Az oktatási minisztérium a mai napig nem fizette ki a közoktatásban működő szakmai, szülői és diákszervezetek számára 2009-re megítélt működési támogatást - írja a Magyar Nemzet. A lap szerdai...
A Népszabadság információi szerint több rendőrtiszt karrierjét is derékba törte a 2002-ben nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás tetteseinek elfogására indított nyomozás, közülük...
Jemen több ezer katonát vezényelt három tartományba az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet elleni hadjárat keretében és elfogta a szélsőségesek öt fegyveresét - közölte egy biztonsági forrás kedden.
Szőnyegformájú videoinstalláció lebeg nyolc méter magasban az Európai Tanács brüsszeli székházának üvegtetejű nagycsarnokában ez év első felében, a spanyol EU-elnökség idején. Daniel Canogar spanyol művész alkotását kedden mutatták be a Justus Lipsius nevű épületben, ahol az EU-tagállamok kormányait képviselő Tanács üléseit szokták tartani.
A Népszabadság információi szerint több rendőrtiszt karrierjét is derékba törte a 2002-ben nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás tetteseinek elfogására indított nyomozás, közülük többen le ...
A hét első két napjához hasonlóan nagy a káosz a budapesti buszközlekedésben. Tizenhat vonalon, köztük több gyors vonalon jelentős késéssel közlekednek a járatok szerda reggel, a kimaradások leginkább a várost átszelő 7-es buszcsaládot érintik.
Kilencvenhárom évesen, gyomorrákban elhunyt az a japán férfi, aki hivatalosan elismerten mind a hirosimai, mind a nagaszaki atomtámadást elszenvedte a II. világháború végén.
Nem közlekednek vonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc vonal egy szakaszán, mert egy busz elakadt Gödöllő és Isaszeg között a vasúti átkelőnél - közölte a MÁV.
Közel két nehéz év után ismét növekedéssel zártak egy negyedévet a befektetési alapok, legalábbis ami a háztartások befektetésijegy-állományát illeti. A lakosság befektetési alapokban tartott...
Közismert tény, hogy a nők felszednek néhány kilót, ha gyermeknek adtak életet, ám most egy nagyszabású ausztrál követéses vizsgálat arra derített fényt, hogy a párkapcsolatban élő gyermektelen nőknek is nagyobb mértékben gyarapodik a súlyuk, mint az egyedülállóké.
A Veszprém megyei kórház főigazgatója szerint a magyar gazdaság jelenlegi állapota miatt nincs esély arra, hogy idén a most tervezettnél lényegesen több pénz kerüljön az egészségügyi rendszerbe - Rácz Jenő erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
Nem kizárt, hogy 2010 a fúziók éve lesz az európai autóiparban, hiszen a kontinensen a roncsprémiumok kifutása miatt nem várható a kereslet növekedése, sok a kihasználatlan kapacitás, miközben a...
Az idei évtől 4,1 százalékkal nőnek a nyugdíjak, valamint a nyugdíjba vonulás idejétől függően korrekciós emelés is történt. A Fidesz szerint 2010 sokkal rosszabb lesz az időseknek.
Szerdán is folytatódik a káosz a budapesti buszközlekedésben – 25 vonalon jelentős késéssel közlekednek a járművek a műszaki hibák és a havazás miatt. A fővárosban folyamatosan takarítják az utakat, ám a mellékutakra csak körülbelül hétórás késéssel jutnak el. Az időjárás miatt országszerte harminchét helyre riasztották a tűzoltókat.
Tizennyolc halálos áldozata van egy kínai szénbányában kedden történt tűzesetnek, és kilenc bányász után még kutatnak a mentőalakulatok - közölte a kínai média. Az eset Hunan tartomány Hsziangtan...
Már harmadik napja kell fennakadásokra számítani a budapesti tömegközlekedésben. A cég mától folyamatosan ellenőrzi, hogy valóban műszaki okok miatt nem veszik-e át a sofőrök a járműveket. A munkajogász szerint illegális sztrájk nincs, adja hírül a Magyar Rádió.
Kitört szerdán a több mint egy évszázada szunnyadó Costa Rica-i Turrialba vulkán, a hatalmas tűzhányó hamut és gőzt lövell ki gyomrából. A 3340 méter magas vulkán a Costa Rica-i fővárostól, San...
Az egy évvel korábbinál 31,5 százalékkal több, összesen 15.066 cég ment tönkre tavaly Magyarországon és az idei év sem kecsegtet túl sok jóval. Szakemberek szerint 2010 első felében sem lehet számítani érdemi javulásra ezen a téren.
Zökkenőmentes volt az átállás a járművek előzetes eredetiségvizsgálatának új rendjére a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) szerint.
Az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat és más muzulmán szélsőséges csoportok megpróbálják megvetni lábukat a Balkánon - figyelmeztette Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter a macedón kormányfőt kedden Jeruzsálemben.
Nigéria elfogadhatatlannak tartja, hogy szerepel a Washington által felállított országok között, ahonnan a beutazó utasokat az Egyesült Államok fokozott ellenőrzésnek veti alá
A kereskedés elején nem volt sok ok az optimizmusra, hiszen az ingatlanpiacról elkeserítő hírek érkeztek, azonban az ingatlanértékesítési adatok nem tudták fél százaléknál nagyobb mértékben...
Elérhető a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) honlapján tizenhat biztosító befektetéshez kötött életbiztosításainak (unit-linked) teljes költség mutatóját (tkm) bemutató táblázat - írja a Napi G...
Jemenben újra megnyitott szerdán a brit és a francia nagykövetség, miután biztonsági okokból napokig zárva tartottak. A brit képviseletet az amerikaival együtt vasárnap zárták be az...
Bokros Lajos miniszterelnök-jelöltségével az MDF Orbán Viktor legerősebb és egyetlen komoly kihívóját állította ki a 2010-es választásokra - jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke az MTI-nek...
A pénzügyminiszter szerint valószínűleg teljesült az államháztartás tavalyi, GDP arányosan 3,9 százalékos eredményszemléletű hiánycélja, mivel a pénzforgalmi szemléletű deficit - önkormányzatok nélkül - 0,2 százalékkal kisebb, 3,6 százalék lett. A megalapozottabb értékelésre az eredményszemléletű mérlegnél még néhány hetet várni kell.
Az utóbbi évek legnagyobb havazása érte el szerda hajnalban Anglia déli részét, beleértve Londont, ahol több repülőteret is be kellett zárni. Leállt a forgalom a Londont kiszolgáló öt nagy...
Már mérséklődött az amerikai piacokon az optimizmus az idei év második kereskedési napján a vegyes makrogazdasági adatok következtében. A kezdeti csökkenést végül szinte teljesen ledolgozták a New York-i értéktőzsde vezető indexei a keddi kereskedés végére.
Százhuszonegy újságírót öltek meg 2009-ben a világ 25 országában, s ez a szám 33 százalékkal magasabb, mint a 2008-as - közölte kedden a genfi székhelyű Press Embleme Campagne (Sajtó, Embléma, Kampány - PEC) nevű civil szervezet.
Dávid Ibolya szerint 2009 egyrészt a szélsőségek előretörésének éve volt, másrészt polgárjogot nyert a paktumokra épülő politizálás Magyarországon. Az MDF elnöke az MTI-nek adott évértékelő...
Mintegy 10 milliárd forint keretre környezetvédelmet szolgáló gazdaságfejlesztési pályázatok jelentek meg, amelyekre 2010. március 1-jétől lehet jelentkezni - közölte a Magyar Gazdaságfejlesztési Közp...
A Vasutasok Szakszervezete Elnöksége és Választmánya szolidáris a BKV munkavállalóival a kollektív szerződésért folytatott küzdelmükben, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Egymillió forintos bírság megfizetése mellett felszólította a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a CIB Bankot, hogy "nyilvántartásait mindenkor pontosan, ügyfelei pénzeszközeiről valós képet...
A kormány az szja és a munkáltatói járulék csökkentésének érdekében megemeli a fogyasztás terheit, és a jövedéki adó mértékét is, jelentette ki a kormányszóvivő.
Felfelé vették az irányt a ma reggeli kereskedésben az ázsiai részvényindexek, a régióban egyedül a kínai piac nem tudott ma reggel emelkedni. A Nikkei 0.5%-os pluszban fejezte be a napot, az élen a...
Meghalt a pakisztáni biztonsági erők három tagja szerdán, amikor bomba robbant egy katonai támaszpontnál, Kasmír pakisztáni ellenőrzésű részén – közölte a rendőrség. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy öngyilkos merénylet történt-e.
BUDAPEST – Sokan még mindig izgulhatnak azon, kell-e az idén vagyonadót fizetniük. A parlament törvényt alkotott az ingatlanok és a nagyobb értékű ingóságok megadóztatásáról, ám a jogszabály sokak esetében a lakások, üdülők valós értékét messze túlbecsülheti.
A hátrányos helyzetben élők továbbra is adó- és járulékmentesen igényelhetnek üdülési csekket pályázat útján, amelyet január végéig nyújthatnak be a pályázati kiírásnak megfelelő személyek vagy az őket képviselő szervezetek - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány.
Ma indul az azonnali áramkereskedés a prágai áramtőzsde (PXE) magyar szekciójában. Eddig 12 kereskedő regisztrált a spot-szekcióban, bár lehetséges, hogy a PXE nincs minden szükséges engedély...
Csaknem négy éve nem tapasztalt aktivitást mutat a világgazdaság feldolgozóipari szektora, és két év óta első ízben nőtt az ágazatban a foglalkoztatás is - ez derül ki az egyik vezető londoni befektetési bankcsoport által összeállított legutóbbi globális gyáripari beszerzőmenedzser-index (PMI) adataiból.