2010. április 7. szerda

ápr. 7
16:38
Görög hiányadat - még több olaj a tűzre (ProfitLine)
Görögország felülvizsgálja tavalyi GDP-arányos államháztartási hiányadatát, amely valamivel magasabb lesz az előzetesen közöltnél - jelentette be a görög kormány szerdán. (MTI)
ápr. 7
16:38
Bajnai szükséges, de nem elégséges lépésekről beszélt (Infostart)
A kormányfő szerint szükségesek, de nem elégségesek voltak az elmúlt egy évnek a gazdasági növekedés elindítását szorgalmazó lépései. Bajnai Gordon a Politikatörténeti Alapítvány közéleti vitasorozatának fővárosi rendezvényén hangsúlyozta: még számos változtatásra lesz szükség.
ápr. 7
16:38
Jégkorong: megvan az ifjúsági világbajnokságra utazó keret (She)
Bob Dever szövetségi edző a kedd esti Szlovákia elleni felkészülési találkozó után kihirdette az április 11-én kezdődő lengyelországi ifjúsági jégkorong-világbajnokságra utazó magyar keretet.
ápr. 7
16:38
Csütörtökön zárják kampányukat a pártok (hirado.hu)
Az MSZP Miskolcon tartja országos rendezvényét, a Fidesz és az LMP Budapesten, a Jobbik pedig Békéscsabán és a fővárosban
ápr. 7
16:38
Nézőpont: tovább erősít a Fidesz (Portfolio)
A Fidesz-KDNP támogatottsága tovább nőtt, 63 százalékos, a szocialistáké stagnál, a Jobbiké csökkent, az LMP maximális tábora hetek óta 5 százalék fölött, az MDF-é alatta van - derül ki a Nézőpont...
ápr. 7
16:39
Az állam ellenőrzi az árverezést (Metropol)
Az állam a téli moratórium lejártával, április 15-től ellenőrzése alá vonja az ingatlan árveréseket, így azok kiszámíthatók lesznek, és tisztességes áron lehet csak eladni a megszorult adósok lakásait - jelentette be Kiss Péter társadalompolitikai miniszter csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón.
ápr. 7
16:40
Érik a kitörés a Citi részvényekben! (ProfitLine)
Egy újabb erős beszűkülést láthatunk a legnagyobb átlagforgalomnak örvendő részvény árfolyamában. (Solar Capital)
ápr. 7
16:40
BKV-ügy: újabb öt gyanúsítottat hallgattak ki (Infostart)
Újabb öt gyanúsítottat hallgatott ki szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság a BKV-ügyekkel összefüggésben, valamennyien a közlekedési vállalatnál dolgoztak - közölte a BRFK szóvivője.
ápr. 7
16:40
Labdarúgás: Petry Zsolt közleményben reagált a bundavádakra (She)
Petry Zsolt közleményben reagált a török, majd ezt követően a nemzetközi sajtóban megjelent, személyét ért bundavádakra.
ápr. 7
16:40
Útkeresés az európai börzéken (Portfolio)
Az amerikai pozitív hangulat nem ragadt át Európára, az európai indexek többsége minimálisat, de veszített az értékéből. Ma fontosabb makroadat sem érkezik, így a kereskedés elsősorban hangulatalapú....
ápr. 7
16:42
266 forint fölött az euró (Privátbankár)
Szerdán folyamatosan gyengült a forint: a kora reggeli 264,50 körüli euró jegyzésről kora délutánra 266,50-ig gyengült. Délután négy órakor az eurót 266,29 forinton jegyezték a kedd délutáni 265,40 fo...
ápr. 7
16:42
Jól repült a napelemes gép (Infostart)
Sikeres próbarepülést hajtott végre Bertrand Piccard svájci léghajós napelemmel működő repülőgépe; a szerkezettel a tervek szerint 2012-ben körberepülik a Földet.
ápr. 7
16:42
Emelkedtek az amerikai nyersolajkészletek (Portfolio)
Az amerikai Energia Információs Hivatal adatai szerint a múlt héten a nyersolajkészletek 2 millió, a dízel és fűtőolaj készletek 1.1 millió hordóval emelkedtek, a benzinkészletek 2.5 millió hordóval...
ápr. 7
16:48
Miért fontos a szűrővizsgálat? (WebBeteg)
A RizikóRiadó Program 2010 hatására úgy tűnik, hogy egyre többen érzik úgy, valóban tehetnek saját és mások egészségének megőrzése érdekében. Nincsenek ezzel máshogy hazánk híres színészei sem, akik szinte kötelességüknek érezték csatlakozni a kezdeményezéshez, hogy ezúton hívják fel a lakosság figyelmét a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésének fontosságára. A RizikóRiadó első állomása…
ápr. 7
16:54
Milliós bírságot szabtak ki a megtévesztő Tescóra (Infostart)
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt nyolcmillió forintra bírságolta a Tescót a Gazdasági Versenyhivatal. A hatóság súlyosbító körülményként értékelte, hogy az áruházlánc nem először szegte meg a jogszabályokat.
ápr. 7
16:54
Belgium: Juhász Rolandot nem zavarja a rengeteg meccs (She)
A St. Truiden elleni pénteki bajnokin már az 54. tétmeccsén lép pályára a szezonban Juhász Roland, az Anderlecht magyar labdarúgója.
ápr. 7
16:54
A második Európai Romacsúcs kezdődik Spanyolországban (HírTV)
Továbbra is kiterjedt a roma gyerekek iskolai szegregációja Kelet-Európában - mondta el április 7-én a Roma Oktatási Alap elnöke az AFP francia hírügynökségnek. Szlovákiában a diákok három százaléka végzi el középiskolai tanulmányait, később pedig 0,3 százalékuk szerez diplomát. A magyarországi romák mintegy 60 százaléka teljesíti sikeresen az általános iskolai követelményeket, majd öt százalékuk…
ápr. 7
16:54
Megtört a Jobbik lendülete (Alternatív Energia)
Az MSZP népszerűsége növekszik, a Jobbik támogatottsága pedig apad - ez derül ki legalábbis a Századvég Alapítvány legfrissebb felméréséből. A kutatás szerint a célegyenesben valamelyest nőtt a Fidesz támogatottsága is, viszont az MDF-et változatlanul 2 százalék körül mérik. Az LMP viszont reménykedhet: az összes megkérdezett 4, a biztos szavazók 5 százaléka támogatja.
ápr. 7
16:54
Megközelítheti a 13 százalékot a görög államháztartási hiány (hirado.hu)
A görög kormány bejelentése szerint a vártnál rosszab lesz a hiányadat, de a 13,5 százalékot nem éri el
ápr. 7
16:54
Miért fontos a diverzifikáció? (Portfolio)
Mottó: "Nem az a lényeges, hogy igazad van-e vagy sem, hanem az, hogy amikor igazad van, mennyit nyersz vele, s amikor nincsen, mennyit veszítesz." /Soros György/A mai szokásos szűrésemet végeztem,...
ápr. 7
16:54
Krimi forgatását tervezi Stone és DiCaprio (Metropol)
Oliver Stone filmrendező és Leonardo DiCaprio amerikai színész is részt vesz a Travis McGee című krimi munkálataiban.
ápr. 7
16:54
A világhírű sorozat írója megütötte, majd kirúgta egyik színésznőjét: 20 millióra perlik (ATV)
Kérdőre vonták a dívát.
ápr. 7
16:56
A Magyar Telekom 74 forint osztalékot fizet részvényenként (Infostart)
Hosszas vita után elfogadta a tavalyi beszámolót és az osztalék mértékét a Magyar Telekom közgyűlése. A társaság 74 forint osztalékot fizet részvényenként, a kifizetés május elejétől várható.
ápr. 7
16:56
Hogyan lehet megingathatatlan egy házasság? (HírTV)
Nemcsak a válások száma ért el rekordméreteket Németországban, de egy legfrissebb felmérés szerint inog a házasság intézménye is.
ápr. 7
16:56
Újabb öt gyanúsított a BKV-ügyben (Alternatív Energia)
Újabb öt gyanúsítottat hallgatott ki szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság a BKV-ügyekkel összefüggésben, valamennyien a közlekedési vállalatnál dolgoztak - tudta meg a BRFK szóvivőjétől az MTI.
ápr. 7
16:56
Nem gyilkolták meg a kirgiz belügyminiszter (hirado.hu)
Hírügynökségi jelentés szerint a politikust megverték, állapota súlyos
ápr. 7
16:57
BKV-ügy: újabb öt gyanúsítottat hallgattak ki (Metropol)
A jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt gyanúsítottként kihallgatottak egyike egy volt főosztályvezető, illetve két egykori igazgató, továbbá két másik beosztott. Valamennyiüket kommunikációs szerződésekkel összefüggésben hallgatták ki gyanúsítottként.
ápr. 7
16:57
Még mindig emelkedik a bedőlt cégek száma (ProfitLine)
Idén az első negyedévben 3.947 cég ellen indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, így a "bedőlt" cégek száma 2009 azonos időszakához képest 3,3 százalékkal emelkedett, ez ugyanakkor jelentősen elmarad az egy évvel korábbi 31,8 százalékos emelkedéstől - közölte az Opten céginformációs szolgáltató szerdán az MTI-vel.
ápr. 7
16:58
Ismét egyre több külföldi jelentkezik az amerikai felsőoktatásba (HírTV)
Továbbra sem csökkent az amerikai egyetemi tanulmányokra vágyó külföldi diákok száma, így az ötödik éve növekvő mutató elérte a 2003 és 2005 közötti negatív hullám előtti szintet - számolt be a Népszava Online. Az új jelentés szerint a 2010-11-es tanévre az előző évhez képest hét százalékkal több külföldi jelentkezett az amerikai felsőoktatásba.
ápr. 7
16:58
Cáfol a Fidesz: semmi közünk a hamis telefonhívásokhoz! (hirado.hu)
Az MSZP szóvivője azt mondta, hogy több választókerületben is hamis telefonhívásokat kaptak a szavazók, amelyekben az MSZP nevében szocialista politikusok visszalépéséről szóló álhíreket terjesztenek
ápr. 7
16:59
Egyre inkább gyengül a forint (ProfitLine)
Szerdán folyamatosan gyengült a forint: a kora reggeli 264,50 körüli euró jegyzésről kora délutánra 266,50-ig gyengült.
ápr. 7
17:00
Már épül az Északi Áramlat (Privátbankár)
Megkezdődött az Északi Áramlat gázvezeték építése - jelentették be Moszkvában. Az 1220 kilométeres, az oroszországi Viborgot a németországi Lubminnal összekötő vezeték építés költségeit 7,4 milliárd e...
ápr. 7
17:00
Századvég: tartja jelentős előnyét a Fidesz (HírTV)
Továbbra is stabil az előnye a Fidesz-KDNP-nek a Századvég legfrissebb felmérése szerint. A Jobbik viszont - a kutatás szerint - kifulladni látszik, így ismét az MSZP lépett elő a „második erővé”. A választások hajrájában úgy tűnik, hogy az MDF és az LMP közül egyedül utóbbinak van esélye a parlamenti küszöb átlépésére.
ápr. 7
17:00
Az LMP szerint nincs magyar cigánykérdés (hirado.hu)
Szegénykérdés viszont van, amely nagy részt a romákat sújtja
ápr. 7
17:01
Igen szerény gazdasági bővülés várható az euróövezetben (ProfitLine)
Az euróövezet gazdasága a legjobb esetben is csak igen szerényen nő majd a következő hat hónapban - állapítja meg a pénzügyi térség három vezető gazdaságkutató intézetének szerdán nyilvánosságra hozott közös negyedéves jelentése. (MTI)
ápr. 7
17:02
USD/CAD Javult a kanadai IVEY-beszerzési menedzserindex (HírTV)
Márciusban 51,9 pontról 57,8 pontra emelkedett a kanadai IVEY-beszerzési menedzserindex (elörejelzés: 55,0 pont). Az USD/CAD 1,0038-ról kiindulva a paritás felé vette az irányt. A kedvezö eredményekre való tekintettel 1 alá mehet a jegyzés. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
ápr. 7
17:03
Kirabolják az orosz „kopaszokat” (BorsOnline)
Várhatóan egy tábornok lemondásához vezet az orosz hadsereg friss botránya. A sajtó megírta, hogy a véradásért kapott pénzt az idősebb katonák elveszik a frissen bevonult újoncoktól.
ápr. 7
17:04
Tragédia az 51-esen (HírTV)
Meghalt egy autós szerda délután az 51-es főúton, Áporkánál. A sofőr eddig ismeretlen okból letért az útról, majd fának csapódott. A kocsit vezető férfi a helyszínen meghalt.
ápr. 7
17:06
Zebrán gázolták el a babakocsit toló anyát (HírTV)
Kamion ütött el egy babakocsit toló nőt szerdán, késő délelőtt Budapesten, a Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésében - mondta Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
ápr. 7
17:08
Szörnyű vérengzésre készült a kisfiú (HírTV)
Egy tízéves iraki fiút azelőtt fogott el a helyi rendőrség egy iraki faluban nem messze Falúdzsától, hogy a gyerek felrobbantotta volna magát - közölte szerdán egy helyi illetékes.
ápr. 7
17:12
Recept: Túrós lepény V. (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 20 dkg finomliszt 10 dkg margarin 1 tojássárgája fél csomag sütőpor kevés tej (1-2 dl) fél citrom reszelt héja A krémhez: 50 dkg tehéntúró 20 dkg cukor 3 csomag vaníliás cukor 4 tojássárgája 1-2 evőkanál búzadara 1 csomag vaníliás pudingpor 1 kis pohár tejföl 5 tojás felvert habja
ápr. 7
17:12
Bundesliga: megsérült a Mönchengladbach kanadai csatára (She)
Körülbelül három hétre kidőlt Rob Friend, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Mönchengladbach csatára.
ápr. 7
17:12
Több mint 103 halálos áldozatot követelt a felhőszakadás (HírTV)
A Rio de Janeirót és környékét pusztító özönvíz már több mint 103 halálos áldozatot követelt – derül ki az Estadao de Sao Paulo legfrissebb adataiból.
ápr. 7
17:12
Jackie Chan játékunk nyertese (Metropol)
A megfejtés: Bob egy karórát kap búcsúajándék gyanánt.
ápr. 7
17:12
Közös emlékezés Katyinban (Kripto Akadémia)
Az orosz és a lengyel kormányfő együtt rótta le kegyeletét Katyinban az 1940-ben kivégzett lengyelek emlékhelyén.
ápr. 7
17:12
Fél napra leállt az Eclipse szoftvere (hirado.hu)
Délelőtt fél 10-től délután 2 óráig nem tudtak dolgozni az eredetiségvizsgálók - tudta meg a hirado.hu
ápr. 7
17:12
Új szereplők, új metodika - Megújult a BRF (Portfolio)
Az újjáalakult Budapest Research Forum (BRF) sajtótájékoztatóján jártunk, ahol a 10 éve életre jött hazai szerveződés új tagjai mellett, az új kutatási metodikát is megismertették az egybegyültekkel....
ápr. 7
17:12
Van kerted? Így spórolhatsz 6000 forintot (Pénzcentrum)
A mintegy száznegyvenezer fővárosi és Budapest környéki, kerttel rendelkező ingatlantulajdonos alig kilenc százaléka használ locsolási mellékmérőt, holott a mind szűkebbre szabott családi és társasházi költségvetések idején számukra sem utolsó szempont, mennyit spórolhatnak havonta a kert öntözésének költségein....
ápr. 7
17:12
Elektronika és szimfonikus metál Hegyalján (Metropol)
A brit elektronikus zene két fontos szereplője, a Groove Armada és Goldie, valamint a holland Epica is fellép július 14. és 18. között Tokajban.
ápr. 7
17:12
Századvég: az MSZP lesz a második (ATV)
A legfrissebb felmérések szerint kifulladt a szélsőjobboldali párt.

Keresés