A parlamenti és az önkormányzati képviselők politikai és gazdasági összeférhetetlenségére vonatkozó törvényjavaslatot nyújtott be a hét végén két szabad demokrata képviselő. Ezt Gusztos Péter, az...
Hillary Clinton amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ezen a héten semleges területen, Svájcban tartja első kétoldalú találkozóját - jelentette hétfőn a Kommerszant című orosz lap. Ez...
A magyar javaslat elutasítása az Európai unió állam- és kormányfőinek Brüsszelben tartott rendkívüli csúcstalálkozóján a kelet-európai szolidaritási alap létrehozására a bizonyítéka annak, hogy a...
A magyar javaslat elutasítása az EU-csúcson a bizonyítéka annak, hogy a gazdasági válság inkább a nacionalizmust erősíti, mintsem konszenzust teremt Európában
Négy évvel hosszabb életre számíthatnak a házasságban élők azoknál, akik nem merik elkötelezni magukat – állapították meg. A házasság mellett szól, hogy a rendszeres szexuális élethez adott a partner, nagyobb az anyagi biztonság, rendszeresebb és kiegyensúlyozottabb az étkezés, nem is beszélve arról a közös örömről, amit az utódok jelentenek. Az egyedüllét azonban még mindig jobb egy rossz,…
Hétéves börtönbüntetésre ítélte egy zágrábi bíróság hétfőn nem jogerősen Vladimir Zagorec volt horvát tábornokot, akit sikkasztás és hivatali hatalommal való visszaélés vádpontjában találtak bűnösnek.
Nyolcvan perc egy színésznő öltözőjében. Negyven év a magyar történelemben. Színpadon, szószéken, cirkuszban, éjszakai lokálban. Pápai Erika Mezei Mária-estje a Pinceszínházban. Szigethy Gábor író, rendező, Pápai Erika színésznő
Elvetették az Európai Unió tagországai hétfőn az Európai Bizottságnak azt a javaslatát, hogy Magyarország és Ausztria szüntesse meg bizonyos génmódosított termékek termesztésének és vetőmag-importjának tilalmát.
Egy iPodnak is köszönheti a Manchester United, hogy vasárnap megnyerte az angol labdarúgó Ligakupa Wembley Stadionbeli döntőjét a Tottenham Hotspur ellen.
Újra Nagy Imrét, Eger jelenlegi szocialista országgyűlési képviselőjét jelöli a 2010-es parlamenti választásokon Egerben a város szocialista pártszervezete.
7000 pont alá zuhanhat az Dow Jones ipari átlag a határidős indexek alakulása szerint, miután az AIG biztosító az Egyesül Államok történetének legnagyobb vállalati veszteségéről számolt be. (ProfitLine.hu)
A Toyota továbbfejlesztette a csúcskategóriás modellekben már kipróbált ütközésvédelmi rendszereit. Az új radarral felszerelt védelmi rendszer nagyobb hatékonysággal érzékeli a várható veszélyeket és hangjelzéssel figyelmezteti a jármű vezetőjét a problémás forgalmi helyzetre....
Hétéves börtönbüntetésre ítélte egy zágrábi bíróság hétfőn nem jogerősen Vladimir Zagorec volt horvát tábornokot, akit sikkasztás és hivatali hatalommal való visszaélés vádpontjában találtak bűnösnek.
A Tatárszentgyörgyi tragédiát követően, kézzel fogható a feszültség a dabasi kistérségben. Félnek a romák, és félnek a nem romák egyaránt. Nincs nyugalom. A hangulatot tetézi a rend őreiben megrendült bizalom, és azok a bizonytalansági tényezők, amelyek végig kísérik a romák elleni támadások elkövetőinek kézre kerítésének eredménytelenségét. A roma szervezetek a roma polgárőrségeket állítanak fel…
A Fidesz szerint nem az alkotmány módosítására, hanem a büntetési tételek szigorítására van szükség ahhoz, hogy az állam garantálni tudja az emberek biztonságát - mondta a Fidesz frakcióigazgatója...
Rendhagyó iskolai énekóra – a Muzsikás Együttessel. A nemzetközileg is elismert és népszerű Muzsikás házhoz viszi a népzenét . Járják az ország iskoláit, koncerteznek tornateremben, aulában, vagy ebédlőben. Hamar Dániel népzenész
Ma nem kerül a parlament napirendjére az MDF és az SZDSZ javaslata, amelyben a Reformszövetség programjának országgyűlési tárgyalását indítványozták - derült ki a rendkívüli házbizottság hétfői...
A Fidesz és Tőkés László kölcsönösen részt vesz egymás európai parlamenti kampányában. Erről állapodott meg Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Tőkés László romániai magyar EP-listavezető hétfőn,...
Elvetették az Európai Unió tagországai hétfőn az Európai Bizottságnak azt a javaslatát, hogy Magyarország és Ausztria szüntesse meg bizonyos génmódosított termékek termesztésének és...
Kezdeményezésükre az MSZMP csak nevet változtatott MSZP-re. Bokros Lajos pedig óriási érdemeket szerzett a pártvagyon "megmentésében", az MSZP gazdaságpolitikájának megalapozásában.
Magyarországon a bajok gyökere politikai természetű, ezért politikai változás, azaz kormányváltás nélkül hazánk nem tud kikerülni a válságból - hangsúlyozta Orbán Viktor, miután megbeszélést folytatott Tőkés Lászlóval.
Bármikor tarthatnak egy rövid figyelmeztető sztrájkot a BKV buszos szakszervezetei - közölte Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének szóvivője hétfőn az MTI-vel az újabb sikertelen bértárgyalás után.
Elvetették az Európai Bizottságnak azt a javaslatát, hogy Magyarország és Ausztria szüntesse meg bizonyos génmódosított termékek termesztésének tilalmát
Ami négy emberből háromnak jó hír, a negyediknek rossz: a jó idővel együtt megkezdődik az allergiát okozó növények virágzása is, márpedig az emberek negyede allergiás. Aki időben észbe kap és megkezdi az antihisztaminok szedését vagy valamely ígéretes természetgyógyászati megelőző módszert, az elkerülheti a kínzó tüneteket.
Török Gábor politológus szerint Gyurcsány Ferenc kormányfő ellenzékiként politizál, és készül az ellenzéki szerepre, miközben a nemzetközi porondon válságkezelőként lép fel. A szakember a hétvégi uniós csúcson elhangzott magyar javaslatok fogadtatását a miniszterelnökkel ellentétben nem értékeli sikerként, igaz, szerinte a kérdés még napirenden marad, amely nyereséget hozhat a magyar…
Leállítják a termelést április végén a zalaegerszegi Goldsun Zrt.-nél, az üzemben dolgozó közel 50 fő munkaviszonyát pedig csoportos létszámleépítéssel.
Vádat emelt az ügyészség azzal a nyolc emberrel szemben, akikről azt gyanítják, hogy részük volt Meggyes Tamás esztergomi polgármester autójának és házának felgyújtásában.
Indokolatlan az életkorhoz kötött adómentességnél a rendszeres igazolásáté ombudsman szerint a jogszabályokban biztosított adómentesség nem tehető függővé olyan tények - mint például az adózó életkora - rendszeres bejelentésétől, amelyekről az adóhatóságnak egyébként is tudomása van. Az ombudsman a szerencsi önkormányzat adóhatóságának eljárását vizsgálva állapította ezt meg hétfőn az MTI-hez…
Április 2-án 11:00-kor tartja éves rendes közgyűlését a Telekom a Budapest, 1. Krisztina krt. 55. szám alatt. A határozatképtelenség miatti megismételt közgyűlés változatlan helyen és napon 13:00-kor...
Nem kerül a parlament napirendjére hétfőn az MDF és az SZDSZ javaslata, amelyben a Reformszövetség programjának országgyűlési megtárgyalását indítványozzák
Egyedülálló születésnapot ünnepelt Brazília legidősebb asszonya, aki állítólag 129 éves, és közel 400 leszármazottja van. Egy dokumentum szerint Maria Olivia da Silva 1880.
Megváltozott a gyergyószéki Magyar Polgári Párt (MPP) tagjainak véleménye: miközben nemrég még azt szorgalmazták, hogy a polgári párt élén vezetőcserére van szükség, legutóbbi ülésükön bizalmat szavaztak Szász Jenő jelenlegi pártelnöknek - írta összeállításában hétfőn a Krónika című kolozsvári napilap.
A harmadik halálos ítéletet szabták ki hétfőn Irakban Szaddám Huszein néhai diktátor "Vegyi Ali" gúnynéven emlegetett valamikori bérencére. Emberiesség elleni bűntett címén rótták ki az...
Leállítják a termelést április végén a zalaegerszegi Goldsun Zrt.-nél, az üzemben dolgozó közel 50 fő munkaviszonyát pedig csoportos létszámleépítéssel megszüntetik - tájékoztatta Somogyi Ferenc, a TM...
Leállítják a termelést április végén a zalaegerszegi Goldsun Zrt.-nél, az üzemben dolgozó közel 50 fő munkaviszonyát pedig csoportos létszámleépítéssel megszüntetik - közölte Somogyi Ferenc, a...
Panasszal élt a gyanúsítás ellen az a fegyőr, aki a Szegedi Katonai Ügyészség gyanúja szerint mobiltelefont csempészett Zuschlag János kecskeméti börtöncellájába - jelenti a HavariaPress.