Molnár Csaba szerint a Bajnai-kormány első ötven napjában sikerült helyreállítani a költségvetés egyensúlyát, stabilizálódott a forint árfolyama, csökkent a kockázati felár. A kancelláriaminiszter a szerdai kormányülést követően azt mondta: "nem kért 100 nap türelmi időt ez a kormány".
Milliárdos kárigényt vonhat maga után a Gyöngyöst nyugatról elkerülő út befejezésének késlekedése - tájékoztatta szerdán az MTI-t a város polgármestere. (ProfitLine.hu)
Bezárták a híres Eton-i magániskolát, miután egy 18 éves tanulót sertésinfluenzával diagnosztizáltak. A fiú a második, aki Észak-Írországban megfertőződött....
Nem kevesebb mint 532 ezer - mezőgazdaságon kívüli - állás szűnt meg a múlt hónapban az Egyesült Államok magánvállalatainál. Az ADP adatfeldolgozó cég nemzeti foglalkoztatási jelentése, amelyet havont...
Javul Overdose lába, de a teljes gyógyulásra még várni kell - mondta az a francia mesterkovács, aki már másodszor nézte meg a magyar csodalovat. Max Fournier speciális vasat tett a ló patájára, hátul pedig egy keresztpánt van, ami a saját találmánya.
Gyengült a svéd korona, miután sikertelenül végződött Lettország államkötvény-aukciója. Az EUR/SEK-et 10,8700-en jegyzik. Az elemzők szerint a svéd piac érzékenyen reagál a Baltikum, és különösen Lettország eseményeire. A sikertelen aukció nyomást gyakorol a skandináv devizákra. In-www.globalfx.hu
Bajnai Gordon kétnapos látogatásra Lengyelországba utazik szerda délután; a miniszterelnök részt vesz a visegrádi országok kormányfőinek csúcstalálkozóján és a kommunizmus bukásának 20. évfordulója...
Kíméletlen küzdelmet folytatnak a magyar pártok címmel közölt terjedelmes cikket a magyar belpolitikáról szerdai számában a Neue Zürcher Zeitung című konzervatív svájci napilap.
Hollandiába érkezett szerdán a dalai láma, és az országban vitát váltott ki, hogy Jan Peter Balkenende kormányfő nem kívánja fogadni a tibeti buddhista vallási vezetőt. A 73 éves Tenzin Gyaco - aki...
Orbán Viktor Szlovákiából való kitiltását és a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) törvényen kívül helyezését javasolta a pozsonyi parlament rendkívüli ülésén Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke.
Hosszas mérlegelés után kijelölték azt a börtönt, ahol az amstetteni rémként emlegetett Josef Fritzl letölti életfogytiglani börtönbüntetését. A 74 éves mérnököt szerdán el is helyezték a kremsi...
Súlyosan megsérült az a taxis, aki autójával belehajtott két parkoló járműbe szerdán Budapesten, a Váci út XIII. kerületi szakaszán - közölte a rendőrség. A taxi sofőrje feltételezhetően rosszul...
A kormány 50 nap alatt 17 törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, 27 kormányrendeletet és 32 kormányhatározatot fogadott el. A kormányszóvivő ezek közül a nyugdíjtörvény, az adótörvények, a családtámogatási rendszer és a munkaügyi törvények módosítását emelte ki összegzésében.
Egyre nagyobb a polarizáció Magyarországon, nemcsak a két nagy párt, a Fidesz és az MSZP, hanem a kicsik, az SZDSZ és a Jobbik között is - európai lapszemle
Jogszabály-módosítást kezdeményez az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, hogy a BKV pótdíjköveteléseinek elévülési ideje minden közlekedési eszköz esetén egy év legyen. Halász Zsolt jogi referens az InfoRádiónak elmondta: jelenleg, ha valakit buszon vagy villamoson büntetnek meg, akkor a BKV egy évig érvényesítheti a követelést, ha azonban metrón utazik jegy vagy bérlet nélkül, akkor 5 év az…
Több ezer orvos hiányzik az egészségügyből, a háziorvosok nagy része pedig nyugdíjkoron túl dolgozik - közölte Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az orvosi konferenciát követő sajtótájékoztató...
Nem csak a svéd korona, de a forint is nyomás alá került az euróval szemben a sikertelen lett államkötvény-aukció hatására. Az EUR/HUF-ot 282-őn jegyzik. A devizapár csúcsa 287,11-en áll. in-www.globalfx.hu
A NATO-országok külügyminiszterei június 27-én a görögországi Korfu szigetén találkoznak Szergej Lavrovval, az orosz diplomácia irányítójával - közölte szerdán James Appathurai, az atlanti...
Több ezer orvos hiányzik az egészségügyből, a háziorvosok nagy része pedig nyugdíjkoron túl dolgozik - közölte Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az orvosi konferenciát követő sajtótájékoztatón Zalaegerszegen, szerdán.
Kína, állami pénzalapja, a CIC révén 1,2 milliárd dollárért további részesedést szeretne szerezni az amerikai Morgan Stanley befektetési óriásbankban. Ha a tőkeemeléses bevásárlás megvalósul, úgy a kí...
Bilincsben vitték kórházba a rendőrök azt a férfit, aki rátámadt a hozzá kihívott mentőápolóra az éjszaka Csorváson - értesült a HavariaPress. A dühöngőnek még a sérüléseit is csak úgy lehetett ellátni, hogy közben rendőröknek kellett őt lefogniuk.
Az Egyesült Államokban az ipari megrendelésállomány áprilisban 2.5 milliárd dollárral, 0,7 százalékkal 344.4 milliárd dollárra emelkedett. A márciusi 1,9 százalékos emelkedés után. Az előzetes várakozások 0,9 százalékos emelkedésre számítottak. (ProfitLine.hu)
Áprilisban a vártnál kevesebb megrendelés érkezett az amerikai ipari vállalatokhoz. A kereskedelmi minisztérium adatai szerint egyetlen hónap alatt 0.7 százalékkal nőtt a rendelésállomány, ami kisebb...
Különös dolgokat tanítanak egyes angliai általános iskolákban. A Lancashire-i rendőrség oktató DVD-ket készített, amelyek a terrorizmus elleni védekezésre oktatják a gyerekeket....
Az szolgáltatóipari aktivitás az USA-ban május hónapban immár nyolcadik hónapja zsugorodott az ISM felmérés alapján, azonban ennek mértéke enyhülést mutatott, miután az index értéke 44 százalékra emelkedett az áprilisi 43,7 százalékról. A kapott adat viszont elmaradt a várakozásokban foglalt 46 százaléktól. Az új megrendelések alindex értéke 44,4 százalékra csökkent az előző havi 47 százalékról.…
Májusban nem csak a feldolgozóiparban, hanem a szolgáltató szektorban tevékenykedő vállalatok körében is csökkent a pesszimizmus az USA-ban. Az ISM Intézet beszerzési menedzser indexének értéke 43.7...
Kína, állami pénzalapja, a CIC révén 1,2 milliárd dollárért további részesedést szeretne szerezni az amerikai Morgan Stanley befektetési óriásbankban. (ProfitLine.hu)
Fel kell bontania a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) a Jobbik Magyarországért Mozgalommal kötött együttműködési megállapodását, mert a szakszervezet elnökének és főtitkárának nem volt törvényes felhatalmazása az együttműködés aláírására - közölte a Legfőbb Ügyészség szóvivője az ügyészség álláspontját az MTI-vel szerdán.
Több ezer orvos hiányzik az egészségügyből, a háziorvosok nagy része pedig nyugdíjkoron túl dolgozik - közölte Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az orvosi konferenciát követő...
A gyermekek és serdülőkorúak 22 óra utáni, szülői felügyelet nélküli közterületen való tartózkodását korlátozó intézkedés bevezetését javasolja Ukrajnában az ország családügyi, ifjúsági és sportminisztere. Jurij Prodan szerint a szigorítás részben a szülők gyermekeik sorsa iránt érzett felelősségtudatát hivatott erősíteni.
Nemkívánatos személynek akarja nyilváníttatni Orbán Viktor Fidesz-elnököt Ján Slota. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke erről a szlovák parlament Orbán Viktor kijelentései miatt összehívott szerdai rendkívüli ülésén beszélt. Eközben az Európai Néppárt elnöke kiállt Orbán és Csáky mellett.
A Fidesz már-már tragikomikusnak tartja az Orbán Viktort elítélő szlovák kormánynyilatkozatokat és az ügyben összehívott rendkívüli szlovák parlamenti ülést - Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke szerdai sajtótájékoztatóján úgy vélte, a szlovák kormánypártoknak ezzel az a célja, hogy az európai parlamenti választások előtt magyarellenes kampánnyal mozgósítsák a szélsőséges szlovák…
Mozart Figaro házassága című műve után utoljára gördült le a függöny a világ legkisebb operaházában New Yorkban; a mindössze 107 férőhelyes teátrumban maga az alapító, a 88 éves Tony Amato köszönte...
Utcai rablót fogtak a győri rendőrök. A 21 éves helyi férfi járókelőktől pénzt, arany nyakláncot, mobiltelefont zsákmányolt az elmúlt hetekben, összesen több mint negyedmillió forint értékben.
Negyeddöntőbe jutott a juniorok között a francia nyílt teniszbajnokságon Babos Tímea, aki a brit Heather Watsonnal az oldalán 6:3, 6:2-re győzött a Polina Lejkina, Jekatyerina Nikityina orosz páros ellen szerda délután.
A Fidesz és a KDNP sajátos memóriazavarban szenved, mert ma már nem szívesen emlékeznek arra, hogy a 2006-os önkormányzati választásokon a mandátumok megszerzése érdekében együttműködtek egy szélsőjobboldali párttal, a Jobbikkal - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Burány Sándor.
Az amerikai hadsereg hibázott az eddigi legtöbb polgári áldozatot követelő, május eleji afganisztáni bombázásban - számolt be a Pentagon belső vizsgálatának eredményéről egy névtelenséget kérő...
„Ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk fellépni polgáraink védelmében, erős, értékeken nyugvó Európára van szükségünk” – írta Wilfried Martens szerdai közleményében. Az Európai Néppárt elnöke elmondta: örülnek, hogy tagpártjaik országhatárokon átnyúlóan támogatják egymást az EP-választási kampányban, és a választásokon való részvételre buzdítják az embereket, mint például az MKP és a Fi...
Csoportos létszámleépítésre készül, és évi 5-8 százalékos üzemi költségmegtakarítást vár a Malév - közölte Martin Gauss, a légitársaság vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtóbeszélgetésen. (ProfitLine.hu)
A hosszú lejáratú állampapírok estében tapasztalt hozamemelkedés hátterében több tényező áll, ide értve az amerikai költségvetés "elszállásával" kapcsolatos aggodalmakat - nyilatkozta Ben Bernanke...
A jelenlegi helyzetben "egyszerűen öngyilkosság" megadóztatni a munkáltatói szféra nyugdíjrendszerhez való hozzájárulását, a tervezett intézkedésnek hosszú távon negatív következményei lennének - mondta Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke szerdán Budapesten, a Stabilitás Pénztárszövetség sajtótájékoztatóján. (ProfitLine.hu)
Az amerikai stratégai olajkészletek 2.9 millió hordóval, 0,8 százalékkal 366 millió hordóra emelkedtek a múlt héten az előző heti adatokhoz képest. A finomítók napi kitermelése átlagosan napi 14.7 millió hordó olaj volt. A finomítói kapacitás 86,3 százalékos volt. (ProfitLine.hu)
Gyorshajtási rekordot állított fel a 49-es számú főúton egy autós, aki az 50 kilométeres korlátozás ellenére óránkénti 142 kilométeres sebességgel hajtott; a sofőr csúcsbüntetésre számíthat a rendőrsé...
A jelenlegi helyzetben "egyszerűen öngyilkosság" megadóztatni a munkáltatói szféra nyugdíjrendszerhez való hozzájárulását, a tervezett intézkedésnek hosszú távon negatív következményei...