Bár Magyarországon a "testékszerek" közül a kézbe ültetett implantátum is extrémnek számít, Amerikában már a fejükre szarvat operáló és szemtetovált emberek is bekerültek a köztudatba.
Nincs még itt az ideje annak, hogy az unió büntetővám bevezetését fontolgassa azon országok termékeivel szemben, amelyek nem vállalnak megfelelő mértékű kötelezettségeket a légkört felmelegítő...
Tegnap ismertette az amerikai Határidős Tőzsde Felügyelet az energiapiaci spekulációt keretek közé szorítani hivatott javaslatait. A tavaly nyári elképzeléseknek megfelelően az egy szereplő által...
A mai naptól az eddigi 18 %-ról 5 %-ra csökken a távhő áfája. Szollár Domokos szerint ezzel az intézkedéssel - a mintegy 650 ezer távfűtéses lakásban élő - 2 millió ember terhei csökkennek. A kormányszóvivő hozzátette, hogy a korábbi mérsékléssel együtt éves szinten nagyságrendileg 45-50 ezer forinttal lehet alacsonyabb egy átlagos fővárosi távfűtéses lakás fűtési költsége....
Az Eurostat pénteken ismertetett végleges adatai szerint az árak 0,9 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest, főként az üzemanyagok és a dohánytermékek drágulása miatt
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) szerződést bontott pénteken a ppo.hu és az autopalyamatrica.hu internetes oldalakat is üzemeltető Investech Informatikai és Kommunikációs Kft.-vel. Az elmúlt...
Előbb allergiától, majd a pöttyök eltüntetésén túl vehemensen munkálkodó görög orvostól kapott kiütést Halász Beatrix. A Miss Alpok–Adria szépségversenyre készülő lány kosarat adott.
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) szerződést bontott pénteken a ppo.hu és az autopalyamatrica.hu internetes oldalakat is üzemeltető Investech Informatikai és Kommunikációs Kft.-vel.
A 74-es trolibusz karambolozott egy személygépkocsival pénteken a főváros VII. kerületében, a Nagydiófa és a Wesselényi utca sarkán - közölte Fehérvári Tibor, a BKV fődiszpécsere.
Mintegy 3,5 millióan élnek a keddi 7-es erősségű haiti földrengés nyomán súlyos károkat szenvedett térségekben - közölte az ENSZ. Az adatot a világszervezet humanitárius ügyeket koordináló...
Egyszerre három helyszínen, Kiskunmajsán, ahol az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke, Kolompár Orbán állandó lakcíme van, az MCF Roma Összefogás budapesti, Baross utcai irodájában és a roma szervezet központjában, az OCÖ Dohány utcai épületében tart a rendőrség házkutatást.
Kétszer is írtunk már a Jay Leno Show kaszájáról, és istenbizony nem akartam többször ezzel foglalkozni, mert nem ér ennyit ez az egész, de a sors közbeszólt egy makacs ír csávó képében, aki éppen most teszi tönkre tévés karrierjét, ha minden úgy alakul, ahogy eltervezte.
200 ezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a rendőrség nyomravezetői díj gyanánt a szerdán délben, Komáromban történt fegyveres postarablás ügyében - értesült a HavariaPress.
Egy új generáció attitűdjeit azonosította a napokban közzétett, hat európai országra kiterjedő kutatásában a Disney. A szakértők által XD generációnak nevezett 8-14 évesek életét és jövőképét alapjaiban határozza meg, hogy ők már az internet világába születtek.
Európához hasonlóan a régióban is vegyes elmozdulást mutatnak a tőzsdék a délutáni adatdömping előtt. A BUX ma a leggyengébb szereplő a térségben, a hazai benchmark 1.5%-os mínuszban tartózkodik. Az...
Negyvenhatra nőtt azoknak a buszvonalaknak a száma, amelyeken elindultak a járatok reggel, a metró és a HÉV jár, a trolibuszok is, de a villamosok közlekedése teljesen kiszámíthatatlan
Érdekes kutatást tett közzé az egyik nemzetközi szállodalánc a közelmúltban. Alkalmazottai részvételével készült felmérésében ugyanis arra voltak kíváncsiak, milyen állapotban hagyják vendégeik szobájukat kijelentkezéskor.
A világ legnagyobb baglyaként is számon tartott uhu egyik példánya jelent meg a fővárosban. Feltűnése ritkaságnak számít a városokban, mivel kifejezetten érzékeny faj és kerüli településeinket. Közel egy hónapja regisztrálták az első megfigyelést, feltehetően azóta tartózkodik a fővárosban.
Skót szoknya versus bocskai – Menő, nem menő címmel rendeztek tegnap konferenciát a Terror Háza Múzeumban. Volt, aki az árpádsávért szállt síkra, mások szerint Lenin-szoborral lehetne ellensúlyozni a turulemlékművet. A divattervező szerint egy az egyben nem lehet átemelni történelmi ruhadarabokat, de egyes motívumokat használni kellene.
A világ legnagyobb baglyaként is számon tartott uhu egyik példánya jelent meg Budapesten. Feltűnése ritkaságnak számít a városokban, mivel kifejezetten érzékeny faj és kerüli a településeket. Egy hónapja regisztrálták az első megfigyelést, feltehetően azóta tartózkodik a fővárosban – derül ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) pénteki közleményéből.
Vlagyimir Putyin orosz kormányfő újabb kampányt indított a túlzott alkoholfogyasztás ellen: a honlapján közzétett stratégia a nemzetet fenyegető veszélynek minősíti az iszákosságot, s többek között magasabb jövedéki adóval akarja elérni, hogy 10 év alatt több mint felével csökkenjen az egy főre jutó alkoholfogyasztás.
Minden fronton előretör az ingolstadti luxusautógyár, az Audi. A négykarikás márka háza tájáról az egyik legújabb hír, hogy egy alacsonyabb kategóriában is bevezeti négy ajtós modelljét. Igaz, csak a tengerentúlon....
Másodfokúra csökkentették az árvízvédelmi készültséget a Hortobágy-Berettyón és megszüntették a folyó vizének a Nagykunsági-főcsatornán keresztül történő átvezetését
Újabb áldozatot követelt az újinfluenza Békéscsabán. A Független Hírügynökség információi szerint a 37 éves férfi korábban válságos állapotban került a kórházba. Több mint egy hétig volt lélegeztetőgépen, de nem tudták megmenteni az életét, péntek hajnalban meghalt.
Megkezdődött az apadás a Hortobágy-Berettyó Túrkeve és Mezőtúr közötti szakaszán, ezért másodfokúra csökkentették az árvízvédelmi készültséget és megszüntették a folyó vizének a Nagykunsági-főcsatornán keresztül történő átvezetését. Apadnak a Körösök is. Még három út víz alatt Borsodban.
Levélben kér állásfoglalást Demszky Gábor főpolgármester az állampolgári jogok és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosától, valamint az igazságügyi, az egészségügyi és a környezetvédelmi minisztertő...
A versenyzőknek egy monitoron megjelenő szöveget kellett begépelni telefonjukba, a feladványokban sokszor elgépel szövegek is voltak, így tesztelték az indulók éberségét
A múlt héten szerelt le a rendőrségtől az egyik legsikeresebb gyilkossági nyomozó. Kovács Lajos a közelmúltban jelentette meg „A Mór megtette…” című könyvét, melyben az évszázad bűnügye során elkövetett nyomozati hibákról is ír. Ezt követően bontották fel szerződését. A Heteknek adott interjújában beszélt viszont a sorozatgyilkosságokról, és arról is, hogy tudja, ki ölette meg Fenyő Jánost.
Tízezrek figyelték Afrikában és Ázsiában az évezred leghosszabb gyűrűs napfogyatkozását, amelynek maximuma 11 perc és 7,8 másodperc volt - hasonlóra a NASA honlapja szerint legközelebb 3043....
Teljesen szétesett a BKV, és a társaság mostani állapotánál már „nincs lejjebb” – mondta a fideszes Németh Szilárd és Papcsák Ferenc újságírók előtt pénteken, Budapesten. Felszólították az MSZP fővárosi vezetését, hogy nyilatkozzanak, igaz-e a sajtóhír, miszerint a kedd óta tartó BKV-sztrájkot a szocialisták vezető politikusai irányíthatják.