Elherdálta tetemes előnyét az FC Barcelona, amely a korábbi, heteken át őrzött 12 helyett immár csupán 4 ponttal vezet a címvédő Real Madrid előtt a spanyol labdarúgó-bajnokságban.
A Fidesz és Tőkés László kölcsönösen részt vesz egymás európai parlamenti kampányában. Erről Orbán Viktor, Fidesz elnöke és Tőkés László romániai magyar EP-listavezető állapodott meg hétfői találkozójukon Budapesten.
A román kormány a gazdasági válság ellenére fenntartja a 2014-és euróbevezetési céldátumot, ez áll a Brüsszelbe küldött új román konvergencia programban, amelyet a múlt héten hagyott jóvá a kabinet. (ProfitLine.hu)
Egyetlen negyedév alatt 61,7 milliárd dollárt, vagyis több, mint az éves magyar GDP felét bukta el az American International Group (AIG), mely nem is olyan rég, még a világ legnagyobb biztosítótársasága volt. A veszteség természetesen történelmi rekord....
Az AIG felől érkező kedvezőtlen hírek hatására az amerikai határidős indexek mélyrepülésbe kezdtek, a Dow futures már 110 pontos mínuszban tartózkodik. Mindezek alapján a Dow Jones index 7,000 pont...
Bármikor tarthatnak egy rövid figyelmeztető sztrájkot a BKV buszos szakszervezetei - közölte a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének szóvivője.
Ismételten bírálta Iránt és Szíriát a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója hétfőn amiatt, hogy nem hajlandók kielégítő mértékben együttműködni az ENSZ-szervvel az atomprogramjukkal...
Továbbra is nyomott szinteken tartózkodik a BÉT azonnali részvénypiacának duplikált forgalma, mely februárban 582 milliárd forintra rúgott. Mindez év/év alapon 50% feletti esésnek felel meg, az előző...
Gyurcsány Ferenc továbbviszi stabilizációs és integrációs programját, amelynek egyes elemeit az informális jellegű EU-csúcstalálkozón ismertette vasárnap Brüsszelben. A miniszterelnök hétfőn az...
Az amerikai gazdaságtörténet legnagyobb,61,7 milliárd dolláros negyedévi veszteségét szenvedte el a múlt év utolsó három hónapjában az American International Group. A cég, amely a múlt évig a világ legnagyobb piaci értékű biztosítója volt, újabb 30 milliárd dolláros tőkeinjekciót kap.
Tizenegyen pályázták meg a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztját a hétfő délutáni határidőig - értesült a közmédiumot felügyelő kuratórium elnökségének több tagjától a nap folyamán az MTI....
Ötödik hónapja zuhan a GKI konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A GKI Gazdaságkutató Zrt. által – az Európai Unió támogatásával – készített felmérés szerint az üzleti várakozások romlása februárban még gyorsult is januárhoz képest, a fogyasztóiaké viszont lassult.
Elkészült Salgótarján turisztikai honlapja, az a komplex, és folyamatosan frissített oldal, amelyen valamennyi információ megtalálható magyar, szlovák, angol és német nyelven - mondta a honlap hétfői bemutatóján a készítő Tourinform-iroda vezetője.
Miután segítséget nyújtott a 2003-ban kifosztott Iraki Nemzeti Múzeumnak, hogy az újra megnyithassa kapuit, Olaszország most egy virtuális kiállítás keretein belül készül bemutatni az ókori Mezopotámia és az iszlám világ kincseit, melyek közül sok még mindig nem került elő a bagdadi raktár hat évvel ezelőtti feldúlása óta.
A román kormány változatlanul tartja magát ahhoz, hogy 2014-ben bevezetik az országban az eurót , ez áll a Brüsszelbe küldött új román konvergencia programban, amelyet a múlt héten hagyott jóvá a kabi...
Mellbe szúrta egy 5 éves kisfiú a 10 éves nővérét a franciaországi Uckange településen a hétvégén. A hatóságok bejelentése szerint a kislányt súlyos állapotban vitték kórházba, ahol sikerült megmenteni, és most már nincs életveszélyben.
Több mint 300 ezer forintot adományoztak a rászoruló családoknak a torkosról Gondos Csütörtökre átkeresztelt gasztronómiai rendezvényen a nyíregyháziak - közölte Kovács Edina, a nyírségi nagyváros polgármesteri hivatalának kabinetfőnöke pénteken.
Egy új termék gyártása és jelenlegi kapacitásai bővítése érdekében 4 milliárd forintos beruházással technológiai fejlesztést hajt végre és gyártócsarnokot épít Tatán az ipari hőcserélők gyártásával foglalkozó Güntner-Tata Kft. - jelentették be hétfőn Budapesten.
A Fidesz és Tőkés László kölcsönösen részt vesz egymás európai parlamenti kampányában. Ezt Orbán Viktor, az ellenzéki párt elnöke és a romániai magyar pártok Európai Parlamenti listavezetője jelentette be a mai egyeztetése után.
Kilenc embert fogtak el a rendőrök azt követően, hogy egy tömegverekedés tört ki két család tagjai közt Jászladányban, s az ütközetben több lövés is eldördült - értesült a HavariaPress.
Visszavonta a személyenkénti egymillió forintos nyomravezetői díjat a tavaly szeptemberi fővárosi utcai zavargások miatt keresettek ügyében a budapesti rendőrfőkapitány - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.
A pápa hivatalosan is fölmentette tisztségéből Gerhard Maria Wagnert, akit január végén a linzi egyházmegye segédpüspökévé nevezett ki - derül ki a Vatikán hétfőn kiadott közleményéből. A rendkívül...
Meredeken növekedett a munkanélküliség februárban a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva Ausztriában. Az előző hónapban valamivel több mint 301 ezren voltak állás nélkül, 23,7 százalékkal többen...
Letette a képviselői esküt Dragon Pál (MDF), aki a képviselői mandátumáról lemondott Boross Péter helyét foglalja el a parlamentben, valamint Kőhegyi István Zsolt (MSZP), aki a január 27-én elhunyt Tasnádi Péter pécsi polgármester helyére került.
Leszavazták Kovács Tamás legfőbb ügyész interpellációra adott válaszát hétfőn a parlamentben. Bőhm András (SZDSZ) interpellációjában a Teve utcai rendőrszékház elleni támadással kapcsolatos...
A román kormány változatlanul tartja magát ahhoz, hogy 2014-ben bevezetik az országban az eurót , ez áll a Brüsszelbe küldött új román konvergencia programban, amelyet a múlt héten hagyott jóvá a...
Az American International Group Inc biztosító negyedéves vesztesége 61,7 milliárd dollár lett, ami az Egyesült Államok gazdaságtörténetében az eddigi legnagyobb; a társaság most újabb támogatási...
Április végén leállítják a termelést a zalaegerszegi Goldsun Zrt.-nél, az üzemben dolgozó csaknem 50 ember munkaviszonyát pedig csoportos létszámleépítéssel megszüntetik - közölte TM-Line Felszámoló és Gazdasági Tanácsadó Zrt. igazgatója. Somogyi Ferenc hozzátette: a döntésről már tájékoztatták a dolgozókat; a végkielégítéseket és a járandóságokat április végén fizetik ki.
Három év alatt másfélszeresére nőttek a szélsőséges időjárás okozta károk, míg a kárkifizetések megduplázódtak ezen idő alatt, ugyanakkor a biztosítási díjak csak az inflációval emelkedtek a Generali-...
David Beckham éktelen haragra gerjedt. A Milannál kölcsönben lévő angol futballista nevével ugyanis visszaéltek Kínában, s nem is akárhogyan, egy potencianövelő szer reklámjában szerepeltetik a beleegyezése nélkül. A szexszimbólumnak kikiáltott Beck perrel fenyegetőzik.
Nem kaphat Közép-Kelet-Európa külön pénzügyi mentőcsomagot - így döntöttek rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozójukon az unió állam- és kormányfői. A 27-ek az informális tanácskozáson megvédték a térségben működő - nyugati tulajdonú - bankokat, és elutasították azt a magyar kezdeményezést, mely szerint az eurózónán kívüli országok gyorsabban vehessék át a közös fizetőeszközt.