A kormány az önkormányzatok törvényességi felügyeletével kapcsolatban kész minden olyan megoldást támogatni, amely nem jár a költségek, a hivatali létszám, a vezetői arányok jelentős növekedésével - mondta Jauernik István, az Önkormányzati Minisztérium (ÖM) államtitkára hétfőn az Országgyűlésben kérdésre válaszolva.
Még nincs döntés a guantánamói foglyok befogadásáról, de Magyarország továbbra is nyitott a kérdés megvizsgálására - mondta a külügyi szóvivő hétfőn. Mátrai Zsuzsanna az MTI értesülését megerősítve arról is beszélt: az amerikai elnök guantánamói különmegbízottja csütörtöki budapesti látogatásán tárgyal a Külügyminisztérium államtitkárával és szakállamtitkárával is. Az amerikai sajtóattasé közlése…
Harminc Suhoj Superjet 100-as (SSJ 100) repülőgép megrendeléséről írt alá szándéknyilatkozatot Martin Gauss, a Malév vezérigazgatója és Alessandro Franzoni, a SuperJet International vezérigazgatója...
Jelentős csökkenéssel nyitott hétfőn a Wall Street: a New York-i tőzsde vezető DJIA indexe 1,29 százalékkal, a Nasdaq piac mutatója 1,18 százalékkal gyengült, főként annak hatására, hogy a dollár erős...
Az EMWL Autópálya Konzorcium építheti meg 9,7 milliárd forintért az M0 körgyűrű déli részén hiányzó 6,3 kilométeres szakaszt, amely az M5 autópályát köti össze az 51. számú főúttal - jelentette be hétfőn sajtótájékoztatón Galuska János, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. gyorsforgalmi igazgatóságának vezetője.
Ismét nem szavazta meg az Országgyűlés Baka Andrást a Legfelső Bíróság elnökének. Összesen 346 képviselő szavazott, közülük 54-en érvénytelen voksot adtak le. Igennel 184, nemmel 108 képviselő szavazott. Az MSZP és a Fidesz egymást vádolja hazugsággal, Sólyom László köztársasági elnök pedig meggondolja, jelöljön-e új főbírót.
Az Országgyűlés nem választotta meg hétfőn Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének. A titkos szavazáson a jelöltre 184-en voksoltak igennel, 108-an nemmel, a megválasztásához azonban a képviselők kétharmadának igen szavazata kellett volna.
Eladta a dél-kaliforniai Malibúban lévő luxusvilláját Leonardo DiCaprio. A Los Angeles Times című napilap közlése szerint a házért 8 millió dollárt (mintegy 1,6 milliárd forintot) kapott. A 34...
Vizsgálat indul a nemzeti vagyonkezelőnél, történt-e jogos aggodalomra okot adó tevékenység - közölte a kormányfő hétfőn a parlamentben. Bajnai Gordon azt is elmondta, a kormány nem támogatja a vízvagyon privatizációját. Az azonnali kérdések között szó volt még az erdővagyonról, a családtámogatási rendszerről, a krízisalapról is.
Még nincs döntés a guantánamói foglyok befogadásáról, de Magyarország továbbra is nyitott a kérdés megvizsgálására - mondta a külügyi szóvivő hétfőn. Mátrai Zsuzsanna az MTI értesülését megerősítve...
A kormány mozgástere nagyon szűk, az MSZP-t tovább gyengítheti a valutaalappal történt megállapodás, amely szerint még súlyos milliárdokat kell kivenni a büdzséből. – mondta Tölgyessy Péter a MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában.
Csaknem kétmilliárd dolláros megrendelést szerzett hétfőn a párizsi légi szalonon az Airbus SA: a nyugat-európai repülőgépgyártótól 24 gépet vásárol a Qatar Airways. (ProfitLine.hu)
Harminc Szuhoj Superjet 100-as megrendeléséről írt alá szándéknyilatkozatot a Malév és a SuperJet International hétfőn Európa legnagyobb légi seregszemléjén és vásárán, a Párizs melletti Le Bourget-ban. (ProfitLine.hu)
Az EMWL Autópálya Konzorcium építheti meg 9,7 milliárd forintért az M0 körgyűrű déli részén hiányzó 6,3 kilométeres szakaszt, amely az M5 autópályát köti össze az 51. számú főúttal - jelentette be hét...
Ismét nem választotta meg az Országgyűlés Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének hétfőn, 184 igen és 108 nem szavazattal. Baka Andrást, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának korábbi ...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 364,90 pontos, 2,25 százalékos csökkenéssel, 15.888,70 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 1,63 százalékkal 13.300 forintra csökkent, az OTP részvénye...
Letért az úttestről, majd az út melletti árokba borult egy Trabant személygépkocsi hétfőn délután a 32. számú főútvonal Szolnok és Zagyvarékas közötti szakaszán.
Harminc Szuhoj Superjet 100-as megrendeléséről írt alá szándéknyilatkozatot a Malév és a SuperJet International hétfőn Európa legnagyobb légi seregszemléjén és vásárán, a Párizs melletti Le...
Kivonult a Fidesz-KDNP az ülésteremből, miután ismét nem választotta meg az Országgyűlés Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének. A kétharmados többséghez 257 igen szavazat kellett volna, de a jelölt csak 184-et kapott 108 nem ellenében.
Esnek az amerikai tőzsdék. A Dow Jones közel 150 pontot esett. Ennek hatására az EUR/JPY árfolyama is visszaesett. A napi visszaesés mértéke átlépte a 200 pipes határt. A jen a befektetők egyre kisebb kockázatvállalási kedvéből profitált. A chrt képe is egyre negatívabb. Támogatásokat 135,00-nél és 1,33,10-nél találhatunk. (OT
Ismét nem választotta meg az Országgyűlés Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének hétfőn, 184 igen és 108 nem szavazattal. Baka Andrást, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának korábbi...
A lakosság segítségét kérve keresi a rendőrség azt a két huszonéves férfit, akik egy hete négy embert kötöztek meg és raboltak ki egy rákospalotai lakóházban - értesült a HavariaPress.
A főbíróválasztás eredménytelensége elleni tiltakozása jeléül nem vesz részt a határozathozatalban hétfőn a Fidesz-KDNP frakciószövetség, amelynek tagjai kivonultak a plenáris ülésről.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 364,90 pontos, 2,25 százalékos csökkenéssel, 15.888,70 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 1,63 százalékkal 13.300 forintra csökkent, az OTP...
Az MSZP támogatja a guantánamói foglyok befogadását, ez azonban nem jelenthet biztonsági kockázatot Magyarország számára - mondta Kozma József, a parlament külügyi bizottságának szocialista alelnöke hétfőn az MTI-nek, a távirati iroda azon értesülésére reagálva, hogy csütörtökön Magyarországon tárgyal az amerikai elnök guantánamói különmegbízottja.
Az általános negatív befektetői hangulat hatására Európa szerte pirosba borultak a tőzsdék, a befektetők az elmúlt hónapokban látott sorozatos részvénypiaci emelkedések után ma profitrealizálásba...
A Wizz Air olyannyira biztos abban, hogy a legalacsonyabb árakat kínálja az utazni vágyóknak, hogy hajlandó fizetni is, ha valaki egy konkurens cég hasonló időpontban induló járatára olcsóbb jegyet talál....
A jelenleg működő 6.800 háziorvosi körzetben több mint 1.400 nyugdíjkorhatáron túl dolgozó háziorvos van. A 2010-ben bevezetendő nyugdíjkorlát, és a kihalás miatt az orvosszámban demográfiai csőd várható.
Az egyre inkább borongós nemzetközi befektetői hangulatban, magyar piacmozgató hírek nélkül ma reggel óta jelentősen gyengült a forint: az euróval szembeni jegyzések késő délutánra jóval a 280-as...
Rendkívüli házbizottsági ülést hívtak össze az MSZP kérésére hétfőn, miután a Fidesz-KDNP az eredménytelen főbíróválasztás elleni tiltakozásul kivonult az ülésteremből, miután bejelentette: nem vesz részt a határozathozatalokban.
AZ IMF áprilisban még úgy látta, az amerikai gazdaság jövőre nem fog nőni. Csakhogy számolni kell Obama hatalmas csomagjával is - mert hatalmas nyomot hagy maga után...
Nem sztrájkolnak szerdán a Malév pilótái, tovább egyeztetnek a munkaadóval - tudta meg az MTI hétfőn. Óvári Tamás, a Hunalpa elnöke elmondta, hogy az álláspontok jelentősen közeledtek egymáshoz. Mivel...
Meg kell gondolni, mi értelme van újra jelölni főbírót egy ilyen parlamentnek - mondta Sólyom László köztársasági elnök hétfőn újságíróknak, miután a Ház 184 igen és 108 nem ellenében nem szavazta meg...
Fura és egyben nagyszerű rekordot ünnepel ma az olasz futball: Dino Zoff hosszú góltalansági rekordját. "Dino Nazionale" az 1974-es világbajnokság előtt különösen nagy formában volt. Világrekordot állított fel azzal, hogy 1972. szeptember 20. és 1974. június 15. között nem kapott gólt válogatott mérkőzésen. A sorozat az első vb-mérkőzés 46. percében szakadt meg, a haiti válogatott csatára,…
A Manchester United meg akarja szerezni a Real Madrid orra elől a Valencia támadóját, David Villát, akit a Daily Mirror című brit bulvárlap információi szerint rekordösszegért szerződtetnének. A "vörös ördögök", úgy tudni, 52,8 millió eurót adnának a csatárért.
Nem sztrájkolnak szerdán a Malév pilótái, tovább egyeztetnek a munkaadóval. Az álláspontok jelentősen közeledtek egymáshoz, ezért döntöttek a halasztás mellett.
Mentési bemutatóval és a közlekedésbiztonsági helyzet áttekintésével készültek fel a nyári szezonra az ország vízi rendészeti kapitányságai hétfőn Fonyódon. Óberling József, az Országos...
Meg kell gondolni, mi értelme van újra jelölni főbírót egy ilyen parlamentnek - mondta Sólyom László köztársasági elnök hétfőn újságíróknak, miután a Ház 184 igen és 108 nem ellenében nem szavazta meg az államfő jelöltjét, Baka Andrást főbírónak.
Harminc Superjet 100-as megrendeléséről írt alá szándéknyilatkozatot a Malév és a SuperJet International Párizsban; a tervezett beszerzés értéke több mint egymilliárd dollár.
Egy svájci kisrepülőgép két utasa meghalt, amikor lezuhantak ma közép-svédországi Sundsvall város közelében röviddel a felszállás után. Az egymotoros kisgép a déli Skövde városba indult el, ám kevéssel a felszállás után a pilóta motorhibát jelzett, és engedélyt kért a visszatérésre Sundsvall repülőterére.
A főbíróválasztás eredménytelensége elleni tiltakozása jeléül nem vesz részt a határozathozatalban hétfőn a Fidesz-KDNP frakciószövetség, amelynek tagjai kivonultak a plenáris ülésről. Miután az...
Az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége szerint az idei áfaváltozások és a jövő évre tervezett adóváltoztatások csődbe viszik a háziorvosi praxisokat - olvasható a szervezet elnöksége által az MTI-hez hétfőn eljuttatott állásfoglalásban.