Saját magát látja el energiával ezentúl a Nyíregyházi Főiskola, amely az E.ON Hungária Energetikai Zrt.-től megvásárolta az intézmény területén lévő gázmotoros erőművet - közölte Jánosi Zoltán rektor sajtótájékoztatón kedden a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen. (ProfitLine.hu)
Elkerülhetetlennek tűnik a lat árfolyamának leértékelése - olvasható ki Bengt Dennis, a svéd jegybank korábbi elnökének hétfői szavaiból. A lett kormány gazdasági tanácsadója szerint jelenleg már nem...
Jerome David Salinger, a Zabhegyező című regény világhírű írója szerzői jogsértés miatt indított eljárást, mert egy ismeretlen író Hatvan évvel később: Zabhegyező címmel írt könyvet.
A Goldman Sachs 1.9 milliárd dollár értékben értékesítette a kínai Industrial & Commercial Bank of China (ICBC) bankban meglévő részesedésének egy részét, annak érdekében, hogy visszafizethesse az amerikai kormánynak a korábban kapott támogatást. (ProfitLine.hu)
9.4 milliárd hrivnyás mentőcsomagot hagyott jóvá az ukrán bankok feltőkésítéséért felelős tanács három bank számára. Ennek fejében gyakorlatilag államosítják a három pénzintézetet. A csomagból 3.2...
Drasztikusan, 8 forinttal emelkedik a benzin és hat forinttal a gázolaj ára csütörtöktől a hazai töltőállomásokon - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu.
Az USD/JPY elvesztette az elmúlt 24 órában szerzett nyereségeit, és 95,60-on jegyzik. A veszteségek a dollár-eladásokat követik. A dollár egy órája még csúcsokat ért el a többi devizával szemben. Az USD/JPY-t 95,57-en jegyzik. in-www.globalfx.hu
Románia a magyar kormányhoz fordul annak érdekében, hogy a hétvégén és ünnepnapokon kialakuló tehergépkocsi-sorokat felszámolják a román-magyar határnál - erről Emil Boc román miniszterelnök...
Egy villamos és egy megkülönböztető jelzést használó rendőrautó ütközött össze eddig tisztázatlan körülmények között Budapesten az Erzsébet körút és a Barcsay utca kereszteződésében kedd délben. A balesetben senki nem sérült meg.
A The Beatles: Rock Band című zenés videojátékot népszerűsítette együtt Paul McCartney és Ringo Starr egy hétfői kaliforniai rendezvényen. A Microsoft Elektronikus Szórakoztatóipari Expo Dél-Kalifornia Egyetemen megtartott bemutatóján Yoko Ono és Olivia Harrison is megjelent.
Árt a gyerekek agyi- és beszédfejlődésének, ha a lakásban állandóan szól a televízió, mert csökkenti a hallott és használt szavak számát – állítják amerikai kutatók az Archives of Pediatrics and Adolescent Medicine című szaklap friss számában.
A Fidesz Baja Ferenc infokommunikációért felelős államtitkár meghallgatását kezdeményezi az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottsága előtt az ügyfélkapu ismételt leállásával kapcsolatban.
Nyilvánítsa katasztrófa-sújtotta megyéknek az aszály által érintett területeket a kormány, hogy a gazdák számára megnyílhassanak a katasztrófa alap forrásai - szorgalmazta Font Sándor (Fidesz) hétfőn Egerfarmoson.
Egy villamos és egy megkülönböztető jelzést használó rendőrautó ütközött össze eddig tisztázatlan körülmények között Budapesten az Erzsébet körút és a Barcsay utca kereszteződésében kedd délben - mondta Belus Fruzsina, a BRFK sajtóügyeletese az MTI-nek.
A Magyar Állami Operaház 2009/2010-es szezonjára 11 ezer bérletet újítottak meg az operarajongók; az intézmény vezetőinek várakozása szerint idén is csaknem 16 ezer bérlet fogy el június végéig - közölte az MTI-vel kedden a dalszínház sajtóirodája.
A dél-koreai sajtó szerint az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Il legkisebb fiát jelölte utódjául. Úgy tudni, az információ titkosszolgálati forrásból származik.
Az EP-választásnak európai tétje alig van, belpolitikai súlya viszont óriási: ha a várható 40 százalék körüli részvétel mellett a Fidesz átlépi a kétharmadot, nehéz lesz fenntartani a kormányzást, a Jobbik megerősödhet, a túlélésért küzdő MDF és SZDSZ pedig egy kudarc után akár közös listába is kényszerülhet - mondta Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában.
Metanollal mérgezett pálmabor fogyasztása következtében huszonöten haltak meg az elmúlt két hétben az Indonéziához tartozó Bali szigetén - közölte kedden a helyi rendőrség.
A Széchenyi tér felújítása Pécs eddigi történetének legszigorúbb beruházása lesz. A térre webkamerákat szerelnek fel, hogy a pécsiek munkaidőben is folyamatosan nyomon követhessék a munkafolyamatot - tájékoztatta közleményében a Független Hírügynökséget Páva Zsolt Pécs polgármestere.
Villamossal ütközött egy rendőrautó kedd délelőtt Budapest VII. kerületében, az Erzsébet körút és Barcsay utca kereszteződésénél. A balesetben senki sem sérült meg - tájékozatta a Független Hírügynökséget a BKV fődiszpécsere.
2009. május 30-án a Singapore Thinfilm Photovoltaics Technologies értesítette a Genesis-t, hogy tőzsdei forgalomban 2009. május 23-a és május 29-e között 50,000 darab Genesis Energy részvényt...
A multifunkcionális környezet lehet a bérlők számára a döntő szempont az irodaválasztás során. Multifunkcionális ingatlanfejlesztésnél egyszerre több funkció -lakás, kiskereskedelem, szolgáltatások - is elérhető az irodaterületen kívül az épületkomplexumon belül. Az Allee Corner irodaház esetében mindez a bérlők rendelkezésére áll....
Nyilvánítsa katasztrófa-sújtotta megyéknek az aszály által érintett területeket a kormány, hogy a gazdák számára megnyílhassanak a katasztrófaalap forrásai - szorgalmazta Font Sándor (Fidesz) Egerfarm...
Mintegy 2,2 milliárd forintos költségből felújítják a tiszadobi Andrássy-kastélyt; a turisztikai célú beruházás támogatási szerződését Kovács Miklós, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára, valamint Gazda László, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács és Seszták Oszkár, a létesítménytulajdonos Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Közgyűlés elnöke írta alá Nyíregyházán…
Tűzoltó vízszállító járműveket adott át Varga Zoltán önkormányzati miniszter 13 város hivatásos önkormányzati tűzoltóságának Budapesten, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság épülete előtt....
A nyereség-kivétek erősítették a dollárt, miközben csökkent a befektetők kockázatkerülése. Erősödött a dollár, miután az amerikai pénzügyminiszter, Timothy Geithner az erős dollár mellett emelt szót. Az EU 16 tagállamának munkanélküliségi rátája áprilisban 8,9%-ról 9,2%-ra emelkedett, meghaladva ezzel a 9,1%-os előrejelzést. Az RBA a várt szerint nem változtatott 3,00%-os alapkamatán, azonban…
Tűzoltó vízszállító járműveket adott át Varga Zoltán önkormányzati miniszter 13 város hivatásos önkormányzati tűzoltóságának kedden Budapesten, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság épülete előtt.
A kormány a szolidaritási intézkedéscsomag részeként javaslatot tesz szociális kríziskezelő program létrehozására, a méltányossági nyugdíjkeret megemelésére, a 65 év felettiek utazási kedvezményének megtartására, illetve a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítésére - közölte Kiss Péter társadalompolitikai miniszter a keddi kormányszóvivő tájékoztatón.
Egy villamos és egy megkülönböztető jelzést használó rendőrautó ütközött össze eddig tisztázatlan körülmények között Budapesten az Erzsébet körút és a Barcsay utca kereszteződésében kedd délben -...
Ülősztrájkot folytatott az ország egyetlen roma nemzetiségi középfokú oktatási intézménye, a pécsi Gandhi Gimnázium mintegy félszáz tanulója kedden, hogy így tiltakozzon igazgatójuk, Csovcsics...
Múlt héten éppen egy olyan időszakban történt a hiba a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszerben, amikor számos határidős céges ügyet kellene intézniük az embereknek a rendszeren keresztül
Nyilvánítsa katasztrófa-sújtotta megyéknek az aszály által érintett területeket a kormány, hogy a gazdák számára megnyílhassanak a katasztrófa alap forrásai - szorgalmazta Font Sándor (Fidesz)...
Megérkezett az Opelhez 300 millió eurós részletet abból a 1,5 milliárd eurós áthidaló kölcsönből, amely a megmentési terve kulcsfontosságú részét képezi. (ProfitLine.hu)
A folsav azon túl, hogy csökkenti nyitott gerinc előfordulását újszülötteknél, megelőzheti a koraszülést és a magzatok szívhibáit is - állapították meg amerikai és kanadai kutatók.
Három 2004-ben csatlakozott EU-tagországban, Cipruson, Magyarországon, Észtországban emelkedett 2006-ról 2007-re a legnagyobb mértékben az adóterhelés - derül ki az Eurostat jelentéséből. A magyar...
Akár több tízezer vagyonadós ügy is a bíróság elé kerülhet, ha a törvényjavaslatban szereplő számított érték alapjául szolgáló négyzetméterárakat nem közelítik jobban a piaci értékhez. A lakástulajdonos még egy szakértői értékbecslés birtokában sem aludhat teljesen nyugodtan, ha alacsonyabb forgalmi értéket határoz meg a jogszabály alapján számítottnál- írja az [origo].
Továbbra is negatív kilátásokat tart érvényben a magyar bankszektor egészére a Moody’s Investors Service, mégpedig elsősorban a devizahitelek magas arányából fakadó kockázatok miatt - derül ki...