Bokros Lajos jelölése miatt kilépett az MDF-ből Kószó Péter, a párt egyik alapító tagja. Hódmezővásárhely alpolgármestere, aki a 143-as számú tagkönyv tulajdonosa volt, úgy gondolta, számára a közgazdász által képviselt liberális politika vállalhatatlan. Névtelenséget kérő fórumosok szerint ha az országos választmány szombaton elfogadja a pártelnökség javaslatát, jó néhányan követhetik az egykori…
A román gazdaság, mely a tavalyi harmadik negyedévben még Európa leggyorsabban növekedő gazdasága volt, a negyedik negyedévre a vártnál nagyobb mértékben lassult, a globális válság miatt mérséklődő hitelezéseknek köszönhetően. (Profitline.hu)
Bár Amerika tegnap is esett, a határidős indexek a hangulat enyhe javulásáról árulkodnak, mely eddig a hazai tőzsdén 0.7%-os pluszt eredményezett. Örülni azonban még korai lenne, hiszen tegnap is...
A kabinet mai ülésén várhatóan visszavonnak több, döntően uniós finanszírozású kiemelt projektet. A változtatás mintegy 30 milliárd forintot érinthet, elcsúszhat a budai Vár és a komáromi erőd fejlesztése is....
Tanúk meghallgatásával folytatódik szerdán az E. Zsanett-ügy a Fővárosi Bíróságon. Bagdy Emőke pszichológus professzor a legutóbbi tárgyaláson kijelentette: „a sértett megbízhatóan őszinte”, más szakértők viszont kétségbe vonják E. Zsanett szavahihetőségét.
A pakisztáni hatóságok őrizetbe vettek néhány gyanúsítottat a lahori terrorakcióval kapcsolatban - mondta a lahori rendőrfőkapitány a pakisztáni GEO televíziónak.
A Toyota mellett a Honda és a Mitsubishi is állami hitelhez folyamodna a piaci pletykák szerint az elmúlt évtizedek legsúlyosabb autópiaci válsága közepette. Tegnap felröppent piaci pletykák...
Levették a mai kormányülés napirendjéről az egészségügyet érintő 30 milliárdos elvonás részleteiről szóló javaslatot. A kabinet várhatóan mérsékli a gyógyszerek árához járó támogatási kulcsokat, illetve ösztönzőket alkalmaz, hogy a betegek és az orvosok az olcsóbb készítményeket válasszák....
Győr-Moson-Sopron megyében tavaly decemberben 10.377, ez év januárjában már 12.462 regisztrált álláskereső volt - írta a Kisalföld szerdai száma. Rimányiné Somogyi Szilvia, a Nyugat-dunántúli...
Két magyarországi cégét is értékesíti az Alcoa a tervek szerint, mondta el az MTI Eco-nak az Alcoa-Köfém Kft. pr -igazgatója, Furulyás Ferenc. Értékesítésre kerülhet az AFL Hungary és az Alcoa...
Közeledtek az álláspontok a BKV-bértárgyaláson, miután a munkáltató egy százalékkal megemelte ajánlatát és a szakszervezetek is engedtek egy százalékot követeléseikből - közölték érdekképviseleti...
A virágillatok szerepe növényválasztáskor szinte ugyan olyan fontos, mint a látvány. Ha kapunk egy csokrot, szinte az az első, hogy egy mélyet beleszippantunk az illatába.
Az első angol utazó 1669-ben érkezett Magyarországra. Az angolok eleinte az ország ásványkincsei iránt érdeklődtek, később leírták a török megszállás nyomait, a reformtörekvéseket, megemlékeztek Széchenyi Istvánról és a budapesti kávéházakról. Többek között ez derül ki Sárközi Mátyás író, kritikus, az InfoRádió munkatársának előadásából, amely csütörtökön 17 órakor lesz a Kossuth Klubban.
BAKONYBÉL – Bár hó nem sok esik mostanában hazánkban, és a szánhúzó kutyák sem őshonosak nálunk, mégis egy magyar lány lett a világ harmadik legjobb szánhajtója az Ausztriában megrendezett bajnokságon.
A Henkel Magyarország Kft. 2008-as árbevétele 79,5 milliárd forint volt. Ez a megelőző 2007-es árbevételnek (79,8 milliárd forint) a 99,6 százaléka volt. A belföldi 44,03 milliárd forintos értékesítés is lényegében szinten maradt 2008-ban (2007-ben 44,2 milliárd forint). A vállalat exportja 35,5 milliárd forint volt, 2007-ben pedig 35,6 milliárd forint értékben exportált a Henkel. Az árbevétel…
Csak vihar előtti csend volt az elmúlt két napban tapasztalt stabilitás a forintpiacon, amelynek során az euróval szembeni jegyzések jellemzően a 306-308-as sávban hullámoztak. Ma délelőtt ugyanis...
Kétnapos fotózást követően felkerültek az ausztriai jégemberről, Ötziről készült speciális háromdimenziós képek az internetre. A gleccsermúmia szabad szemmel eddig nem ismert titkait fedte fel. A...
Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) hallatán általában mindenki csak a bérajánlásra gondol, pedig a munka világát érintő összes kérdéssel foglalkozik (munkavédelem, sztrájkszabályozás stb.). A legnehezebben természetesen a bér-, illetve adókérdésekben állapodnak meg a felek, szemben például a munkaszüneti napok körüli munkanapok áthelyezésével, ami rendszerint sosem képezi komolyabb vita…
Százezer darab OTP törzsrészvényt vásárolt az OTP Bank 1.547 forintos átlagáron kedden, a 2008. május 30-án bejelentett programja keretében - tette közzé a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján...
A munkáltatónak kötelessége hazaküldeni beteg dolgozóját, és amennyiben ezt nem teszi meg, kártérítést követelhet tőle a munkahelyen megfertőződő munkatárs - írja a Helyi Téma.
Tavaly összesen több mint 58 millió forint jutalmat osztottak szét a miniszterek, szakállamtitkárok és egyéb állami vezetők között - állítja a Blikk. A kormányzati kommunikáció mögül kitüremkedő valóság.
Jelentős mértékben gyengült a hazai fizetőeszköz a bankközi kereskedelemben szerda délelőtt és ezzel újabb történelmi mélypontot ért el. Egy euróért negyed tizenegykor már 310,25 forintot kellett adni...
Az örökbe fogadott fiú zaklatta szexuálisan egy család két gyermekét. Az ügy bírósági tárgyalásán kiderült, hogy a szociális munkások nem figyelmeztették a mostohaszülőket, hogy a tinédzser korábban már erőszakoskodott kiskorúakkal.
Robbantással fenyegetőzve rabolt ki egy takarékszövetkezetet egy férfi még hétfőn Székesfehérváron. A támadóról a személyleírás alapján grafikát készítettek, most ez alapján keresik a rendőrök.
A Czech Business Weekly azt írja, hogy értesülései szerint az Orco vezérigazgatója, Jean-Francois Ott visszautasított egy felvásárlási ajánlatot a svájci befektetői csoport Cogef-től. A részvények ma...
A brüsszeli "széles sávú hozzáférést mindenkinek" célkitűzés szerint a jövő év végéig a vidéki térségeket is be kell, hogy hálózza a széles sávú internet....
Már félig sem tudják megtankolni a járőrök egyes esetekben a rendőrautókat, mert a március elején kiosztott új üzemanyagkártyákon nincs annyi pénz, mint korábban.
Csaknem kilencvenmillió forintos adócsalás miatt javasol vádemelést a vámhatóság egy Bács-Kiskun megyei vagyonvédelmi cég ellen; a társasággal szemben az APEH feljelentése alapján indult nyomozás -...
Az Egyesült Államok távolmaradásával bojkottálja az ENSZ égisze alatt tartandó rasszizmus-ellenes konferenciát és európai szövetségeseit is erre biztatja. A résztvevő országok a Nyugat és Izrael elítélését tűzték zászlajukra.
Egyre borúlátóbbak a vállalkozások, februárban a 100 legnagyobb nagyvállalat és a kkv szektor várakozása is romlott az Ecostat kutatóintézet felmérése szerint.
A pénzére vár Ted Sator, az Alba Volán jégkorongcsapatának kedden menesztett vezetőedzője, és szeretne mihamarabb megállapodni a klubvezetéssel. Az amerikai szakembert kedden váltották le, miután az együttes hírnevéhez méltatlanul szerepelt a múlt heti csíkszeredai tornán, ahol végül az esélytelenebbnek tartott helyi HC 4-3-ra legyőzte.
Alig 10 perc leforgása alatt újabb történelmi mélységbe zuhant a forint árfolyama nem sokkal délelőtt 10 óra előtt: a 307 körüli szintről 312-ig ugrott az euró. Az árfolyamzuhanás kapcsán Szijjártó Péter fideszes politikus úgy fogalmazott: minden eddiginél világosabb, hogy új politikára van szükség.
Ma alakítja ki álláspontját a „Válságkezelés és növekedés - stratégia az erős Magyarországért" címen ismert kormányzati intézkedés-tervezetről a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének két kongresszus közötti legmagasabb szerve, a Szövetségi Tanács.
Az AIESEC egy nemzetközi szervezet fiatalok számára, ahol felfedezhetik és fejleszthetik képességeiket, hogy a jövőben pozitív hatással legyenek a társadalomra. A szervezet tagjai egy olyan egyedülálló tanulási folyamaton mennek keresztül, melyben lehetőségük van vezetői készségek fejlesztésére, nemzetközi tapasztalatszerzésre egy globális tanulási környezetben.
Bár a bankszektor mindenhol hatalmas veszteségeket a házhoz hozott kölcsöneiről ismert Provident Nagy-Britanniában 12 százalékkal növelte adózás előtti nyereségét, miközben új ügyfeleinek száma több mint kétszázezerrel gyarapodott....
A kormányzati megszorítások nyomán csökkenő önkormányzati bevételek miatt 6 év után ismét fizetniük kell a szemétszállításért a kaposváriaknak - írja a Somogyi Hírlap.
Egyre borúlátóbbak a vállalkozások, februárban a TOP-100 körbe tartozó nagyvállalatok és a kkv szektor várakozása is romlott az Ecostat kutatóintézet felmérése szerint. Az Ecostat TOP-100...
Kétműszakos munkarendben üldözik ezentúl a rendőrök a bűnözőket. "A bűnözők sem nyolctól négyig dolgoznak" - indokolta a lényegében azonnali hatállyal bevezetésre kerülő intézkedést Bencze József országos rendőrfőkapitány, írja a Világgazdaság.
Az MSZP és az SZDSZ a Medgyessy-, később Gyurcsány-kormányokkal folyamatosan züllesztette szét a Fidesz sztrádakoncepcióját. Papíron (jogszabályokban) egyre több és egyre hosszabb út keletkezett. Az előkészítés, a megépítés – ahogy ez a balkormányok alatt lenni szokott – már nem volt fontos.
Bernanke Fed elnök beszéde borzolta a kedélyeket Amerikában - Az olaj árfolyama tegnap emelkedett, míg az aranyé csökkent - Optimista a hangulat Ázsiában - Folytatta erősödését a dollár az euróval szemben - Továbbra is "gyengélkedik" a forint - MOL: Horvátország és Magyarország megállapodást kötött a magyar és a horvát földgázszállító rendszerek összekapcsolásáról - A javuló nemzetközi hangulatnak…
Köln központjában a tűzoltóság megfeszített erővel folytatja a kutatást a túlélők után a Történeti Levéltár tegnap összedőlt épülete alatt. Mint németországi tudósítónk, Vincze András jelenti, az erőfeszítéseket némileg késlelteti, hogy közel 1 köbméter betonnal kellett feltölteni a metróépítés gödreit, és csak a beton kiszáradása után tudnak a mentőalakulatok a romok mélyére hatolni.
Nem helyettesíti a digitális tananyag a tanárokat 30 év múlva sem - többek között erre jutott az a 70 középiskolás, aki Európa 12 országából érkezett Budapestre. A British Council által szervezett háromnapos, március 3-án záruló konferencián litván, angol, magyar és más nemzetiségű diákok kerestek választ arra, milyen iskolát szeretnének látni 2032-ben. A legtöbben lebontanák az iskola és az…
Új negatív rekordot állított be a forint: az eurót 312,25 forinton is jegyezték délelőtt tíz óra után a bankközi kereskedelemben. Ezt megelőzően az árfolyam 308 forint környékén ingadozott.