Az Új Magyarország Fejlesztési Terv támogatásával újabb három fővárosi szakképző intézmény nyert el összesen mintegy 2,65 milliárd forintot iskoláik fejlesztésére....
Újabb öt marihuánaültetvényt találtak lakossági bejelentések segítségével a nyomozók azt követően, hogy Budapesten hat családi házban üzemi méretű ültetvényre bukkantak korábban - közölte szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Tárca nélküli minisztert, roma tanácsadó testületet valamint az Országgyűlés emberi jogi bizottságán belül egy romaügyi albizottságot is szeretnének a magyarországi cigány szervezetek Gyurcsány Ferenctől – írja az egyik kormányközeli lap.
"Isteni" telefonszolgáltatást nyújt egy holland művész: aki felhívja a számát, beszélni ugyan nem fog Istennel, de üzenetet hagyhat neki rögzítőn. Van der Dong - az isteni...
Szakértők bevonásával nyomoz a rendőrség abban az ügyben, amelyben a múlt hét végén egy hajdúhadházi iskolás annyi gyógyszert fogyasztott, hogy kórházba kellett szállítani - értesült a HavariaPress.
Újabb öt marihuánaültetvényt találtak lakossági bejelentések segítségével a nyomozók azt követően, hogy Budapesten hat családi házban üzemi méretű ültetvényre bukkantak korábban - közölte szerdán a...
A fiatal korábban azt mondta, hogy négy pirulát, az osztálytársai tettek a kólájába, s ettől lett rosszul, szerdára kiderült, hogy félt az apjától azért nem merte neki elmondani az igazat
Nem tartotta parlamenti vitára alkalmasnak a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozó, Latorcai János alelnök (KDNP) által előterjesztett törvénymódosító javaslatot az Országgyűlés gazdasági...
Gyurcsány szerint nem halt meg regionális stabilizációs terve, amelyet „hallgatólagosan” Brown és Sarkozy is támogat. A forintárzuhanás és Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Bulgária és Románia jegybankjainak közös közleménye után nyilvánvaló: gyorsan és dicstelenül kipurnyadt.
Újabb történelmi mélypontot ért el a forint árfolyama a bankközi piacon: a 312-es euró nagyon fáj, de hamarosan megtörténhet a 320 forintos küszöb tesztelése is
Egy vadító vörös tanga? Vagy éppenséggel egy izgató necc harisnya? A csudákat. A legjobb vágykeltő a pocsék szex. Legalábbis erre a meglepő következtetésre jutott egy vezető szexuálterapeuta. A szándékosan pocsék szex a szakértő szerint először nevetésbe fullad, majd a párok vadul egymásnak esnek és immár fantasztikus lesz a szeretkezés. De hogyan lesz rossz a szex?
Emlékszem, gyerekkoromban mindig azzal riogattak, hogy kés, villa, olló és habszifon, és majd jól felrobban, és nem szabadott hozzáérni, pedig már akkor is annyira tetszett. És persze imádtam a tejszínhabos kakaót. Ez a rajongás azóta is töretlen, de kiegészült más habokkal is.
A Bokros-csomagot bevezetése idején az MDF "labilizációs" csomagnak nevezte, Bokros Lajost pedig "kisstílű főkönyvelőnek". Dávid Ibolya és Herényi Károly is bírálta a minisztert, a csomag romboló hatásáról beszéltek. Az MDF még 2004-ben is negatívan nyilatkozott az 1995-ös Bokros-csomagról.
Pénteki SMS-böjtre szólította fel a katolikus ifjakat Modena püspöke. Az észak-olaszországi egyházi méltóság azt szeretné, ha a mobiltelefonos üzenetek szüneteltetésével a fiatalok visszatérnének a virtuálisból a való világba, és közvetlenül érintkeznének egymással.
Internetes rendezvényszervező-játékkal állt elő a Sensation. A három legeredményesebb játékos 10-50 százalék engedményt kap az ügynökségnek adott munkák megbízási díjából.
Több száz mumifikálódott holttestre bukkantak egy szlovéniai bányában; a tömegsír titóista partizánok több mint ötven éve agyonlőtt áldozatait rejti - adta hírül kedd este a szlovén közszolgálati televízió.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levélben fordult Jose Manuel Barrosóhoz, az Európai Bizottság elnökéhez, és azzal a javaslattal élt, hogy az Európai Központi Bank (EKB) fogadja el hitelműveleteinél fedezetként az eurózónán kívüli országok államkötvényeit is. Ezzel Gyurcsány szerint hozzá lehetne járulni a pénzpiacok stabilizálódásához.
Mindenkit De Feonak hívnak egy serinói focicsapatban, de nem csak az összes játékos, hanem az edző, a titkár, az orvos és valamennyi szponzor is erre a névre hallgat. Utóbbiból 12 van, tehát De Feókból minimum 27 a délolasz klubban és háza táján.
Made in Hungaria néven új, hároméves futamidejű, összesen fix 33 százalék kamatú kötvényt bocsát ki a TakarékBank. Az országszerte több mint 450 takarékszövetkezetben jegyezhető kötvény hozama a jelenlegi piaci elvárásokhoz igazodva nem függ semmilyen mögöttes terméktől, vagyis a 2007-es kezdetek óta a Takarék Kötvények Kibocsátási Programnak ez az első fix kamatozású kötvény terméke.…
Korlátozná a lehetséges állami segítségnyújtás mértékét a lengyel jegybankelnök azon európai bankok számára, amelyek az Európai Unió új tagállamai, illetve más feltörekvő (európai) országok elleni...
Az országban egyedülálló találkozóra kerül sor Mohácson szerda délelőtt. A Magyar Gárda és Jobbik képviselői találkoznak a baranyai Cigány Önkormányzat vezetőivel - adja hírül a bama.hu internetes portál.
Pénteki SMS-böjtre szólította fel a katolikus ifjakat Modena püspöke. Az észak-olaszországi egyházi méltóság azt szeretné, ha a mobiltelefonos üzenetek szüneteltetésével a fiatalok visszatérnének...
Emberkereskedelem elleni, három hónapon át tartó kampányt indított szerdán az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) a rendőrséggel közösen - mondta az IRM szakállamtitkára a kampány szerdai...
Alkalmazottjai háromnegyedétől megválik és ideiglenesen bezárja kapuit Románia legtöbb szennyezőanyagot kibocsátó nagyvállalata, a kiskapusi (Copsa Mica) Sometra fémöntöde. A görög tulajdonban lévő...
Izrael külügyminisztere lehet Avigdor Lieberman, a szélsőjobboldali Jiszráél Béténu pártvezetője. A kormányalakítással megbízott Benjámin Netanjahu vezette Likud párt egyik névtelenül nyilatkozó...
Már több mint 50 hazai munkaadó szervezet jelezte részvételi szándékát a 2009-es Legjobb Munkahely Felmérésben, amelyet a Hewitt Associates globális HR outsourcing és tanácsadó cég Magyarország vezető üzleti napilapja, a Világgazdaság partnerségével indított. A dolgozók elkötelezettségét, motiváltságát befolyásoló tényezők mellett 2009-ben a válság munkavállalókra gyakorolt hatását is vizsgálja a…
A szélsőjobboldalinak nevezett Jiszráél Béténu vezetője lehet az új, Benjámin Netanjahu-féle izraeli kormány külügyminisztere. Avigdor Lieberman szívesen látná magát a bársonyszékben, de kinevezésével kapcsolatban problémák merültek fel, mivel a választásokon nyertes Likud volt külügyminisztere, Szilvan Salom újra elfoglalná ezt a posztot. Liebernam neve már több pozíciónál is szóba került - a…
Reklámbistro néven egy új, zártkörű klub indul a reklám- és marketingszakma számára. A kezdeményező Bistro Reklámügynökség a bevétel egy részét arra fordítja, hogy a Lánchíd egyik graffitijét eltávolítsák.
Átmenetileg "U2 Way"-re keresztelte New York polgármestere Manhattan egyik utcáját az ír rockerek előtt tisztelegve. Michael Bloomberg kedden a nyugati 53.
Tétmérkőzésen bő egy év után, első ízben a Brazil Kupa első körében, magyar idő szerint csütörtök hajnalban léphet pályára Ronaldo, akit brazil együttese, a Corinthians vezetőedzője a játszatni szánt futballistái közé jelölt.
A legveszélyesebb számítógépes játéknak ítélte egy svéd internetes portál a Blizzard közösségi internetes szerepjátékát, a World of Warcraftot. Egy svéd gyermekvédelmi szervezet szerint pedig a WoW az új kokain.
A japán szamurájok harcművészetét és az ebből kialakult, ma is népszerű küzdősportok történetét mutatja be az a kiállítás, amely nyáron látható majd a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban - tájékoztatta az MTI-t szerdán az intézmény igazgatója.
A szlovák jegybank honlapján közzétett közös közleményben Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Románia és Bulgária bankfelügyelete tudatta: aláássák a stabilitás megteremtését célzó törekvéseiket azok a "nagy nyilvánosság előtt ismertetett kezdeményezések", amelyek azt taglalják, milyen mértékű kockázatnak vannak kitéve a nyugat-európai bankok erőteljes kelet-európai elkötelezettségük miatt -…
A Prágai Értéktőzsde ma jelentette meg honlapján a tőzsde részvényindexének súlyozásával kapcsolatos változásokat, melyek március 23-tól lépnek életbe. A Telefonica 02 CR részvények súlya a korábbi...
Az F.S. Fehrer Automotive GmbH és a Rába Járműipari Holding Nyrt a Rába Alkatrész üzletága habosító üzemének bevonásával vegyesvállalatot alapított Magyarországon. A Fehrer-Rába Járműipari Kft. 2009 októberében kezdi meg működését. Az autógyártók földrajzi közelséget és magas minőséget várnak el beszállítóiktól, aminek az együttműködéssel mindkét partner messzemenően meg tud felelni. A többségi…