Francia márkájú autók ellopására, eladására szakosodott bandát leplezett le a rendőrség, az eljárásnak köszönhetően előkerült több, korábban ellopott gépjármű is, amelyeket bontásra szántak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) honlapján vasárnap.
Polgárőrök oltották el egy családi ház feltehetőleg gyújtogatás miatt égő ablakát vasárnapra virradó éjjel a Zala megyei Hahóton - értesült az MTI a helyszínről.
A 2008-as világgazdasági válságot Kína egy példa nélkül álló gazdasági bravúrral hagyta a háta mögött. A pénzügyi krízisre reagálva, 2008 novemberében a kínai kormány az éves GDP valamivel több, mint 13 százalékára rúgó, mintegy 4 billió jüan (586 milliárd dollár) összegű fiskális ösztönző csomagot jelentett be, amelynek több, mint 80 százalékát infrastrukturális beruházásokra és építkezésekre…
A bankbetétekkel lehet ma a legmagasabb hozamot elérni, bár az állampapírok között is akad vonzó befektetés - mondta el a Pénzcentrum.hu vezető szerkesztője. Mihálovits András szerint azok számára, akik bizalmatlanok a gazdasági kilátásokkal kapcsolatosan, az arany és a termőföld lehet a legjobb befektetés.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Újabb konszolidációs hullám van kibontakozóban az amerikai légiközlekedésben, a piaci pletykák szerint a Delta Air Lines fontolgatja annak lehetőségét, hogy ajánlatot tesz a US Airways-re, de...
Rohamrendőrökkel csaptak össze az amerikai pénzügyi rendszer visszásságai ellen demonstrálók a kaliforniai Oakland városában. A rendőrök könnygázt és füstbombákat vetett be ellenük, majd közel 120 tiltakozót őrizetbe vettek.
A romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere szerdán folytatódik a Budapest Környéki Törvényszéken, amely a legutóbbi, december 9-i tárgyaláson tanúmeghallgatást tartott; a bíróság tájékoztatása szerint ezúttal is tanúkat hallgatnak meg.
Védelmébe vette Sir David Attenborough a híres glyndebourne-i operafesztivál helyszíne közelébe telepített szélturbinát, miután helybeliek panaszkodtak a zajára.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság arra hívja fel Nyakó István figyelmét, hogy a hatóság hivatalosan nem kapta meg a "Lomnici Zoltán kiretusálásával megbízott riporter" levelét, azt a Médiatanács egyik tagja üzenetként kapta meg, és magánlevélként kezeli, így annak megtekintéséhez a szerző engedélye kell.
Lezárult a helyszíni szemle, a rendőrség kizárta az idegenkezűséget a szombaton, Veszprém megyében történt kettős halál ügyében - mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-nek vasárnap.
Fontos megakadályozni a Gyurcsány-korszak visszatérését - reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének szavaira szombaton.
Az előzetesen reméltnél éppen két órával korábbi időpontban, 13:30-tól van kötelező jelenése a magyar férfi vízilabda-válogatottnak a hollandiai Európa-bajnokság zárónapján. Sajnos indokoltan került előbbre Kemény Dénes alakulatának programja: mivel az elődöntőben veszített Montenegró legjobbjaival szemben, a 15:30-ra kiírt vasárnapi finálé helyett a bronzcsata vár rá a másik ágon a szerbekkel…
Felrobbant egy vegyes tüzelésű kazán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Perén - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivő-helyettese vasárnap az MTI-t.
Még január elején tett fel több, az önkéntes pénztári rendszert illető kérdést Dr. Oláh Lajos független képviselő Matolcsy György miniszternek. Többek között azt kérdezte a képviselő, hogy a...
Megjelent a "Mikrovállalkozások fejlesztése" című kiírás módosítása, amelynek köszönhetően több mint duplájára, 4 millióról 10 millió forintra nő a vissza nem térítendő támogatás összege, míg a kedvezményesen felvehető hitel akár a 20 millió forintos nagyságrendet is elérheti. Mindezek mellett a kedvezményezetti kör is jelentősen bővül - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t a Nemzeti Fejlesztési…
Felrobbant egy vegyes tüzelésű kazán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Perén - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivő-helyettese vasárnap az MTI-t.
Lezárult a helyszíni szemle, a rendőrség kizárta az idegenkezűséget a szombaton, Veszprém megyében történt kettős halál ügyében - mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.
Számítógépes kalózok támadták meg a szlovák kormány weboldalait. A szlovákiai hírportálok szerint a támadás mögött a legnagyobb valószínűséggel az Anonymus csoport áll.
A növekvő adóssággal, a jelentéktelen gazdasági növekedéssel és az apadó valutatartalékokkal szembesülve Egyiptom katonai vezetőire és iszlamista vezetésű parlamentjére nehéz döntések várnak. Az első az egyiptomi valuta immár elkerülhetetlennek tűnő leértékelése lehet, ami alaposan megdrágítja az élelmiszerek és más cikkek árát.
Lapértesülés szerint képtelenségnek nevezte az egykulcsos adó eltörlését Orbán Viktor kormányfő. Több ellenzéki párt is tanácskozást tartott ma a következő időszak teendőiről. Az üzemanyagok árának jövő heti csökkenésére számít a Portfolio.hu. A nap legfontosabb hírei január 28-án.
Tavaly tízezer milliárd dollár fölé emelkedett a világ országainak összesített devizatartaléka, és ennek hozzávetőleg 80 százalékát a felzárkózó térség - ezen belül több mint 30 százalékát Kína - birtokolja, de a világgazdasági folyamatok romlása miatt e tartalékok gyarapodása 2011 vége felé markánsan lelassult - áll az egyik vezető globális pénzügyi szolgáltató Londonban ismertetett…
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság arra hívja fel Nyakó István figyelmét, hogy a hatóság hivatalosan nem kapta meg a "Lomnici Zoltán kiretusálásával megbízott riporter" levelét, azt a Médiatanács egyik tagja üzenetként kapta meg, és magánlevélként kezeli, így annak megtekintéséhez a szerző engedélye kell.
Tavaly tízezer milliárd dollár fölé emelkedett a világ országainak összesített devizatartaléka, és ennek hozzávetőleg 80 százalékát a felzárkózó térség - ezen belül több mint 30 százalékát Kína - birtokolja, de a világgazdasági folyamatok romlása miatt e tartalékok gyarapodása 2011 vége felé markánsan lelassult - áll az egyik vezető globális pénzügyi szolgáltató Londonban ismertetett…
A Magyarországgal szemben kialakult bizalomhiány mérséklésére a kormánynak javítania kell a gazdaságpolitikáján, meg kell őriznie az MNB függetlenségét, valamint okos kompromisszumokkal megállapodást kell kötnie az IMF-fel. A piaci bizalom visszatérésével jelentősen mérséklődne az állampapírok hozamszintje, és a kormány is ésszerűen tudná magát finanszírozni a piacokról.
A rendőrség kizárta az idegenkezűséget a szombaton, Veszprém megyében történt kettős halál ügyében - mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-nek.
A jövő héten elkészül az adósságcsere-megállapodás Görögország és a hitelező magán pénzintézetek között - mondta Evangelosz Venizelosz görög pénzügyminiszter a hét végén Athénban, miután szombaton a görög fővárosban véget ért a tárgyalások utolsó fordulója.
Az önkormányzatok átvennék a Nemzeti Eszközkezelőtől a bérlakásokat; erről is egyeztettek a Megyei Jogú Városok Szövetsége kétnapos zártkörű ülésén Veszprémben - közölte szombaton Kósa Lajos, a szövetség elnöke.
Az Európai Bizottság elutasítja azokat az elképzeléseket, hogy egyes országoktól, most mindenekelőtt Görögországtól megvonhassák a költségvetési függetlenséget - írja az MTI. "A bizottság...
Jelentős mértékben erősödött a forint árfolyama a dollárhoz képest, aminek köszönhetően várhatóan ismét csökkennek szerdától a hazai üzemanyagárak - írja a portfolio.hu. Ezúttal a benzin esetében is elkezdhetünk távolodni a mindenkori csúcsról, az árcsökkenés mértéke literenként akár 5-6 forintra is rúghat majd a benzin és gázolaj piacán egyaránt.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 35. játéknapján a Los Angeles Lakers ismét kikapott idegenben, így a mérlege 1-7-re módosult. Kobe Bryant-ék Milwaukee-ban kaptak ki. A New York Knicks újabb veresége után felmerülhet az edzőváltás.
Január 30-tól az Ausztrál Opent megnyerő Victoria Azarenka lesz a világelső. A fehérorosz hölgy a negyedik helyig visszaeső Caroline Wozniackit taszította le a trónról. Maria Sarapova a döntő elvesztése ellenére is egy hellyel előrébb lépett.
Ha a jó szexnek meg akarjátok adni a módját, a legkézenfekvőbb hely ágyban, párnák között hódolni az élvezeteknek. De mi a helyzet akkor, ha egy gyors, vad menetre vágytok? Hiszen néha arra is igénye van a pároknak, hogy egy egyébként tiltott, izgalmas helyen essenek egymásnak. Mi most ebben próbálunk segíteni nyolc olyan hellyel, ahol igazán észvesztő pillanatokat élhettek át.
Keddig lehet munkáltatói adómegállapítást kérni. A munkáltatóknak, kifizetőknek is addig kell kiadniuk a magánszemélyek számára kifizetett jövedelmekről és levonásokról szóló igazolásokat.
Megkezdődött az LMP kétnapos kongresszusának második napja vasárnap délelőtt. Az ülésen a résztvevők megválasztják a párt új frakcióvezetőjét, illetve döntenek a szervezeti változásokról is.
Az Európai Bizottság elutasítja azokat az elképzeléseket, hogy egyes országoktól, most mindenekelőtt Görögországtól megvonhassák a költségvetési függetlenséget - írja az MTI. "A bizottság...
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnap megjelenő német konzervatív lap a tárcarovatában Zilahy Péter magyar írótól közölt cikket a január 21-én Budapesten tartott kormánypárti demonstrációról. Nemzetközi sajtókörkép.
A jövő héten elkészül az adósságcsere-megállapodás Görögország és a hitelező magán pénzintézetek között - mondta Evangelosz Venizelosz görög pénzügyminiszter az MTI tudósítása szerint a hét végén...
A szükséges szerződések aláírása után január utolsó napján megkezdődik a MÁV-Gépészet Zrt. innovatív fejlesztése keretében két IC+ elnevezésű vasúti személykocsi gyártása a cég szolnoki telephelyén; az új járművek az idei év végén gördülnek ki a gyártóhelyről, és jövőre már utasokat szállítanak a hazai és nemzetközi vonalakon.
Görögországnak a tervezettnél 15 milliárd euróval több támogatásra van szüksége, a következő segélycsomagban így összesen 145 milliárd eurót kell elhelyezni a nemzetközi hitelezők Athénban tárgyaló...