A Fővárosi Ítélőtábla döntése szerint tudományos kutatás céljából megismerhetőek az 1956-os forradalmat követő megtorló perekben eljáró ügyészek személyi anyagai - értesült a HavariaPress.
A nyári szabadságok, ünnepek közeledtével, valamint az iskolai szünetek kezdete miatt péntektől torlódás várható a röszkei határátkelőhelyen - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság...
Enyhítette a két rendbeli „hamis tanúzásra felhívás” miatt elítélt megyei szocialista irodavezető büntetését másodfokon a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bíróság. Gyarmati Mihálynak eszerint 800 ezer forint pénzbüntetést kell fizetnie.
Telefonon életveszélyesen megfenyegették az MCF Roma Összefogás Párt vezetését és európai parlamenti (EP) választási listájának vezetőit, hogy ne tartsák meg csütörtök délutáni, munkát követelő...
A kormány által tervezett 32 százalékos adókulcs esetén csupán a munkaadók bő négytizede tartaná fenn a természetbeni juttatásokat, 10 százalékos adó esetében azonban már tízből hét - derül ki a Szonda Ipsos kutatásából. (ProfitLine.hu)
Az olyan betegségben szenvedők, akik rosszullétükkor esetleg nem tudnak beszélni az elsősegélyt nyújtókkal, magukra tetováltatják a diagnózist - a sürgősségi betegellátással foglalkozó egészségügyiek érdeklődéssel fogadták az új módszert az Amerikai Klinikai Endokrinológusok kongresszusán.
Napra pontosan 20 évvel ezelőtt fojtották vérbe a pekingi diákok tüntetését. A véres események is hozzájárultak ahhoz, hogy az ázsiai birodalom érdekes változásokon ment keresztül, a kínai gasztronómia pedig meghódította az egész világot, így hazánkat is....
Görögországban hónapok óta szinte mindennaposak a gyújtogatásos merényletek, amelyek célpontjai bankok és gépkocsik, elkövetőik pedig kisebb autonóm csoportok
A miniszter szerint Budakalász nem alkalmas a várossá minősítésre. Kik azok a szocialista frakciótagok, akiknek lenne okuk támogatni egy előrehozott választást? Téma a privatizátorok tevékenysége. Szemle hetilapokból.
Az aláírt szerződés szerint még 2011-ben is biztosan lesz Formula-1-es verseny Magyarországon, sőt, várhatóan 2016-ig meghosszabbítják a futamot biztosító kontraktust - mondta az InfoRádiónak a Hungaroring Sport Zrt. alelnöke. Frank Tamás kiemelte, hogy Bernie Ecclestone, a versenysorozat vezetője kedveli a mogyoródi futamot, így ez is segíti a magyar viadal megtartását.
Döntött a két országos kereskedelmi rádiófrekvencia pályázatának kiírásáról a médiahatóság. A Sláger és a Danubius Rádió műsorszolgáltatási jogosultsága november közepén jár le, addigra döntés születhet.
Az MSZP választmányának szombati ülésén Bajnai Gordon miniszterelnök lesz a vendég; a testület megvitatja az európai parlamenti (EP) kampány tapasztalatait, a választást követő időszak feladatait -...
A Magyar Nemzet információ szerint szinte fizetésképtelenné vált az oktatási tárca a minisztérium költségvetését érintő folyamatos zárolások miatt. A napilap június 4-ei számában azt írja: az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) megerősítette, hogy hallgatók után járó képzési normatívát sem tudja az intézményeknek maradéktalanul kifizetni. A minisztérium közleményben reagált a hírre,…
Holtan találták David Carradine amerikai színészt, a Kill Bill és más filmek, illetve sorozatok sztárját egy bangkoki szállodában - jelentette internetes portálján a The Nation című helyi lap rendőrségi forrásokra hivatkozva.
A Pető Intézet munkatársai csütörtökön sajtótájékoztatón búcsúztak kollégájuktól, Szarvas Ritától, aki az Air France légitársaság hétfőn lezuhant repülőgépének egyik magyar utasa volt.
A kormány adóemelései és az ebből következő áremelkedések miatt az emberek rosszabbul fognak élni, függetlenül attól, hogy a pénzügyminiszter mit pötyög be egy kalkulátorba - mondta Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője reagálva a Oszkó Péter csütörtöki kijelentésére, miszerint több jövedelem marad a lakosságnál jövőre.
A Pető Intézet munkatársai sajtótájékoztatón búcsúztak kollégájuktól, Szarvas Ritától, aki az Air France légitársaság hétfőn lezuhant repülőgépének egyik magyar utasa volt. A konduktorként dolgozó...
Tízből mindössze négy munkaadó adná továbbra is dolgozóinak a béren kívüli juttatásokat, ha a kormány 32 százalékos adókulccsal megadóztatná azokat - derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb felméréséből. Az mindenesetre biztos, hogy a munkavállalók vagy kevesebbet vagy pedig egyáltalán nem kapnának az adóztatás esetén.
Molnár Csaba szerint a Bajnai-kormány 50 napos válságkezelő programjának köszönhetően visszatérni látszik a bizalom Magyarország iránt. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter erről csütörtökön Kaposváron, a 67-es főút továbbfejlesztését bejelentő sajtótájékoztatón beszélt.
Immár végérvényesen "jogerős", hogy szemöldökigazító borotva miatt kitiltottak hónapokra iskolájából egy 15 éves lányt az Egyesült Államokban. Az ítéletet 8:1 arányban megszavazta...
Az olaj árfolyama 2 százalékot meghaladó mértékben emelkedve 67 dollár fölött tartózkodik, miután a Goldman Sachs a korábbi előrejelzéséhez képest megemelte az idei évre vonatkozó ár előrejelzését. (ProfitLine.hu)
Bajnai Gordon a világ egyik legfiatalabb politikai vezetője - derül ki abból az összeállításból, amely az Economist nevű brit gazdasági hetilap internetes hasábjain olvasható. A ranglista élén Kim...
Grafikai kiállítással, kórusmuzsikával, gyermekműsorral, megzenésített versekkel, temetői sétákkal, komolyzenei hangversennyel és St. Martin Lelkek érintése című koncertjével várja a látogatókat június 14-én vasárnap a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) a Fiumei úti Sírkertben.
Megtiltotta a budapesti rendőrfőkapitány, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom megtartsa szombatra bejelentett vonulásos demonstrációját - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője
Az első helyen kiemelt orosz Dinara Szafina két sima játszmában nyert csütörtökön a szlovák Dominika Cibulkova ellen és bejutott a döntőbe a 16 millió euró összdíjazású francia nyílt teniszbajnokságon.
I love my boss címen indított site-ot a Magyar Posta Logisztika, ahol főnökszerető csengőhangokat, képeslapokat és sztorikat lehet találni. Az asszisztenseknek szánt oldal a gyorspostai szolgáltatást népszerűsíti.
Két alpolgármestert választott a három lemondott helyett a pécsi közgyűlés csütörtökön. A fideszes Nagy Csaba és az MSZP-s Kunszt Márta letette esküjét.
Nem csak a reklámok segíthetnek a környezettudatosság terjesztésében, de a fenntarthatóság szempontja is segítheti a kreativitást – derült ki a Kreatív Zöldmarketing Konferenciáján, ahol külföldi és magyar szakemberek beszéltek arról, kikre hat a zöld marketing, és hogyan érdemes alkalmazni.
Az 1. negyedévi amerikai termelékenységet 0,8%-ról 1,6%-ra módosították (előrejelzés: 1,2%, előző negyedévi érték: -0,6%). A darabbérköltségeket ezzel szemben 3,3%-ról 3,0%-ra módosították (előző negyedévi érték: 5,1%). Az USD/JPY megfeneklett 96,80-nál, és visszaesett 96,20 felé. In-www.globalfx.hu
A kormány által tervezett 32 százalékos adókulcs esetén csupán a munkaadók bő négytizede tartaná fenn a természetbeni juttatásokat, 10 százalékos adó esetében azonban már tízből hét - derül ki a...
Az első helyen kiemelt orosz Dinara Szafina két sima játszmában nyert csütörtökön a szlovák Dominika Cibulkova ellen és bejutott a döntőbe a 16 millió euró összdíjazású francia nyílt teniszbajnokságon.
Nőtt a nemzetközi pénzügyi világ bizalma Magyarország iránt az elmúlt ötven napban, érdeklődnek a magyar kötvények iránt és van kereslet - mondta Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezetője csütörtökön Veszprémben.
A Fidesz szerint a jövedelemkalkulátor nem más mint szemfényvesztés, a kormány ugyanis folytatja a hazudozást adóügyben. Hiába ígérik, hogy több marad az emberek zsebében, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a családok egyre nehezebben élnek - mondta a Fidesz szóvivője szerdán Oszkó Péter szavaira reagálva.
A kormány adóemelései és az ebből következő áremelkedések miatt az emberek rosszabbul fognak élni, függetlenül attól, hogy a pénzügyminiszter mit pötyög be egy kalkulátorba - mondta a Fidesz...
Holtan találták David Carradine amerikai színészt, a Kill Bill és más filmek, illetve sorozatok sztárját egy bangkoki szállodában - jelentette internetes portálján a The Nation című helyi lap...
Az elmúlt két és fél évben 30 ezer fővel csökkent az építőiparban legálisan foglalkoztatottak létszáma, jelenleg a rendelésállomány 20 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, a kilábalás a jövő év második felében kezdődhet - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke csütörtökön az Építők Napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón. (ProfitLine.hu)
A MOL közzétette, hogy az OJSC Surgutneftegas törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a Társaság ellen a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság előtt az OJSC Surgutneftegas részvénykönyvi...