Elbocsátották az auschwitzi múzeumból azt a biztonsági őrt, aki akkor vezette az éjszakai szolgálatot, amikor a múlt hónapban ellopták az egykori náci haláltábor bejáratánál lévő fém feliratot.
Cseh Tamás-emlékestet tartanak pénteken a fővárosi Bárka Színházban a magyar kultúra napján, egyben a tavaly augusztusban elhunyt előadóművész születésnapján.
A tavalyi év végén bejegyezték a Gazprom és a MOL közös tulajdonában álló Pusztaföldvár Földgáztároló Zrt.-t, amely a korábbi Pusztaföldvár-Dús gázmező helyén kíván egy mintegy 1.3 mrd köbméter gáz...
Az MTV szerint először nem adtak számára pénzt, majd pedig nem hagyták pénzt keresni, amikor kármentésbe kezdett (és el akarta adni a foci-vb közvetítési jogait). Pénz, politika, sport.
A GBP/USD továbbra is gyengén szerepel, és eddig 1,6213-ig szánkázott. További veszteségekkel kell számolni, és nagy jelentőséggel bír az 1,6150-es támogatás. Ha nem tartja magát az érték, a rövidtávon érdekelt befektetők 1,6050 felé szoríthatják vissza a jegyzést. Csak 1,6310 fölött javulnának a kilátások. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
James Cameron 3D-s öko sci-fije, az Avatar az Egy lányról és A bombák földjén című produkciókkal holtversenyben van a Brit Filmakadémia (BAFTA) díjaiért, ugyanis mindhárom film nyolc jelölést kapott.
A tegnapi jelentősebb esésüket korrigálva emelkedéssel nyitottak az európai piacok, miközben a befektetők az amerikai gyorsjelentési szezon újabb híreire várnak.
Bajnai Gordon szerint az országot sikerült megmenteni a szakadék széléről és a jelenlegi kormány többet tett a puszta válságkezelésnél. A kormányfő Heti Válasznak adott interjújában kiemelte: a...
A magyar férfi kézilabda-válogatott nem tudta megismételni a franciák elleni jó játékát, és szerdán 34-25-re kikapott az olimpiai bronzérmes spanyol csapattól az ausztriai Európa-bajnokság bécsújhelyi csoportjában.
Az egész piacra nézve pozitív következtetések vonhatók le továbbra is a mozgásából és főleg a blue chip indexekhez mért relatív erejéből. (Solar Capital)
Az EUR/CHF reggel új 10 hónapos minimumot ért el 1,4720-nál, és célba veheti az 1,4695-83-as, 1,4653-as majd az 1,4593-71-es szintet. Itt 2009-es minimumok illetve a 2008 végi emelkedés 76,4%-os Fibonacci-korrekciós szintje található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Tabáni István lubickol a felkérésekben: a Csillag születik győztesénél nemcsak a zeneszerzők, nők, hanem a hirdetni vágyók is sorba állnak, így aligha hiányzik neki a teremőri fizetés.
A 800 ezerhez közelít a rossz adósok, azaz a BAR-listások száma. A Központi Hitelinformációs Rendszer adatai szerint 2009 decemberében 788 ezer olyan magánszemély volt, aki legalább 90 napja tartozott a minimálbérnél nagyobb összeggel.
A hatos golyóinak szétgurulásakor ugyanis kiderült, hogy a mágus vezette pénzvállalat más módozatban is blamálta magát. „Néhány éve a Skandináv lottónál már történt hasonló, akkor is valószínűleg a számokat tartalmazó gömb zárószerkezetével volt gond” – dobta felszínre az eddig valószínűleg embargós hírt a sajtó.
A 800 ezerhez közelít a rossz adósok, azaz a BAR-listások száma. A Központi Hitelinformációs Rendszer adatai szerint 2009 decemberében 788 ezer olyan magánszemély volt, aki legalább 90 napja tartozott a minimálbérnél nagyobb összeggel.
Bár az egyablakos ügyintézés 2007 óta él az uniós pályázatoknál, a cégek változatlanul bürokratikusnak érzik a rendszert - írja a Figyelő. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség már 2007-ben azt közölte,...
Nyugat-Európában 2015-re 10 százalékot is elérheti a gázzal is hajtott személyautók aránya, míg Magyarországon a jelenlegi 1,5-2 százalékról a várakozások szerint 5 százalékra nőhet két év alatt - közölte a Népszabadság a Prímagáz Zrt elemzését....
Cseh Tamás-emlékestet tartanak pénteken a fővárosi Bárka Színházban a magyar kultúra napján, egyben a tavaly augusztusban elhunyt előadóművész születésnapján.
Nyugdíjasokat félrevezető kiadvánnyal kampányol az MSZP - állítja Zalai Mihály, az orosházi Fidesz frakcióvezetője. A városban egy úgynevezett Idősügyi Hírlevélben értesítették a nyugdíjasokat arról, hogy 15 ezer forint önrész mellett 40 ezer forint értékű üdülési csekket kaphatnak a Nemzeti Üdülési Alapítványtól.
A délelőtti továbi forintgyengülés a déli órákra megállt, de mivel a külföldi befektetői hangulat továbbra sem egyértelműen pozitív, így a forint sem tudta meg ledolgozni ma, illetve tegnap...
Két szakmai szervezet, a BAMOSZ és a Befektetési Szakértők Magyarországi Egyesülete a jövőben közösen támogatja a befektetési teljesítménymérés globális standardjainak - GIPS® _ magyarországi...
Az uniónak egyelőre nincs védelmi rendszere, nem lehet tudni, hogy vészhelyzet esetén a nemzeti hadseregeket, vagy a NATO-erőket veti-e majd be, magyarázta Szekeres Imre. A válsághelyzetek kezelésében viszont aktívan részt vesz az Európai Közösség, most például Afrikában. Így ha akkor robban ki egy konfliktus Afrikában, amikor Magyarország tölti be az EU soros elnöki posztját, a magyarok…
A továbbra is borongós nemzetközi befektetői hangulatban tovább gyengült a forint a lengyel zlotyval együtt és a magyar fizetőeszköz idei mélypontjára jutott.
A választáshoz kapcsolódó ajánlás rendszerének átalakítását szorgalmazza Jóri András adatvédelmi biztos. Budapesti sajtótájékoztatóján az ombudsman jogszabály-változtatást sürgetett annak...
Miután közzétették az EU-s beszerzési menedzserindexet, mely januárban 51,6 pontról 52,0 pontra emelkedett, miközben az elemzők 51,9 pontos értéket vártak, az EUR/USD 1,4054-ig esett vissza. A szolgáltatóipar indexe 53,6 pontról 52,3 pontra zuhant (előrejelzés. 53,8 pont). Az EUR/USD-ot 1,4059-en jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A férfi négyszemközt kívánt beszélni az államfővel, hogy megkérje lánya kezét. A 35 éves, Bahtijarnak fogalma sem volt arról, hogy Medvegyevnek nincs lánya, csak egy fia, de még az is kicsi.
A befektetési teljesítmények mérésére a nemzetközileg elfogadott szabvány, a GIPS (Global Investment Performance Standars) elterjesztését kezdeményezi a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Szövetsége (BAMOSZ) a Befektetési Szakértők Magyarországi Egyesületével (CFA Society Hungary) közösen - közölte a két szakmai szervezet csütörtökön közleményben az MTI-vel.
A tegnapi jelentősebb esés után ma felfelé nyitottak az európai tőzsdék, azóta viszont fogy a lendület, a vezető részvényindexek már csak egy két tized százalékos pluszban tartózkodnak. A bányászati...
Az alvásszakértők és -kutatók egybehangzó véleménye szerint fontos arra törekedni, hogy esténként lehetőleg mindig ugyanakkor kerüljünk ágyba, mivel ez lehetővé teszi, hogy szervezetünk beálljon egy állandó biológiai ritmusra.
A papír alapvetően kimaradt a 2009-re jellemző nagy emelkedésből, bár 12 dollár alól egészen 18 közelébe tudott jutni, ami azért így is szép teljesítmény. (Solar Capital)
A dollár erősödésének hatására gyengültek a térségbeli devizák: az eurót csütörtökön fél tizenegy után 272,4 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délután négy órai 269,51 forinttal szemben.
A mobiltelefonok piaca telítődött, az ADSL növekedési üteme pedig lelassult, de egyre népszerűbb a mobilinternet és a digitális televíziózás is lassan beépül a köztudatba
A Hanmi pénzügyi csoport általános banki szolgáltatásokat nyújt Los Angeles-ben és környékén. 1994-ben bocsátott ki részvényeket a tőzsdére a mostanihoz közeli árfolyamon. 2006 végére a 20 dollárt is meghaladta az aktuális árfolyam azóta viszont meredek esésben volt. (Solar Capital)
A dollár erősödésének hatására gyengült a térségbeli fizetőeszközök árfolyama a devizapiacokon. Az eurót csütörtökön délelőtt tíz órakor 272,08 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda d...