Nincs még egy ország Európában, ahol a gazdasági válságban egy exportorientált ágazatot olyan lépések sújtottak volna, mint itthon a gyógyszeripart - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Richter vezérigazgatója.
Közokirat-hamisítás bűntette és magánokirat-hamisítás vétségének gyanúja miatt vádlottként áll ma a bíróság elé Lévay Levente, Kispest egykori SZDSZ-es polgármestere, akit 2004-ben pedofil képek terjesztése miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek – írja a Magyar Nemzet.
Férj és volt felesége küzd idén a legjobb film Oscar-díjáért; az amerikai kritikusok többsége szerint Az Avatar című sci-fit rendező James Cameronnak és exnejének, A bombák földjén című háborús...
A hangulatindikátorok azt jelzik, hogy a kockázatvállalási hajlandóság némileg erősödött a tavalyi év elejéhez képest és bár a piacok alapvetően optimistán látják a 2010-es évet, azonban nincs...
Az amerikai Virginia állambeli üzleti lehetőségekről, a vállalatok kitelepülésének költségeiről tart előadást üzletembereknek csütörtökön Budapesten Matthias Duys, Virginia állam kormányzójának...
A bevételi soron csalódást keltő Citi gyorsjelentés ellenére pozitív hangulatban telt a tegnapi kereskedés a tengerentúlon. Az optimizmusban az egészségügyi szektor járt élen, amelynek sorsát...
A Magyar Katolikus Egyház kapta a legtöbb és legnagyobb összegű 1 százalékos felajánlást a 2008. évi szja-ból a 2009. év végi adatok szerint: 498.229 adózótól közel 3,059 milliárd forintot -...
A válság ellenére is kedvező a helyezete a L'Oréal Magyarországnak, a 2009-ben is a "legvonzóbb FMCG cégnek" választott vállalat bizakodva tekint előre. Ezt tükrözi a most induló informatikai fejlesztés, valamint az új dolgozók folyamatos felvétele is, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Egy év alatt jelentősen, 4,1 ezerrel 35,1 ezerre csökkent a tartósan álláskeresők száma az észak-magyarországi régióban, a 10,6 százalékos mérséklődés főleg a közcélú foglalkoztatásnak köszönhető - derül ki a régió munkaügyi központjának az elmúlt év decemberi adataiból.
Megállapodott a BKV menedzsmentjével a cég 26 szakszervezete kedd késő este a kollektív szerződésről (ksz), és a korábban munkabeszüntetést hirdető szakszervezetek visszavonták a sztrájkbejelentést.
A nyugdíjas toronyőr, aki a 115 méteres torony tövében lakik, nem akármilyen hely őrzésére vállalkozott: egykor innen zavarták a Szabad Európa Rádió adásait
A Ryanair légitársaság keddi bejelentése szerint 48 írországi járatát kényszerül törölni szerdán - ez 6 ezer utast érint - miután a három fő írországi repülőtér átmenetileg nem fogad gépeket az ír repülési hatóság (IAA) és a szakszervezetek vitája miatt.
Bari - Bár filmvígjátékokban már számtalanszor találkozhattak hasonló esettel, a valóságban először láttak bőröndben csempészett élő embert az olasz határőrök.
Gelsenkirchen — Úgy tűnik, igencsak játékos kedvében volt egy fiatal fóka, akit a németországi Gelsenkirchen állatkertjében szeretett volna lencsevégre kapni egy természetfotós.
Az új kormánynak hivatalba lépése után minél előbb el kell kezdenie a szerkezeti átalakításokat - mondta a Népszabadságnak adott interjújában Szapáry György, az MNB korábbi alelnöke, a Fidesz...
A balliberális értelmiség a rasszista bélyeget süti rá mindenkire, aki a cigányságot nem kizárólag a jó oldaláról közelíti meg. Azaz, aki e hazai kisebbség tagjai által okozott, sokszor véres konfliktusokról, azok gyakoriságáról, mélyebb okairól szól, illetve ha az esetleges megoldásokat nem feltétlenül az ő ízlése szerint ábrázolja.
A budapesti székhelyű Colorfront cég szoftverfejlesztői kiemelkedő teljesítményük eredményeként 2010. február 20-án veszik át Los Angelesben a hivatalos díjátadó gálán Oscar-díjukat, melyet a Lustre fényelő program kidolgozásáért és fejlesztéséért kapnak....
Többségében a negatív tartományban mozognak a ma reggeli kereskedésben az ázsiai részvényindexek, főként a kínai index teljesítménye húzza ma lefelé a régiót, ahol a banki hitelezés szigorításával...
Meglepetésre republikánus győzelem született a keddi időközi szenátorválasztáson az amerikai Massachusetts államban; a konzervatív Fox News hírcsatorna szerint ez olyan súlyos csapás a...
Egy gyerek fejlődését két dolog tudja délelőtt tönkretenni, a kereszténység és a pornográfia – ez a gondolat hangzott el Para-Kovács Imrétől hétfőn a Klubrádió délelőtti műsorában.
2013 vége, vagy 2014 eleje lehet az a legkorábbi időpont, amikor a Richter partnereivel együtt piacra dobja originális fejlesztésű, skizofrénia és bipoláris mánia elleni gyógyszerét, a cariprazine-t...
Nagyrészt csökkenést mutatnak az ázsiai piacok szerdán, miután újra előtérbe kerültek Kína hitelezéseinek szigorításával kapcsolatos befektetői félelmek.
Nyolc embert mészárolt le és többet megsebesített egy ámokfutó az amerikai Virginia állam középső részén. A feltételezések szerint az elkövető egy 39 éves férfi. Áldozatai felnőttek voltak,...
A legutóbbi közvélemény-kutatási eredményeknek megfelelően a republikánus Scott Brown nyerte a szenátusi időközi választást Massachusetts államban a demokrata jelölt, Martha Coakley ellenében. Az...
Emelkedéssel indulhatnak az európai piacok, ezen belül legfőképp a technológiai részvények, miután a befektetők körében nő az optimizmus a vállalati jelentési szezon miatt, azonban a mai napra rányomhatja a bélyegét a kínai hitelezések szigorítása miatti aggodalom is.
Amerikai tengerészgyalogosok érkeztek Haiti fővárosába, hogy a mentési munkákat segítsék. Az amerikai légierő megkezdte ivóvíz és élelem ledobását ejtőernyővel, egy Észak-Karolinából érkezett...
Világhírű akrobaták és artisták készülődnek a Fővárosi Nagycirkusz porondján: orosz, kínai, finn, angol, venezuelai és francia művészek próbálják mutatványaikat a manézsban.
Arra számít az új bolgár EU-biztosjelölt, hogy - miként kedden visszalépett elődjének - neki is a humanitárius segítségnyújtási tárcát kínálja majd fel az Európai Bizottság elnöke. Krisztalina...
Nyolc embert mészárolt le és többet megsebesített egy ámokfutó az amerikai Virginia állam középső részén. A férfi több órás hajsza után feladta magát a rendőröknek.
Demonstrációt szerveznek péntekre az eredetiségvizsgálók. Szerintük a kormány jogszerűtlenül bontotta fel velük január elsején az egyébként 2011-ig szóló szerződésüket, és ezzel ellehetetleníti a tíz éve működő ágazatot.
A HVG Portré rovatában és később a hvg.hu-nak is azt nyilatkozta az APEH elnöke, hogy van egy 30 millió forint alatti lakása Nyíregyházán és egy 15 millió alatti Budapesten, ezért nem kell ingatlanadót fizetnie. A jogszabály szerint ez csak akkor igaz, ha életvitelszerűen Nyíregyházán él. Mit jelent a gyakorlatban az életvitelszerű bentlakás? Miután az APEH elnökének nyilatkozata és az adóhivatal…
Bajnai Gordon miniszterelnök Veres Jánost jelölte az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) alelnöki posztjára - írja a Népszabadság. A Népszabadság szerint korábban két posztra is...
A vám- és pénzügyőrség munkatársai bűnügyi információ alapján a tolna megyei Pörböly közelében ellenőriztek egy harkányi férfi által vezetett kisteher-gépkocsit....
Az AAA Auto tegnapi bejelentése újabb információkat a közölt a nagytulajdonos, Anthony James Denny részvénytranzakcióiról, aki 2010 január 15-én is vett 3,000 AAA Auto részvényt a prágai tőzsdén. A...
Több mint egy hete munkások torlaszolják el Belgiumban az Annheuser-Busch InBev konszern üzemeinek a bejáratait. A közel tíz százalékos leépítés ellen tiltakoznak a sörgyári dolgozók, írja a Világgazdaság.
Egy apró lépéssel közelebb került az adóelkerüléshez használt kiskapuk bezárását célzó jogszabály módosításához kedden az Európai Unió, amikor a tagállami pénzügyminiszterek megállapodtak az adók...
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: KIHEVERTE MÚLT HETI ESÉSÉT A PIAC, OPTIMISTA HANGULAT -jelentős emelkedéssel kezdtek a tengerentúli piacok, feledtetve a múlt heti megtorpanást; az S&P500...