A héten fagyos idő és havazás várható, hét közepére akár -18 fokot is mutathat a hőmérő. A hétvégén viharos északnyugati, északi szélre van kilátás havazással, hófúvással.
Görögország nem lép ki az euróövezetből és nem vár külső segítséget pénzügyi problémáinak megoldásához - ismételte meg hétfőn a görög pénzügyminiszter.
Miroslav Lajcák szerint téved a Fidesz, ha azt hiszi, hogy térdre tudja kényszeríteni Szlovákiát. A szlovák külügyminiszter állítólag már figyelmeztette is a magyar pártot
BUDAPEST – „Mozgásba hoztuk a várost" – idézték a fővárosi közlekedési cég szlogenjét a „BKV-pótló" mozgalom elindítói. A társaság tagjai egy internetes honlapon kiírták, mikor merre járnak, a kocsiban felkínált szabad helyekre pedig bárki jelentkezhetett. Szervezők és pártolók, utasok és autósok szombat este egy kis ünneplésre gyűltek egybe.
Az orientációját vesztett társadalom nem tudott és ma sem tud mit kezdeni sem a parlamentarizmussal, sem a demokratikus közélet politikusával, irtózik a nyilvános vitától, és legszívesebben visszamenne az államszocializmus csendjéhez - mondta Tölgyessy Péter a Kossuth Rádióban.
Sandra Bullockot és Jeff Bridgest választotta az év színészének, a Becstelen Brigantyk stábját pedig a legjobb szereplőgárdának a legnagyobb hollywoodi színészcéh, amely a hét végén adta át...
Egyelőre nem vonul ki a keresőóriás Kínából és tovább egyeztet a hatóságokkal. Az internet szabályozása Kínában összhangban van a törvényekkel – jelentette ki egy interjúban a kínai kormány szóvivője.
Görögország nem lép ki az euróövezetből és nem vár külső segítséget pénzügyi problémáinak megoldásához - ismételte meg hétfőn a görög pénzügyminiszter.
A Svájci Nemzeti Bank elnöke óva intette a piacot a frank túlzott erősödésétől. A befektetők valószínűleg ennek ellenére tesztelhetik, hogy az SNB vajon engedi-e, hogy a tavaly márciusi, első intervenciós szintet 1,46-nál elérje az árfolyam. Az EUR/CHF ezért egyelőre várhatóan tovább fog gyengülni 1,46 felé, mielőtt az SNB lépésre szánja el magát. in-www.globalfx.hu / ks-Fxdirekt
Az Indianapolis Colts és a New Orleans Saints játszik majd február 7-én, a profi amerikaifutball-liga (NFL) döntőjében, a Super Bowl XLIV-en, Miamiban.
Álmozdonyvezetőt fogtak szombatra virradóra a MÁV belső ellenőrei - írta a Blikk hétfőn. Horváth Gergely, a MÁV Trakció szóvivője megerősítette a Blikk információit az álmozdonyvezetővel kapcsolatban.
Sok esetben nem értenek egyet az Alkotmánybíróság határozataival az ismertebb magyarországi adótanácsadók, adószakértők. Az adózási témában hozott döntések egy jelentős részében azonban szakmai...
Leszakadt felsővezeték miatt késnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok-Nyíregyháza-Záhony és a Budapest-Cegléd-Szeged vasútvonalon - tájékoztatott közleményében Both Ferenc, a Mávinform ügyeletese.
A szervezet az javasolja a főpolgármesternek, gondoskodjon a 2010. évi forrásmegosztásnál a 2009. évi forrásmegosztásra vonatkozó ÁSZ-javaslat szerinti korrekcióról
2010. február 1-jétől Vaszily Miklós a Magyar Telekom 100 százalékos tulajdonában lévő Origo Zrt. vezérigazgatója. Az elkövetkező hónapokban Novák Péter is csatlakozik a cég menedzsmentjéhez általános vezérigazgató-helyettesként.
Bujkálásra buzdítja Lakatos Csilla Magyar Róbertet: ha már elszökött, az első fokú ítéletig ne is jöjjön vissza. Az ügyvéd ezzel nem követ el bűncselekményt, csak az ügyfele érdekeit képviseli. Az Ügyvédi Kamara elítéli a védő viselkedését.
Az Állami Számvevőszék szerint nincs összhangban a főváros és a kerületek közötti forrásmegosztási törvény a helyi önkormányzatokról szóló törvénnyel, ezért a szabályozás módosításának kezdeményezését javasolja Varga Zoltán önkormányzati miniszternek.
A magyar állandó EU-képviselet új, második irodaépületét nyitotta meg hétfőn ünnepélyesen Brüsszelben Balázs Péter külügyminiszter. A képviselet ez év elejétől már a 2011 első felében esedékes...
Az EUR/USD január 13-a óta elkönyvelt veszteségeit konszolidálja, melyek hatására 1,45-ről 1,4027-re esett vissza. Az enyhülés 1,4182-ig tartott. Továbbra is rossz hatással vannak az euróra bizonyos EU-tagállamok adóssággondjai, miközben Obama reformtervei a dollár pozícióját veszélyeztetik. Amíg 1,4182 alatt marad a devizapár jegyzése, borúsak a kilátások. Továbbra sem kizárt az 1,40-es érték…
Már a második volt házvezetőnője perelte be Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök feleségét - írja a Jediót Ahronót című izraeli újság, amely korábban hasonló esetet tárt fel.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a főváros és a kerületek közötti forrásmegosztási törvény nincs összhangban a helyi önkormányzatokról szóló törvénnyel, ezért a szabályozás módosításának...
Fennállása első bajnoki döntőjére készülhet a New Orleans Saints az amerikai futballbajnokságban (NFL), miután fantasztikus izgalmak közepette, hosszabbításban 31-28-ra legyőzte a Minnesota Vikings csapatát. Az AFC döntőjében az Indianapolis Colts 30-17-re verte a New York Jetset. A finálét február 7-én, Miamiban rendezik.
Görögország nem lép ki az euróövezetből és nem vár külső segítséget pénzügyi problémáinak megoldásához - ismételte meg hétfőn a görög pénzügyminiszter. Jeórjiosz Papakonsztantinu a német Die...
Ittas volt az a sofőr, aki járművével kisodródott egy jeges útszakaszon a hétvégén a 65-ös főúton, és egyik utasa életveszélyes sérüléseket szenvedett – értesült a HavariaPress.
Az az érv, ami az APEH-kalkulátor használatánál az önkéntes regisztráció mellett szólt, megdőlni látszik. Nem írja elő jogszabály ugyanis, hogy így megúszhatja az adózó a későbbi bírságot.
László Tamás, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje a múlt embere. A politikus hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón kiemelte: az MDF eddigi...
Az esés tényével együtt is szembetűnő relatív erőt mutat, ami jó jel a piac egészét tekintve. Legalábbis annak, aki nem shortolja a piacokat. A széles merítésű, 2000 komponens teljesítményét tükröző index közel sem esett annyit, mint blue-chip testvérei és a technikai romlás sem olyan számottevő. A 610 környéki támaszát, de még az 50 napos mozgóátlagot sem érte el egyelőre. (solar Capital)
Álmozdonyvezetőt fogtak szombatra virradóra a MÁV belső ellenőrei - írta a Blikk hétfőn. Horváth Gergely, a MÁV Trakció szóvivője megerősítette a Blikk információit az álmozdonyvezetővel...
A Dnyeszteren túli terület kérdésének rendezése az elmúlt év moldovai politikai eseményei miatt némileg háttérbe szorult, ezért most új erőfeszítéseket kell tenni a politikai konszenzus keresésére, de legkevésbé sem csak egyetlen megoldás jön számításba - jelentette ki Mizsei Kálmán, az Európa Tanácsnak a szakadár területtel foglalkozó különmegbízottja egy lapinterjúban.
2.24 milliárd dollárnyi tőkét sikerült bevonnia a január végén tőzsdére készülő orosz alumíniumóriásnak, a Rusalnak, miután 1.61 milliárd darab új részvényét 1.39 dollárért kínálta eladásra a...
Az EUR/GBP ledolgozta veszteségeit, és 0,8753-as minimumáról 0,8768-ra kúszott fel. Mivel a GBP/USD 1,6240 alá esett, folytatódhat a korrekció, azonban az egyes EU-tagállamok adóssággondjaival kapcsolatos aggodalmak miatt a short oldalon érdemes piacra lépni. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Szó szerint közöljük az MSZP elnök asszonyának sajtónyilatkozatát, amelyet nem anno mint MSZMP-cenzor, hanem tíz hónapja mint az MSZP frakcióvezetője tett. Hogy ne legyen vitás: határozottan elutasította a 13. havi nyugdíj elvonását, 2009. márciusban. Most ő magyarázza el, hogy nem kell reform…
Az európai cégek menedzsmentjei és tehetségei válságban érzik magukat a munkahelyeken annak ellenére, hogy egyre pozitívabbak a gazdasági kilátások - derül ki egy friss felmérésből. Hiába történtek személyi változások a vezetésben, a cégek nem tudják szállítani az üzleti célokat.
Az adószám felfüggesztésének ideje ’fekete időszak’ az érintett társaság számára, áfát sem levonni, sem visszaigényelni nem tud. A vasszigor teljes, a korábbi időszakok levonható áfája sem vehető figyelembe, illetve a kiutalásokat is leállítja az adóhatóság. A felfüggesztett adószámú vállalkozástól kapott számla esetében az adólevonási jogot nem befolyásolja, hogy a számla kiállítójának adószámát…