2009. március 8. vasárnap

márc. 8
18:27
150-szer riasztották a tűzoltókat a viharos szél miatt (Blikk)
A hétvégén országszerte több mint 150 esetben kellett a tűzoltóknak kivonulniuk a viharos szél okozta károk elhárítására. Az erős szél a Dunántúlon, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Somogy megyében, valamint a fővárosban és Pest megyében okozta a legtöbb gondot.
márc. 8
18:27
Telitalálat a Vígszínházban (Spa Trend Online)
Tracy Letts Augusztus Oklahomában című darabja, bár egy amerikai kisvárosban játszódik, magyarországi színpadon is telitalálatnak tűnik, legalábbis a Vígszínház szombati bemutatója alapján. Eszenyi Enikő rendezőként néhány éve már foglalkozott hasonló témájú, a titkokat, a családi tabukat firtató ugyancsak kortárs művel, amikor nagy sikerrel színre vitte Az ünnep című drámát. Az ünnepben egy…
márc. 8
18:29
Halálos lakástűz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (Gondola)
Kigyulladt egy családi ház vasárnap délután Balkányban; az oltás során a tűzoltók találták meg az ott lakó 49 éves férfi holttestét - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg-Megyei...
márc. 8
18:33
Bezár a hatalmas elektronikai áruházlánc (Infostart)
Óriási végkiárusítással fejezte be 60 éves működését az egyik legnagyobb amerikai elektronikai áruházlánc, a Circuit City, amelynek üzletei vasárnap tartottak nyitva utoljára.
márc. 8
18:33
KRÍZIS - TÚLÉLÉS - VÁLTOZÁS (Piac és Profit)
ROADSHOW A HÉT RÉGIÓBAN Konferencia és konzultáció kis- és középvállalatok vezetőinek, önkormányzatok képviselőinek
márc. 8
18:35
Mit tegyünk régi számítógépünkkel? (Piac és Profit)
Évente 220 millió tonnányi régi számítógép és más műszaki eszköz kerül a szemétbe. Sokan azt hiszik, a régi gépük értéktelen, pedig jobban tennék, ha elajándékoznák. Egy 233 MHz-es Intel Pentium vagy Celeron, egy AMD K6, Athlon, Duron vagy ezeknél korszerűbb már megfelel adomány céljára. Ám mielőtt bontóba visszük vagy eladományozzuk a régi eszközt, távolítsuk el a kényes információkat és…
márc. 8
18:45
Az Öreg Hölgynek csak a hátát nézik a többiek (Infostart)
Lucien Favre, a Hertha edzője mosolyogva ismerte el: "Minden nekünk dolgozott". Okkal mondta, ugyanis a berliniek mögött álló két csapat nem tudott nyerni, így az Öreg Hölgy előnye hirtelen négy pontra nőtt. Dárdai Pál ismét végigjátszotta a mérkőzést, amelyen Andrij Voronin bizonyult a meccs hősének: mesterhármasával szinte egymaga nyerte meg a mérkőzést.
márc. 8
18:45
Leégett egy kétszintes ikerház teteje (HírTV)
Leégett egy nyaraló felső szintje Szántódon. A kétszintes ikerház tetőszerkezetét teljesen beborították a lángok.
márc. 8
18:45
A lengyel elnök ragaszkodik az amerikai rakéták országába telepítéshez (Gondola)
Lech Kaczynski lengyel elnök ragaszkodik az amerikai rakétapajzs elemeinek az országába telepítéséhez, és vasárnap kijelentette, hogy "nem lenne barátságos gesztus", ha a telepítés...
márc. 8
18:45
Megdöntötték a 200 méteres női gyorsúszás világcsúcsát (Blikk)
Az olimpiai bajnok Federica Pellegrini 1:54.47 percre javította saját világcsúcsát 200 m-es női gyorsúszásban vasárnap, Riccionéban.
márc. 8
19:03
Halálos lövöldözés Illinois-ban (Infostart)
Egy lelkész meghalt és ketten megsebesültek egy lövöldözésben, amely az amerikai Illinois állambeli Maryville egyik baptista templomában történt.
márc. 8
19:03
Forintgyengülés: lépett az MNB (HírTV)
Megelégelte a forint gyengülését a Nemzeti Bank. A Magyar Nemzeti Bank megkezdi az uniós források piacra vezetését és készen áll teljes eszköztára bevetésére azért, hogy a pénzügyi piaci folyamatok összhangba kerüljenek a reálszféra kilátásaival. A Monetáris Tanács erről vasárnapi rendkívüli ülésén döntött.
márc. 8
19:03
Templomi lövöldözés Illinois-ban: egy halott, sok sebesült (Gondola)
Legalább egy ember meghalt és sokan megsebesültek egy lövöldözésben, amely az amerikai Illinois állambeli Maryville egy baptista templomában zajlott le vasárnap. A Fox news amerikai tv-csatorna...
márc. 8
19:03
Lövöldözés egy templomban (Kripto Akadémia)
Legalább egy ember meghalt és sokan megsebesültek egy lövöldözésben, amely az amerikai Illinois állambeli Maryville egy baptista templomában zajlott le vasárnap.
márc. 8
19:03
Goldman: nem jó megoldás a bankok államosítása (Portfolio)
A Goldman Sachs vezérigazgatója szerint a bankok teljes államosítása nem jó megoldás, viszont az állami részesedés extrém helyzetekben ésszerű lépés. A Goldman Sachs vezérigazgatója szerint a...
márc. 8
19:05
Úszás: Pellegrini megjavította saját világcsúcsát 200 m gyorson (Gondola)
Az olimpiai bajnok Federica Pellegrini 1:54.47 percre javította saját világcsúcsát 200 m-es női gyorsúszásban vasárnap, Riccionéban. Az olasz versenyző az előző rekordot a pekingi ötkarikás...
márc. 8
19:07
Több mint 150-szer riasztották tűzoltókat a vihar miatt (Gondola)
A hétvégén országszerte több mint 150 esetben kellett a tűzoltóknak kivonulniuk a viharos szél okozta károk elhárítására - tájékoztatta Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság...
márc. 8
19:09
CÉGEK A FENNTARTHATÓ VILÁGÉRT 3. (Piac és Profit)
VÁLSÁGBAN - MEGNÖVEKEDETT FELELŐSSÉGGEL Konferencia és dialógus
márc. 8
19:21
Több mint százötvenszer riasztották a tűzoltókat (Infostart)
Országszerte több mint 150-szer riasztották a tűzoltókat a hétvégén a viharos szél okozta károk elhárítására. Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: az erős szél a Dunántúlon, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Somogy megyében, valamint a fővárosban és Pest megyében okozta a legtöbb gondot.
márc. 8
19:21
Dzsudzsák gólt lőtt, de a PSV nem nyert (Infostart)
Bár Dzsudzsák Balázs gólt szerzett, a PSV Eindhoven végül csak döntetlent játszott a Twente otthonában a holland labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában.
márc. 8
19:21
Támadás egy észak-írországi bázis ellen (HírTV)
Fegyveresek támadtak meg egy katonai bázist Észak-Írországban. Az akcióban két katona meghalt, négyen pedig megsebesültek, kettő közülük civil. A támadást egyelőre senki nem vállalta. A brit kormányfő és az IRA politikai szárnya a Sinn Fein is elítélte a történteket.
márc. 8
19:23
Leégett egy almatároló Nyírmadán (Infostart)
Kigyulladt, majd teljesen leégett egy almatároló szombat éjjel Nyírmadán; a tűzben személyi sérülés nem történt, az anyagi kár mintegy 100 millió forint - közölte Leskovics Zoltán tűzoltó százados, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
márc. 8
19:25
Orbán Mária támogatása mellett érvelt az SZDSZ elnöke (Infostart)
Ismét támogatni fogja a Legfelsőbb Bíróság elnökének jelölt Havasiné Orbán Mária megválasztását a Fidesz, az SZDSZ és az MDF. Kilép a Magyar Demokrata Fórumból Csáky András, a párt országgyűlési képviselője. Országszerte több mint 150-szer riasztották a tűzoltókat a hétvégén a viharos szél miatt. A nap hírösszefoglalója.
márc. 8
19:39
Tűzfal zuhant a sétálóutcára (HírTV)
A sétálóutcára omlott egy pénzintézet tűzfala Mosonmagyaróváron - a viharos szél megbontotta az épület tetejét is.
márc. 8
19:39
A Valódi IRA magára vállalta az észak-írországi merényletet (Gondola)
Az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) szakadár csoportja, a Valódi IRA magára vállalta vasárnap azt a támadást, amelyet egy észak-írországi brit kaszárnya ellen hajtottak végre, két brit katona halálát...
márc. 8
19:39
Templomi lövöldözés Amerikában (Blikk)
Legalább egy ember meghalt és sokan megsebesültek egy lövöldözésben, amely az amerikai Illinois állambeli Maryville egy baptista templomában zajlott le vasárnap. A Fox news amerikai tv-csatorna jelentése szerint egy ember lövéseket adott le a hívekre, így estek az áldozatok.
márc. 8
19:39
Vesszen néhány bank! (Kripto Akadémia)
Vezető amerikai republikánus politikusok szerint néhány nagybanknak is el kellene tűnni a jelenlegi pénzügyi válságban: ha a kisbankokat veszni hagyják, a bajban levő nagybankokat is hagyni kellene bukni.
márc. 8
19:39
Érik a korrekció!? - Technikai elemzés (Portfolio)
Izgalmas napoknak nézünk elébe, mert az elmúlt hetek zuhanása óta először mutat fordulós jeleket a magyar tőzsde. Mint a következő grafikonokon látható, a fordulós jelzések a nemzetközi indexeken is...
márc. 8
19:41
Dzsudzsák gólja dacára sem győzött a PSV (Blikk)
Bár Dzsudzsák Balázs gólt szerzett, a PSV Eindhoven végül csak döntetlent játszott a Twente otthonában a holland labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának vasárnapi játéknapján.
márc. 8
19:57
A Valódi IRA magára vállalta az észak-írországi merényletet (Infostart)
Az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) szakadár csoportja, a Valódi IRA magára vállalta vasárnap azt a támadást, amelyet egy észak-írországi brit kaszárnya ellen hajtottak végre, két brit katona halálát okozva, előző éjjel.
márc. 8
19:57
Holttest került elő a romok alól (HírTV)
Holttestet találtak a kölni levéltár romjai alatt öt nappal az épület összeomlása után. A német nagyváros tűzoltói szerint félő, hogy még további áldozatok lehetnek a törmelékek között.
márc. 8
19:57
Nem adnának több pénzt a bankoknak a republikánusok (Portfolio)
Az államnak inkább hagynia kellene azt, hogy néhány nagy bank csődbe menjen, mint hogy újabb milliárdokat költsön rájuk - nyilatkozta a Kongresszus két republikánus vezetője. Az Egyesült Államoknak...
márc. 8
19:59
Bokros elvállalná a miniszterelnökséget is (+videó) (HírTV)
Bokros Lajos a Hír Televízió kérdésére nem zárt ki egy MSZP–SZDSZ–MDF-válságkoalíciót, amelynek ő lenne a miniszterelnöke.
márc. 8
20:03
A jegybank interveniálhat a forint védelmében az elemző szerint (Infostart)
Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője szerint a jegybank devizatartalékának egy részét felhasználva, nyílt piaci intervencióval léphet fel a forint védelme érdekében.
márc. 8
20:33
Cristiano Ronaldo új edzője Usain Bolt lesz a nyáron (Infostart)
Félhetnek a Premier League védői: a már így is szélvészgyors Cristiano Ronaldo a világ leggyorsabb emberével, a pekingi olimpia sprintkirályával, a jamaicai Usain Bolttal végez majd sprintedzéseket.
márc. 8
20:33
Több ezer katona kerülhet hátrányosabb helyzetbe (HírTV)
Egy alkotmánybírósági döntés nyomán több ezer katona kerülhet más fegyveres szervnél dolgozóhoz képest hátrányosabb helyzetbe.
márc. 8
20:33
Pénzügyi elemző szerint a jegybank interveniálhat a forint védelmében (Gondola)
Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője szerint a jegybank devizatartalékának egy részét felhasználva, nyílt piaci intervencióval léphet fel a forint védelme érdekében. Az elemző ezt arra...
márc. 8
20:34
Hogyan vélekednek az elemzők a jegybanki közlemény után? (Portfolio)
Az MNB tegnapi közleményét alapvetően pozitívan értékelik az elemzők, egyetértenek abban, hogy rövid távon kedvez a hazai fizetőeszköz árfolyamának. Egyesek viszont hangsúlyozzák, hogy amennyiben a...
márc. 8
20:39
A válság pofonja a környezetnek: nem kell a hibrid (Piac és Profit)
Az olcsó benzin és az autópiaci túlkínálat miatt csökkent a hibrid kocsik vonzereje az Egyesült Államokban - írta a USA Today című lap.
márc. 8
20:51
Autóval hajtott be egy beteg a kiskunhalasi kórház bejáratán (Gondola)
Feltehetőleg egy elvétett manőver okozta azt a furcsa balesetet, amelynek során egy beteg autóval hajtott be a kiskunhalasi kórház ajtaján - közölte vasárnap az MTI-vel a Bács-Kiskun Megyei...
márc. 8
20:51
Autóval hajtott be a kiskunhalasi kórházi recepciójára (Blikk)
Feltehetőleg egy elvétett manőver okozta azt a furcsa balesetet, amelynek során egy beteg autóval hajtott be a kiskunhalasi kórház ajtaján a recepcióra. Sérülést a sofőr nem okozott és maga, illetve utasa is épp bőrrel úszta meg a történteket.
márc. 8
20:51
Új polgármestere van Sajólászlófalvának (Alternatív Energia)
Rácz Lajos nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást a Borsod megyei Sajólászlófalván.
márc. 8
20:53
Kilép az MDF-ből Csáky András, újra veszélyben a parlamenti frakció (Gondola)
Kilép a Magyar Demokrata Fórumból Csáky András, mert véleménye szerint az EP-lista szombati elfogadásával az MDF feladta politikai hitvallását, és végleg szakított azzal a társadalmi bázissal, amelyre megalakulásakor támaszkodott. Az MDF-ben holnap megvitatják az új helyzetet.
márc. 8
21:09
Tévedésből afgán rendőröket öltek meg (HírTV)
Az amerikai vezetésű koalíciós erők véletlenül két afgán rendőrt lőttek le, miközben a tálib szélsőségesek egyik gyülekezőhelye ellen hajtottak végre akciót Kabul közelében, péntek este. A hírt vasárnap hozta nyilvánosságra a nemzetközi erők szóvivője.
márc. 8
21:09
Észak-Korea arra utasította hadseregét, hogy álljon készen a harcra (Gondola)
Egy nappal a hétfőn kezdődő dél-koreai-amerikai közös hadgyakorlat megkezdése előtt Észak-Korea arra utasította hadseregét, hogy "álljon készen a harcra". A KCNA hivatalos észak-koreai...
márc. 8
21:27
Bokros Lajos miniszterelnök is lenne egy MSZP-SZDSZ-MDF válságkoalícióban (Infostart)
Bokros Lajos igennel felelt arra a kérdésre, hogy szerepet vállalna-e egy esetleges MSZP-MDF-SZDSZ válságkoalícióban. "Ha Magyarországot meg kell menteni az államcsődtől, akkor minden józan erőnek össze kell fogni, s valamiféle hiteles kormánynak ki kell húznia Magyarországot a válságból." - fogalmazott.
márc. 8
21:27
Csoportelső lett a Veszprém a kézilabda BL-ben (Infostart)
Megnyerte csoportját az MKB Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében, miután a másik már biztos negyeddöntős együttes, a német Flensburg 36-32-re kikapott a spanyol Ademar León otthonában.
márc. 8
21:27
Hétfőtől teherautósok figyelem (HírTV)
A teherautókat ellenőrzik hétfőtől három napon át a rendőrök az ország útjain. Az akció a Tispol uniós közlekedés biztonsági ellenőrzés sorozathoz kapcsolódik, és hétfőn, kedden és szerdán tart majd.
márc. 8
21:45
Észak-Korea arra utasította hadseregét, hogy álljon készen a harcra (Infostart)
Egy nappal a hétfőn kezdődő dél-koreai-amerikai közös hadgyakorlat megkezdése előtt Észak-Korea arra utasította hadseregét, hogy "álljon készen a harcra".
márc. 8
21:45
Őket nem mentették meg - Keresztmetszet (+videó) (HírTV)
Adás: 2009. március 8. vasárnap 18.05 2009. március 10. kedd 14.05 2009. március 12. csütörtök 9.05 2009. március 13. péntek 18.05

Keresés