Az Európai Parlament (EP) elvárja, hogy az Európai Unió jövő évi költségvetésére vonatkozó javaslat segítse a polgárokat a jelenlegi válság leküzdésében - mondta Surján László néppárti EP-képviselő a 2010-es közösségi költségvetés általános irányelveinek egyik előterjesztőjeként a hétfő este Strasbourgban folytatott plenáris vitában.
Brit tudósok olyan hordozható miniatűr mesterséges tüdőn dolgoznak, amelynek a segítségével normális életet élhetnének a légzési problémákkal küzdő betegek. Erről a BBC brit közszolgálati hírportál számolt be hétfőn.
Az éghajlatváltozás miatt súlyos áradások fenyegetnek világszerte - közölték brit tudósok, akik az eheti, koppenhágai klímakonferencián ismertetik kutatási eredményeiket. Közben Károly herceg, brit trónörökös azt mondta: az emberiségnek 8 éve van a maradandó éghajlati hatások elkerülésére.
Nem vásárolt új autókat a Magyar Tudományos Akadémia - cáfolta az intézmény titkársága hétfőn az MTI-nek az erről a nap folyamán megjelent hírt. Mint közölték, az előre tervezett...
Közel van a megállapodáshoz a Genentech és a Roche, az amerikai biotechnológiai cég felvásárlása már hónapok óta húzódik. A tranzakció összértéke elérheti a 46.7 milliárd dollárt - írja a The Wall...
Volt arra is példa, hogy Gyurcsány a "szem- és gyomorforgató" jelzőt akasztotta Orbánra. Egy szakember kifejtette az eset kapcsán, hogy a gyerekeknél fejlődési zavarként jelenhet meg a másikat sértegető magatartásforma, de igazából nem extrém és nem káros ebben az életkorban - írja a Magyar Hírlap.
Az igazságszolgáltatás nincs jó állapotban, és ezért komoly felelősség terheli az MSZP-t - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hétfőn este a HírTV Rájátszás című műsorában. Komoly gondok vannak az...
Nem tervezi Spanyolország, hogy elismeri Koszovó önálló államiságát, ugyanakkor továbbra is támogatja Szerbia felvételét az Európai Unióba. Ezt hétfőn mondta a spanyol miniszterelnök a szerb elnök hivatalos madridi látogatása kapcsán.
A kormányzati tehetetlenség nem képes kezelni a válságot, így az ország egyre mélyebbre süllyed – mondta el Orbán Viktor a hírTV Rájátszás című műsorában. Orbán úgy látja: az MDF az egyik botrányból a másikba bukdácsol.
Az Európai Kézilabda Szövetség hétfői, bécsi ülésén kisorsolták a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőit. A csoportgyőztesként továbbjutott MKB Veszprém csapatát a címvédő spanyol Ciudad Reallal sorsolták össze.
Ismét a megszűnés veszélye fenyegeti az MDF frakciót, a képviselőcsoport létszáma ugyanis Csáky András kilépésével jövő héten 10 fő alá csökken. Az ellenzéki párt nem először került ilyen helyzetbe.
35 embert, köztük 18 rendőrt vettek őrizetbe a szerb hatóságok a Koszovóval folytatott illegális kereskedelem, csempészés és korrupció gyanújával - közölte hétfőn a szerb média.
Összesen 13 millió dollárt osztott ki a Citigroup azon alkalmazottai között, akik kénytelenek voltak lemondani háromnapos bahamai nyaralásukról, miután a bank többmilliárd dolláros állami segítséget...
Még az Európai Bizottság elnökére sem hallgatott Gyurcsány Ferenc, a miniszterelnök Barroso intése ellenére hozakodott elő a régiós mentőakció ötletével a múlt heti rendkívüli EU-csúcson. Végül...
A Fidesz szerint a sikertelen főbíróválasztás azt mutatja, hogy a szocialisták anarchiát akarnak előidézni a bíróságok vezetésében – mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a...
Az éghajlatváltozás miatt súlyos áradások fenyegetnek világszerte - közölték brit tudósok, akik az eheti, koppenhágai klímakonferencián ismertetik kutatási eredményeiket. Közben Károly herceg, brit trónörökös azt mondta: az emberiségnek 8 éve van a maradandó éghajlati hatások elkerülésére.
Akár 2000 euróval is olcsóbban vásárolhatja meg új személygépkocsiját az a szlovák állampolgár, aki tíz évnél idősebb kocsiját leadta a roncstelepen. A "roncsprémium-rendelet" hétfői...
Eörsi Mátyás szabad demokrata politikust jelöli a magyar kormány az Európa Tanács főtitkári posztjára - értesült az MTI kormányzati forrásból. A jelölési határidő március 6-án járt le, a döntést az...
Ellentmondásos a pedagóguspótlékokról szóló jogszabály a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint, ezért az érdekvédelmi tömörülés a vonatkozó rendelet módosítását indítványozza...
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdától a Mol Nyrt., míg a gázolajé nem változik - értesült hétfőn piaci forrásból az MTI. A Mol egy hete változtatott a...
Több új rendezvény is várja az érdeklődőket a budapesti március 15-i ünnepen, a hétfőn elkezdődő rendezvénysorozat a "Március 15 - Közös Tavaszunk" elnevezést viseli - közölte a...
Az MSZP-frakció ismét lelkiismereti szavazást rendelt el Havasiné Orbán Mária főbírójelöltről - jelentette be Lendvai Ildikó frakcióvezető hétfőn Budapesten a képviselőcsoport ülése után...
Magyar szavazatok jelenthetik a mérleg nyelvét a romániai elnökválasztáson - véli Bogdan Olteanu ellenzéki politikus, a román parlament alsóházának korábbi elnöke. Bogdan Olteanu a hétvégén,...
Áradni kezdtek a Körösök az elmúlt napok csapadékos időjárása és a vízgyűjtő területeken megkezdődött hóolvadás miatt - közölte hétfőn a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság...
Sikeres ellentámadást hajtottak végre a francia bortermelők az általuk "antialkoholista lobbinak" nevezett mozgalom ellen, amely a fiatalok védelmére hivatkozva be akarta tiltatni az eladásokat segítő ingyenes borkóstolókat.
Minden jel szerint előre kitervelt volt a vereckei honfoglalási emlékmű ellen ukrán nacionalista vandálok által elkövetett támadás. Azt még nem tudni, mikor gyalázták meg a hosszú és hányattatott időszak után tavaly nyáron végre hivatalosan is felavatott alkotást, mindenesetre a pusztítást vasárnap fedezte fel Beregszász alpolgármestere, aki a magyarországi hadtörténeti intézet néhány munkatársát…
Most, amikor az ésszerűségre és megfontoltságra hivatkozva a vállalkozások visszafogják kiadásaikat, az önkormányzatok nem, vagy alig hirdetnek kulturális pályázatokat, az emberek nagy többsége a válsággal van elfoglalva, egyre inkább háttérbe szorul a művészetre szánt idő, kiadás. Szerencse, hogy ebben a bizonytalan periódusban, egy mecénás ellenpéldájáról is írhatunk. Egy Budapesten élő amerikai…
Nem jelöli harmadszor az államfő a Legfelsőbb Bíróság élére Havasiné Orbán Máriát, aki tegnap sem kapta meg a megválasztáshoz szükséges többséget. Sólyom László visszafogottan bírált, de a jelölési folyamatot pozitívnak nevezte a bíróságok számára. Csütörtökön ötpárti megbeszélés lesz a bíróságokat érintő kérdésekről.
Leváltaná Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és Bokros Lajost jelölné kormányfőnek az MDF, amely hétfőn konstruktív bizalmatlansági indítvány beterjesztését javasolta. Az ellenzéki pártok elutasították a kezdeményezést, az MSZP szerint a kisebbségi kormány kitart 2010-ig.
Valószínűleg nem valósul meg Szepessy Zsolt monoki polgármester ügydöntő népszavazási kezdeményezése a jogos önvédelemről. Az Országos Választási Bizottság - ahova e héten juttatnák el az aláírásgyűjtő íveket - általános gyakorlata szerint az alkotmányosan problémás kérdéseket nem engedik át. Márpedig az akár élet kioltásával járó tulajdonvédelem többek szerint ilyen. A kormány eközben dolgozik…
Jövő héten megszűnhet az MDF parlamenti frakciója, miután Csáky András bejelentette: a párt után kilép a képviselőcsoportból is, mert nem tudja elfogadni az MDF EP-listáját. Az MDF parlamenti sorsa ezzel megpecsételődhet, hiszen Csáky távozásával a frakcióalapítási határ, azaz 10 fő alá csökken képviselőik száma. Bokros Lajos és Habsburg György jelölése miatt akár további kilépések is…
A lakáshitelek mellett az elmúlt évek egyik legnépszerűbb ingatlanfinanszírozási formájává vált a lakáslízing. Az Erste Bank célja az ingatlanlízing értékesítésben rejlő lehetőségek minél szélesebb körű kiaknázása....
Zsidók uszítják a romákat a magyarok ellen - az ATV híradójának felvétele szerint egyebek mellett ezzel a mondattal toborzott tagokat a Magyar Gárda Bács-Kiskun megyei kapitánya Solton. Draskovics András a tudósítás szerint tagadja a holokausztot, szerinte nem voltak náci megsemmisítő táborok. Más antiszemita és uszító kijelentéseket is tett: szerinte a zsidók uralják a világot, akiknek…
Egyre többen fektetnek aranyba, mivel ez az egyetlen olyan piaci termék, amely nemcsak értékálló, de valamennyi hozammal is kecsegtet - mondta a Solar Capital elemzője. Szűcs Örkény hozzátette: az aranyat vásárlók közül is sokan vannak, akik a piacon uralkodó bizalmatlanság miatt inkább fizikai valójában vásárolnak a nemesfémből.
A következő egy évben világszerte harmadával nőnek a cseppfolyósított földgáztermelési kapacitások, ami azt jelenti, hogy tovább eshetnek a földgázárak.
Leginkább csak a politikusok próbálják velünk elhitetni, hogy lehet álláshoz jutni 45 éves kor fölött is: aki középkorúan utcára került, az tudja, hogy a hangzatos esélyegyenlőségi jelszavak nem sokat érnek. A Pénzcentrum most gyakorlati tanácsokat ad, amelyekkel valóban sikerülhet újra munkát találni....
Az előterjesztés szerint a bejegyzett élettársi kapcsolat akkor jön létre, ha az anyakönyvvezető előtt együttesen megjelent két, tizennyolcadik életévét betöltött, azonos nemű személy kijelenti, hogy egymással bejegyzett élettársi kapcsolatot kíván létesíteni. Az ezt a jogviszonyt szabályozó korábbi törvényt az Alkotmánybíróság tavaly decemberben megsemmisítette.
Rendőrségi feljelentést tett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Kiss Attila rajkai képviselő kijelentéseivel kapcsolatban. Az önkormányzati képviselő arra buzdította a testület tagjait, hogy vegyenek kaszákat és kapákat, és támadják meg a Kossuth utcai zsinagógát. A Mazsihisz szerint nem egyszerűen a szólásszabadság gyakorlásáról van szó, hanem felszólalásával a képviselő…
A rezsiköltségek és más, kisösszegű tartozások kifizetéséhez szociális kríziskezelő programon dolgozik a szociális minisztérium. Az elmaradt lakástörlesztésekkel ellentétben ebben az esetben nemcsak a válság miatt munka nélkül maradtak számíthatnak segítségre.