A British Petrol (BP) olajipari tröszt mintegy ezer főt foglalkoztató szolgáltató központot létesít Budapesten, a beruházás a közeljövőben kezdődik meg - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti...
Bizonytalanságot okozhat a kormányváltás az országos hatáskörű központi közigazgatásban - mondta az InfoRádiónak Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára.
Lezárta a rendőrség Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rezidenciájának környékét, valamint az Országházhoz tartózó terület egy részét - áll az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) honlapján.
A rendőrségi korábbi közlésével ellentétben, nincs lezárva Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rezidenciájának környéke - jelentették a helyszínről az MTI munkatársai hétfő kora délután.
Gyurcsány Ferenc bejelentése a legoptimálisabb megoldás volt a Magyar Szocialista Párt és a kormányfő számára is - véli Wéber Attila. A szociológus az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az elmúlt öt év kormányzása inkább kudarc, mint sikertörténet.
A válság lehetőséget teremt a kis pártok számára, hogy ideológiai terheiktől megszabaduljanak - véli Ágh Attila. A politológus az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte: az MDF és SZDSZ közeledése azt jelenti, hogy formálódik egy középen álló "váltópárt".
A Magyar Professzorok Világtanácsa (MPV) kétnapos nemzetközi környezetvédelmi konferenciát rendezett a Pannon Egyetemen (PE), ahol dr. Rédey Ákos rektort nemzetközi munkásságért kitüntetéssel díjazták - tájékoztatta az intézmény az Edupress-t. Az MPV a világon tevékenykedő magyar professzorok széles körét tömöríti és immár másodszor hozta Veszprémbe közgyűlését, ahol március 20-21-én hazai és…
A gazdasági válságot nem lehet addig megoldani, amíg a bankszektort nem stabilizálják - mondta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője. Dominique Strauss-Kahn a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO)...
Több mint ötven huligán támadta meg Adriano Gallianit, az AC Milan ügyvezetőjét vasárnap Nápolyban, a Napoli-Milan futballbajnoki után. A vendégcsapat elöljárója a 0-0-ás meccset követően rendőri kísérettel hajtott a repülőtér felé, amikor egy csoport feltartóztatta egy mellékutcában.
Tüntetésektől és zavargásoktól tart a köztársasági őrezred parancsnoka, ezért úgy döntött: szükség esetén lezárják a miniszterelnöki rezidencia környékét.
Csodálkozna a miniszterelnök, ha a szocialista parlamenti képviselők Bokros Lajost miniszterelnökké választanák - mondta Gyurcsány Ferenc a köztelevízió vasárnap esti műsorában.
Az Egyesült Államokba irányuló európai export öt éve nem látott mértékben esett 2008-ban, a pénzügyi krízis miatt visszaeső kereslet következtében. (ProfitLine.hu)
Európának nem kell több pénzt költenie a válság áthidalására - nyilatkozta Jean-Claude Trichet a Wall Street Journalnak. Az Európai Központi Bank elnöke ezzel az EU mögé állt abban a vitában, ami...
Az MSZP-frakció mandátumot adott a párt tárgyalódelegációjának ahhoz, hogy a lehetséges miniszterelnök-jelöltet ne feltétlenül a párt, illetve a frakció soraiban keresse - mondta Lendvai Ildikó hétfőn a képviselőcsoport ülése után Budapesten újságíróknak.
Kína folytatja hosszú lejáratú amerikai államkötvények vásárlását, mert összességében alacsonynak ítéli a hitelkockázatokat - közölte hétfőn a kínai központi bank kormányzó-helyettese - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A Synergon végzi a Nemzeti Hírközlési Hatóság SAP vállalatirányítási rendszerének továbbfejlesztését egy közel százötvenmillió forint értékű projekt keretében. A 2008 novemberében kiírt...
Surányi Györgyöt, a jegybank egykori elnökét látnák az emberek a legszívesebben a miniszterelnöki székben - derül ki a Medián vasárnap készített felméréséből. Bokros Lajos a legismertebb, egyben a legmegosztóbb "jelölt" a posztra. A Medián kutatási igazgatója elmondta: a válaszadók 45 százaléka nem a jelenlegi kormány átalakítását, hanem az előrehozott választást tartaná a legjobb megoldásnak.
A Synergon Informatika Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság nyerte meg a Nemzeti Hírközlési Hatóság SAP vállalatirányítási rendszerének továbbfejlesztésére 2008. novemberében kiírt közbeszerzési pályázatot. A projekt értéke közel százötvenmillió forint - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Juhász Richárd, a Concorde üzletkötője szerint nagyon nagy szerencsénk van, hogy a miniszterelnök bejelentésére egy igen pozitív nemzetközi hangulatban került sor, s nem 1-2 héttel ezelőtt, amikor...
A belső-erzsébetvárosi épületbontásokkal kapcsolatban a civil szervezetek olyasmiket kérnek a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól, amelyekre a hivatalnak nincs jogosítványa - mondta Mezős Tamás elnök. Hozzátette, jelenleg nincs az örökségvédelmi hivatalnál védett épületre vonatkozó engedélyezési eljárás.
Bezárta modellakadémiáját Horváth Éva, aki 2007 októberében nagy reményekkel kezdett saját vállalkozásba, amellyel egy régi álmát váltotta valóra. Az iskola azonban megszűnt, Éva már az őszi...
A DJ-modell Voksán Virág ismét vadító pózokban és tangában. Virágos gumimatrac, két copf, és egy szív alakú nyalóka - olvasható az inforabakoz.hu oldalon. A kislányos kellékekhez pedig,...
Önként jelentkezett a rendőrségen az a férfi, aki a hétvégén halálra késelte saját apját Monyoródon - értesült a HavariaPress. A Bóllyal szomszédos Baranya megyei községből szombaton késő este,...
Drámai helyzetben a panel lakótelepek, szakadékban az építőipar, összeomlás kockázatában a Főtáv szolgáltatása - címmel nyílt levelet juttatott el szerkesztőségünkbe a Panel Érdekképviseleti Egyesület, melyet változtatás nélkül közlünk. (ProfitLine.hu)
Miközben a sajtó, a szabályozó szervezetek, és a politikusok világszerte egyaránt a felelős költekezésre próbálják meg rábírni a lakosságot, az állam által megmentett - és mostanra nagyrészt állami tulajdonba került - Lloyds TSB hitelkártyája kaszinózásra is használható....
Koalícióra nem készül, mégis lázasan egyeztet az MSZP és az SZDSZ vezetése az új kormányfőjelöltről. Információink szerint a szocialisták balszárnya MSZP-politikust akar miniszterelnöknek, míg a szocialista vezetés és a liberálisok pénzügyi szakembert. Ennek kapcsán felvetődött, hogy Kovács László lehetne a kormányfő, Gyurcsány pedig menjen ki uniós biztosnak.
Hivatalos külföldi látogatásra Eritreába utazott hétfőn a szudáni elnök, aki ellen nemrég nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC).
Orbán Viktor szerint az, hogy egy bukott párt akar új kormányt alakítani, ellentétes a demokráciával. A Fidesz elnöke szerint vissza kell adni az embereknek a döntés lehetőségét, mert az ország hitelét csak egy olyan kormány adhatja vissza, melyet a választók hatalmaznak fel.
Kunszentmiklósi apa és Szentendrén élő fia játszanak ma (hétfő) este az RTL Klub A Széf című műsorában! A nagydumás, 57 éves Radics Lajos és 38 éves fia, ifj. Radics Lajos egészen a döntőig...
Tragédia árnyékolta be a hétvégi első pirtói nótafesztivált, ahol a színpadról lejövet rosszul lett és meghalt az egyik előadóművész. A szervezők a haláleset miatt berekesztették a rendezvényt.
Orbán Viktor a Fidesz-KDNP frakcióülése után kijelentette: egy országot nem lehet egy bukott párt irányítására bízni. Egyetlen megoldás létezik, az előre hozott választás
Az MSZP frakciója hétfői ülésén egyhangú szavazással támogatta Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök vasárnapi bejelentését, miszerint keressenek új - párton kívüli - kormányfőt, aki alakítson új kormányt - jelentette be Lendvai Ildikó.
A bankok mérgezett eszközöktől történő megtisztítását nevezte az elsőrendű feladatnak Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutalap (IMF) vezetője a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) genfi értekezletén. (ProfitLine.hu)
A British Petrol (BP) mintegy ezer főt foglalkoztató szolgáltató központot létesít Budapesten, a beruházás a közeljövőben kezdődik meg - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági...
Itthon, ha folyószámlát nyitunk, a legtöbb számla nem tud negatívba fordulni, legalábbis költés szintjén nem, azonban a havi számlavezetési, és egyéb díjak levonása miatt előfordulhat mínuszos egyenleg. Az Egyesült Államokban ugyanakkor rengeteg számla esetén megengedett, sőt, nem is kérdés, hogy "túlterhelhető" a számla, persze borsos díjakkal megspékelve. A fogyasztóvédők most tiltakoznak!...
Idegesen reagál a forint a hétvégi eseményekre. Hajnalban mélyrepüléssel kezdett a magyar deviza, a pénteki 301 forintos záróértékhez képest 307 forintot is kértek egy euróért. Délelőtt visszaerősödött 302 forintra, majd ismét gyengülni kezdett. 12 óra előtt 304 forint közelében volt az árfolyam.
Orbán Viktor szerint egyetlen megoldás létezik a jelenlegi helyzetben, vissza kell adni a választópolgároknak a döntés jogát, minden más forgatókönyv komoly kockázattal és gazdasági veszteséggel jár.
A szlovák sajtó és politológusok szerint az államfőválasztás első fordulójának legnagyobb meglepetése az ellenzék jelöltjének jó szereplése. Iveta Radičovának komoly esélyei vannak, hogy a második fordulóban legyőzze a jelenlegi elnököt. Tartani kell azonban attól, hogy a magyarok a választási kampány fő témájává válhatnak - véli az egyik napilap.
Az Országgyűlés épülete körül a szokásos kordon vonalán túl a 2-es villamos mellett újabb kordont állított fel a rendőrség. Az Index tudósítója szerint a téren négy szakasznyi, azaz mintegy...
A szociális és munkaügyi miniszter rendelete alapján március 28-án, szombaton kell ledolgozni a 2009. január 2-i, pénteki pihenőnapot, a korábban kijelölt január 10. helyett. A változtatást akkor a miniszterelnök kezdeményezte az év elején kialakult ukrán-orosz gázvita miatt kialakult helyzetben, és az Országos Érdekegyeztető Tanács mindhárom oldala - a munkáltatók, a munkavállalók és a kormány -…
Tizenhárom határsértőt vettek őrizetbe az elmúlt 24 órában Csongrád megyében. A határrendészek vasárnap éjszaka kilenc szerb határsértőt fogtak el helikopteres segítséggel Tiszasziget közelében, hétfő reggel pedig négy afgán állampolgárt vettek őrizetbe Mórahalom térségében.