BUDAPEST – Egy igazi női versenyen mérte össze tudását szombat éjjel a két párbajozó. Verának (27) és Eszternek (29) három fordulóban kellett összecsapnia egymással, a többi villalakó pedig döntött arról, hogy kit tart jobb nőnek.
A szálló por magas koncentrációja miatt veszélyes a levegő minősége az ország négy településén: Putnokon, Kazinbarcikán, Miskolcon és Sajószentpéteren.
A kormánynak nem az önkéntes nyugdíjpénztárak elsorvasztása a célja, hanem a nyugdíjrendszer átalakításához kapcsolódóan a bennük rejlő további lehetőségek kiaknázása - válaszolta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy írásban feltett kérdésre az Országgyűlés honlapján, amelyet a portfolio.hu idézett vasárnap.
Vera és Eszter párbaja bizonyult eddig a legizgalmasabbnak, legalábbis az eredmény alakulása szempontjából. Nem a fordulatok miatt, hanem a végig szoros állás miatt: Lilu egyszer megpendítette, hogy az 50-50 százalékos arány bizony három szavazatkülönbséget takar. De végül ha csak egy paraszthajszálnyival is, de pornós Vera nyert.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. komplex biztosítására kiírt tárgyalásos közbeszerzést a Groupama Garancia, az Union, és a Generali-Providencia biztosítók, valamint a Chartis Europe S.A. Magyarországi Fióktelepe nyerték nettó 91,6 millió forinttal.
A nagyközépsúly nem Arthur Abraham felségterülete, ezt a bokszolón és csapatán kívül szinte mindenki felfogta. Az örményből lett német bokszoló kijelentette, hogy a Balzsay Károlyt legyőző Robert Stieglitz ellen szeretne megmérkőzni.
Munkáltatói adómegállapítást január 31-ig lehet kérni, és a munkáltatóknak, kifizetőknek is addig kell kiadniuk a magánszemélyek számára kifizetett jövedelmekről és levonásokról szóló, a 2011. évi adóbevalláshoz szükséges igazolásokat.