Negyven korbácsütésre és négy hónap börtönre ítéltek egy 75 éves asszonyt Szaúd-Arábiában, mert "erkölcstelen együttlétbe" keveredett egy fiatal férfival: közös helyiségben volt vele és annak egy barátjával.
Gyurcsány Ferenc szerint Közép-Európában meg vannak ijedve az országok attól, hogy vitájuk van egymással, de az európai politika különböző javaslatok alapján, viták során formálódik, és ezekről kell beszélni; a miniszterelnök erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt.
Az alacsony keresetű rendőröknek, valamint a végrehajtásban dolgozó rendőrtiszthelyetteseknek a már betervezett és kiszámolt természetbenijuttatás-keretükön felül további 800 millió forint szétosztását és részleges cafeteria keretük emelését kéri a Rendészeti Védegylet közölte az RV elnöke.
Japánban a Nikkei 225 index 3,5 százalékkal négy hónapos mélypontjára zuhant, arra a hírre, mely szerint a General Motors nem áll messze egy lehetséges csődtől. (ProfitLine.hu)
Tegnap reggel még fordulóra utaló jelekről írtunk a főbb piacok vonatkozásában, a megerősítés azonban elmaradt, és az indexek egymással versengve ugrottak fejest a mélybe. A hetet az EURHUF, a Dow...
Gyurcsány Ferenc szerint Közép-Európában meg vannak ijedve az országok attól, hogy vitájuk van egymással, de az európai politika különböző javaslatok alapján, viták során formálódik, és ezekről...
Az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteken plenáris ülést tart, amelyen folytatódik a miniszterelnökkel február 20-án "Válságkezelés és növekedés - stratégia az erős Magyarországért" címmel megkezdett konzultáció.
A mai napon kiadott PSZÁF határozat szerint megkapta a felügyeleti engedélyt a befektetési alapkezelésre a Gestor Befektetési Alapkezelő Zrt. Az alapkezelő az ingatlanbefektetésekkel foglalkozó...
Nem sérti az uniós jogot, ha egy tagállam jogot ad a munkáltatóknak a dolgozók kötelező nyugdíjba küldésére - mondta ki az Európai Bíróság, melyet a Világgazdaság idéz.
Szenvednek a legfelső kategóriás éttermek, többeket már bezárásra kényszeríttet a válság, míg mások egyelőre jelentősen megnyirbált áraikkal igyekeznek becsalogatni a vendégeket. Az idén az első...
Már a csütörtök délutáni kereskedésben újabb történelmi mélypontot ütött a forint az euró ellenében, a 315-ös szint környékén mozogtak a jegyzések, tegnap éjszaka és ma hajnalban pedig már 316...
Az OTP Bank Nyrt. csütörtökön 900 ezer darab OTP törzsrészvényt vásárolt 1.375 forintos átlagáron a 2008. május 30-i közleményében bejelentett program keretében - közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A romló nemzetközi környezet hatására pénteken nyitáskor további árfolyamesést jósolnak a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett elemzők, akik a folytatásról eltérően vélekednek. Kovács K...
Úgy tűnik, a kilencvenes évek egyik legnagyobb port felkavart bűnügyének vádlottját, a 34 éves S. Richárdot csalták lépre és lőtték mellkason csütörtök hajnalban a XVI. kerületben. A tettéért 3 évre elítélt bróker 1996-ban 40 millió forintért akart meggyilkoltatni egy családot ukrán bérgyilkosokkal.
A Magyar Bankszövetség azt kéri a pénzintézetektől, tájékoztassák az ügyfeleiket, hogy alaptalanok azok a híresztelések, amelyek szerint a bankok március 13-án a betétek befagyasztását terveznék.
Telefonfülkék, buszvárók bezúzott üvegablakai, felrugdosott kukák, megrongált fényreklámok jelzik hetente a Club Atlantisból hazafelé tartó éjszakai mulatózók útját Zalaegerszegen: a károk helyreállítása évente 14-15 millió forintba kerül az önkormányzatnak - írta pénteki számában a Zalai Hírlap. A környéken élők az éjszakai nyugalmuk feldúlása miatt már többször panaszt emeltek, de elmondásuk…
Pokolgépes merényletet követtek el egy görög üzletember ellen pénteken Athén egyik elővárosában; a vállalkozó súlyosan megsérült - közölte a rendőrség.
Soha nem látott egységben jelentették be a fontosabb roma civilszervezetek, hogy felmondják az együttműködést kormánnyal, ha nem teljesülnek a követeléseik. A jelenlegi és az elmúlt kormányzatok roma politikája szerintük csak látszatcselekvések sora, amivel a romák nemzetiségi, szociális és emberi jogi elnyomását leplezik, amihez nem óhajtanak segédkezni. Ha a kormány és a pártok nem lesznek…
Annak ellenére, hogy Tibetben kisebb tüntetések előfordulhatnak, a tavaly március 14-i zavargásokhoz hasonló megmozdulások nem várhatók - közölte a tibeti autonóm körzet kormányának vezetője.
Előzetes adatok alapján az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2009 januárjában 22,9 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 21 százalékkal csökkent. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított ipari termelési index januárban 2,5%-kal emelkedett - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
Bár a gazdasági és pénzügyi válság kimenetelét, időtartamát és következményeit senki sem tudja pontosan megjósolni, úgy tűnik, a tőkeerős befektetők egy része már úgy ítéli meg, közeleg a mélypont és elérkezett a cégvásárlások ideje. A különböző dunántúli szakmai szervezetek, pénzintézetek, önkormányzatok, valamint az APEH és a helyi kamarák adatai szerint az elmúlt két-két és fél hónapban…
A tegnapi amerikai összeomlás alapján ma is meglehetősen csúnya napnak nézünk elébe, bár nekünk mostanában nem kellett külföldi iránymutatás az eséshez. A jelenlegi környezetben technikai szintekről...
Hajléktalan férfi fenyegetőzött késsel egy kiskőrösi váróteremben. Az ügyben rendőrségi eljárást indult a csütörtöki napon - tájékoztatott Mihályné Bornemisza Eleonóra sajtószóvivő.
Víz alatti múzeumot építenek Alexandriában - a munkálatokat a tervek szerint a jövő év elején kezdenék el. A Kairótól 208 kilométernyire északra fekvő Alexandria évszázadokon át az ókor egyik legnagyobb városa volt, méretét tekintetve csupán Róma előzte meg.
BUDAPEST — „Meglőtték Ricsit” – suttogták tegnap a Csipkés köz egy házának a lakói. Mint mondták, az egész lépcsőház véres volt, mert a mellkason lőtt fiatalember még felküzdötte magát a második emeletig.
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: ZUHANÁS, 13 ÉVES MÉLYPONT -erőteljes eséssel zárt az amerikai részvénypiac tegnap, miután a Moody’s negatív kilátásúra minősítette a JPMorgan...
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete jóváhagyta a nyíltvégű Európa Ingatlanbefektetési Alap 2009. április 6-ára tervezett átalakulását nyilvános, zártvégű, 3,5 éves futamidejű, tőke- és...
A fővárosban több nagyprojekt szerepel a tervek között, ezek közül jó néhány megfelelő ütemben halad, ugyanakkor egyes beruházások, mint például a rendőrpalota elé tervezett magasház-projekt egyelőre...
Íme a világ legjobb állása: napfény, tengerpart, 22 millió forintos fizetés - így adtunk hírt januárban az Ausztráliában meghirdetett álommunkahelyről. Ennek apropóján utánanéztünk, vajon megéri-e egyéb esetekben is kivándorolni a kenguruk földjére, vagy a globalizálódás ellenére még mindig túl nagy a távolság.
Tölgyessy Péter szerint aligha tekinthető jobboldali pártnak az MDF azután, hogy elnöksége Bokros Lajos, egykori szocialista pénzügyminisztert tenné európai parlamenti listája élére. A politikai elemző hozzátette: a jelölés kapcsán többen elhagyhatják a pártot, ám az MDF továbbra is Dávid Ibolya pártja marad.
Az állami munkahelymegőrző támogatások adminisztráció bonyolult, a kötelezettségvállalás túlzó. Fontosabb lenne az állam részéről a kiszámíthatóság. Ezt a véleményt fogalmazta meg a megkérdezett 200 vállalat többsége a Manpower munkaerőkölcsönző és -közvetítő vállalat felmérésében.
Az OTP Bank Nyrt. csütörtökön 900 ezer darab OTP törzsrészvényt vásárolt 1.375 forintos átlagáron a 2008. május 30-i közleményében bejelentett program keretében - közölte a pénzintézet a Budapesti...