2010. január 28. csütörtök

jan. 28
11:33
Szmogriadó? Szombaton páros, vasárnap páratlan rendszám (ATV)
Akár hétfőig is korlátozhatják a gépjárműforgalmat.
jan. 28
11:36
Csaknem négyszeres profitot mutatott fel a Hyundai (ProfitLine)
A dél-koreai Hyundai Motor's autógyár éves összevetésben majdnem megnégyszerezte nyereségét a tavalyi utolsó negyedévben, főként az indiai és a kínai piac bővülésének köszönhetően.
jan. 28
11:38
Európát is érintheti a Toyota gázpedál problémája (ProfitLine)
Egyre kínosabb helyzetben a Toyota Motor, csütörtöki bejelentése szerint a gázpedál problémák okozta gépjármű visszahívások az USA után Európát is érinteni fogják, igaz annak mértéke még nem ismert.
jan. 28
11:39
Bajnai: Fő feladatom az ország megmentése (Infostart)
Az ország megmentését nevezte fő feladatának a Süddeutsche Zeitung csütörtöki számában megjelent interjúban Bajnai Gordon. A liberális német napilap a címében is ezt emelte ki, az alcímben pedig arra emlékeztetett, hogy Bajnai csak egy évre vállalta el a kormányfői tisztséget, és "kemény reformokkal megakadályozta az államcsődöt".
jan. 28
11:41
Több mint 130 millió forint adomány érkezett a Fideszhez eddig (Infostart)
Eddig több mint 130 millió forint adomány érkezett a Fideszhez a párt támogatóitól; önkéntesnek több mint 50 ezren jelentkeztek - közölte Nyitrai Zsolt.
jan. 28
11:42
Magyar menekültáradat: Kanada még bírja (Privátbankár)
Közös érdek a Magyarországgal szembeni kanadai vízumkényszer újbóli bevezetésének elkerülése, a két ország folytatja az egyeztetéseket
jan. 28
11:42
Bajnai Gordon az ország megmentését nevezte fő feladatának (Gondola)
Az ország megmentését nevezte fő feladatának a Süddeutsche Zeitung csütörtöki számában megjelent interjúban Bajnai Gordon. A liberális német napilap a címében is ezt emelte ki, az alcímben pedig...
jan. 28
11:42
Több mint 130 millió forint adomány érkezett a Fideszhez eddig (Alternatív Energia)
Eddig több mint 130 millió forint adomány érkezett a Fideszhez a párt támogatóitól; önkéntesnek több mint 50 ezren jelentkeztek - közölte Nyitrai Zsolt csütörtökön Budapesten.
jan. 28
11:42
EUR/USD A várt szerint alakult a konjunktúra-indikátor (HírTV)
Az EU-s konjunktúra-mutató januárban -1,30 pontról -1,12 pontra javult (előrejelzés. -1,10 pont). Az EUR/USD nem reagált az adatokra, és csaknem változatlanul 1,4031-en jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 28
11:44
Lengyelország megúszta a válságot, de keményen megfizet érte (Privátbankár)
A vártnál is nagyobb mértékben, éves összevetésben 1,7 százalékkal bővült tavaly a bruttó hazai termék (GDP) Lengyelországban, az egyetlen uniós tagállamban, ahol nem csökkent, hanem a válság ellenére...
jan. 28
11:44
A legjobb futócipő a meztelen láb (Gondola)
A legjobb futócipő a meztelen láb lehet - közölték amerikai kutatók a Nature tudományos magazinban. Kutatók szerint a cipő viselésétől tartózkodó futók kisebb valószínűséggel szereznek súlyos...
jan. 28
11:44
Rendkívüli dologra bukkantak (HírTV)
Középkori kutat találtak a budavári Mátyás-templom mellett egy buszmegállóban – írja két hazai bulvárlap.
jan. 28
11:45
Három figyelmeztetést is kapott most Portugália! (Portfolio)
Mindhárom nagy hitelminősítő újabb figyelmeztetést küldött tegnap és ma a portugál kormánynak arra, hogy hiteles lépésekkel minél hamarabb igyekezzen csökkenteni az államháztartás hiányát, illetve...
jan. 28
11:46
Bajnai: meg akarom menteni az országot (Privátbankár)
Az ország megmentését nevezte fő feladatának a Süddeutsche Zeitung csütörtöki számában megjelent interjúban Bajnai Gordon.
jan. 28
11:46
EUR/GBP Változatlan EU-s fogyasztói bizalom (HírTV)
Januárban változatlanul -16 pontos értéket hozhat az EU-s fogyasztói bizalom (előrejelzés: -15 pont). Az EUR/GBP veszteségeket könyvel el. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 28
11:48
Padlógáz, véletlenül: óriási Toyota-visszahívás (Privátbankár)
A Toyota Motor Európára is kiterjeszti a visszahívási akciót a gázpedállal kapcsolatos problémák miatt, a pontos számot azonban később fogják megmondani
jan. 28
11:48
Négyen erőszakolták meg a korlátozottan cselekvőképes nőt? (HírTV)
Őrizetbe vette a rendőrség azt a négy fiatalembert, akik a gyanú szerint még tavaly novemberben megerőszakoltak egy gondnokság alatt álló, korlátozottan cselekvőképes nőt Újfehértón - értesült a HavariaPress.
jan. 28
11:51
Megasztár: 3 napig könyörögtek a magyar énekesnek, hogy szerepeljen (ATV)
Nem ő volt az egyetlen, aki ilyen módon került be.
jan. 28
11:57
Amikor a távmunka segít (HR Portál)
Jelentősen nőtt az otthonról, távmunkában dolgozók száma az egész Budapestet érintő BKV-s munkabeszüntetés ideje alatt.
jan. 28
11:59
Gyakorlati útmutató álláskeresőknek (HR Portál)
Az év elején jelent meg Kifferné E. Anikó fejvadász könyve Álláskeresés ABC címmel, mely nemcsak végigvezet bennünket azokon a lépéseken, melyek egy sikeres interjúhoz vezetnek, hanem gyakorlati tapasztalatait is megosztja az olvasóval.
jan. 28
12:00
Ingatlanadó: honnan szedjünk 50 milliárdot? (Privátbankár)
A költségvetési tartalékok számbavétele és az adóbevétel-prognózisok kiszámítása után lehet majd pontosan megmondani, hogyan kompenzálják az ingatlanadó kiesését
jan. 28
12:00
Több mint 130 millió forint adomány érkezett eddig a Fideszhez (Gondola)
Eddig több mint 130 millió forint adomány érkezett a Fideszhez a párt támogatóitól; önkéntesnek több mint 50 ezren jelentkeztek - közölte Nyitrai Zsolt csütörtökön Budapesten. A Fidesz operatív...
jan. 28
12:00
EUR/HUF Javult az EU-s iparba vetett bizalom mutatója (HírTV)
Az EU-s iparba vetett bizalom mutatója januárban -16 pontról -14 pontra javult (előrejelzés: -15 pont). Az EUR/HUF nem jött lendületbe az adatok hatására, és szinte egyhelyben toporog. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 28
12:00
Egy zsidó vezető szerint Szerbiában terjed az antiszemitizmus (Kripto Akadémia)
Szerbiában is, akárcsak az egész világon, terjed az antiszemitizmus - nyilatkozott Aleksandar Necak, a Szerbiai Zsidó Közösségek Szövetségének elnöke a Danas című belgrádi újságnak a holokauszt emléknapja alkalmából.
jan. 28
12:02
Brown: megkezdődik Afganisztán "átadása" (Gondola)
A londoni Afganisztán-konferencia a biztonsági feladatok átadási folyamatának kezdetét jelenti - mondta a csütörtöki rendezvényt megnyitó beszédében a brit kormányfő. Gordon Brown a hetven ország...
jan. 28
12:02
Tinédzserek késelték halálra a férfit (HírTV)
A thaiföldi hatóságok még keresik azt a három tinédzsert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy halálra késeltek egy német férfit a népszerű tengerparti üdülőhelyen, Phuketen - közölte a thai rendőrség. A 66 éves Dieter Eugen Kebelheim a kórházba szállítás után meghalt.
jan. 28
12:02
Villámcsődület a kétnyelvűségért Sepsiszentgyörgyön (Kripto Akadémia)
Villámcsődületet rendeztek a kétnyelvűségért a romániai Sepsiszentgyörgyön egy szupermarket előtt, magyar feliratokat kérve - írta csütörtöki számában a Háromszék című sepsiszentgyörgyi napilap.
jan. 28
12:03
Vértes András: a piac elfogadja a magasabb hiányt, ha ... (2.) (Portfolio)
Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke az MGYOSZ ma délelőtti rendezvényén egyetértett Csaba László közgazdásszal abban, hogy a válság első szakaszán túlvagyunk. A szakember szerint a világ...
jan. 28
12:04
Közlekedési gondokat okozott a havazás Ausztriában és Németországban (Gondola)
Közlekedési káoszt okozott a havazás csütörtök reggel Ausztria nyugati részén - közölte az ÖATMC osztrák autóklub. Számos helyen okoztak fennakadást az utakon keresztbe fordult vagy felborult...
jan. 28
12:05
Volcker-szabályok: nem kerget a tatár (Portfolio)
Hat hónapon belül törvényerőre emelkedhetnek, de három éves felkészülési időt hagyhatnak a bankok számára Barack Obama amerikai elnök egy héttel ezelőtt a bankszektor reformjára tett javaslatai, az...
jan. 28
12:06
Több a banki megtakarítás (Blikk)
Hazánkban a lakosság 17 százaléka véli úgy, hogy a következő 1 évben félre tud tenni. A többi kelet- és közép-európai országban 2009-ben csökkent azok aránya, akik hajlandóságot éreznek a megtakarításra, és mindezt meg is tudják tenni – állapítja meg a GfK nemrégiben végzett felmérése.
jan. 28
12:07
Felemás eredmények a mai kötvényaukciókon (3.) (Portfolio)
A 3 éves kötvényből 5 milliárddal a tervezett felett, míg az 5 évesből 5 milliárddal a tervezett alatt tudott értékesíteni a mai aukciók keretében az Államadósság Kezelő Központ. Így végül a...
jan. 28
12:09
Részvényvásárlásra fordítja nyeresége egy részét a hollnad KPN (ProfitLine)
A holland KPN távközlési vállalat jelentős mértékben növelte nyereségét a tavalyi negyedik negyedévben és a teljes évre vonatkozóan is. Nyeresége egy részét részvényei visszavásárlásra kívánja fordítani - írja a vállalat MTI-hez eljuttatott beszámolója.
jan. 28
12:09
Több százan perlik a fideszes polgármestert, 78 milliót is bukhat (ATV)
Molnár szerint politikai játszmáról van szó.
jan. 28
12:09
Elhízás: a telített zsír agysejtekre gyakorolt hatása a kulcs? (WebBeteg)
Amikor telített zsírokban gazdag ételeket eszünk, azok az agysejtekbe jutva gátolják azt a fékező rendszert, amelyik leállítaná elszabadult étvágyunkat, ezért éppen akkor nem hagyjuk abba az evést, amikor kellene.
jan. 28
12:11
Bővült a TakarékPont hálózat (ProfitLine)
Február elején újabb 6 takarékszövetkezet csatlakozik 65 fiókkal a TakarékPont hálózathoz, amely jelenlegi 320-as fiókhálózatát az év végéig 400 fölé tervezi kibővíteni - közölte a TakarékBank az MTI-vel csütörtökön.
jan. 28
12:12
Spenóttorta recept elfoglalt nőknek! (Édenkert)
A spenóttorta kimondottan elfoglalt nőknek való recept, amolyan "menedzser főzőcske". Gyors, egyszerű és nagyon finom!
jan. 28
12:13
Jókedv mutatkozik a hazai piacon is (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 343,93 pontos nyitás után tovább emelkedett csütörtökön délelőtt. A BUX 11.30 órakor 21.816,06 ponton állt, ami a szerdai záró értékéhez képest 412 pontos, 1,92 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 68,07 ponttal magasabb.
jan. 28
12:14
Ismered a Szent István parkot? (Édenkert)
A Szent István park és környéke mai is közkedvelt az Újlipótvárosban lakásra áhítozóknak. Felkapott, békés terület jó közlekedéssel, szépen kialakított parkokkal, közelben a Hélia Szállóval.
jan. 28
12:15
Nehezen tud magára találni a magyar gazdaság (ProfitLine)
Miközben a világgazdaságról rendelkezésre álló adatok a múlt év közepétől a globális recesszió enyhülését mutatják, Magyarország gazdasági teljesítményében csak nyomokban érzékelhető kedvező fordulat - összegezte a rendelkezésre álló legfrissebb adatokra alapozott havi összefoglalójában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
jan. 28
12:15
Bruck Gábor: Megélhetési politikusok kerülnek az MDF-listára (Infostart)
Demszky Gábor kommunikációs és stratégiai tanácsadója szerint az MDF nem jut be a parlamentbe az áprilisi választás után. Bruck Gábor politológus, az SZDSZ volt tanácsadója az InfoRádiónak azt mondta: megélhetési politikusok kerülnek rá az MDF-listára.
jan. 28
12:17
Elviselhetetlen terhek a magyar közúti árufuvarozókon (ProfitLine)
Az üzemanyagok árának emelkedése és a kötelező felelősségbiztosítás díjainak mintegy 50 százalékos drágulása miatt már szinte elviselhetetlen mértékben nőttek a közúti árufuvarozáshoz kapcsolódó költségek 2010-ben, miközben a válság miatt a megrendelések is visszaestek - beszélt a szektor problémáiról az MTI-nek Erdei Péter, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) szolgáltatásokért felelős…
jan. 28
12:18
Étkezési utalvány: így kerülhetjük el a bírságot (Privátbankár)
Az elfogadóhely és az utalványkibocsátó mellett minket is mulasztási bírság fenyeget, ha nem kellő körültekintéssel költjük el melegétkezési utalványunkat
jan. 28
12:18
Drágulnak hétfőtől a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút helyközi tarifái (Gondola)
Változnak hétfőtől a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) helyközi tarifái - közölte a társaság csütörtökön. A menetjegyek átlagosan 15 százalékkal, míg a bérletek átlagosan 10 százalékkal...
jan. 28
12:18
Döbbenet! Babák, akik nem léteznek (Blikk)
Különös problémákat okozott az anyakönyvezés új rendszere, melyet január elsejétől vezettek be. Ezentúl ugyanis csak akkor lehet figyelembe venni az apasági nyilatkozatot, ha a szülők hivatalosan is bebizonyítják, hogy nem házasok és nem élnek hivatalos élettársi kapcsolatban sem.
jan. 28
12:18
Tulajdonos- és vezetőváltás a Budapest Filmnél (Kreatív Online)
Egy berlini székhelyű cég szerzett 51 százalékos tulajdonrészt a Budapest Filmben - írja a Napi Gazdaság. A cég új ügyvezetője Poich Lóránd, a Tv2 korábbi programigazgatója lett.
jan. 28
12:18
Csak a páros rendszámú autók járhatnak, ha jön a szmogriadó (HírTV)
Meghaladta a riasztási küszöbértéket a szállópor mértéke az elmúlt 24 órában Budapest 6 pontján. Amennyiben csütörtökön is hasonlóan nagy lesz a légszennyezettség, egy miniszteri rendelet értelmében a Fővárosi Önkormányzatnak riasztást kell elrendelnie, sőt fennáll a lehetősége annak is, hogy szombaton szmogriadó lesz, tehát január 30-án reggel 6-tól csak a páros rendszámú autók közlekedhetnek.
jan. 28
12:18
Obama beszéde taktikai irányváltásról tanúskodik (elemzés) (Kripto Akadémia)
Az unió helyzetéről mondott szerda esti beszédével az amerikai elnök azt üzente a magas munkanélküliség és a borús gazdasági helyzet láttán elkeseredett honfitársainak, hogy "hallom a hangotokat".
jan. 28
12:20
A német tőzsde kirúgja alkalmazottai tizedét (Privátbankár)
A Deutsche Börse létszámleépítésre készül, a munkatársak 10 százalékától terveznek megválni - számolt be csütörtöki számában a Handelsblatt pénzügyi körökből származó információkra hivatkozva. A lap s...
jan. 28
12:20
Létszámleépítésre készül a német értéktőzsde (Gondola)
A Deutsche Börse létszámleépítésre készül, a munkatársak 10 százalékától terveznek megválni - számolt be csütörtöki számában a Handelsblatt pénzügyi körökből származó információkra hivatkozva. A...

Keresés