Világviszonylatban magas a magyarországi benzinár. A régiós országok közül egyedül Szlovákiában fizetnek többet tankoláskor. A magyarországi benzinárak nemzetközi viszonylatban és a térségben is kifejezetten magasnak számítanak, ugyanakkor az uniós átlagot nem érik el.
Még 300 embert ki kell hallgatnia tanúként a rendőrségnek a ferencvárosi ajánlószelvény-hamisítási ügyben, majd írásszakértőt rendelnek ki - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére.
Rendkívül mozgalmas hetünk lesz, amellett ugyanis, hogy igen fontos makrogazdasági adatok látnak napvilágot, ismét tárgyalóasztalhoz ülnek az amerikai és a magyar jegybankárok. A piaci szereplők...
Szakértők szerint piaci értéken a négy évvel ezelőtti választásokhoz hasonlóan az idén is tízmilliárdos nagyságrendet érhetnek el a pártok valós kampányköltései - írta a Napi Gazdaság
A báli szezon rendezvényei is megérzik a válságot: esetenként a korábbiaknál olcsóbb belépőkkel, kisebb költséggel szervezik, és kevesebb vendéget is várnak - írta a Napi Gazdaság.
Az amerikai befektetők többsége üzletellenesnek tartja Barack Obamát, és egyáltalán nem bízik abban, hogy az elnök alkalmas egy pénzügyi vészhelyzet kezelésére - közölte friss felmérése alapján a hét végén a Bloomberg gazdasági hírügynökség.
Akárcsak egy évvel korábban, tavaly is az iratrendezéstől a külföldi kiküldetéseken keresztül a bérszámfejtésig, a tehetséggondozásig és a selejtezésig szinte mindennel kapcsolatban külső szakértők segítségét kérte a gazdasági minisztérium. Az udvari tanácsadók között olyan cégek is felbukkannak, amelyek más forrásból is sokmilliós állami megrendelésekhez jutottak – írja a Magyar Nemzet.
Enyhe emelkedéssel kezdte az évet a GKI konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított értéke). A várakozások sokkal kevésbé pesszimisták az egy évvel korábbinál, kedvezőbbek a 2008 októberinél is, de még nem érték el a válság előtti utolsó "békehónapra", 2008 szeptemberére jellemző értéket....
A tavalyi év végén a Dubai World ingatlanalap tulajdonainak és befektetési vagyonának összértéke meghaladta 120 milliárd dollárt - az adósság "csak" 57 milliárd
A téli sport szerelmeseinek kedvez az előttünk álló hét időjárása. A fagyok miatt ugyanis vastagodik az ország tavainak jégtakarója, és a hegyekben is egyre több hóra számíthatunk.
Elhanyagolt, városszéli ingatlanokba költöztetné a miskolci, szocialista vezetésű önkormányzat a tapolcai városrészben majdnem négy évtizede működő gyermekvédelmi központot – írja a Magyar Nemzet.
A mentőalakulatok megtalálták a Bejrútból felszállt etióp utasszállító repülőgép lezuhanásának helyét, a libanoni partoktól három és fél kilométerre - jelentette be hétfőn Gházi Aridi libanoni...
Ki ne kezdett volna már öngyógyszerezésbe, amikor otthon feküdt lázasan? A legtöbb ember ilyenkor a házi patikában található lázcsillapítókhoz nyúl, melyek közül sok paracetamolt tartalmaz. De mi is valójában ez a hatóanyag és mi az, amit fontos tudni róla?
Folytatódott a bizalmi indexek tavaly május óta tartó markáns emelkedése. A várakozások sokkal kevésbé pesszimisták az egy évvel korábbinál, kedvezőbbek a 2008 októberinél is, de még nem érték el a...
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Paizs József MSZP-s országgyűlési képviselő, Szigetvár polgármestere vasárnap. Az MTI szocialista forrásból úgy értesült, hogy az 55 éves politikust este,...
Újabb mérsékelt erősségű, a Richter-skála szerint 4,7-es fokozatú utórengés rázta meg vasárnap Haitit. Az Egyesült Államok geofizikai szolgálata szerint az újabb földlökés epicentruma a haiti...
Bevezetik a helyközi közösségi közlekedésben márciusig a térítésmentesen utazók számára a regisztrációs jegyet, Antali Károly, helyközi közösségi közlekedés átalakításáért felelős kormánybiztos ma ismerteti az új rendszer bevezetésének részleteit.
Az EU meg akarja akadályozni, hogy a Bayerische Landesbank (BayernLB) - a magyar MKB anyabankja - részesedést fizessen a bajor államnak, mindaddig, amíg veszteséges marad. Így idén a bajor állam mintegy 231 millió eurótól esne el.
Félő, hogy tavasszal nem nyitja meg kapuit a Vidámpark, ősszel pedig csődbe is mehet az idén 60 éves intézmény - írta a Blikk. A lap hétfői száma beszámol arról, hogy a fővárosi intézmény nem tud m...
Az Egyesült Államok fővárosában, Washingtonban 1976 óta a legmagasabb, 12,1 százalékos volt a munkanélküliség decemberben - derült ki hét végén ismertetett adatokból.
Az Inter a San Siróban megmutatta, ki az úr a házban. Sőt, alkalmasint nem csak a Giuseppe Meazza Stadionban, hanem az olasz bajnokságban is. José Mourinho csapata 2-0-ra nyerte az olasz labdarúgó-bajnokság szuperrangadóját a Milan ellen. A már kilencpontos előnnyel vezető kék-feketék több mint egy félidőn keresztül emberhátrányban játszottak. Az utolsó percekben Ronaldinho büntetőt is hibázott.
Vladimír Meciar szerint nincs semmi provincializmus abban, hogy a magyarországi választás előtt a szlovák politikusok éberek a magyar politikusok nacionalizmusával szemben. "Inkább leszek ma...
Bár a szociális tárcának már decemberben el kellett volna készítenie azt a kormányrendeletet, amely szabályozza a helyi esélyegyenlőségi programok megalkotását, a minisztériumban még csak egyeztetnek a szakértők – tudta meg a Magyar Nemzet.
Orbán Viktor a leginkább megosztó politikus, mégis a Szonda Ipsos 2010 januári népszerűségi listájának első helyére került. Előkelő pozícióját a jelentős méretű Fidesz-tábor körében tapasztalható nagyfokú népszerűségének köszönheti - írta a Népszabadság.
Az Avatar hamarosan elsüllyeszti a Titanicot; az amerikai mozikban immár hatodik hete a legnagyobb jegybevételt produkáló sci-fi minden idők leghatalmasabb kasszasikere lesz.
Az Avatar hamarosan elsüllyeszti a Titanicot; az amerikai mozikban immár hatodik hete a legnagyobb jegybevételt produkáló sci-fi minden idők leghatalmasabb kasszasikere lesz. A háromdimenziós...
Napközben északkeleten, keleten is egyre többfelé megnövekszik a felhőzet. Főleg nyugaton, délnyugaton várható szórványosan hószállingózás. Elsősorban keleten zúzmarás ködfoltokra is számítani kell. A Kisalföldön néhol megélénkül a délkeleti szél. A hőmérséklet kora délután általában -1, -6 fok között alakul, a ködös részeken hidegebb is lehet, késő este többnyire -4, -9 fok valószínű.
Nem sokkal felszállás után a Földközi-tengerbe zuhant egy etióp légitársaság Bejrútból Addisz-Abebába tartó utasszállítója hétfőn, 92 emberrel a fedélzetén - közölte a bejrúti reptér egyik illetékese.
A tavalyi év végén a Dubai World ingatlanalap tulajdonainak és befektetési vagyonának összértéke meghaladta 120 milliárd dollárt - az adósság "csak" 57 milliárd
Az Európai Bizottság kész arra, hogy támogatást adjon az unió globalizációs, illetve szociális alapjából azoknak a dolgozóknak, akiket elbocsátanak az Opeltől - közölte a bizottság egyik szóvivője.
Az Avatar hamarosan elsüllyeszti a Titanicot; az immár hatodik hete a legnagyobb jegybevételt produkáló sci-fi minden idők leghatalmasabb kasszasikere lesz
Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer nem tarható fenn, a felsőoktatási intézmények között pedig jóval nagyobb versenyre lenne szükség.
Kilencven korbácsütésre és két hónapi börtönbüntetésre ítéltek Szaúd-Arábiában egy fiatal lányt, aki tanárára támadt, miután az rajtakapta, hogy kamerás mobil van nála.
Komoly bevételi forrást jelenthet a jövőben a moziknak, ha háromdimenziós technológiával sporteseményeket vagy akár koncerteket közvetítenek - mondta Dudás Viktor, a VOX mozimagazin főszerkesztője.
Az Ipsos felmérése szerint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Sólyom Lászó államfő a legnépszerűbb politikus. A kutatóintézet tájékoztatása alapján a két politikus 45-45 vezeti a listát, őket követi Szili Katalin volt házelnök 36 és Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője 35 ponttal.
Tavaly december végéig 69.469 magánnyugdíjpénztári tag kérte visszalépését a társadalombiztosítási (tb) nyugdíjrendszerbe - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az MTI-vel.
Egy epilepsziás amerikai kisfiút egy zsiradékban különösen gazdag étrend gyógyított ki súlyos betegségéből. Az úgynevezett ketogén diétának köszönhetően ma már teljesen tünetmentes.