott amnesztia a feketefoglalkoztatás miatt büntetett…

Keresés