Tizenkét év után fordított hátat a nyerő csapatnak, mert kevesellte a fizetést a reggeli rádióműsor volt szerkesztője. Bochkor Gábor csalódott, úgy érzi, Edina cserbenhagyta, még csak nem is szólt a szakításról.
Moldova harcot hirdetett a kommunista múlt ellen: a köztársasági elnöki teendőket ellátó parlamenti elnök rendeletben adott utasítást egy bizottság létrehozására a kommunista rezsim tanulmányozása és értékelése végett.
Elhunyt 74 éves korában az évtizedek óta az amerikai Connecticut államban élő Györgyey Klára író, műfordító, kritikus - tudatta az MTI-vel csütörtökön Papp László, a család barátja, a New York-i Magyar Emlékműbizottság elnöke.
Eminem volt az első fehér rapper, akit a feketék elfogadtak, és példátlan sikereket ért el, viharos magánélete azonban máig nem rendeződött. Sorozatunk utolsó részében Eminem visszatéréséről olvashatnak.
Folytatódik a sztrájk, miután a csütörtök kora esti egyeztetésen sem született megállapodás a BKV menedzsmentje és a munkabeszüntetést kezdeményező 14 szakszervezet vezetősége között a kollektív szerződésről.
Somogy megye mintegy ezer munkahely megmentését reméli attól, ha kistelepülései iparűzési adómentességet adnak kisvállalkozásaiknak; a megye úgy kívánja ösztönözni a kistelepüléseket, hogy ettől teszi függővé támogatásukat a közös alapból - közölte Gelencsér Attila, a Somogy megyei közgyűlés elnöke.
Szörnyű átok beteljesedésétől rettegnek az ádándiak: minden évszázad tizedik esztendejében lecsap Sarolta, a máglyán elégetett boszorkány. Vajon 2010-ben kit ér utol a végzet?
Az amerikai munkanélküliség valószínűleg nem csökken 8 százalék alá 2012-ig - vélte az amerikai kongresszus pártoktól független költségvetési hivatala csütörtökön.
Sukoróra álmodta meg az állammal köttetett telekcsere révén elhíresült Joav Blum kaszinóját, melyet most Székesfehérváron tervez felépíteni - írja a Magyar Hírlap
Egy kibővített frakcióülésen felmerült, hogy újra kellene gondolni az MSZP tavaly, még az EP-választások előtt véglegesített fővárosi listáját - értesült a Magyar Nemzet
Két szenzációval szolgált Dobó Kata thrillerjének premierje. Az egyik a szokványosnak nem nevezhető film, a másik, hogy a színésznő először jelent meg nyilvánosság előtt új szerelmével.
Valószínűleg megmászta az Antarktisz legmagasabb hegycsúcsát a prágai főpolgármester, de ezt senki sem tudja biztoson, mert Pavel Bem nem hajlandó elárulni, hol töltötte téli vakációját.
A Népszabadság azt írja, a pénteken megkezdődik a szocialista egyéni jelöltek hivatalos bemutatása a megyékben, kikerülnek a választásokon indulók óriásplakátjai.
Folytatódik a sztrájk, miután a péntek kora esti egyeztetésen sem született megállapodás a BKV menedzsmentje és a szakszervezetek között a kollektív szerződésről. A sztrájktárgyalásokat a BKV felfüggesztette és szombat 10 órára új tárgyalást hívott össze a kollektív szerződésről.
Magyar nyelvű hírszolgáltatást indít péntektől kezdve a SITA szlovák kereskedelmi hírügynökség - közölte Pavel Urban, a hírügynökség főszerkesztője csütörtökön.
A 2-es típusú cukorbetegség világszerte népegészségügyi problémát jelent. Magyarországon kb. 1,5 millióra becsülhető a cukorbetegek száma, azonban a betegek fele nem is tudja magáról, hogy diabéteszes.
A bochumi ügyészség szerint egy korábbi magyar válogatott védő, aki külföldön három országban is játszott, érintett a fogadási ügyekben. Sebők Vilmosra illik a leírás. Ideje volt felhívni telefonon.
Niki Bellucci-rajongó az andorrai nyomozó, aki elfogta Farkas Pétert. Robert Guirao a Borson keresztül került kapcsolatba a szexis lemezlovassal, és várhatóan találkoznak is, amikor a főzsaru Magyarországra szállítja az elítélt olimpiai bajnokot.
A megkérdezett választópolgárok legnagyobb része szerint a Fidesznek kellene egyedül kormányt alakítania. Sokan a Jobbikot is szívesen látnák a koalícióban
Egy perccel visszaállították a mutatót az Apokalipszis óráján jelezve, hogy - az órát működtető tudósok szerint - távolabb került az emberiség a végső pusztulástól
Hiába fordultak a kormányfőhöz a BKV-s szakszervezetek, a sztrájkjukat Bajnai Gordon zsarolásnak tartja. Budapesten negyedik napja tart a munkabeszüntetés, a busz- és a villamosközlekedés továbbra is kiszámíthatatlan.
Haitin már eltemették a keddi pusztító földrengés hétezer áldozatát, s közben a fővárosiak úttorlaszokat kezdtek emelni holttestekből Port-au-Princen utcáin, tiltakozva a segélyek késése miatt.
A héten lezajlik a fideszes egyéni képviselőjelöltek kampány-, illetve médiatréningje, mától pedig már óriásplakátokon is toborozza önkénteseit a Fidesz-KDNP. A hivatalos kampánykezdet még odébb van, az előkészületek azonban már folynak. Az MSZP a pénteken induló országos jelölti plakátkampánnyal lényegében megkezdi választási kampányát.
Haitin már eltemették a keddi pusztító földrengés hét ezer áldozatát. A vöröskereszt szerint 50 ezren haltak meg a földmozgásban, az országban azonban 100 ezernél is többre teszik az áldozatok számát.
Január elsejével érvénybe lépett a Vajdaság számára – az eddiginél jóval szélesebb körű – autonómiát biztosító törvény Szerbiában. Az még nem teljesen világos, hogy a tartomány által visszakapott mintegy másfélszáz hatáskör gyakorlásához lesz-e elegendő pénz. Az azonban biztos, hogy a Vajdaság – és a vajdasági magyarok – számára mindez történelmi mérföldkő.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) egyelőre nem ad információt arról, hogy a BKV-hoz hasonlóan érkezett-e feljelentés, illetve vizsgálódnak-e a MÁV-nál történt botrányos végkielégítések ügyében.
Nem sokkal 6 óra után a BKV 42 busz- és 6 villamosvonalán közlekedtette járatait, a határozatlan idejű sztrájk negyedik napján - közölte a BKV az MTI-vel. A buszok közül pénteken - ahogy az elmúlt...