2009. március 27. péntek

márc. 27
20:03
Hivatalosan is kezdeményezik, hogy Gyurcsány helyett válasszanak új elnököt (Alternatív Energia)
Suchman Tamás szerint az MSZP-nek új elnököt kell választania, Gyurcsány Ferencnek pedig ki kell vonulnia a politikai folyamatokból.
márc. 27
20:06
A "Zimmer Frei" visszatér a Balatonhoz (Privátbankár)
Több balatoni szállodában is 10-15 százalékkal csökkent a vendégforgalom az előszezonban, de a bevételkiesésük még ezt az mértéket is meghaladja az árengedmények és akciók miatt
márc. 27
20:06
Kövesse az interneten az űrturistát! (Infostart)
A magyar származású, és immáron kétszeres űrturista, Charles Simonyi csütörtökön elindult a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőtérről a Nemzetközi Űrállomásra. Simonyi blogjában részletesen dokumentálta második útjának előkészületeit, és honlapján izgalmas videók is megnézhetők.
márc. 27
20:09
Negyedmilliót fizethet, mert rávágott a rendőr pajzsára (HírTV)
Negyedmillió forintra büntette a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki március 15-én ököllel rávágott az egyik rendőr pajzsára a Bajcsy-Zsilinszky úton.
márc. 27
20:12
Madonna egy 14 hónapos árva kislányt szeretne örökbe fogadni (Gondola)
Mercy Jamesnek hívják azt a 4 éves árva kislányt, akit Madonna következő gyermekének választott egy malawi árvaházból. Az amerikai popsztárnak már van három gyermeke, egyikük, a négyéves David...
márc. 27
20:12
Gyermekpornográfiával vádolnak egy 14 éves lányt (Blikk)
Gyermekpornó terjesztésével vádolnak az Egyesült Államokban egy 14 éves lányt, aki mintegy 30 kihívó meztelen fotót helyezett fel magáról a myspace.com internetes közösségi oldalra.
márc. 27
20:21
Bolti lopással gyanúsítják a sztárfocista anyját és anyósát (Infostart)
Bolti lopás vádjával vették őrizetbe John Terry, a Chelsea és az angol labdarúgó-válogatott csapatkapitányának anyját és anyósát.
márc. 27
20:21
Obama megmentheti az autógyárakat (Infostart)
Megmenti az amerikai autóipart Barack Obama, de cserébe az elnök drasztikus változtatásokat akar. Obama egy online lakossági fórumon beszélt a részleteiben még nem ismert mentőcsomagról.
márc. 27
20:21
Fegyverkeznek az Oroszok (Kripto Akadémia)
Az orosz haditengerészet 2017-ig hat új, atommeghajtású tengeralattjárót kap, amelyek az eddigieknél korszerűbb harcászati nukleáris fegyverekkel lesznek felszerelve.
márc. 27
20:23
Csehország, Magyarország...Ukrajna? (Kripto Akadémia)
Az ország vezetőinek távozását követelte kedden az ukrajnai ellenzék vezető pártja az ország több városában, ezrek részvételével tartott tüntetéseken, amelyeken a kormány válságkezelő erőfeszítései ellen tiltakoztak.
márc. 27
20:30
Emberi csontokat találtak a kiskunhalasi nádasban (Blikk)
Koponyát és egyéb emberi csontokat találtak tűzoltók a kiskunhalasi nádas területén, miután eloltották a tüzet. A csontokat azután találták meg, hogy a nádast - amely korábban több hektáron égett - tűzoltók eloltották és megkezdték a terület átvizsgálását - mondta Makai Zsolt szolgálatparancsnok.
márc. 27
20:39
"Hány németet viselhet még el Svájc?" (Kripto Akadémia)
Nyugtalansággal állapította meg a rasszizmus elleni svájci bizottság (CFR), hogy az országban erősödik az ellenszenv a németekkel szemben.
márc. 27
20:45
Bennégett házában az idős asszony (HírTV)
Oltás közben találták meg a tűzoltók az ott élő idős asszony holttestét egy péntek reggel kigyulladt családi házban, Makláron.
márc. 27
20:48
Emberi csontok a kiskunhalasi nádasban (Gondola)
Koponyát és egyéb emberi csontokat találtak tűzoltók a kiskunhalasi nádas területén - közölte a tűzoltóság pénteken az MTI-vel. A csontokat azután találták meg, hogy a nádast - amely korábban több...
márc. 27
20:48
Rendőrautós temetési menetet szervezett anyjának, kirúgták (Blikk)
Rendőrautós felvonulással búcsúztatta elhunyt édesanyját, ezért kirúgták egy észak-kínai város rendőri korrupció ellen küzdő bizottságának vezetőjét. További 12 embert szintén megbüntettek, mivel rátámadtak két újságíróra, és amikor azok megpróbáltak felvételeket készíteni a mentről, elvették tőlük a kamerájukat.
márc. 27
20:50
Suchman: Gyurcsány távozzon! - megosztott az MSZP vezetése (Gondola)
Gyurcsány Ferencnek távoznia kéne az MSZP elnöki posztjáról - mondta el Suchman Tamás országgyűlési képviselő az egyik kereskedelmi televízió péntek esti adásában. A szocialista politikus szerint Magyarország a világválság közepette így tovább nem kormányozható - foglalja össze az MNO.
márc. 27
20:57
Jövő nyáron távozik Ferguson a Man Unitedtől? (Infostart)
A következő idény végén, vagyis 2010 nyarán távozik a Manchester United csapatától Sir Alex Ferguson - legalábbis fia, a szintén edzősködő Darren ezt állítja.
márc. 27
20:57
Reszkess Afganisztán! Jön Litvánia! (Kripto Akadémia)
Litvánia húsz fővel 220-ra növeli a NATO afganisztáni biztonsági erejében (ISAF) szolgáló katonáinak létszámát - jelentette be pénteken a litván nemzetvédelmi minisztérium.
márc. 27
20:59
Horvátországban most nem jó közszolgának lenni (Kripto Akadémia)
A horvát parlament jóváhagyta pénteken azt a törvényt, amely lehetővé teszi a kormánynak, hogy a gazdasági válság idején - a költségvetési kiadások csökkentésének érdekében - döntsön a közszférában foglalkoztatottak bérszintjéről.
márc. 27
21:03
Üvegdarabok a fagyasztott csirkében (HírTV)
A legnagyobb svéd csirketermelő cég pénteken visszahívta összes fagyasztott csirketermékét a boltok polcairól, miután több termékben is üvegdarabokat találtak. A rendőrség több nyomozást is indított a szabotázsnak tűnő ügyben.
márc. 27
21:15
Obama szeretne együttműködni Iránnal? (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok elképzelhetőnek tartja az együttműködést Washington és Teherán között Afganisztán kérdésében - közölte egy névtelenséget kérő amerikai tisztségviselő pénteken Moszkvában.
márc. 27
21:21
Magyar származása miatt verték meg a 16 éves fiút (HírTV)
Magyar származása miatt vertek meg egy 16 éves fiút a Vajdaságban. A 7-8 szerb fiatalokból álló társaság hátulról támadt a fiúra, egy boxerrel arcon ütötték, aki emiatt nekiesett egy üvegkirakatnak. A magyar fiút súlyos sérülései miatt meg kellett műteni. Többen elmondták: szinte mindennaposak a szerb diákok részéről a magyarokat sértő megjegyzések.
márc. 27
21:24
303 forint fölött az euró (Blikk)
Elsősorban a zloty esése miatt gyengültek a közép-európai devizák pénteken este, a forint azonban a legkevésbé. A forintra és az összes térségbeli devizára nyomást gyakorolt a részvényárak világszerte tapasztalt esése csakúgy, mint a régió politikai bizonytalansága a cseh és a magyar kormány összeomlása miatt.
márc. 27
21:33
Draskovics és Orbán egy véleményen? (Alternatív Energia)
Magyarországnak az lenne az érdeke, hogy az eddiginél szélesebb támogatottsággal rendelkező kormány folytathassa a munkát, nagyon gyorsan - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter az MTI kérdésére egy, a válságkezelésről szóló péntek esti mosonmagyaróvári lakossági fórum előtti sajtótájékoztatón.
márc. 27
21:33
Szabad választásokat!- Kirgizisztánban (Kripto Akadémia)
A kirgiz ellenzék több ezer híve tüntetett pénteken Biskekben szabad és tisztességes választásokat követelve.
márc. 27
21:33
"Nem úgy viselkednek, mint akik nem az azonnali politikai öngyilkosságot választották" (Grill Receptek)
Megrendítő pofonnak nevezte egy szocialista pártvezető azt, ami az új kormányfő-jelölt keresése közepette tegnap történt. A jelképes pofont a szocialisták kapták egykori koalíciós partnerüktől, amelynek szavazataira azonban a tervbevett konstruktív bizalmatlansági indítványnál is szükségük lenne. Ezért egyeztetnek és konzultálnak.
márc. 27
21:39
Városi rendészet felállítását javasolta Tarlós István (HírTV)
Városi rendészet felállítását javasolta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője egy közbiztonsági szakmai konferencián. Tarlós István szerint az új szervezet a szabálysértési ügyekben járhatna el, tehermentesítve ezzel a rendőrséget. Budapest rendőrfőkapitányának előadásából pedig az derült ki, hogy év eleje óta ismét nőtt a rendőrhiány a fővárosban.
márc. 27
21:41
Szijjártó Péter - Péntek8 (videó) (HírTV)
Adás: 2009. március 27. péntek 20.05 és 23.05 2009. március 29. vasárnap 9.05 2009. március 30. hétfő 15.05
márc. 27
21:42
Draskovics: gyorsan létrejövő, széles támogatottságú kormány kellene (Gondola)
Magyarországnak az lenne az érdeke, hogy az eddiginél szélesebb támogatottsággal rendelkező kormány folytathassa a munkát, nagyon gyorsan - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti...
márc. 27
21:42
Alkotmányosak a kerékbilincselés jogszabályai (Blikk)
Alkotmányosak a kerékbilincs alkalmazásáról és a járművek elszállításáról szóló kormányrendelet rendelkezései, viszont alkotmányellenes az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) intézkedésnek nevezett két szabálya, így azokhoz joghatás nem fűződik - állapította meg az Alkotmánybíróság (Ab). A határozat több közlönyoldalon keresztül ismerteti azt a 2000-ben kezdődött történetet, amelyben egy autó…
márc. 27
21:51
Szili: méltatlan ami folyik (Alternatív Energia)
Szili Katalin szerint méltatlan az országhoz, ami a miniszterelnök-jelölés ügyében történik.
márc. 27
21:57
Ötvenen haltak meg az öngyilkos merényletben (HírTV)
Pakisztán északnyugati részén 50-en meghaltak, 70-en pedig megsérültek egy öngyilkos merényletben.
márc. 27
21:59
Szávay diadalmaskodott Miamiban (HírTV)
Szávay Ágnes továbbjutott a Miamiban zajló tenisztorna harmadik fordulójába, miután a második fordulóban három szettben legyőzte az olasz Francesca Schiavonét. A magyar teniszező a következő fordulóban az Ana Ivanovics-Marija Korittszeva szerb-ukrán párharc győztesével találkozik majd.
márc. 27
22:18
Szili: méltatlan az országhoz, ami történik (Gondola)
Szili Katalin szerint méltatlan az országhoz, ami a miniszterelnök-jelölés ügyében történik. Az Országgyűlés elnöke az MTI-nek péntek este azt mondta: meg kell akadályozni az ország sodródását, és...
márc. 27
22:27
Londoni útikalauz Beatles-rajongóknak (Infostart)
Új, a Londonba látogató Beatles-rajongók számára nélkülözhetetlen könyv jelent meg: a kötetben 467 olyan helyszín szerepel, amely valahogyan kapcsolódik a legendás zenekarhoz.
márc. 27
22:27
Bankvezérek Obama mellett (Kripto Akadémia)
A vezető amerikai bankok vezérigazgatói biztosították pénteken Barack Obama elnököt, hogy együttműködnek a kormánnyal a gazdasági válságból való kilábalást célzó törekvésekben.
márc. 27
22:29
El ne felejtse vasárnap átállítani az órát! (Infostart)
Vasárnap egy órával kevesebbet alszunk, ugyanis a nyári időszámítás kezdete miatt hajnali 2 órakor 3-ra kell állítani az órákat. A változás a Volán utasait nem érinti, a MÁV-nál néhány vonat indulása módosul, a Malévnél pedig aznap állnak át a nyári menetrendre.
márc. 27
22:33
All in - Célpont (videó) (HírTV)
Adás: 2009. március 20. péntek 21.30 2009. március 21. szombat 17.30 2009. március 22. vasárnap 10.05 2009. március 23. hétfő 16.05
márc. 27
22:45
Orbán: A szocialisták színészt keresnek - A nap legfontosabb hírei (Infostart)
Elfogadhatónak tartaná Bokros Lajos miniszterelnöki jelölését az SZDSZ; az MSZP-n belül vita van az új kormányfő személyéről. A Fidesz elnöke szerint felelős ember ebben a helyzetben nem vállalja a válságkezelő kormányfő szerepét. A legmagasabb fokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelték el az esztergomi Kis-Duna ágban.
márc. 27
22:54
Szokjon le a 15. hét előtt! (WebBeteg)
Az anyai dohányzásnak az újszülöttre gyakorolt káros hatásai bizonyos mértékben csökkennek, ha a kismama a terhesség 15. hete előtt leszokik a cigarettáról. Erről a British Medical Journal című orvosi szaklap közölt pénteken tanulmányt.

2009. március 28. szombat

márc. 28
0:06
Greenpeace tiltakozás a rábakeresztúri hulladékégető ellen (Gondola)
Negyven magyar és osztrák Greenpeace aktivista tiltakozott pénteken az ausztriai Heiligenkreuz (Rábakeresztúr) ipari parkjában a két ország határára tervezett hulladékégető építése ellen. A...
márc. 28
0:24
Rontotta Szlovákia kilátását a Moody's (Gondola)
A felminősítést valószínűsítő pozitívról stabilra vette vissza pénteken Szlovákia adósosztályzatának kilátást a Moody's Investors Service, a beruházás- és exportvezérelt szlovák növekedési modell...
márc. 28
0:28
Pénteken sem sikerült főigazgatót választani a NAÜ élére (Gondola)
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsának pénteki ülésén sem sikerült megválasztani a bécsi székhelyű szervezet főigazgatójának utódját - közölték diplomaták. A lehetséges új...
márc. 28
0:42
A válság várhatóan 2010-re is áthúzódik a turizmusban (Gondola)
A gazdasági válság idei negatív hatása a turizmusra várhatóan 2010-re is áthúzódik, és bár az utazási hajlandóság átalakul, teljesen nem szűnik meg - állapították meg az ENSZ Turisztikai...
márc. 28
0:46
EP-választás: hétfőtől vetethetik magukat nyilvántartásba a pártok (Gondola)
Hétfőtől, azaz március 30-tól vetethetik magukat nyilvántartásba az Országos Választási Bizottságnál (OVB) azok a pártok, amelyek listát kívánnak állítani a június 7-ei európai parlamenti...
márc. 28
0:50
Magyar uniós elnökség: partnerek kellenek az energetikai kezdeményezésekhez (Gondola)
Magyarország európai uniós elnökségének idején olyan kezdeményezéseket kell tenni az energetikában, amihez már partnereket szerzett az ország - mondta Mosonyi György, a Mol vezérigazgatója. A...
márc. 28
0:54
Radicová elhatárolódott a magyar autonómiát ígérő röplapoktól (Gondola)
Iveta Radicová szlovák államfőjelölt pénteken elhatárolódott azoktól a szórólapoktól, amelyek az éjjeli órákban jelentek meg Dél-Szlovákia egyes vidékein és autonómiát ígértek a magyaroknak. Az a...
márc. 28
1:00
Matolcsy: Magyarország a neoliberális és az államszocialista kaland árát fizeti (Gondola)
Magyarország az elmúlt évek neoliberális és államszocialista kalandjának árát fizeti - hangsúlyozta Matolcsy György, a Fidesz gazdaságpolitikusa Jövőkép címmel megjelent könyvének pénteki...
márc. 28
1:18
Gurmai Zita (MSZP): nőtt a nők és a férfiak közötti bérkülönbség (Gondola)
Az elmúlt két évben nőtt a férfiak és a nők közötti bérkülönbség az Európai Unióban - mondta Gurmai Zita európai parlamenti képviselő, az MSZP nőtagozatának vezetője. Míg 2007-ben csak 15 százalék...
márc. 28
1:22
Paroubek az előrehozott választásról tárgyalna a parlamenti pártokkal (Gondola)
Az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) szeretne megegyezne a többi parlamenti párttal egy olyan törvény elfogadásában, amely lehetővé tenné a képviselőház mandátumának lerövidítését és az...

Keresés