A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén várhatóan ismét a BKV tarifáinak csökkentéséről tárgyalnak majd a képviselők. A közgyűlésben ellenzékben lévő MSZP és a Fidesz is kedvezményes jegy bevezetését szorgalm...
A bíróság elrendelte a gépjármű-kereskedő Csiki-Bege Kft. felszámolását - írta a Napi Gazdaság. A lap csütörtöki számában azt írta: likviditási problémái miatt a cég tulajdonosa tavaly márciusban m...
Távozott Hondurasból a tavaly nyáron megbuktatott elnök, aki hónapok óta a brazil nagykövetségen tartózkodott, de utódja szerdai beiktatásával párhuzamosan amnesztiát és engedélyt kapott az elutazásra.
Hetek kérdése és elkészül az első bedobozolt Leonar3Do, indulhat a háromdimenziós virtuális teret alkotó eszköz forgalmazása – tudta meg a Világgazdaság Rátai Dániel feltalálótól.
Összesen 29.709 civil szervezet kapott együttesen közel 10,059 milliárd forintot a 2008. évi 1 százalékos szja-felajánlásokból, több mint 1,688 millió rendelkező nyilatkozat alapján a tavaly év végi adatok szerint - derül ki az APEH honlapján közzétett adatokból.
Az amerikai jegybank (Fed) szerdán nem változtatott alapkamatán, a várakozásoknak megfelelően. Az egynapos kamat célsávja rekord alacsony szinten, 0,0 és 0,25 százalék között maradt.
Igazságügyi műszaki és építész szakértő kirendelésére utasította a Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI) az ügyészség a napokban a kormányzati negyed ügyében folyó nyomozásban.
Túlélőt találtak a francia mentőalakulatok Haitin, 15 nappal az országot sújtó földrengés után. A 16 éves lányt egy ház romjai alól szabadították ki helyi idő szerint szerdán a fővárosban,...
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a várakozásoknak megfelelően nem változtatott alapkamatán. Az egynapos kamat célsávja rekord alacsony szinten maradt
Halottra bukkantak a romok alatt szerda este Liege-ben, az aznap hajnalban bekövetkezett belgiumi házrobbanás helyszínén. A hatóságok közlése szerint még mindig nem lehet tudni, nincsenek-e újabb...
Franciaországban 0,7 százalékkal csökkent a regisztrált állástalanok száma decemberben, ami az első havi szintű csökkenés tavaly június óta - a francia kormány szerdai közlése szerint.
Alapvetően a széles körű felelősség elosztás elvére épül az MSZP kampányvezetése, ezért úgy tűnik, a választások után sincs sok esély a párt megújulására. Pontosabban csak egy kemény, 20 százalék alatti eredmény esetén, ám a tét akkor már nem a megújulás lesz, hanem a szétesés elkerülése. A kérdés, hogyan éli túl az MSZP miniszterelnök-jelöltségét felvállaló Mesterházy Attila a választás utáni…
Megfejthetetlen, hogyan jött össze tavaly a költségvetés áfabevételi többlete, ami biztosította, hogy a Nemzetközi Valutaalappal elfogadtatott tervnél jobb legyen a hiány - írja a Népszabadság.
Németországban 0,8 százalék volt az éves szintű januári infláció a német szövetségi statisztikai hivatal előzetes adata szerint. Ez kisebb a szakértők által vártnál.
Csaknem háromszoros tartalékkapacitás van a villamosenergia-rendszerben, így a nagy hideg ellenére is biztonságos az ellátás - mondta Tari Gábor. A villamosenergia-rendszert irányító Mavir Zrt. vezérigazgatója az InfoRádiónak úgy fogalmazott: a nyári kánikula nagyobb megterhelést jelent, mint a tartós téli hideg.
Viktor Janukovics felülvizsgálná Ukrajnának a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött készenléti hitelmegállapodását. Újságíróknak azt mondta szerdán, hogy támogatja a bérek emelését, amit az IMF ellenez.
Az M0-ás autóút M1 felé vezető oldalát teljes egészben lezárták, az M5 felé vezető oldalán pedig egy sávon lehetett haladni csütörtök reggel, miután kigyulladt egy kamion - tájékoztatta az állami...
Olaszország legnagyobb vállalkozása a maffia: tavaly 135 milliárd eurót "számlázott ki", és 70 milliárdos jövedelemre tett szert - közölte a Confesercenti
Távozott Hondurasból a tavaly nyáron megbuktatott elnök, aki hónapok óta a brazil nagykövetségen tartózkodott, de utódja szerdai beiktatásával párhuzamosan amnesztiát és engedélyt kapott az...
Nem számíthatunk szokványos fellendülésre a válság után, bár 2010-ben hirtelen megugrik a gazdaság, a fundamentumok helyreállítása még nem fog ott tartani, hogy az élénk növekedés az év egészében...
Az osztrák határtól a városig autópályát, Szombathelyig pedig gyorsforgalmi utat akar Sopron; a városi közgyűlés ezért a napokban úgy döntött, a település belép az M9-es út fejlesztési tanácsába - köz...
Temesvár a sokféleségében megvalósuló európai egység szellemét előlegezte meg, amikor mintegy tíz nemzeti és ugyanannyi vallási közössége összefogott a közös ellenség ellen, és elindítója lett a...
Oroszország és Fehéroroszország aláírt több dokumentumot a korábbi kőolaj-szállítási szerződések módosításáról - jelentette szerdán Igor Szecsin miniszterelnök-helyettes Vlagyimir Putyin kormányfőnek...
Közös érdek a Magyarországgal szembeni kanadai vízumkényszer újbóli bevezetésének elkerülése, a két ország folytatja az egyeztetéseket - ebben foglalta össze szerdai ottawai tárgyalásainak...
A ciklikus hányás szindróma egy olyan, főként gyermekeknél tapasztalható betegség, melyre a minden látszólagos ok nélküli visszatérő, elhúzódó erős hányinger, hányás és az ebből következő túlzott gyengeség, kimerültség jellemző.
Wermer András stratéga szerint a szimpátia dönti el a választást. A Fidesz egykori stratégiai tanácsadója az InfoRádiónak azt mondta: beleszerethetünk abba is, akit már húsz éve ismerünk, de eddig még nem foglalkoztunk vele. Negatív kampánnyal is lehet nyerni, de annak sosincs jó vége, mert a választások után olyan hangulat alakul ki, ami nem visz előre.
Megegyeztek egymással a Nemzeti Lóverseny Kft. vezetői és a lótenyésztők, illetve futtatók képviselői, ezzel biztossá vált, hogy nem marad el a január végi ügető futam - írta a Népszabadság. A...
A választások előtt hatvanhét nappal a magyar–orosz kormányközi vegyes bizottság budapesti ülésén egy magyar–orosz közös vállalat létrehozásáról akarnak dönteni a felek pénteken. A tervek szerint a cég a magyar kereskedelmi gázmennyiség körülbelül 30 százalékát jelentő kontingens kereskedelmét fogja ellátni.
A Magyar Posta ingatlanértékesítési bevételeiből fedezte tavaly 1,3 milliárd forint értékű munkahely-teremtési, és további, liberalizációt szolgáló beruházásait - állapította meg a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) szerdai ülésén, amelyen áttekintette egyebek között a cég felügyelőbizottságának jelentését.
Az agrártárca - tudomásul véve a tényeket - csendben már jelezte az Európai Bizottságnak, hogy Magyarország az idén sem vezeti be az egységes gazdaságtámogatási rendszert (SPS) rendszert - értesült a...
Az amerikai kormány mindent megtesz azért, hogy mozgásba lendítse a gazdaságot, munkahelyeket teremtsen és segítsen a középosztálynak - sorolta legfőbb üzenetei között Barack Obama az unió...